Illetékek
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Hol tartunk? • Vagyonadók eredete • Helyi adózás Magyarországon • Használathoz kötődő adók • Iparűzési adó
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
73-83
Miről lesz szó?
Illetékek eredete Illeték fajták Fizetés öröklés esetén Fizetés ajándékozás esetén Egyezségek Eljárási illetékek
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Adó, vagy járadék? Általános meghatározás: állami szolgáltatás költségtérítése, illetve egyfajta vagyonadó A meghatározás kettőssége mutatja az illeték Janus arcúságát: Egyszerre költségtérítés az állam által nyújtott regisztrációs, jogi, lebonyolítási szolgáltatásokért cserében, másrészt tipikus vagyonadó. 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Kétféle típusa létezik: vagyonszerzésért vagyonszerzési (öröklési, ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási) illetéket, az államigazgatási és bírósági eljárásért pedig eljárási illetéket kell fizetni. Az első vagyonadó, hiszen a megöröklött, átruházott vagyonért kell a vagyonosodó félnek fizetnie A második pedig egy eljárási 83-92 költségtérítés 2014/2015.II. félév ADÓZÁS I.
Ez az egyetlen adó, amelyik nem volt része az adórendszernek. Ok: elsősorban eljárás technikai, kevésbé elméleti-elvi, az 1988-as adóreform után alapjaiban kellett volna a személyi jövedelemadóhoz nyúlni. Bevételi szempontok: ha nem adó, hanem illeték, akkor duplán meg lehet a vagyont adóztatni. Az ingatlanadó önkormányzati bevétel, az illeték központi bevétel. 1991. január 1-jén lépett hatályba az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.), amely tartotta és megerősítette az illetékek adóktól elkülönülő, önálló rendszerét. 83-92 2014/2015.II. félév ADÓZÁS I.
Az illetéktörvény legfontosabb vonása, hogy meghatározott vagyonszerzéshez, illetőleg meghatározott eljárási cselekményhez kapcsolódó, fizetési kötelezettséget határoz meg. A törvény a vagyonszerzési és eljárási illetékek anyagi és eljárási szabályait szinte teljeskörűen átfogja. Néhány eljárási kérdésben (pl az illeték megállapításához, behajtásához vagy elévülésére, az illetékfizetési késedelem esetén fizetendő késedelmi pótlékra, az illeték behajtására, fizetési kedvezmény engedélyezésére, a mulasztási bírság mértékére) az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) alkalmazását követeli meg. E törvény rendelkezései irányadók minden olyan eljárásikérdésben, melyre az illetéktörvény nem tartalmaz külön szabályt.
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Illeték típusok Vagyonszerzési illeték 1. öröklési illeték 2. ajándékozási illeték 3.visszterhes vagyonátruházási illeték
2014/2015.II. félév
Eljárási illeték 1. államigazgatási 2.bírósági eljárási illeték
ADÓZÁS I.
83-92
Illeték fizetésére kötelezett: Magánszemély, gazdálkodó, jogi személy, mindaz, aki örökli, ajándékba kapja a vagyoni értékű jogot, ingatlant, ingóságot, értékpapírt. Kétféle mentességet ad a törvény: tárgyi, ( ilyen volt a takarékbetét, feltételekkel telek) személyes illetékmentességet( MNB, MTI) Mindkettő lehet feltételes vagy feltétlen. A feltétlen illetékmentesség minden körülmények között fennáll, míg a feltételes mentesség csak addig áll fenn, amíg a mentesség törvényi feltételei teljesülnek. 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
A vagyonszerzési és eljárási illetékekre egyaránt kiterjedő teljes és feltétlen illetékmentességet csak a Magyar Állam, a helyi önkormányzatok, a Magyar Államkincstár Részvénytársaság, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, az MNB, a Magyar Távirati Iroda Rt., az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, továbbá az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és az 1995. évi LXVII. törvényben kihirdetett Békepartnerség más résztvevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői kizárólag a szolgálati kötelezettségükkel összefüggő illetékügyek tekintetében, a megyei területfejlesztési tanács, a térségi fejlesztési tanács és a regionális fejlesztési tanács élvez.
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
az alapvető nem gazdasági-vállalkozói tevékenység céljára létrejött, ún. nonprofit szervezetek (a költségvetési szerv, a volt ÁPV Rt., a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a vízgazdálkodási társulat) akkor részesülhetnek illetékmentességben, ha a vagyonszerzést, vagy az eljárás megindítását megelőző naptári évben társasági adófizetési, költségvetési szervek esetében pedig eredményük után központi költségvetésbe befizetési kötelezettségük nem keletkezett.
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Az öröklési és az ajándékozási illeték Az öröklési, illetőleg ajándékozási illetéket a haláleset folytán, illetve az ajándékozással történt vagyonszerzésért kell megfizetni. Az öröklési illeték tárgya: A haláleset folytán bekövetkező vagyonszerzés öröklési illeték alá esik, mégpedig attól függetlenül, hogy a vagyonszerzés törvényen vagy vég intézkedésen alapul. 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Öröklési illeték tárgya magánnyugdíj-pénztártag egyéni számláján felhalmozott összeg kedvezményezett (örökös) általi megszerzése, önálló orvosi tevékenység működtetési jogának folytatása. illetékkötelezettség az ingatlan, az ingó és a vagyoni értékű jog öröklésére egyaránt kiterjed, Nem illetékköteles: az ingatlanra bejegyzett olyan vagyoni értékű jog, amely az öröklésre tekintet nélkül továbbra is fennmarad;
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Az eltartási szerződés a szerződés visszterhességére tekintettel nem öröklési szerződéssel történő vagyonszerzés. (az örökhagyó halálát követően nem öröklési, hanem visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni a vagyonszerzőnek, ezért az öröklési illetékkedvezmények, mentességek e jogügylet esetén nem alkalmazhatók). Mivel az öröklési illetékkötelezettség a hagyatéki vagyonból való tényleges részesedésen alapul, a törvény külön szabályozza az öröklésről lemondás és az örökség visszautasításának illeték jogi következményeit. 83-92 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
Lemondás esetén az átengedett rész után nem lehet öröklési illetéket kiszabni. Más örökösnek azt kell tekinteni, aki a törvényes öröklés rendjében, vagy végrendelet alapján ténylegesen örököl, vagy örökösként számításba jöhet. Az átengedett vagyont megszerző örökös - mintha a hagyaték közvetlenül szállt volna rá az örökhagyóhoz fűződő rokoni kapcsolatára figyelemmel fizeti az öröklési illetéket. 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Illetékek öröklés esetén Csoport
I. Az örökhagyó mostoha és nevelt gyermeke, mostohaés nevelõszülõje terhére
Az illeték általános mértéke 18 millió forintig 11% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 15% 35 millió forint feletti rész után 21%
Lakástulajdonszerzés illetékének mértéke 18 millió forintig 2,5% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 6% 35 millió forint feletti rész után 11%
II. Az örökhagyó testvére terhére
18 millió forintig 15% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 21% 35 millió forint feletti rész után 30%
18 millió forintig 6% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 8% 35 millió forint feletti rész után 15%
III.
18 millió forintig 21% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 30% 35 millió forint feletti rész után 40% 18 millió forintig 8%
18 millió forintig 8% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 12% 35 millió forint feletti rész után 21%
Minden más örökös terhére
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
Illetékek ajándékozás esetén Csoport
I. Az örökhagyó, mostoha és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelõszülõje terhére
Az illeték általános mértéke 18 millió forintig 11% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 18% 35 millió forint feletti rész után 21%
Lakástulajdonszerzés illetékének mértéke 18 millió forintig 5% 18 millió ft feletti rész után 35 millió forintig 8% 35 millió forint feletti rész után 12%
II. Az örökhagyó testvére terhére
18 millió forintig 15% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 21% 35 millió forint feletti rész után 30%
18 millió forintig 8% 18 millió ft feletti rész után 35 millió forintig 10% 35 millió forint feletti rész után 16%
III.
18 millió forintig 21% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 30% 35 millió forint feletti rész után 40%
18 millió forintig 10% 18 millió ft feletti rész után 35 millió forintig 21% 35 millió forint feletti rész után 30%
Minden más örökös terhére
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
Az általános illetékmértéket kell érvényesíteni a lakástulajdonon kívül minden más ingatlan (pl. üdülő, hétvégi ház, garázs, műhely, üzlet, üzem stb.) vagy ingó öröklés vagy ajándékozás útján történő megszerzésére. Lényeges hogy I-II. rokoni csoportba kizárólag természetes személyek tartoznak, ők azok, akik a Ptk. 685. §-a szerint a közeli hozzátartozók szűkebb körét al- kotják. A lakástulajdonnak minősülő ingatlanok öröklése vagy ajándékozása esetére az illetéktörvény mint az a táblázatból látható - szintén előírja a három rokoni csoport és a megszerzett lakás értékének figyelembevételét, ezekhez azonban az általánosnál lényegesen kedvezőbb, ugyanakkor jogcímenként eltérő mértékű illetéket rendel.
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Miért különbözik? A megkülönböztetés indoka, hogy az öröklés általában kiszámíthatatlan, így az illetékfizetési kötelezettség teljesítése felkészülés szempontjából is váratlanul éri az örökösöket, míg az ajándékozási szerződés megkötésére a felek akaratától függően olyan időpontban kerülhet sor, amikor az illetékfizetési kötelezettségének eleget tehet a megajándékozott. 83-92 2014/2015.II. félév ADÓZÁS I.
Praxis öröklése Külön paragrafus szól az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának folytatása és ajándékozása esetén fizetendő illeték mértékéről, amely mindkét esetben a vagyoni értékű jog forgalmi értékének 10%-a, Mentesség: az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának megszerzése mentes az illetékfizetés alól, ha a korábbi jogosult az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény erejénél fogva az emIített törvényhatályba lépésétől volt jogosult a működtetési jog alapján végezhető tevékenység gyakorlására 83-92
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
Az öröklési illeték alapja Az illeték összegét az egy-egy örökösnek (hagyományosnak), illetve megajándékozottnak jutott örökség, ajándék tiszta értéke alapulvételével kell kiszámítani. Az öröklési illeték alapja az örökség tiszta értéke, amely a haláleset folytán megszerzett vagyon forgalmi értékének - a hagyatéki tartozásokkal (Ptk. 677. §) és az illetéktörvényben meghatározott terhekkel csökkentett része. 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Levonható (hagyatékot terhelő) tartozások örökhagyó illő eltemetésének költségei; - a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges költségek, valamint a hagyatéki eljárás költségei; - az örökhagyó tartozásai; - a köteles részen alapuló kötelezettségek; - a hagyományon és meghagyáson alapuló kötelezettségek. Fentieken túlmenően a hagyatéki terhekhez kell számítani a hagyatéki eljárás során kirendelt gondok és végrendeleti végrehajtó tiszteletdíját is.
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Az ajándékozási illeték alapja eltérő szabály érvényesül az ajándékozási illeték alapjául szolgáló tiszta érték kiszámításánál, mert az ajándékozott vagyon forgalmi értékét csak az ajándékot terhelő adósság és egyéb teher (haszonélvezet, használati jog stb.) értékével lehet csökkenteni. 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Mentességek A törvény különböző gazdaságpolitikai és szociális megfontolások alapján többféle öröklési és ajándékozási illetékmentességet és kedvezményt biztosít. mentes például az öröklési és ajándékozási illeték alól: - a lakóház építésére alkalmas telektulajdon (tulajdoni hányad), valamint az ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jog megszerzése, ha azon az örökös, a megajándékozott a hagyaték átadásától, illetve az ajándékozás illetékkiszabásra bejelentésétől számított 4 éven belül lakóházat épít.
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Mentességek 2010. júliusától teljes mentesség kivéve nevelt gyermek Valamint megmaradt az I. csoport teljes mentessége, ha az örökség nem éri el a 20 millió forintot, akkor mentes az illetékfizetés alól. Ha az ingatlan, ezen belül a lakás értéke nem éri el ezt az összeget, akkor a többi vagyontárgy is beleszámítható Kivétel: gépkocsi 83-92
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
- a hazai tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti célra juttatott örökség (hagyomány), illetőleg ajándék megszerzése; - az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának megszerzése, ha a korábbi jogosult az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény erejénél fogva az emIített törvény hatálybalépésétől volt jogosult a működtetési jog alapján végezhető tevékenység gyakorlására. 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Hagyatéki mentességek
a hagyatéki ügyek jelentős részét érintő további öröklési illetékmentességek: - az egy örökösnek jutó ingóörökség 300 000 forintot meg nem haladó része (az értékhatár megállapításánál a más címen illetékmentes ingóságot, a gépjármű, pótkocsi értékét és az örökhagyó ruházatát, személyes használatra szolgáló szokásos mértékű vagyontárgyait figyelmen kívül kell hagyni); - a lakástulajdon haszonélvezetének, használatának a túlélő házastárs általi megöröklése. Az öröklési illetékre vonatkozó kedvezmények közül külön figyelmet érdemel, hogy - a termőföld öröklése esetén az egyébként járó illeték felét, ha pedig az örökös a termőföldről szóló törvény szerinti családi gazdálkodó, akkor az egynegyedét kell megfizetni. Ez utóbbi esetben a kedvezményre jogosultságról a vagyonszerzőnek a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig kell nyilatkoznia;
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Termőföld kedvezménye - az az örökös, aki a hagyatékból ráeső termőföldet (tulajdoni hányadot) a termőföldről szóló törvény szerinti családi gazdálkodónak minősülő magánszemély örökös társának ellenszolgáltatás fejében átengedi, - a kiskorú örökös 20 éves koráig késedelmi pótlékmentesen fizetheti meg az öröklési és az ingatlan-nyilvántartási illetéket. Az ajándékozási illetékre vonatkozó leglényegesebb kedvezmény, hogy - a termőföld ajándékozása esetén - függetlenül a megajándékozott személyétől - az egyébként járó ajándékozási illeték felét kell megfizetni.
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Készpénz, takarékbetét öröklése Takarékbetét öröklése,ajándékozása illeték mentes volt Készpénz öröklése 300 000 forintig mentes, afölött az ingóságra vonatkozó mérték vonatkozik Ingóság öröklése 300 000 forintig mentes
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Értékpapír öröklése Részvény öröklése sem mentes A részvény az öröklési illeték szempontjából ingó dolognak, ezen belül értékpapírnak minősül. Az illeték alapja az örökség tiszta értéke
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Ingóságok öröklése, ajándékozása Mit nevezünk ingóságnak? Ingóság fogalma: készpénz, értékpapír, minden olyan dolog, ami nem ingatlan Öröklés Ajándékozás 300.000 mentes 150.000-ig mentes
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
Öröklés/ajándékozás külföldről Ingatlan mindig ott fizet, ahol van Ingóság öröklése/ajándékozása Öröklés Ajándékozás Csak akkor illeték Ha Mo-n adták köteles, ha kint nem át fizetett
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
A visszterhes vagyonátruházási illeték Visszterhes vagyonátruházási illetékek Az elnevezés gyűjtőfogalom, nem csak az ellenérték fejében történő vagyonszerzésekhez kapcsolódik, hanem ezt az illetéket kell fizetni minden öröklési és ajándékozási illeték alá nem eső, más módon bekövetkező vagyonszerzés után is. 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Illeték tárgya Az illeték hatóköre csak az ingóságok viszonylag szűk - az törvényben taxatíve felsorolt - körére terjed ki. Tárgya: pl ingóságok szűk köre, ingatlan megszerzése, orvosi praxis Illetékköteles az ingóságok közül: Hatósági árverésen szerzett ingóságok Ideiglenes fenntartási engedélyes építmények 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Kivételek Nem tárgya a visszterhes vagyonátruházási illetéknek pl. az értékpapír, továbbá az üzletrész, a részvény, képzőművészeti gyűjtemény stb. megszerzése. (kivéve részvény halálesetre történő ajándékozása)
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
Illeték mértéke Általános kulcs: 10 százalék Lakásnak nem minősülő ingatlan( hétvégi ház, nyaraló, műhely, garázs, vagyoni értékük jogok megszerzése) Lakástulajdon esetén: 4 millió forintig 2 százalék afölött 4 százalék ( résztulajdon esetén ugyanennyi) 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Mentességek Telek 4 éven belüli beépítés esetén (illetékfelfüggesztéssel) Kezelési jog megszerzése Állami vagyon 15 millió forintig új lakás vállalkozótól való megszerzése TAO alanyok kedvezményes átalakulása 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
Ingatlanhoz kapcsolódó mentességek 4 millió forintig 2 %, afölött 4% Lakás eladása és egy éven belül történő vásárlása esetén csak a különbözet után kell az illetéket megfizetni( negatív különbözet után is) Lakáscsere: a két lakás értékkülönbözetének abszolút összege az illeték alapja,ami a szerzett tulajdon arányában oszlik meg 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
Speciális kedvezmény első lakásszerző, amennyiben korábban nem volt tulajdonában lakás, 8 millió forint forgalmi értékig az egyébként járó illeték 50 százalékáig illetékkedvezményre jogosult. Új lakás értékesítése: az üzleti céllal épített lakások eladása illetékmentes 15 millió forintig.30 millióig jár a kedvezmény, úgy, hogy a vételárból a 15 millió forintra eső kedvezményt nem kell megfizetni. 2014/2015.II. félév 2011/2012.II. félév
ADÓZÁS I.I. ADÓZÁS
83-92
Illeték közös tulajdon megszüntetése esetén Ingatlan közös tulajdonának, házastársi vagyonközösségnek, élettársak közös tulajdonának megszüntetése csak a törvényben meghatározott kivételes esetben illetékköteles. (Vagyonközösségen belüli részarány eltolódás) A családjogi törvény (1952. évi IV. tv.) értelmében a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik, tehát a házastársak osztatlan közös tulajdona lesz mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonába tartozik.
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
A házasság felbontása esetén ez a vagyonközösség végetér és bármelyik házastárs igényelheti a közös vagyon megosztását, melyhez csak abban az esetben kapcsolódik illetékfizetési kötelezettség, ha a vagyonszerzés folytán valamelyik házastárs az őt (eredetileg) megillető tulajdoni értéknél nagyobb értékhez jut. Akkor, ha valamelyik fél csak azért kap a közös vagyonból nagyobb részt, mert a közös tartozásból is többet vállalt át és az átvállalt tartozás összege az értékkülönbözetet kiegyenlíti, illetéket nem kell fizetnie. 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Gépkocsi illetéke visszterhes vagyonátruházáskor Idei változás, nem a hengerűrtartalomtól, hanem a teljesítménytől és életkorától függ f A kizárólag elektromos motorral hajtott gépjármű esetén 9000Ft. Pótkocsi tulajdonjogának átruházása 9 000 forint 2500kg alatt, afölött 22 000 forint. Öröklés esetén ennek kétszerese a mérték
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Bírósági eljárások illetéke Eljárás értéke alapján a bírósági eljárás eszmei értéke alapján állapítják meg. Első fokú polgári eljárások általános mértéke Peres eljárásban 6 százalék, minimum 7 000, maximum 900 000 forint Végrehajtási eljárásban 1 százalék, de legalább 3 000 forint, maximum 150 000 forint Kiszabott pénzbírás megfizetésére halasztás kérelme 1 százalék, minimum 3 000 forint, maximum 15 000 ADÓZÁS forintI. 83-92 2014/2015.II. félév
Eljárási illetékek Államigazgatási ügyek intézésére jogosult szervezetek ügyfelet érintő jogot, vagy kötelezettséget állapítanak meg, adatot igazolnak, nyilvántartást vezetnek, hatósági ellenőrzést végeznek. Az államigazgatási cselekményért az eljárást kezdeményezőnek illetéket kell fizetnie. Akkor is, ha rossz helyre adta be, akkor is, ha meg kell ismételni az 83-92 2014/2015.II. félév ADÓZÁS I. eljárást.
Mértékek, mentességek Általános mérték: 2200 forint, de a törvény meghatároz speciális illetékösszeget is. Mentességek: jogszabályi kötelezettségen alapuló kötelezettség teljesítése, gyámügyi intézkedések, Magyar igazolvány kiadása Adó jellegű kötelezettséggel kapcsolatos eljárás 2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
Cégbírósági eljárások
A cégbejegyzésre irányuló eljárás illetéke: - nyilvánosan működő részvénytársaság esetében 600 000 forint, - zárt körűen működő részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság esetében 100 000 forint, - az a) és b) pont alá nem tartozó egyéb jogi személyesetén 100 000 forint, - jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén 50 000 forint, - egyéni cég esetén 30 000 forint, - külfóldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén 250 000 forint, - külföldi vállalkozás közvetlen kereskedelmi képviselete esetén 150000 forint.
2014/2015.II. félév
ADÓZÁS I.
83-92
A cégnyilvántartásba bejegyzett adatokra (jogokra, tényekre) vonatkozóan több rovatot is érintő változásokat egyidejűleg jelentenek be, a bejelentett változások számától függetlenül 8 000 forint illetéket kell fizetni. A cég vagyonában bekövetkezett változás bejelentése iránti eljárás, illetve a cégbejegyzési illeték 40%-a. Ez az illeték magában foglalja az egyidejűleg bejelentett más változások ért fizetendő illetéket is. A cégkivonat elkészítésének illetéke 5 000 forint, a cégbizonyítvány kiállításának illetéke 3 000 forint, a cégmásolat elkészítéséért pedig 83-92 2014/2015.II. félév ADÓZÁS I. 7 000 forint illetéket kell fizetni.
A vagyonadó eredete
• Kiválasztott vagyontárgyak után, föld, ház, vár, kastély, ingóság marhák, lovak • Speciális esetek • Kapuadó, kéményadó, ablakadó (Lvov) • Gyarmatok által fizetett legfontosabb adó volt a brit birodalomban, ahol központi adóként funkcionált • USA helyi adóként vezették be és az is maradt 2010/2011. I. félév 2014/2015.II.
ADÓZÁS ADÓZÁS I.I
83-92
Önkormányzati adók • Definíció: önkormányzati adóknak nevezzük azokat az adónemeket, amelyek konkrét szabályait – legalább az adó mértékének megállapítása – az önkormányzat állapítja meg 2010/2011. I. félév 2014/2015.II.
ADÓZÁS ADÓZÁSI.I
Helyi adók
Gépjármű adók
83-92
Önkormányzatok jogai • A helyi adók bevezetése egy, vagy több esetén önkormányzati jogkör, de kötelessége figyelembe venni a helyi adókról szóló törvény paragrafusait • Jogok: bevezetés, módosítás, hatályon kívül helyezés, adó mértékének megállapítása. Helyi adózás részletes szabályainak megállapítása, mentességek, kedvezmények • Korlátok: adóalany és adótárgy szempontjából • A törvény részletesen felsorolja a megállapítható adónemet, vagyis másfajta adót kivetni nem lehet • Adó alanyok: magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazd társaságok, külföldi magánszemély, vagy szervezet 2010/2011. I. félév 2014/2015.II.
ADÓZÁS ADÓZÁSI.I
83-92
• Adófajták tárgy szerint: ingatlan, munkaerő foglalkoztatás, nem lakosként való tartózkodás, gazdasági tevékenység gyakorlása, • Adó típusok: • Vagyoni típusú adók építményadó, telekadó • Kommunális adók - magánszemély kommunális adója, vállalkozók kommunális adója, idegenforgalmi adók • Helyi iparűzési adó • Korlátok: • egy tárgyra csak egyfajta adó vethető ki • Pl vagy ingatlanadó, vagy kommunális adó • Mentességet akkor lehet adni, ha azt a törvény kifejezetten kimondja 2010/2011. I. félév 2014/2015.II.
ADÓZÁS ADÓZÁS I.I
83-92
Magyarország • Vagyoni típusú adók: építményadó és a telekadó. • építményadó: lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész után, • telekadót pedig az itt található beépítetlen belterületi földrészlet után kell fizetni. • Az építményadó alapja az önkormányzat döntésétől függően az építmény m2 -ben számított hasznos alapterülete, vagy az építmény korrigált forgalmi értéke. 2010/2010. I. félév 2014/2015.II.
ADÓZÁS ADÓZÁS I.I
83-92
Használathoz kötődő adó • Idegenforgalmi adó: • az a magánszemély köteles fizetni, aki nem állandó lakosként legalább egy vendégéjszakát eltölt, illetve olyan üdülésre, pihenésre alkalmas épületnek a tulajdonosa, amely nem minősül lakásnak. • Idegenforgalmi adó alapja. • a megkezdett vendégéjszakák száma • a megkezdett vendégéjszakára eső szállásdíj, • hasznos alapterülete után kell megfizetni. • Adó mértéke: • a megkezdett vendégéjszakára eső szállásdíj, • hasznos alapterület után kell megfizetni. • Az adó mértéke személyenként és vendégéjszakánként 300 Ft vagy a szállásdíj 4%-a, épület után pedig évente 900 Ft/ m2. 2003-tól növekszik az éves inflációs rátával.
2010/2010. I. félév 2014/2015.II.
ADÓZÁS ADÓZÁS I.I
83-92
Iparűzési adó kiszámítása • • • • • • • •
Nettó árbevétel: 900 000 000 Ft Befektetett pénzö. kamata: 22 000 000 Ft Adóhat.nak fizetett jövedéki adó: 2 000 000 Ft Egyéb jöv: 42 000 000 Ft Eladott áruk beszerzési értéke: 80 000 000 Ft Anyagktg: 120 000 000 Ft Közvetített szolgáltatások értéke: 20 000 000 Ft Mennyi az iparűzési adó alapja?
2010/2011. I. félév 2014/2015.II.
ADÓZÁS I.
83-92