2012. május-június. Tartalom: Programjaink Sajtómustra Máshol olvastuk Könyvek és filmek Márai Mikszáth Örkény 100. No. 144

2012. május-június

"Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen

Tartalom: Programjaink Sajtómustra Máshol olvastuk Könyvek és filmek Márai Mikszáth Örkény 100

No. 144.

2012. május-június "Segítőkéz" Debrecen, www.debreceni-lstsz.hu

Programjaink Dátum

Nap

Időpont

Megnevezés MÁJUS

Május 10. Május 21. Június 4. Június 14. Június 25-30.

csütörtök

30

17 – 20

45

Szupervízió

Hétfő

1730 – 2030

Esetkonzultáció

Hétfő

JÚNIUS 17 – 2030

Esetkonzultáció

30

csütörtök

1730 – 2045

Szupervízió

Valamelyik

1700 – 2200

Évadzárás

napon

Szünet mindig 19:00-től 19:15-ig!

2

2


Sajtómustra Ünnepi döbbenet - A születés hetén 2012. május 4. péntek | szerző: mti |

Az ötlet remek, az időzítés is kiváló. Évek óta május első hete a születésé. Szimbólumnak is beillő kezdeményezés, hogy ilyenkor, anyák napja tájékán a születés szépségét, fontosságát, csodáját ötvözik egybe az ünnepi események. Ünnep, fesztivál hangulatot teremtő programsorozat, öröm és számvetés, bármelyik lehet.

A születés önmagában csoda, és minden az, ami körülveszi: a tervezés, a várandósság, a szülés, az új élet kibontakozása, fejlődése. De van-e jogunk, erkölcsi alapunk ünnepelni a születés misztériumát nekünk, magyaroknak, akik Európában az utolsó helyen állunk a születésszámot tekintve? Vagy talán éppen ez ad okot az évenként ismétlődő, figyelemfelkeltő, segélykiáltásnak is beillő eseménysorozatra, mikor minden az élet keletkezéséről szól. A kétgyermekes családmodell már a múlté Ez a hét mindenkié, hiszen valamilyen módon mindenki érintett, aki már átélte a szülés élményét, és az is, aki még csak tervezi a gyermekáldást. Az országszerte rendezendő színes programok mind egy célt szolgálnak: minél több segítséget, használható információt adni a nőknek anyai szerepükhöz. Ilyenkor megszólal az orvos, a védőnő, a dietetikus, a gyógytornász, az egészségügy sok szereplője, a demográfus, mindenki, aki valamilyen módon segíteni akar, tenni valamit a születésszám növelése érdekében. Rucz Árpád szülész-nőgyógyász főorvos legszívesebben minden nőt külön-külön megszólítana, hiszen napi munkája során állandóan tapasztalja a megszülető gyerekszám csökkenését. - Sajnos egyre később szülnek a nők. Ahogy mondják, kitolódik a gyermekvállalás időpontja. De mi az, hogy gyermekvállalás, és mi az, hogy teherbe esés? Gyermekáldásról és áldott állapotról szól a történet, ezek az ide illő kifejezések - hangsúlyozza. - Amíg 1990-ben a 25 évesnél fiatalabb nők körében népszerű volt a szülés, ma ebben a korosztályban 23 százalékkal csökkent a szülések száma. Az ideálisnak mondható 100 000 szülés évente már régóta nem valósul meg, 2011-ben például 88 000 volt a születésszám. A 30 éveseknek több mint a fele gyermektelen, és a tapasztalatok szerint 10 százalékuk az is marad. Ma természetesnek tűnik, hogy az orvostudomány fejlettsége miatt később is szülhetnek a nők, előbb karriert akarnak építeni, anyagi biztonságot teremteni, de sajnos a biológiai óra nem megállítható. A kor előrehaladtával egyre több kockázati tényezőt vállalnak a nők, több a koraszülés, a császármetszés, a terhesgondozás, a genetikai vizsgálatok sokkal költségigényesebbek. Úgy tűnik, hogy a 80-90-es évek kétgyermekes családmodellje már a múlté.

3

3


Családot tervezni csak stabil körülmények között érdemes A témával foglalkozó tudományos kutatásokat végző demográfus, ha lehet, még borúlátóbb. Pongrácz Tiborné, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese az 1981 óta folyamatos népességfogyásra hívja fel a figyelmet. - Magyarországon a születések száma 30-40 ezerrel alacsonyabb évente a halálozásnál mondja. - Igaz, a tömeges bevándorlás valamit enyhít ezen a helyzeten, így azt mondhatjuk, hogy 18 ezerrel csökken évente a népességszám. Demográfiai szempontból az Európai Unióban az utolsó helyen állunk, míg korábban, még 2003-ban a középmezőnyben helyezkedtünk el. Száz nő 124 gyereknek ad életet évente jó esetben, de ez a mutató már 100 alatt van. A gyerekszülés magánügy, a mikor és mennyit kérdése is, de ha az eltartó-eltartott arány megbillen, ha olyan hullámvölgybe kerülünk, mint az elmúlt évben, amikor már a 90.000-et sem érte el az éves születésszám, vagyis történelmi mélypontra jutott, akkor a magánügyet mindenképpen felülírja a közérdek, a társadalmi szükséglet és a felelősség. Vagyis ki kell mondani: a gyerekszám folyamatos csökkenésének, a magyar népesség fogyásának társadalmi, gazdasági és érzelmi háttere és következménye van. Sok gyerek nem azért nem születik meg, mert a magyar családok gyerekellenesek, hanem mert bizonytalanságot éreznek, és gyereket szülni, családot tervezni csak stabil körülmények között, kedvező légkörben érdemes. A születés hete mindenképpen alkalmas arra is, hogy a családpolitika kedvező változásainak lehetősége ösztönözze a fiatalokat a gyerekszülésre. És ünnepi döbbenet is egyben. Az ellentmondás csak látszólagos. A tények, a számok elgondolkoztatóak: vészesen csökken a népességszám. Az ünnep a reménynek, a születés csodájának, az életnek szól, a változtatás lehetőségének, és nem csak az esetleges kedvező statisztika miatt.

Miért a Születés Hete? A Születés Hete az évnek az a kiemelt hete, amikor a családalapítással kapcsolatos fontos információk egy egységes arculattal rendelkező országos rendezvénysorozat keretében koncentráltan érhetők el az érdeklődők számára. A szülés és a megszületés megváltoztatja azt a világot, amelynek abban a pillanatban középpontja a megszületett élet. Akik kapcsolatban vannak a kisbabával, visszavonhatatlanul mások lesznek, mint azelőtt voltak. Az életük, ünnepeik és hétköznapjaik egy olyan folyamatosan alakuló és épülő világgá változik, amelynek minőségét alapvetően befolyásolja az a tudás, amely alapján döntéseiket meghozzák. A Születés Hete ezért ahhoz kíván hozzájárulni, hogy ezek az információk elérhetők, feldolgozhatók legyenek, és segítsék a legmegfelelőbb egyéni döntés megszületését. A Születés Hetén összefognak azok a szakemberek, akik az év többi hetében külön-külön azon dolgoznak, hogy a családok tagjai megtalálják azokat az információkat és alternatívákat, melyek ismeretében kiválaszthatják a számukra megfelelő irányt. Bővebb infó a születés hetéről: www.szuleteshete.hu

4

4


Új fóbia a félelem a mobiltelefontól való megfosztottságtól 2012. 4.16. - MTI Elsősorban a közösségi hálózatok megszállottjait fenyegeti a nomofóbia (a szó az angol „no mobil phobia” kifejezés összevonásából keletkezett), azaz a mobiltelefon elveszítésétől, vagy a mobilkapcsolat hiányától való félelem jelensége.

Februárban mintegy ezer mobiltelefon-felhasználó körében végeztek felmérést NagyBritanniában, ahol 2008-ban jelent meg a nomofóbia kifejezés. A megkérdezettek 66 százaléka mondta azt, hogy szorong a mobiltelefon elveszítésének gondolatától. A SecurEnvoy mobiltelefon-biztonsági cég megbízásából elvégzett közvélemény-kutatás során megkérdezett 18 és 28 év közötti fiatalok körében 76 százalékos volt ez az arány. A megkérdezettek 40 százaléka mondta azt, hogy két mobiltelefonja van. „Az okostelefonok és a korlátlan átalánydíjak megjelenésével a jelenség csak tovább erősödött. Mindenkinek egész sor szolgáltatáshoz van hozzáférése. Hol vagyok? Van-e étterem a közelben? Megveszem a vonatjegyet a hétvégére, megtervezem az esti programomat” – összegezte Damien Douani, a FaDa ügynökség újtechnológia-szakértője. „Néhány éve az sms volt a nomofóbia egyik formája. Az internetes okostelefon azonban az sms tízezerszeresével ér fel. A Google-reflex mobiltelefonra került – ha szükségem van egy információra, bárhol megtalálom a választ, ez a megtestesült lehetőség.” A franciák 22 százaléka vallotta be, hogy nem képes egy napot eltölteni a mobiltelefonja nélkül egy, a Mingle cég által márciusban, 1500 felhasználó körében elvégzett felmérés szerint (a 15-19 évesek között ez az arány 34 százalékos volt). A megkérdezettek 29 százaléka válaszolta azt, hogy nehezen, de kibírja több, mint 24 órán át a mobiltelefonja nélkül, míg 49 százalékuk gond nélkül megvan nélküle. „Érthető, hogy az emberek függővé válnak az okostelefontól, hiszen benne van az egész életük, s ha elveszítik vagy elromlik, a világtól teljesen elzárva érzik magukat" – hangsúlyozta Phil Marso író, a február 6-8-ig évente megrendezett mobiltelefon-mentes világnapok szervezője. "Ez az eszköz elembertelenít. Láttam egyszer egy embert, aki az okostelefonján nézte a városnegyed térképét, ahelyett, hogy megkérdezte volna tőlem, hol az az utca, amelyet keres" – mesélte. Damien Dounai szerint ezzel párhuzamosan a közösségi hálózatok közösségekkel teremtenek kapcsolatokat, ami az állandó aktualizálás és konzultáció igényét váltja ki. "Ha lenne a telefonon egy olyan számláló, amely mutatná, hogy hányszor nézi meg az ember, sokan meglepődnének." A szakértő szerint a függés területének valódi kiszélesedéséről van szó. „Megjelent egy új tünet: állandóan rajta vagyok a hálózaton, megnézem a telefonomat, hátha…" „Robotszerűen működő társadalomban élünk, ahol egy sor dolgot kell egyszerre csinálni. A lakosság egy része azt hiszi, ha nincs bekapcsolva, lemarad valamiről. Márpedig ha lemarad az ember valamiről, vagy nem tud azonnal reagálni, szorongás, idegesség alakul ki. Az embereknek türelmetlenek" – mondta Phil Marso, aki 2004-ben első könyvét teljes egészében sms-ekben írta. „Az okostelefon tönkretesz egyfajta fantáziát. Mindent tálcán kap az ember, nincs többé olyan spontaneitás vagy meglepetés, mintha az ember a mobiltelefonos keresés helyett betérne az egyik utcában lévő étterembe. Kiirtunk egyfajta váratlanságot az életünkből" – vélte az író.

5

5


Máshol olvastuk Vlagyimir Viszockij Vlagyimir Viszockij színész, költő, zenész, énekes volt egyszemélyben. A 60-70-es évek szovjet ifjúságának bálványa. A hivatalos kultúrpolitika által alulértékelt, meg nem értett, háttérbe szorított, az igazi elismerést csak sóvárgó géniusz, aki a férfikor delének elérése előtt, mindössze 42 évesen távozott az élők sorából. Személye köré legendák szövődnek, halálának körülményeiről és okairól találgatások és tudálékos magyarázatok tömkelege kelt szárnyra. De vajon mi belőlük az igazság? Miért halt meg élete virágában egy jobb sorsra érdemes zseni? A kérdésre a hivatalos verzió szerint kézenfekvő a magyarázat: az alkoholizmus és a narkománia végzett vele. Egyes orvosok azonban úgy vélik, hogy a szovjet korszak kiemelkedő tehetségű dalnoka abban a betegségben szenvedett, amelyet a Szovjetunióban a "mániákus-depressziós állapot" terminussal határoltak körül. Az egyébként nem képezi vita tárgyát, hogy Viszockij alkoholizált és kábítószerezett, de ez még nem válasz a feltett kérdésre, mivel nem derül ki belőle, mi sodorta bele ezekbe a szenvedélybetegségekbe. Általában azt szokás mondani, hogy a hivatalos elismerés hiánya, az hogy nem vallhatta magát nyilvánosan költőnek, nem csinálhatta azt a művészetben, amit szeretett volna... Igen, mindennek szintén része volt benne, de nem ez a lényeg. Emlékezhetünk rá, hogy Viszockij első ízben, 1964 májusában részesült alkoholelvonó kezelésben. Abban az időben még egyetlen jelentős színpadi szerep sem volt mögötte, a legismertebb dala pedig a "Na bratszkih mogilah" (A hősi halálnak közös sírjain) c. szám volt. Jómagam pszichiáter szakorvos vagyok. Nekem egyrészt könnyebb megérteni Viszockij lelki problémáit, mint másoknak. Másrészt viszont vannak orvos-etikai elvek. A pszichiáternek egyszerűen nincs joga diagnózist felállítani mások elbeszélései alapján. Ehhez a beteg alapos kivizsgálására van szükség. Ezt az írást tehát úgy kell kezelni, mint egy olyan pszichiáter személyes véleményét, aki több mint 20 évet szentelt Vlagyimir Viszockij élete tanulmányozásának. És semmiképpen nem kell megcáfolhatatlan végső igazságként felfogni. Véleményem szerint Viszockij abban a betegségben szenvedett, amelyet a mai amerikai pszichiátria Bipolar Affective Disorder-ként (rövidítve BPAD) ismer, a Szovjetunióban pedig "mániákus-depressziós állapot"-nak nevezték. Hogy a pszichiátriában járatlan laikusok is megértsék a további fejtegetéseket, legalább nagy vonalakban el kell magyaráznom, voltaképpen miben is nyilvánul meg ez a betegség, amelyben olyan nem mindennapi emberek is szenvedtek, mint Nagy Britannia egykori miniszterelnöke, Sir Winston Churchill, vagy olyan zsenik, mint Mozart és Bach.

6

6


A BPAD diagnózisának felállításához a mánia vagy a hipománia legalább egy epizódjának előfordulására van szükség. A betegek ugyanis a mánia epizódjai mellett periodikus depressziótól szenvednek. A betegség igen súlyos lefolyású lehet, ha a normális hangulat periódusai a betegség két rohama között rövidek. Nem véletlen, hogy az öngyilkosságok, beleértve a sikertelen öngyilkossági kísérleteket is, e betegségben szenvedők körében történik nagyon gyakran. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a BPAD-betegségek körében a narkósok és az alkoholisták részaránya sokkal magasabb az egész népesség körében jegyzett mutatóknál. Ennek természetesen megvan a maga magyarázata: a betegek elkezdik gyógyítani önmagukat. A depresszióban szenvedők effedrinnel, kokainnal és más hasonló serkentő szerekkel "dobják fel" magukat, a mániákus állapotban lévők pedig igyekeznek alkohollal vagy morfiumfélékhez tartozó szerekkel megnyugtatni veszettül dolgozó agyukat. Mindez nem lenne olyan borzasztó, ha nem az igen gyorsan fejlődő gyógyszerfüggőség, aminek következtében az alkohol és a narkotikumok már nem az alapvető pszichiátriai megbetegedés lefolyásától függően válnak nélkülözhetetlenné. Most pedig próbáljuk meg összefüggésbe hozni mindezt Viszockij életének általunk ismert tényeivel, s gondolkodjunk el azon, megengedhető-e az ő esetében a mániákus-depressziós állapot meglétének a feltételezése. Induljunk ki abból, hogy 1964. májusában esett át először elvonókúrán. Akkor mindössze 26 éves volt. Legyünk őszinték: ebben az életkorban az orosz férfiak 90%-a megissza a magáét, s eközben nincs semmiféle problémájuk az egészségükkel. Viszockij pedig ilyen korán alkoholista lett. Vajon miért? Hiszen sem az anyja, sem az apja, sem pedig az apai ágon igen népes rokonsága nem szenvedett e betegségben. Úgyhogy örökölt hajlamról nem beszélhetünk. Másrészt ismeretes, hogy a BPAD általában 20-25 éves korban kezdődik. Ez természetesen nem szolgálhat alapul annak a határozott kijelentéséhez, hogy Viszockij alkohollal próbálta enyhíteni mániákus állapotát, de munkahipotézisként megengedhető e feltételezés elfogadása. A legbosszantóbb az, hogy ez a gondolat sokáig nem jutott a Viszockijt kezelő pszichiáterek eszébe. Bujanov pszichiáter szakorvos visszaemlékezése szerint, aki akkor kezelte Viszockijt, mikor az másodszor került be alkoholelvonó kezelésre (1965 novemberében), az osztályvezető orvosnő azt mondta: "Viszockij megrögzött alkoholista, az ilyenek mindenre képesek." A kezelőorvos pedig hozzátette: "Kezdetben az állapotát közönséges iszákossággal terhelt pszichopátiaként diagnosztizáltuk, de hamarosan krónikus alkoholizmusra változtattuk a diagnózist." A "pszichopátia" mint diagnózis a mai pszichiátriában nem létezik. A Szovjetunióban ez a diagnózis egy sajátos "szemetes kosárként" szolgált, amelybe automatikusan "beledobáltak" minden olyan betegséget, amelyben az orvosok nem tudtak eligazodni. Mindazonáltal megjegyzendő, hogy az orvosokban élt valamiféle gyanú Viszockij elmekórtani problémáival kapcsolatban. De az elmegyógyintézetekben csak az alkoholizmusát gyógyították. Egy ideig ennek volt is eredménye, de a betegsége tovább súlyosbodott. Nem tudni pontosan, melyik évre, de Viszockijjal való együttélésük kezdetére (a 60-as évek vége, a 70-es évek eleje) vonatkoznak Marina Vlady "Vlagyimir avagy Megszakított repülés" 7

7


című könyvének következő sorai: "... Az állapotod végre kezdi nyugtalanítani a testvéreidet is. Kezdetben kellemes a társaságod, hallgatni ahogy énekelsz... De mindig elérkezik az az idő, amikor végül elfáradva és kijózanodva azt tapasztalják, hogy ez az egész rémálommá válik. Te kezelhetetlenné válsz, a vodkától megtízszereződött erőd megrémíti őket, és már nem kiabálsz, hanem üvöltesz." Itt össze van keverve az ok az okozattal. A hatalmas alkoholdózisokra Viszockijnak nem azért volt szüksége, hogy fenntartsa energiáját, hanem azért, hogy elnyomja azt. De az alapelképzelés helyes. Mániás állapotban a beteg mellett lenni nehéz, de még nehezebb részt venni tivornyáiban, mivel nem azonosak az erőviszonyok. 1969 végén, vagy 1970 legelején Viszockij Odesszában tartózkodott és felkereste a kikötőben horgonyzó Grúzia utasszállító gőzhajót, amelynek régi barátja, Garagulja volt a kapitánya. Vajon milyen időszak volt ez hősünk életében? Azt kell mondanunk, hogy nem könnyű, de nem is a legrosszabb. A szovjet sajtóban megjelent ledorongoló cikkek hatása még érződött, de lassan Viszockijt kezdték meghívni koncertekre, ami nemcsak elégtételt jelentett számára, hanem igencsak nagy segítséget jelentett anyagi téren is. A színházban pedig megkapta azt a főszerepet, amelyre régóta vágyott: eljátszhatta Jang Szun pilóta szerepét az "Egy jó ember Szezuanból" c. darabban. 1969-ben több mint 50(!) költeménye született, köztük olyanok, mint az "Ember a vízben" (Cselovek za bortom), "Nulla hét" (Noly szem), "Harcba indulnak a fiaim" (Szinovja uhogyat v boj) és mások. A viszonya Marina Vladyval nem volt ugyan mindig felhőtlen, de haladtak az esküvő felé, amelyre 1970. december 1-én került sor. Tehát egészében véve minden rendben volt? Egyáltalán nem! A Garagulja kapitány számára -- aki azon az éjszakán nem tartózkodott a fedélzeten -- hátrahagyott néhány soros levélkében ez áll: "Tolja! Nagyon rosszul vagyok! Tolja! Rossz nekem! Bizonyára be kell fejezni!" Nem arról tanúskodik-e ez a szöveg, hogy a levélke súlyos depressziós állapotban íródott, amikor szerzője komolyan fontolgatja az öngyilkosságot? Mígnem valaki végre valóban elgondolkodott Viszockij állapotán és véleményem szerint abszolút helyes gyógymódot írt elő. Zolotuhin színész naplójában a következőket olvashatjuk: "1971.02.19. Vologya Vlagyivosztokban van, elutazott a bálnavadászokhoz. Mitte (filmrendező) azt mondta, öt napra." Viszockij ez így magyarázta: "Depresszánst szedve nem tudok próbálni. Amikor abbahagyom a szedését, fokozódik a zaklatottságom. Repülni kell." Zolotuhin elkövetett egy orvosi jellegű pontatlanságot: depresszánsok a gyógyászatban nem léteznek. Antidepresszánsok vannak. Bár természetesen léteznek depressziós hatást kifejtő készítmények. Jelen esetben nyilván a hangulatstabilizáló preparátumok valamelyikéről van szó. Ezeket a preparátumokat a BPAD gyógyításánál alkalmazzák.

8

8


A továbbiakban Viszockij Zolotuhin által közölt magyarázata úgy hat, mintha egy orvosi tankönyvből lenne kimásolva. Egy olyan ember számára, aki már volt mániákus állapotban, minden olyan hangulathelyzet, amely alatta van a hipomániának, már depressziónak számít. Egy alkotó személyiség számára pedig különösképpen. Ezért nem tudott próbálni Viszockij. Hiányzott az alkotói extázis. Gyógykezelés nélkül pedig a hipománia gyorsan visszatért. De miért kellett olyan messzire utaznia, egészen Vlagyivosztokba? Miért nem lehetett elutazni valahova a Moszkvamellékre, vagy mondjuk Leningrádba? Azért, mert a kettő korántsem ugyanaz! Ha a feltételezés a BPAD-dal kapcsolatban helytálló, akkor a viselkedése teljes mértékben beleillik a diagnosztikai keretekbe. Emlékezzenek vissza a mánia megnyilvánulási jegyeire, amelyekről írásunk elején szóltunk. Ezek egyike az elképzelések, tervek grandiózus voltának érzése. Egy több tízezer kilométeres utazás ugyanis nem olyan, mint a szomszédos városba tett kirándulás. Itt a lendület a lényeg, a nagyságon van a hangsúly! Viszockij mániája kialakulásának valóságos klasszikus orvosi leírásával találkozunk Gyemidova színésznő könyvében. A naplójegyzetekben ezek a sorok olvashatók: "Szeptember 5. Viszockij ideges. Az az érzése, hogy valahonnan állandóan elkésik. Mindenütt úgy viselkedik, mintha ő lenne a gazda. Most hiábavaló dolog bármiről beszélni vele -- nem is hallja. Sodródik. Szeptember 12. Viszockij dühös. Ilyen állapotban lehetetlen vele kommunikálni. Szeptember 13. Viszockij képtelen öt percnél tovább egy helyben maradni, érzem, hogy nagyon ki fog borulni. Szeptember 14. Viszockij inni kezdett." Forrás: http://www.runet.hu/portal/article178.html eredeti: http://www.startua.com

9

9


Könyvismertető

Feldmár András: Ébredések Jaffa Kiadó, 2012. "Rájöttem, hogy nem azért jöttem vissza a halálból, mert olyan okos vagyok. Vagyis az akaratomnak semmi köze nem volt az élethez. Valami más intelligencia dolgozott, nem az enyém. Ha van egyáltalán valamiféle vallásom, az nem más, mint hit abban, hogy az én intelligenciám részt vesz egy másik, nagyobb intelligenciában. Tehát nem én vagyok okos, hanem valamiféleképpen rezonálok valamivel, ami okos. Részt veszek valamiben. Mindannyian a világmindenség gyümölcsei vagyunk. Ti is a világmindenség gyümölcsei vagytok. A gyümölcs se tudja, hogy ő miért érik olyan szép szilvává vagy őszibarackká, csak úgy csinálja, ahogy mi is csináljuk. Vagy a kisujjamban a sejtek. Ők is csak részt vesznek bennem, miközben nem ismerik Feldmár Andrást. Én sem ismerem azt, akinek én egy kis sejtje vagyok." (a szerző)

Verena Kast: Engedd el őket és találj magadra Európa Kiadó, 2012. "Minden elválás, amit csak hoz az élet, megköveteli, hogy az ember magára találjon. Így egyre inkább önmaga lesz, egyre önállóbb, hitelesebb, és ily módon sokkal inkább képes lesz a kapcsolatteremtésre is." A kötet a gyász egy sajátos formájával foglalkozik: a szülőktől elköltöző felnőtt gyerekek "megsiratásának" folyamatát elemzi. A fészekből kirepülő fiataloktól való elválás során számos negatív emóció tölti el az otthon maradó anyákat és apákat: bánat, kétségbeesés, düh, a kudarc és a feleslegesség érzése, irigység, sőt gyűlölet a "hálátlan" gyermek iránt. A leválás megfelelően fel nem dolgozott folyamata súlyos lelki problémákhoz vezethet, és a következő generáció felcseperedésekor és leválásakor sok esetben éppen ezek a problémák kerülnek felszínre.

10

10


Verena Kast megmutatja, hogyan lehet a családi ház kiürülését egy új életszakasz kezdetének felfogni. Konkrét példák, esetleírások segítségével tanácsokat ad a szülőknek, hogyan helyezzék új alapokra az egymáshoz és a gyermekeikhez fűződő kapcsolatukat, és hogyan próbálják ezt a gyászreakciókat is kiváltó veszteséget mégis nyereségként elkönyvelni. A neves svájci pszichoterapeuta a Zürichi Egyetem tanára, a Jung Intézet docense, a Nemzetközi Mélypszichológiai Társaság elnöke. Kutatási területe a gyász és a kapcsolati problémák feldolgozása, ezekben a témákban több tanulmányt, laikusoknak is szóló "segítő könyvet" publikált. Verena Kast Sankt Gallenben folytat magánpraxist.

11

Csányi Vilmos: Ironikus etológia Sanoma, 2012. „Az evolúció legképtelenebb, sületlen, hagymázos ötlete minden kétséget kizáróan az ember, becenevén a Homo sapiens. Öthatmillió éve a bioszféra üde színfolt lehetett a bolygón sokféle állattal és növénnyel, amelyek között persze szép számmal voltak mulatságosak, netán bolondosak is, mint azt példáim igazolták, de az ökológiai rendszer kiegyensúlyozott volt, és úgy tűnhetett, hogy megalapozott, tartós jövője sok százmillió évre biztosítva van. És ekkor a rendszer finom, olajozott kerekei közé por, homok, autóroncsok, kátrány, mindent feloldó savak és lúgos, enzimes mosópor került. Recsegés, ropogás, pattognak a fogaskerekek, égett fémszag, füst és korom. Mi történt? Egy csimpánzméretű, a fák ágai között kiegyensúlyozottan élő derék majom megőrült…” Csányi Vilmos az ismert etológus-akadémikus ezúttal nem csak tudományos szempontból foglalkozik az emberi természettel, hanem megírja a fonákját is. Görbe tükör ez az emberi természetnek, az ő különböző kultúráival, problémáival, társadalmaival, párkapcsolati szokásaival és mulatságos politikai rendszereivel. Meglepő, hogy mennyire sok tulajdonságot hoztunk az állatvilágból, csak épp mennyire rosszul alakítottuk azokat a saját ízlésünkre…

11


Filmajánló A király beszéde (The King's Speech) színes, magyarul beszélő, angol filmdráma, 118 perc, 2010 rendező: Tom Hooper forgatókönyvíró: David Seidler zeneszerző: Alexandre Desplat operatőr: Danny Cohen szereplő(k): Colin Firth (VI. György király) Helena Bonham Carter (Elizabeth királynő) Geoffrey Rush (Lionel Logue) Guy Pearce (VIII. Edward király) Derek Jacobi (Cosmo Lang érsek) Robert Portal (kamarás) Andrew Havill (Robert Wood) Calum Gittins (Laurie) Jennifer Ehle (Myrtle Logue)

A király fesztelen A jelenleg uralkodó II. Erzsébet apjáról szóló, valós történeten alapuló film igazi jutalomjáték mindenki Mark Darcy-jának és Barbossa kapitányának, de a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-jelölése is abszolút megérdemelt. Király kis hibával Albert yorki herceg (Colin Firth), akit a család csak Bertie-nek hív, jóvágású, intelligens és szofisztikált fiatalember. Bátyja, Edward wales-i herceg (Guy Pearce) a trónörökös, de jól van ez így Albert szerint is, aki beszédhibája és komplexusai miatt retteg a nyilvános szerepléstől. A legválogatottabb udvari doktorok is tehetetlenek a problémával szemben, ami számtalan kínos pillanatot eredményez a hercegnek, családjának és a hallgatóságnak egyaránt. Végül Albert felesége, Erzsébet (Helena Bonham Carter) hirdetés révén eljut egy szokatlan módszereket alkalmazó ausztrál beszédterapeutához, Lionel Logue-hoz (Geoffrey Rush). A kezdeti bizalmatlanság után fokozatosan afféle baráti kapcsolat alakul ki terapeuta és páciens között, és Logue rájön, hogy Albert dadogása pszichés eredetű. Különös módszerei eredményesnek bizonyulnak, amire bizony nagy szükség is van, hiszen két hatalmas horderejű esemény színezi a történelmi palettát, melyek miatt Albert nyilvános szerepvállalásra kényszerül: apjuk, V. György (Michael Gambon) halála után a VIII. Eduárd néven trónra lépő bátyja kevesebb, mint egy év uralkodás után lemond a koronáról. Teszi azt azért, hogy elvehesse szerelmét, a kétszeresen elvált amerikai Wallis Simpsont – így Albert VI. György néven király lesz. Másrészt kitör a második világháború és Nagy-Britannia hadba lép… A király felelősségteljes, tehetséges és éles elméjű, de vajon az önbizalomhiány és a komplexusok meggátolják-e képességei kibontakoztatását?

12

12


A történelmi film reneszánsza A király beszéde azt a sort folytatja, amely a nagyszabású történelmi tablók helyett az emberi tényezőt és a korábban elhanyagolt részleteket hangsúlyozza, akárcsak a közelmúltban Az ifjú Viktória királynő. David Seidler forgatókönyvíró remek érzékkel nyúlt a valóban megtörtént eseményekhez, és ügyesen egészítette ki a homályba vesző részleteket fikcióval. A hálás alapanyagból pedig olyan végeredményt gyúrt, melyben szinte tökéletes arányban adagolja a drámát, a katarzist, a humort, a szórakoztatást, a történelmi és a pszichológiai hátteret, a jellemábrázolást, a sajátos dinamikájú emberi kapcsolatokat és az élvezetes párbeszédeket. Szuperlatívuszokban a szereposztásról Ahogy a bevezetőben is említettük, a két főszereplő, Colin Firth és Geoffrey Rush remekel a jól megírt karakterek bőrébe bújva, és méltó partnerük Helena Bonham Carter is: mindhárman megérdemelten Oscar-várományosok. Mellettük ki kell emelni Michael Gambon, Guy Pearce, Derek Jacobi (a püspök) és Timothy Spall (Churchill) alakítását is. A tökéletes korhű hangulat a díszletek és jelmezek tervezőit, kivitelezőit dicséri, a feszes vágás eredményeként pedig a közel kétórás filmben nincsenek üresjáratok. És aki mindezt összefogta: az 1972-es születésű Tom Hooper rendező, aki előző munkáját leszámítva eddig csupán tévéfilmek rendezésében jeleskedett. A cím alapján egy kissé kimért, távolságtartó és száraz sztorira számíthatunk, de a szikár cím senkit ne tévesszen meg: a film úgy van tele emberséggel és érzelemmel, hogy közben soha nem válik giccsessé és szentimentálissá, és úgy nevettet meg, hogy közben mégis komolyan vehető marad. A király beszéde igazi mestermunka, amelyre minden közreműködő büszke lehet. Kinek ajánljuk? - Akit érdekel a történelem, de nem a sablonos formában. - Aki reméli, hogy Colin Firth a tavalyi jelölés után idén meg is kapja az Oscart. - Aki hasonló félelmekkel küzd, mint Albert herceg. Kinek nem? - Aki szerint ma már csak 3D-ben érdemes filmet nézni. - Aki inkább az akciók, mintsem a színészi alakítások kedvéért jár moziba. - Aki unja már az angol királyi családot. 9/10 L. Zs., PORT.hu

13

13


Együtt élhetnénk (Et si on vivait tous ensemble?) színes, feliratos, francia-német vígjáték, 96 perc, 2011 rendező: Stéphane Robelin forgatókönyvíró: Stéphane Robelin operatőr: Dominique Colin szereplő(k): Pierre Richard (Albert) Claude Rich (Claude) Geraldine Chaplin (Annie) Jane Fonda (Jeanne) Guy Bedos (Jean)

Az "Aranykor-kommuna"

A piac vélt/valós törvényszerűségei miatt a filmek általában a fiatalabb korosztályt célozzák meg, mint célközönséget, holott, mint azt a remek Aradszky-slágerből is tudjuk jól: "Nem csak a húszéveseké a világ!" Ha kell, mankóval, ha úgy adódik, Viagrával, ha kell, egyéb segítséggel, de az orvostudománynak hála, még tényleg ott poroszkál néhány korosztály az élet országútján. Kevés szó esik például a hetvenen felüliekről, így hiánypótló lehet ez a film is… A helyzet nem rózsás, ráadásul reménytelen Negyven felett egyre több tagunk kezd el hasogatni, valami mindig szúr, nyom, feszít vagy lüktet, de ekkor már legtöbbször legyintünk ezekre: "Nem baj, ha érzem, akkor még megvan!" Ahogy múlnak az évek, évtizedek, ezek a tünetek aztán csak fokozódnak. Hiába, az emberi szervezet is csupán egy mechanikus szerkezet. Az alkotóelemek a használat során elkopnak, elhasználódnak, de nincs is ezzel különösebb baj, ez az élet rendje. "Emlékszel, mama, 25 évesen hogy pattantam volna ki az ágyból, ha engedtél volna? Most meg te zavarsz ki a hideg konyhába kávét főzni, mikor már felkelni is csak nehezen megy?!" Az orvostudománynak, a helyes táplálkozás éppen aktuális reformjainak, és még sok minden másnak köszönhetően azért a fejlett világban az efféle panaszok egyre jobban kitolódnak, bár azért még messze a halhatatlanság. Megfelelő körülmények biztosításával azonban elviselhetővé lehet tenni az "aranykort" is… Egy élhetőbb világban, tehát most ne a viharoktól tépázott kis hazánkból induljunk ki, hanem merüljünk el álmainkban. Illetve, ha ez nem megy, nézzük meg ezt az Együtt élhetnénk című francia filmet. A francia módi Öt régi barát dönt úgy, hogy összeköltöznek egyikük decens, parkos villájába, hogy egymás barátian óvó felügyeletével, kellemes körülmények között tudják le a hátralévő éveket. Jean (Guy Bedos) hajdani szélsőbalos diákforradalmár, aki némi zsörtölődéssel ugyan, de boldogan

14

14


ajánlja fel a célra feleségének, Annie-nak (Geraldine Chaplin) polgári villáját. A hajdani magas szőke férfi mára egyre súlyosbodó Alzheimer-kórral küzdő Albert (Pierre Richard), aki mit sem sejt egyetemi tanár feleségének (Jeanne – Jane Fonda) rákbetegségéről, amiről "viselője" sem nagyon akar tudomást venni, így elsősorban Albert miatt mondanak igent az összeköltözésre. A "kommuna" ötödik tagja Claude (Claude Rich), aki hetvenen túli özvegyember létére óriási nőcsábász – ez okozza szívrohamát is, minek okán ő is beköltözik a villába. Később, először Albert kutyájának sétáltatójaként csatlakozik a csapathoz a fiatal német egyetemista, Dirk (Daniel Brühl), aki amúgy etnográfushallgatóként az elöregedő társadalmat kutatja – számára a villa így maga a paradicsom. Öregszem, de törekszem

15

A keserédes humorú filmet Stéphane Robelin rendezte, akiről nem sok életrajzi adatot találni, a fénykép alapján egy szimpatikus harmincas fiatalember. Ez életében a második nagyjátékfilmes próbálkozás, éppen ezért meglepő a témaválasztása, illetve a végeredmény visszafogott érettsége. A produceri gárdában tevékenykedő Peter Rommel nevével viszont már közelebb kerülhetünk előzetesen a témához, hiszen ő volt a producere a német Andreas Dresen Kilencedik mennyország című tabudöntögető filmjének is, mely az időskori szexualitás finom és mély ábrázolásával keltett feltűnést nemrégiben. Robelin szintén nem kerülgeti ezt a "forró kását", s bár filmjében nem a szex a központi téma, azért igen jelentős (és látványos) hangsúllyal van jelen az egész filmben. Az arany középszer Ügyesen járja tehát az arany középutat Robelin, hiszen filmje keserédes humorú, romantikus komédiaként a közönség kegyeibe is beleférkőzhet, de a fesztiválokon is megállhatja helyét szókimondásával és nem utolsósorban érdekes és nívós szereposztásával. Ügyesen vág, szellemesen mesél. Nem mond szentenciát, nem ad ki divatteremtő ukázt, a halál elkerülésére sem tudja a megoldást, mégis szerethető a film. Régen láthattuk például filmen Jane Fondát, akinek érdemes végigböngészni életútját, hiszen nem akármilyen vargabetűket írt le – pedig igazi drámai erejű színésznő, ahogyan itt is látszik. Pierre Richard, a hajdani magas szőke férfi, aki félénken szeretett volna hódítani – fájdalmas nézni, ahogyan Alzheimeres Albertként bámul tökéletesen üres tekintettel a semmibe. Vele ellentétben Geraldine Chaplin egyenesen vibrál a féktelen vitalitástól, s kislánynak álcázott matrónaként még mindig olyan hajlékony, mint egy balerina. A viszonylag ismeretlenebb többiekre sem lehet panasz, talán a német fiú, Daniel Brühl túl snájdig picit. De kellemes, széles közönségspektrumú film ez, melyre a nagyobbacska unokák végre nyugodtan elvihetik moziba a nagyszülőket is. Izgi lesz! Kinek ajánljuk? - 16 éven felüli unokáknak. - 100 év alatti nagyszülőknek. - Franciául tanulóknak, társadalomkutatóknak, idevágó szakos egyetemistáknak. Kinek nem? - Éretleneknek. - Értetleneknek. - Prűdeknek, bigottaknak. 8/10 (efes), PORT.hu

15


Márai

Az ütemről és a változásról Nemcsak az élethelyzeteket tanácsos tudatosan változtatni és másítani, hanem az életrendet is. Néha már egy-egy jelentéktelen utazás, néhány kilométeres helyváltoztatás is kiragad életünk megszokott, időnként gyötrő és elviselhetetlennek tetsző, helybenjáró tehetetlenségéből. Néha elég Esztergomba utazni, s más gondolataink támadnak az életről, tisztábban látjuk feladatainkat. Az utazás megváltoztatja az eszméket, mondják a franciák. A másféle szoba, ahol álomra hajtjuk fejünket, az idegen arcok, a változott konyha, mindez elindít lelkünkben egyfajta megbékélési és felüdülési folyamatot. Éppen így változtatnunk kell napjaink életütemét is. Nem erőszakosan. Nem hebehurgyán. De tudatosan, ösztönösen, mikor úgy érezzük, megtorpantunk egyfajta életmódban. Aki eddig makacson hajnalban kelt, intézze úgy az alvás és felkelés életütemét, hogy egy időn át délelőtt ébred. Aki korán feküdt, s úgy érzi, élete zsákutcába jutott, feküdjön éjfél után. Aki eddig délelőtt végezte fontosabb munkáját, ha csak teheti, iparkodjék átváltani munkája ritmusát a délutáni időszakra. Aki estére elfárad, pihenjen napközben és dolgozzék éjszaka. Aki ebéd után szundított, aludjon most egy félórát ebéd előtt. Csak nem megmerevedni az élethelyzetekben, csak nem papucsot húzni és szakállt ereszteni, s mindig ügyelni, hogy a világ teremtő erői állandó készenlétben és várakozásban találjanak! Nem kell sok ehhez. Hallás, szív, figyelem, ösztön és értelem gondos összjátékának művészete ez. S az élet egyik titka.

A tapintatról és a gyöngédségről Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.

A munkatervről és a borzongásról Természetesen nem árt, ha van bizonyos munkaterved. Csak ne határozd el mesterségesen ezt a tervet. Egy napon a várakozásból, tanulmányokból, hajlamokból, a köznapok rendjéből és a rendkívüli pillanatok sugallatából kialakul ez a munkaterv. Ne engedj soha csábító ötleteknek. Az ötlet megvillan, s bizonyos képességek birtokában csakugyan építhetsz belőle valamit, aminek formája van, ami olyan, mintha igazi alkotás lenne. De ötlet marad, akkor is, ha tökéletesen kivitelezed. Az igazi munka, a személyes és végzetes, más. Meg kell várni, amíg minden beérik és elkövetkezik, hogy

16

16


csakugyan azt írjad, vagy cselekedjed, ami a dolgod. Ilyenkor maradj könyörtelen és következetes önmagaddal és munkáddal szemben. De minden szellemi alkotó munkának legfőbb feltétele az a lelki és idegállapot, melyet Goethe Schauder-nek nevezett. Ha nem tölt el ez a borzongás munka közben, csak megfelelőt és szabályosat alkotsz majd. Schauder nélkül nincs alkotás.

A szerepről és az alkatrészről Szereped van, mely csak a tiéd; s ez a szerződésed Istennel. De alkatrész is vagy a világ nagy szerkezetében, nem sokkal több, nem is jelentősebb, mint egy csavar vagy huzal, mely e végtelenül bonyolult gépezetben valamilyen mellékes és alárendelt folyamat egyik segédeszköze. Ne feledkezz meg soha szerepedről, mely csak a tiéd és személyes, s ne feledd soha, hogy nem számítsz sokkal többet az Egészben, mint egy alkatrész, csavar vagy huzal.

A hétköznapról és az ünnepről Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.

Arról, hogy a műveltséghez sok bátorság kell Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez, tehát a műveletlenséghez. Mert a műveltség annyi, mint az igazságnak - minden dolgok igaz ismeretének - feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez, tehát a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell. Az ember egész szívével, sorsával, lényével ismeri meg az igazságot. Az ember csak életre-halálra lehet művelt. Az emberek mindig készségesebben nyugodnak bele valamilyen kellemetlen igazság elkendőzött magyarázatába, tehát a műveletlenségbe, mint a nyers, egyszerű, tőmondatos igazságba, ami a műveltség. Az emberek titokban tudják, hogy minden, ami igaz és emberi, tehát valóságos, vérben, verejtékben és szenvedélyben fogan, de szívesebben pusmogják, lesütött szemmel, hogy a gyermekeket a gólya hozza. Ez így tetszetősebb és kényelmesebb. De a műveltséget nem a gólya hozza.

A kísértésről Mindig, mikor megérkezik és szól hozzád a kísértés, mely barátságot, szenvedélyt, bizalmasságot,

17

17


kötést ígér, tudjad: az anyag, melyből az ilyen kötés készül, romlandó, mert emberi anyag. Ami ma eskü, holnap nyűg, ami ma szenvedély és vágy, holnap érthetetlen és torz emlék, ami ma hűség, holnap szomorú kötelesség. Hasztalan mosolyog, ígér, reménykedik a kísértés. Hasztalan él halálig szívedben a vágy, teljesen és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel. Nincs módod erre, mert ember vagy. Mindig tudjad ezt.

A rendkívüliről Mielőtt véleményt alkotsz a rendkívüliről, dobd a mindennapos használat malmába és őröld ott egy ideig. Rendkívül szép nővel találkoztál, kinek szépsége elvakít és meghökkent? Figyeld csak egy ideig ezt a rendkívüli szépséget a mindennapok fénytörésében, s egyszerre megtudod, hogy minden szépség reménytelen és szomorú, nem érdemes különösebben törődni vele. Elkápráztat egy ember rendkívüli szelleme? Vizsgáld meg azt, amit mondott, a köznapok gyakorlatában, s egyszerre megérted, hogy a bölcsesség nem rendkívüli és felfoghatatlan, hanem nagyon egyszerű és természetes valami. Rendkívüli hatalmú emberrel találkoztál? Gondold csak meg, milyen törékeny ennek az embernek hatalma, hétfőn és kedden - végezhet vele egy bérgyilkos, egy politikai irányzat, de még egy parányi fertőző mikroba is! Rendkívüli emberi jósággal találkoztál? Akkor ámulj, és maradj áhítatos. De ez nem esik meg gyakran veled.

A valóság teherpróbájáról Minden szavadat úgy írni le, úgy ejteni ki, hogy elbírja a világi valóság teherpróbáját is. Talán ez az írás és az élet titka. Mert hasztalan áll a szó helyén az irodalmi térfogatban, ha a világi térfogatban nem bírja el a valóság légköri nyomását.

Arról, hogy időnként lazítani kell az életen Mint a hajós, kinek hajója nagy viharba jutott, s egyszerre látja, hogy a vitorlák kötelei megfeszülnek, a nagy vitorlaszárnyak vészesen megdagadnak az orkán tébolyodott leheletétől, a huzalok recsegnek és ropognak, s a düledező és táncoló hajófedélzeten, a bőgő és átcsapó hullámok között, imbolyogva, utolsó erejével is a vitorlákhoz és kötelekhez siet, hogy lazítson mindezen: úgy tudjad te is, életed veszélyes és viharos pillanataiban, hogy a nagy feszültségeket nem tudod elviselni, az emberi kapcsokon és kapcsolatokon lazítani kell, máskülönben törik és szakad minden. Ilyenkor dobjál félre mindent: munkát, emberi vonatkozásokat, életrendet, s bízzad magad a sorsra és a viharra. Minden életben és minden életszakban kerekednek ilyen viharok, mikor mindaz, ami addig kötés volt, nem bírja ki a szenvedélyes indulatok viharának feszítését. Lazíts és várjál. Reggelre eláll a vihar.

18

18


Irodalom

Mikszáth Kálmán: AZ IVÁS MŰVÉSZETE 1877 A Kaukázus természetszerű befolyást gyakorol az orosz katonatisztekre. Szétszórt állapotban feküsznek szerte, minélfogva a magányos élet unalomra s az unalom ivásra vezeti őket. De mit is csinálhatna mást egy szegény tiszt feleség, könyv és társaság nélkül, ötszáz kozákkal egy állomáshelyen? Iszik. Útunkban egy kapitánnyal s egy főorvossal ösmerkedtünk meg, kiknek életmódja valóságos tükre a többinek is. * Minden tisztnek egy privátdinerje van, kit demcsik-nek hí. Kapitányunk éppen a reggeli szolgálatról tért vissza s magát tábori ágyára vetve, közte és a demcsik közt a következő párbeszéd fejlődék: – Brisgaloff, tudod, hogy útra kell kelnünk? Brisgaloff, ki már nagyon otthonos volt szolgálatában, így válaszolt: – Igen, kapitány, tudom. – S mivel üres gyomorral nem szoktunk útra kelni, együnk egy darab kenyeret és igyunk rá egy kicsit. Aztán pedig előkeresed a lovakat. – Jól van, kapitány – felelé Brisgaloff, s egy darab kenyeret, sajtot s egy üveg vutkit hozott be. A kapitány igen jó úriember: hogy maga emészthesse föl e földi jókat, Brisgaloffnak sajátkezűleg mért ki egy darab kenyeret s egy pohár vutkit, s addig, míg az egy pohárral nyalakodék, ő hárommal bánt el. – Azt hiszem, most már elmehetsz – fogat után, mert nem szabad felednünk, hogy hosszú út vár reánk – mondá a kapitány. – Bánom is én, akármilyen hosszú, nem lesz az nekem unalmas, ha a kapitány úrral utazhatom. – Együtt megyünk, barátom. Vagy nem vagyunk-e, mint minden ember, testvérek? Hagyd itt nekem a poharat és a vutkit, hogy ne unjam el addig magamat, míg te a lovakat keresed; és most menj, Brisgaloff, menj! Brisgaloff elment a lovak után, de csak igen rövid ideig maradott távol, miért is a kapitány két pohárnál többet nem bírt levezényelni. – A lovak már itt vannak, kapitány! – jelenti Brisgaloff visszatérve. – Jó, hát csak fogd be őket. – Igyék még egy pohárral kapitány, hogy addig se unatkozzék, amíg befogunk. – Igazad van, Brisgaloff, csakhogy én nem szeretek magam inni, mint a korhelyok. Igyál te is, barátom, egy pohárral, ti többiek pedig ott künn, fogjatok be! Mire poharaikat kiitták, a fogat készen állott. De már szemeik ekkor homályosodtak, s a kapitány talán azon szándékban, hogy kimenjen a járműbe elhelyezkedni, fölállt, de csakhamar lankadtan ledőlt ágyára, Brisgaloff pedig melléje kuporodott. Az ágy recsegett a teher alatt s recsegése nagyon hasonlított a kocsikenőt rég nem látott trojka zörgéséhez és csikorgásához, minélfogva nem is lehet csodálni, ha a kapitány azt hitte, hogy ő a hűséges demcsikkel most javában utazik. Nemsokára elaludt, s fel sem ébred, ha Brisgaloff mintegy félóra múlva el nem kiáltja magát: – Az állomáshelyre értünk, kapitány! – Hm? Igazán? – felelé a kapitány szemeit dörzsölve. – No, ha mondom, az állomásra értünk ez egyszer. – Nos, akkor hát innunk kell egy pohárral, Brisgaloff. – Igen, kapitány, igyunk – felelé Brisgaloff lelkesülten.

19

19


A két útitárs testvériesen koccintott. – Most pedig utazzunk – tovább első a kötelesség, Brisgaloff. – Igen, utazzunk. Nemsokára a második, majd a harmadik állomásra értek, hol mindig a fenti jelenet ismétlődék; a negyedik állomásnál azonban kiürült az üveg, ami különben Brisgaloffot zavarba nem hozta a világért sem, mert más üveget hozott. Az új üveggel ismét folytathatták az utat egy darabig, míg a tizedik állomásnál testvéries összeölelkezésben egyszerre lefordultak a csézáról, jobban mondva az ágyról – s a mai napra be lett fejezve az utazás. * Másik ismerősünk, a főorvos, egészen más módon élt az ivás művészetének. Egy keleti stílben épült házban lakott s szobája fala körös-körül tele volt keleti szokás szerint mélyedésekkel. A főorvos mindennap hét órakor a kórházba ment, hol a betegek létszáma szerint többé-kevésbé hosszas szemlét tartott, s csak ezután tért vissza. Szolgája ezalatt a szobában lévő minden mélyedésbe két-két pohár puncsot tett, úgyhogy a doktor, mihelyt hazaért, rögtön megkezdhette körútját a mélyedések üdvözítő csarnokában. – Hm! – dörmögé a doktor, mindjárt az első mélyedésnél megállapodva – milyen csúf szél fúj ma, hallod-e, hűséges demcsik, Kacsenko? – Bizony ördöngös egy szél. – Hm hm, Kacsenko, ilyen időben nem jó ám kimenni éhgyomorral… – Önnek igaza lehet Nem akar valamit enni? – Inkább szeretnék egy pohár puncsot. – Szent Vazilra mondom, magam is… – Kacsenko barátom, két pohár puncsot! – Íme, itt van Szolgálatjára. És a tiszteletre méltó doktor, ki maga folytatta magával a föntebbi párbeszédet (mert ott a szobában ugyan egy lélek sem volt rajta kívül), kezébe fogta az első mélyedésben lévő két pohár puncsot, és fönnhangon azt kívánva, hogy éltesse az isten az ezredem főorvosát!, hatalmas kortyokban becsülettel kiüríté. A második mélyedésnél, bár más volt az eljárás, az eredmény ugyanez lett. Az utolsó mélyedés szerencsére éppen az ágy mellett volt; – mikor ide ért s azt is kikutatta, mosolygó, boldog arccal dőlt ágyába s ott valószínűleg valamennyi páciensét meglátogatta s kigyógyította.

A Digitális Irodalmi Akadémia szerzői Örkény Istvánról KONRÁD György: Örkény (részlet) = Uő.: Az író és a város. Esszék, előadások, Budapest, Noran, 2004. Hiába, a dolgok így, ahogy állnak, képtelenek. Akkor sem lennének őrültebbek, ha tótágast állnának, ezért az abszurd példázat józanabb, mint a bennünket körülvevő valóság. Kivált olyankor csodáltam ifjúkorom egyik mesterét, Örkény Istvánt, amikor a humora könyörtelen volt, amikor nem adta meg magát a humanista giccsnek. Tudta, hogy olvassák, figyelik, és hogy visszakaphatja a több éves kényszerszilenciumot. Nem, börtönt már nem, habár ahhoz is közel volt ötvenhat után, de megúszta. Örülhetett a publikációs tilalomnak, hogy csak azzal büntették egy kis szabad szólásért a forradalom alatt, és

20

20


dolgozhatott vegyészmérnökként egy gyógyszergyárban. Tapasztalhatta, hogy a valóság bolond, főképpen akkor, ha egy viccel kissé megmozgatja. LENGYEL Balázs: Örkény István (részlet) = Uő.: Hagyomány és kísérlet, Budapest, Magvető, 1972. A Tóték magas irodalmi rangú, sikeres darab, a Jeruzsálem hercegnője feltűnést keltett, kiemelkedő elbeszéléskötet. Örkénynek legjobb pillanataiban sikerült itt századunk egyik alaptémáját: a kiszolgáltatottságot groteszk, ironikus látása ellenére, katartikusan ábrázolnia. Sikerült kesernyés vagy keserű humanizmusával mindnyájunkat megrendítenie. Mindezt merészen eredeti formában, jelképekkel élve, helyzeteket, jellemeket ad abszurdumig futtatva, s az anekdotizmus provinciális hagyományát többnyire elkerülve. Érezni, hogy jelentékeny tehetsége végre magára talált. MÉRAY Tibor: Páros csillag (részlet) = Uő.: A párizsi vártán. Írások a Szajna mellől, 2. kötet, Marosvásárhely, Mentor, 2000., 111. o. Az irodalomban, művészetben mindig is voltak páros-csillagok: Byron és Shelley, Goethe és Schiller, Petőfi és Arany, Bartók és Kodály - több-kevesebb okkal együtt szokás emlegetni őket. Nálunk, maibb és bőkezűbb mércével mérve, ilyen volt Sarkadi és Kuczka, (egy ideig) Juhász és Nagy László, no meg Déry és Örkény. Az ő viszonyukban az volt a megkülönböztető, hogy amolyan apai-fiúi kapcsolatnak indult, és az évek multával alakult át az idősebb és fiatalabb testvérévé. SOMLYÓ György: „Journal de l’Enfer” (részlet) = Uő.: A költészet ötödik évada. Tanulmányok (1981-1987). 1. kötet, Budapest, Magvető, 1988., 224-225. o. Örkény István a maga (sejtjeiben bizonyára sejtett) váratlan halála előtt éppen ebbe a félelmes vállalkozásba kezdett: a halál megközelítésének, nyilvánosításának s ezáltal, amennyire lehet, titoktalanításának, tabu voltából való kiszabadításának művészi feladatába. Nem lehet véletlen, hogy nagyjából ugyanebben az időben egy akkor még fiatal filmrendező, Wim Wenders hasonlóan merész kísérletbe fog Villanás a víz felett című filmjében. Mintegy megvalósítja a Rózsakiállításban leírt döbbenetes helyzetet. Ez a tény éppúgy, mint a Rózsakiállítás nagy - egyre szélesedő világirodalmi - sikere, azt mutatja, hogy művészi bátorsága nem a „valóságtól elrugaszkodó ötlet” volt, amely „túllépi” az „etikai normák, a jóízlés határát” (ahogy sokan vélték). Illetve: jól mutatja, hogy a művészet (mindenkori s minden eddiginél inkább mai) küldetése éppen az, hogy túllépjen - többek között - az „etikai normák” és a „jóízlés” (sokszor oly féltve, társadalmi, intézményi szinten egyaránt védett) határain. SOMLYÓ György: Örkény Istvánról - tíz percben. Szerzői estjén (részlet) = Uő.: A költészet vérszerződése, Budapest, Szépirodalmi, 1977., 468. o. Ha Örkény groteszkjeit szemügyre vesszük, azt kell gondolnunk, hogy: groteszk az, amiről egyszerre kiderül, hogy más, mint ami. Vagy, horribile dictu: hogy pontosan az, ami. Hiszen ez szokott legritkábban kiderülni. Az „egypercesről”, mint már említettem is, folyvást kiderül például, hogy vagy egy fél percig se tart, vagy éppen négy perc huszonöt másodpercig is elhúzódhat. S Örkénynek már ezzel nyert ügye van. Hiszen valamiről már a puszta műfaj meghatározásból, mielőtt még az írónak keservesen ki kellett volna ókumlálnia néhány mondatot, kiderül, hogy nem az, ami; meg az is, hogy mégis az, ami. Mert hiszen mi volna más? Olyan egyperces, amelyik nem egyperces. Tiszta sor.

21

21


SOMLYÓ György: Örkény István sírjánál = Uő: Megíratlan könyvek, Budapest, Szépirodalmi, 1982. Örkény István hol abszurdnak, hol groteszknek nevezett sajátos műfaja az írásnak a kezdetig lebontott és onnan újra felépített módja. A modern irodalom kezdetén született rimbaud-i felismerés az érzelmek összezavarásával jut el a látomásig, aminek szükségszerű következménye a mesterségesen elkülönült érzékekre felépített klasszikus műfajok rendjének összezavarása. Így lesz Örkénynél a novella - egyperces formájában - a költészet, sőt a vers egy új válfaja, így válik nála a regény a dráma burkává, és a dráma a regény kiteljesedésévé. Ebből a szempontból is - és még sok mindenből - az életmű csúcspontja az utolsó dráma, amelynek címe egy olyan műfajmegjelölés - Forgatókönyv -, amely nem fedi a mű műfaját, műfajmegjelölése pedig - Tragédia - inkább a tárgyát, semmint a műfaját határozza meg. Egyre súlyosabb mondanivalójának terhével az író oly könnyedén jár át az irodalom elválasztó álfalain, mint a faljáró; varázslatában le se kell döntenie azokat. www.orkenyistvan.hu

infó XIV. évfolyam, május információs kiadvány.

No. 144.

Lezárva: 2012. május 15-én, Debrecen. "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat e-mail: [email protected] www.debreceni-lstsz.hu

22

vagy

Rénes László [email protected]

22

2012. május-június. Tartalom: Programjaink Sajtómustra Máshol olvastuk Könyvek és filmek Márai Mikszáth Örkény 100. No. 144

Recommend Documents