Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2002. (VI. 10.) rendelete a háziorvosi körzetekről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló 2001. évi CVII. Törvénnyel módosított 2000. évi II. törvény 2. §-a alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. §. A rendelet hatálya Tápiószele nagyközség közigazgatási területére terjed ki. 2. §. A háziorvos önálló orvosi tevékenységet – akadályoztatásának jogszabályban meghatározott eseteit kivéve – csak személyesen folytathat az önkormányzat által meghatározott háziorvosi körzetben, a működtetési jogot engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől. 3. §. A háziorvosi körzeteket a rendelet 1. számú melléklete, az egyes körzetekbe tartozó lakosság számát a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. A településen önálló orvosi tevékenységet folytató háziorvosok, illetve háziorvosi szolgáltatók felsorolását a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza 4. §. E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
B a l á z s Ferenc s.k. polgármester
T ó t h Julianna s.k. jegyző
1
Záradék: A rendelet a mai napon kihirdetésre került. Tápiószele, 2002. június 10.
Tóth Julianna s.k. jegyző
2
1. számú melléklet Háziorvosi körzetek utcajegyzéke Ssz.
Háziorvosi körzethez tartozó közterületek felsorolása
1. számú körzet: Alkotás út, Arany J. út, Asztalos Sándor út, Árpád köz, Bartók Béla út páratlan oldala, Béke út, Füzér út, Györgyei út, Halász út, Hóvirág út, Jászberényi út, Jókai út, József Attila út – Rákóczi úttól Jászberényi útig terjedő szakasza, Kántor út, Káldy út, Keleti fény út, Kölcsey út, Liliom út, Május 1. tér, Mária út, Múzeum út, Napkelet út, Őrhegy út, Petőfi Sándor út, Rákóczi út páros oldala, Rózsa Ferenc út, Somogyi Béla út, Szelényi út, Szent István tér, Széchenyi út – Szent István tértől a Blaskovich testvérek teréig terjedő szakasza, Szomorák, Szőlő út, Vajda út, Virág út, Zoltán út, Zsófi út, Vörösmarty út – Rákóczi úttól a Györgyei útig terjedő szakasza. 2. számú körzet: Abonyi út, Ábrahám telek, Bartók Béla út páros oldala, Ceglédi út, Deák Ferenc út, 3
Erzsébet út, Galamb út, Határ út, Hársfa út, Hegyesi út, Hold út, Hunyadi út, Ibolya út, Illatos út, Jázmin út, Kossuth Lajos út páratlan oldala, Móricz Zsigmond körút., Nyár út, Pesti út, Posta út – Kossuth L. úttól a Móricz Zsigmond körútig terjedő szakasza, Rózsa út, Síp út, Szép út, Sziget út, Szolnoki út, Szövetség út, Tavasz út, Tulipán út, Zsolt út. 3. számú körzet: Ady Endre út, Alkotmány út, Damjanich út, Dankó Pista út, Erika köz, Farmosi út, Fecske út, Gárdonyi út, Géza út, Harang út, Holló út, István út, József Attila út – Lehel úttól a Rákóczi útig terjedő szakasza, Koczkás út, Kolombusz út, Kossuth Lajos út páros oldala, Külsőmező, Lehel út, Liszt Ferenc út, Mátyás út, Nagy Lajos körút, Pacsirta út, Papszög, Posta út – Rákóczi úttól a Kossuth L. útig terjedő szakasza, Rákóczi út páratlan oldala, 4
Rigó Jancsi köz, Sport út, Széchenyi út – Blaskovich testvérek terétől a Farmosi útig terjedő szakasza, Temető út, Valéria út, Vásártér, Vörösmarty út – Farmosi úttól a Rákóczi útig terjedő szakasz. 4. Fogorvosi körzet: Tápiószele közigazgatási területe. 5. Házi gyermekorvosi körzet: Tápiószele közigazgatási területe.
5
2. számú melléklet Tápiószele nagyközség közigazgatási területén lakosság szám Ssz. Közterület neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38.
14 év feletti lakosság szám (fő) (2001. dec. 31.-i állapot)
Ady Endre út 17 Alkotás út 46 Alkotmány út 30 Arany János út 55 Asztalos Sándor út 101 Árpád köz 26 Bartók Béla út 88 - páros oldal: 34 - páratlan oldal: 54 Béke út 15 Blaskovich testvérek tere Ceglédi út 140 Damjanich út 47 Dankó Pista út 47 Deák Ferenc út 83 Erika köz 21 Erzsébet út 4 Farmosi út 81 Fecske út 46 Füzér út 79 Galamb út 69 Gárdonyi út 47 Géza út 36 Györgyei út 135 Halász út 98 Harang út 5 Határ út 6 Hársfa út 11 Hegyesi út 37 Hold út 58 Holló út 15 Hóvirág út 30 Hunyadi út 35 Ibolya út 135 Illatos út 9 István út 30 Jászberényi út 221 Jázmin út 56 Jókai út 62 József Attila út 41 - Lehel úttól a Rákóczi útig terjedő szakasz: 29 6
39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80.
- Rákóczi úttól a Jászberényi útig terjedő szakasz: 12 Káldy út 44 Kántor út 16 Keletifény út 38 Koczkás út 82 Kolombusz út 17 Kossuth Lajos út 69 - páros oldal: 18 - páratlan oldal: 51 Kölcsey út 46 Lehel út 170 Liliom út 32 Liszt Ferenc út 17 Május 1. tér 29 Mária út 30 Móricz Zsigmond körút 18 Mátyás út 73 Múzeum út 83 Nagy Lajos körút 144 Napkelet út 45 Nyár út 26 Őrhegy út 80 Pacsírta út 59 Pesti út 93 Petőfi Sándor út 26 Posta út 44 - Rákóczi úttól a Kossuth útig terjedő szakasz: 7 - Kossuth úttól a Móricz Zsigmond körútig terjedő szakasz: 37 Rákóczi út 213 - páros oldal: 91 - páratlan oldal: 122 Rigó Jancsi köz 12 Rózsa út 67 Rózsa Ferenc út 50 Síp utca 10 Somogyi Béla út 69 Sport út 16 Szelényi út 105 Széchenyi út 61 - Szent István tértől a Blaskovich testvérek teréig terjedő szakasz: 32 - Blaskovich testvérek terétől a Kossuth L. útig terjedő szakasz: 29 Szent István tér 17 Szép út 19 Szolnoki út 81 Sziget út 59 Szövetség út 7 Szőlő út 9 Tavasz út 66 Temető út 94 Tulipán út 75 Vajda út 89 7
81. 82. 83. 84.
Valéria út 35 Vásártér 8 Virág út 23 Vörösmarty út 133 - Farmosi úttól a Rákóczi útig terjedő szakasz: 18 - Rákóczi úttól a Györgyei útig terjedő szakasz: 115 85. Zoltán út 21 86. Zsolt út 58 87. Zsófi út 83
KÜLTERÜLET: Abonyi út Ábrahámtelek Külsőmező Papszög Szomorák
26 5 18 1 27 14 év feletti lakosság szám összesen: -14 évig lakosságszám összesen:
4900 fő, 1109 fő,
M i n d ö s s z e s e n:
6009 fő.
A fentiek alapján az egyes háziorvosi körzetekbe tartozó lakosság száma: 1. számú körzetbe tartozó lakosság száma: 2134 fő, 2. számú körzetbe tartozó lakosság száma. 1375 fő, 3. számú körzetbe tartozó lakosság száma: 1391 fő, Ö s s z e s e n : 4.900 fő. Fogászat által ellátott lakosság száma: 6009 fő. Házi gyermekorvosi körzetbe tartozó (0-14 éves korú) lakosság száma: 1109 fő.
8
3. számú melléklet Önálló orvosi tevékenységet folytató háziorvosok Tápiószele településen Önálló orvosi tevékenységet folytató háziorvos Hajdú és Sós Bt. Háziorvosi Szolgáltató Tápiószele, Jókai út 1. Személyesen közreműködő háziorvos: Dr. Hajdú Jenő
Háziorvosi körzet megjelölése 1. számú körzet
Pro Infantibus B + P Gyógyító Orvos Bt Tápiószele, Jókai út 1. Személyesen közreműködő háziorvos: Dr. Pap Gábor
2. számú körzet
Preventio Bt. Tápiószele, Kossuth L. út 22. Személyesen közreműködő háziorvos: Dr. Radics Ilona
3. számú körzet
Pro Infantibus B + P Gyógyító Orvos Bt Tápiószelei közizgatási Tápiószele, Bartók B. út 20. területe Személyesen közreműködő házi gyermekorvos: Dr. Baranovszky Márta Csáki Dental Fogászati Bt Tápiószele, Jókai út 1. Személyesen közreműködő fogszakorvos: Dr. Csáki Imre
Tápiószele közigazgatási területe
9