Emőd Város Képviselő-testületének 12/2006. (XI. 16.) rendelettel módosított 13/2003. (XI. 6.) sz. RENDELETE (Egységes szerkezetben) az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Emőd Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (továbbiakban: Ötv.) 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az Ötv. 80. §-ában foglaltakra, az alábbi rendeletet alkotja: I.
Fejezet
A RENDELET HATÁLYA 1. §. (1) E rendelet hatálya kiterjed Emőd Város Önkormányzat ( továbbiakban: önkormányzat) tulajdonában lévő a.) ingatlan és ingó vagyonra, valamint vagyoni értékű jogokra, továbbá b.) a kárpótlási jegyekre, illetve közhasznú társaságban és gazdasági társaságban az önkormányzatot megillető egyéb társasági részesedésekre. (2) Nem terjed ki a rendelet hatálya: a kisebbségi önkormányzatok vagyonjuttatására.
II.
Fejezet
AZ ÖNKORMÁNYZATI VAGYON Az önkormányzat vagyonának megoszlása 2. §. (1) Az önkormányzati vagyon rendeltetése szerint törzsvagyonból és forgalomképes vagyonból áll. (2) Törzsvagyonnak az az önkormányzati tulajdon nyilvánítható, amely közvetlenül kötelező önkormányzati feladat- és hatáskör ellátását vagy a közhatalom gyakorlását szolgálja. (3)
Az önkormányzati vagyon külön részeként kezelt törzsvagyon tárgyait a rendelet 1-2 számú mellékletei tartalmazzák forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak szerinti felosztásban.
2
(4) Forgalomképes vagyon – ha jogszabály másként nem rendelkezik – mindazon vagyontárgya, amely nem tartozik a törzsvagyon körébe.
A tulajdonosi jogok gyakorlása 3. §. A tulajdonosi jogokat az e rendeletben foglaltak szerint a képviselő-testület és átruházott hatáskörben a polgármester, valamint az intézmények vezetői gyakorolják. 4. §. (1) A törzsvagyont azok az intézmények használják, amely az adott ingatlanban az e rendelet hatálybalépésekor közszolgáltatást teljesítenek, illetve, amely intézményt használatra a képviselő-testület feljogosította. Az intézmény ennek keretében köteles gondoskodni az üzemeltetésről és az állagmegóvásról. (2) Az (1) bekezdésben szereplő intézmény a rábízott törzsvagyont határozott idejű bérbeadás útján, az alapfeladatok sérelme nélkül hasznosíthatja. Az ebből származó bevétel az intézményt illeti meg. A 2 évet meghaladó idejű bérbeadáshoz a képviselő-testület előzetes hozzájárulása szükséges. A bérleti szerződések egy példányát nyilvántartás céljából a jegyző részére meg kell küldeni. (3)
A képviselő-testület és szervei használatában lévő vagyontárgyak tekintetében az e §. (2) bekezdése szerinti – a két évet meghaladó - bérleti szerződés megkötésére – a képviselő-testület előzetes hozzájárulásával – a polgármester jogosult. A 2 évet meg nem haladó idejű bérleti szerződés esetén, a bérleti szerződés megkötésére az intézmény vezetője jogosult, és utólagos beszámolási kötelezettség áll fenn. 5. §.
(1) A korlátozottan forgalomképes és forgalomképes vagyon körébe tartozó ingatlanok tulajdonjogának átruházásáról, megterheléséről, gazdasági társaságba, vagy alapítványba történő beviteléről, a 4. §-ban nem szereplő hasznosításról kizárólag a képviselő-testület dönt. (2) Az (1) bekezdésben szereplő ingatlanok tekintetében az – (1) bekezdsében fel nem sorolt – egyéb tulajdonosi jognyilatkozatokra: elővásárlási jog gyakorlása, telekmegosztás, telekösszevonás kérdésében a képviselő-testület dönt. 6. §. (1 ) Az intézmények a használatukban lévő ingó, valamint pénzvagyont – az alapfeladatok sérelme nélkül – gazdasági társaságba csak a képviselő-testület előzetes engedélyével vihetik be.
3
(2) Az intézmények a feleslegessé váló – az 5. §. (1) bekezdésben nem szereplő – befektetett eszközök selejtezését és az azt követő értékesítést a.) 100.000 Ft egyedi bruttó értékig az intézmény vezetője (kivétel az ingatlan) b.) 100.001 Ft – 500.000 Ft egyedi bruttó értékig a polgármester (kivétel az ingatlan) c.) 500.000 Ft feletti egyedi bruttó értékig a képviselő-testület hozzájárulásával végezhetik. Az önkormányzati vagyon hasznosításának nyilvánossága 7. §. (1) 500.000 Ft egyedi bruttó érték feletti önkormányzati vagyont értékesíteni, kezelésbe adni, illetve a használati jogát átengedni csak nyilvános ( indokolt esetben zártkörű) versenytárgyalás útján lehet. (2) A szerződés megkötésére a polgármester jogosult.
Az önkormányzati vagyon értékének meghatározása 8. §. (1) A vagyon értékének megállapítására általában a nyilvántartási érték az irányadó. (2)
Értékesítéskor a vagyon értékét az alábbiak szerint lehet megállapítani. a.) értékpapír esetén a névérték alapján b.) egyéb ingó és ingatlan vagyon esetén 3 hónapnál nem régebbi értékbecslés alapján.
(3)
Ha a szerződés tárgya több vagyontárgy, a rendelet értékhatárra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásakor a vagyontárgy együttes értéke az irányadó.
(4) Örökölt vagyon esetén a hagyatéki eljárás során megállapított értéket kell a vagyon értékének tekinteni, amennyiben az adó- és értékbizonyítvány 3 hónapnál nem régebbi.
4
Az önkormányzati vagyon ingyenes, vagy kedvezményes átruházása, követelés elengedése 9. §. (1) Az önkormányzati vagyont ingyenesen, vagy kedvezményesen átruházni – a törvényben meghatározott eseteken kívül – a következő célra lehet: a.) * meghatározott céllal más önkormányzatnak, valamint az államháztartás egyéb alrendszerének, b.) kötelezettségvállalás közérdekű célra, c.) közalapítvány javára, d.) közösségi célra alapítványi hozzájárulással. (2) Az önkormányzat és szerve – a hatályos jogszabályok szerint - csak az alábbi esetekben mondhat le részben vagy egészben követeléséről: a.) csődegyezségi megállapodásban, b.) bírói egyezség keretében, c.) felszámolási eljárás során, ha a felszámoló által írásban adott nyilatkozat alapján az várhatóan nem térül meg, d.) a végrehajtás során nem, vagy csak részben térül meg, e.) ha a követelés igazoltan csak veszteséggel (aránytalan költségráfordítással) érvényesíthető, f.) kötelezettje nem lelhető fel, s ez dokumentumokkal hitelt érdemlően bizonyított. (3) A (2) bekezdésben felsorolt esetekben a Képviselő-testület jogosult részben vagy egészben lemondani.
A felajánlott vagyon elfogadása 10. §. (1) Ha a vagyonról az önkormányzat javára lemondtak, ezt a lemondásban megnevezett vagyonkezelő elfogadhatja, feltéve, hogy képes az azzal járó kötelezettségek teljesítésére. (2) Az önkormányzat részére 1.000.000 Ft értékhatár felett ellenérték nélkül felajánlott vagyon elfogadásához szükség van a képviselő-testület jóváhagyására.
5
Rendelkezés az önkormányzati vagyonnal 11. §. A képviselő-testület hatáskörébe tartoznak az alábbi vagyonhasznosításra vonatkozó döntések értékhatártól függetlenül. a.) az önkormányzat tulajdonát képező vagyontárgyaknak az önkormányzati vagyon részeibe való besorolása , b.) ingatlan vásárlása, cseréje, értékesítésre történő kijelölése, c.) gazdasági és közhasznú társaságokban fennálló részesedéseinek értékesítésre történő kijelölése, valamint pénzbeli és apport befektetése társaságokba, d.) hitel felvétele, illetve annak felvételéhez vagyoni fedezet biztosítékul nyújtása, e.) kötvény, váltó kibocsátása és elfogadása, f.) kezesség vállalása, egy évet meghaladó lejáratú értékpapír vásárlása, g.) gazdasági és közhasznú társaság alapítása, h.) társadalmi szervezet, alapítvány ltérehozásának engedélyezése, társadalmi szervezethez, alapítványhoz való csatlakozás, hozzájárulás, azok támogatása.
12. §. (1) Az önkormányzat ingatlan vagyonát az ingatlanvagyonkataszter tartalmazza, melyet a Polgármesteri Hivatal Építési és Beruházási Osztálya vezet. (2) A Polgármesteri Hivatal által működtetett ( üzemeltetett) vagyont, a pénzügyi befektetéseket, a hivatal pénzügyi osztálya tartja nyilván. Az önkormányzat intézményei által működtetett (üzemeltetett) vagyont Emőd Város Városgondnoksága tartja nyilván. (3) A vagyon kimutatást minden évben az éves költségvetési beszámolóhoz (zárszámadáshoz) csatolva a Képviselő-testületnek be kell mutatni. Az értékvesztésre, terven felüli értékcsökkenés elszámolására hatásköröket a Polgármesteri Hivatalban a jegyző gyakorolja.
vonatkozó
(5) Az értékvesztésre, terven felüli értékcsökkenés elszámolására hatásköröket a Városgondnokságon a pénzügyi vezető gyakorolja.
vonatkozó
(4)
6
Eljárás a tulajdonos képviseletében 13. §. (1) Az önkormányzati vagyont érintő hatósági eljárásban a tulajdonost megillető nyilatkozattételi jogot, továbbá a közigazgatási és bírósági eljárásban az ügyfél jogát a polgármester gyakorolja. (2)
Az önkormányzat jogi képviseletének biztosításáról a polgármester gondoskodik.
III.
Fejezet
GAZDASÁGI TÁRSASÁGBAN VALÓ RÉSZVÉTEL 14. §. (1) A képviselő-testület a tulajdonában lévő vagyontárgyak hasznosítására gazdasági társaságot alapíthat. (2) Amennyiben a képviselő-testület olyan gazdasági társaságot alapít, amelynek tevékenysége az önkormányzat ellátási feladatai körébe tartozik, az önkormánzat tulajdoni aránya 51 %-nál kevesebb nem lehet. (3) A nem kizárólag Emőd Város Önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságban az önkormányzatot a polgármester képviseli. A polgármester a tag képviseleti meghatalmazásra vonatkozó szabályok szerint jogosult megbízni a képviselő-testület tagját, a jegyzőt vagy a polgármesteri hivatal dolgozóját. (4) A kizárólag Emőd Város Önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságban a tulajdonosi jogokat a Képviselő-testület gyakorolja. (5) A gazdasági társaságban az önkormányzat tagsági képviselete a szavazati jog gyakorlásában önálló döntésre jogosít a (6) bekezdésben foglaltak kivételével. (6) A képviselő-testület előzetes hozzájárulása szükséges az (5) bekezdésben szereplő szavazási jog gyakorlásához a következő ügyekben: a.) gazdasági társaság átalakulása, megszűnése, b.) az önkormányzat költségvetését terhelő vagyoni kötelezettséget megállapító döntés,
7
c.) az önkormányzat tagsági jogait érintő döntés, d.) mérleg elfogadása, eredmény felosztása.
IV.
Fejezet
ZÁRÓ RENDELKEZÉS 15. §. (1) Ezen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg az 5/1993. (I. 28.) számú rendelet hatályát veszti. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Tóthné Bodnár Irén sk. jegyző
Lehóczki István sk. polgármester
* Módosítja Emőd Város Képviselő-testületének 12/2006. (XI. 16.) rendelete. E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Egységes szerkezetbe foglalta 2006. november 22-én Tóthné Bodnár Irén jegyző
8
1. számú melléklet a 13/2003. ( XI. 6. ) sz. rendelethez
Forgalomképtelen törzsvagyon S.sz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 1718. 19. 20. 21. 22. S.sz. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34.
Megnevezés Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Külterületi földút Megnevezés Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út
hrsz. 6573 6360 6667 6695 6773 6870 7101 7154 7216 7291 7292/2 7293 7294/1 7294/2 7297 7298 7299 7301 7302 7302/2 7302/3 7571 hrsz. 2770/3 2706 2699 2609 2597 2552 2551 2471. 2466 2437 2402 2384
35. 36. 37. 38.
Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út
2348 2333 2300 2249
Utca, hsz. Keleti-nagyhegy Keleti-nagyhegy Nagyhegy Nagyhegy Nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Délnyugati-nagyhegy Utca, hsz. Névtelen utca Névtelen utca Pincegyep Pincegyep Pincegyep Pincegyep Pincegyep Pincegyep Pincegyep Pincegyep Pincegyep Istvánmajor – névtelen utca Derenki utca Lőcsei utca Mikszáth utca Zrinyi utca
9
39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68.
Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Beltlerületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út
S.sz. 69. 70. 71 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85.
Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út
2248 2247 2222 2221 2197 2137 2085 2057 2006 2005/1 1998 1985 1931 1919 1896 1874 1851 1842 1754 1714 1711 1709 1679/2 1679/1 1647 1614 1582 1564 1546/1 1478 Megnevezés
hrsz. 1447 1423 1307/2 1260/17 1260/2 1249 1237 1074/10 1073 1018 860 793 726 651 576 563 463
Balassi utca Radnóti utca Váci utca Névtelen utca Keresztesi utca Szeles utca Nefelejcs utca Gizella utca Erzsébet utca Bagolyvár utca Mária Imre Móra F. utca Borbála utca Jókai utca Szegfű utca Gyöngyvirág utca Viola utca Akác utca Ifjuság utca Vasút utca Ilona utca Katalin utca Lokomotív utca József utca Margit utca Ferenc utca István utca Karolai utca Munkás utca Utca, hsz. Dózsa György utca Sándor utca Puskás Tivadar u. Lévai utca Benczúr Gyula u. Hegy utca Kodály Zoltán u. Bartók Béla u. Pincesor utca Rákóczi utca Széchenyi utca Béla utca Árpád utca Attila utca Egressy Béni utca Szilfa utca Hunyadi utca
10
86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. S.sz. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. 128. 129. 130. 131. 132.
Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Belterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Közpark Attila utcai közpark Attila utcai közpark Park a pincegyepen Park a Dózsa György utcában Közterület Megnevezés Külterület Patak Zártkerti árok Zártkerti árok Zártkerti árok Zártkerti árok Zártkerti árok Zártkerti árok Zártkerti árok Zártkerti árok Zártkerti közterület Zártkerti közterület Árok Árok Árok Árok Árok
412 376 375 334 333 205 154 141/1 134 104/1 101 71 47 15 03 05 013 043/1 043/2 045 052 0139 0160 0173 0175 445/1 648 649 1225/11 1504/4 2250 hrsz. 2769 67 6298 6398 205 6389/3 6398/4 6574/1 7272 7296 7292/1 7300 087 0105 0114/7 0125/10 0154/13
Vörösmarty utca Deák utca Patak utca Kazinczy utca Kölcsey utca Petőfi utca Tompa utca Gárdonyi utca Veres Péter utca Völgy utca Fűzfa utca Berek utca Erkel Ferenc utca Erkel Ferenc utca Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Kossuth tér l. Attila utca 4. Attila utca 4. Pincegyep Dózsa Gy. utca Zrínyi utca utca, sz. Pincegyep Kulcsárvölgyi patak Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Zártkert Zártkert Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület
11
133. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. 158. 159. 160. 161. 162.
Út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi Út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út
S.sz. 163. 164. 165. 166. 167. 168. 169. 170. 171. 172. 173. 174. 175. 176. 177. 178. 179.
Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Külterületi út Kerékpárút
Megnevezés
2729 060 069 074 077 079 085 093/1 094 096/10 099 0101 0107 0109 0112/2 0112/9 0114/5 0116/9 0116/10 0118 0119/7 0119/9 0120 0122 0124 0125/12 0136/3 0137 0141 0142/15
Istvánmajor Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület
hrsz 0142/17 0143 0145 0146 0149 0150 0153 0167 0170 6083 6525/1 6525/8 6606/8 6652/14 6810/18 6973/21 1400/2
utca, hsz. Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Külterület Arany János út
12
180. 181.
Buszváró Széchenyi utca
521 917
Kossuth utca Széchenyi utca
2. számú melléklet a 13/2003. ( XI. 6.) sz. rendelethez
Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon
S.sz. Megnevezés 1. Iskola (alsó) 2. Iskola 3. Iskola (Napközi otthon, Óvoda, Zeneiskola ) 4. Kulturház (Istvánmajor) 5. Gyermekorvosi rendelő 6. Könyvtár
hrsz. 504 511 1283
utca, hsz. Kossuth u. 50. Kossuth u. 58-64. Kossuth u. 87.
2382 1367/3 630
Lőcsei u. 18. Kossuth u. 43. Kossuth u. 104.
13
7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.
Városháza Óvoda Orvosi rendelő Városgondnokság Kultúrház Temető (Istvánmajor) Műemlékház Szennyvíztisztító telep Szennyvízcsatornahálózat Futballpálya Idősek Klubja Közvilágítási hálózat Műemlékház Istvánmajori ivóvízhálózat Ravatalozó
445/2 1875 456 556/1 631 083 328 037/2
Kossuth tér 1. Geleji u. 21. Kossuth u. 12. Kölcsey u. 4. Kossuth u. 106.
1545/6 1278
Karolai u. 18. Kossuth u. 97.
617 218 3
Szilfa u. 3. Lőcsei u. Kossuth u. 190.
Szilfa u. 8. Külterület