"Környezeti kármentesítési beavatkozási munkák a MÁV Zrt. két telephelyén” korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma:
2015/19
1
Környezeti kármentesítési beavatkozási munkák az alábbiak szerint: 1. rész: Battonya vasútállomáson, az egykori ÁFOR telep területén detektált talaj és talajvíz szennyezésmegszüntetése, valamint a telephelyen található üzemanyag-tároló tartály és a hozzá tartozó technológiaiszerelvények elbontása; 2. rész: Szeged, Rókus vasútállomás területén felszámolt felszín alatti tartálypark környezetében a talajvízszennyezés megszüntetése. A nyertes ajánlattevőnek (Vállalkozónak) a közbeszerzési eljárás során keletkezett dokumentumokban(felhívás, Ajánlattételi Dokumentáció, műszaki leírás, szerződéstervezet, kiegészítő tájékoztatás) megjelöltvalamennyi kötelezettségének, feladatának eleget kell tennie, az előírt eredményt el kell érni, illetve azérintett részek esetében a jogszabályi előírásoknak mindenben megfelelő, a hatósági elfogadást garantálódokumentációt kell a MÁV Zrt. képviselőjének átadni A megkötendő vállalkozási szerződés eredményérdekelt, a munka a jogszabályi előírásoknak, hatóságikövetelményeknek mindenben megfelelő dokumentáció megrendelő és hatóság általi elfogadásával (jogerőshatározat) ér véget, és lesz jogosult a kivitelező a végszámla benyújtására. Az igényelt szolgáltatások: 1. Részfeladat: Battonya vasútállomáson, az egykori ÁFOR telep területén detektált talaj és talajvíz szennyezésmegszüntetése, és az ehhez szükséges üzemanyag-tároló tartály és technológiai szerelvények elbontása,kármentesítési és utómonitoring végzése az Ajánlattételi Dokumentációban csatolt Alsó-Tisza-vidékiKörnyezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség módosított 66269-3-8/2013. sz. határozatában,tényfeltárási záródokumentációban, valamint beavatkozási, ill. kármentesítési monitoring tervdokumentációbanfoglaltak szerint (a felszíni üzemi épületek és egyéb építmények elbontása már megtörtént. A beavatkozás végrehajtásához tartály-bontási és kármentesítési beavatkozási munkák elvégzésére egyarántszükség van. Tartály-bontási munkák (tájékoztató mennyiségek: - 2 db 25 m³-es felszín alatti üzemanyag-tároló tartály kiemelése, csővezetékekkel, armatúrákkal együtt. Avasanyagra a MÁV Zrt. nem tart igényt, az értékesíthető (EWC 17 04 09* veszélyes anyaggal szennyezett fém,EWC 17 04 05 - nem veszélyes vas és acél). A tartályok helyszínen történő darabolására, tisztítására nincslehetőség. - A tartályok felszámolása során keletkező valamennyi hulladék átadása, arra környezetvédelmi hatóságiengedéllyel rendelkező átvevő felé (szállítás+egyéb kezelés). - A bontásból származó hulladékok Hulladékgazdálkodási Törvény szerinti termelője a MÁV Zrt. Valamennyihulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség Ajánlatkérőt terheli. Veszélyeshulladékok szállítása esetén az ADR szerinti feladói kötelezettségek az Ajánlattevőt terhelik. Szennyezett talaj és felszín alatti víz kitermelés (tájékoztató mennyiségek): - A (D) kármentesítési célállapot határérték feletti mértékben szennyezett, kb. 900 m³ földtani közegkitermelése és azonnali (deponálás nélküli) elszállítása hulladékként (EWC 17 05 03* Veszélyes anyagokattartalmazó föld és kövek), és az ehhez szükséges kb. 300 m3 „tiszta” fedőréteg kitermelése, deponálása. - A (D) szennyezettségi határérték felett szennyezett kitermelendő és azonnal hulladékként elszállítandófelszín alatti víz (EWC 13 05 06* Olaj-víz szeparátorokból származó olaj, EWC 13 05 07* Olaj-vízszeparátorokból származó olajat tartalmazó
Beszerzés tárgya:
víz) mennyisége kb. 300 m³. - A beavatkozás során keletkező hulladékok besorolása, átadása, arra környezetvédelmi hatósági engedéllyelrendelkező átvevő felé (szállítás+egyéb kezelés). A hulladékok Hulladékgazdálkodási Törvény szerinti termelőjea MÁV Zrt. Valamennyi hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség Ajánlatkérőt terheli.Veszélyes hulladékok szállítása esetén az ADR szerinti feladói kötelezettségek az Ajánlattevőt terhelik. Kármentesítési- és utómonitoring (kiépítés a vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentációban ésa vízjogi létesítési engedélyben foglaltak szerint, üzemeltetési engedélyeztetés, üzemeltetés (mintázás,karbantartás, stb.), megszüntetés). - Rekultiváció (a visszatöltés utáni tereprendezés, füvesítés). - Szükséges vízjogi üzemeltetési, létesítési engedélyezési tervdokumentációk, FAVI adatlapok, monitoringjelentések és záródokumentációk készítése. a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerint. Ajánlattevő Ajánlatának műszaki leírásában és a 66269-3-8/2013. sz. határozatban megállapított (D)kármentesítési célállapot határérték határidőben történő eléréséért teljes eredményfelelősséggel tartozik. A mennyiségek és az elfogadott beavatkozási koncepció részletezése az Ajánlattételi Dokumentációhoz csatolttervekben, dokumentációkban található meg. A részletes feladatleírást, az ajánlatkérő elvárásait, a projekttel kapcsolatos háttér információkat az AjánlattételiDokumentáció részletezi. Teljesítési határidők: - Tartály-bontási és kármentesítési beavatkozási munkák megkezdése, vízilétesítmények kiépítése:szerződéskötéstől számított 45 napon belül. - Beavatkozás időtartama (kármentesítési monitoring): a kezdéstől számított max. 12 hónap. - Kármentesítési utómonitoring időtartama: a monitoringot elrendelő határozat jogerőre emelkedésétőlszámított 4 év. Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal): 35 000 000 Pénznem: HUF. 2. Részfeladat: Szeged Rókus pályaudvar (16845/6 hrsz.-ú ingatlan) területén talajvíz szennyezés megszüntetése,kármentesítési és utómonitoring végzése az Ajánlattételi Dokumentációban csatolt Alsó-Tisza-vidékiKörnyezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 77486-2-7/2012. sz. és 77486-3-4/2013. sz. határozataiban, tényfeltárási záródokumentációban, valamint beavatkozási és kármentesítési monitoringtervdokumentációban foglaltak szerint (a szennyezett talaj kitermelése és a tartályok megszüntetése mármegtörtént). Tisztítandó felszín alatti víz (B) szennyezettségi határérték feletti mennyisége kb. 900 m³, melyből (D)kármentesítési célállapot határérték felett szennyezett kb. 800 m3. - Vízkitermelő és vízkezelő/tisztító rendszer telepítése, üzemeltetési engedélyeztetése, üzemeltetése,felszámolása). - Kármentesítési- és utómonitoring (kiépítés, üzemeltetési engedélyeztetés, üzemeltetés (mintázás,karbantartás, stb.), megszüntetés). - Rekultiváció (a kármentesítés lezárását, kúteltömedékelést követően). - Szükséges vízjogi üzemeltetési, létesítési engedélyezési tervdokumentációk, FAVI adatlapok, monitoringjelentések és záródokumentációk készítése. a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerint. Ajánlattevő a Ajánlatának műszaki leírásában és a 77486-2-7/2012. sz. határozatban megállapított (D)kármentesítési célállapot határérték határidőben történő eléréséért teljes eredményfelelősséggel tartozik. A mennyiségek és az elfogadott beavatkozási koncepció részletezése az Ajánlattételi Dokumentációhoz csatolttervekben, dokumentációkban található meg. A részletes feladatleírást, az ajánlatkérő elvárásait, a projekttel kapcsolatos háttér információkat adokumentáció részletezi. Teljesítési határidők: - Vízkitermelő és vízkezelő/tisztító rendszer telepítése, kármentesítési monitoring kiépítése: szerződéskötéstőlszámított 90 napon belül. - A beavatkozás megkezdése: a próbaüzemet követően, a jogerős vízjogi üzemeltetési engedélykézhezvételét követően. Beavatkozás időtartama (kármentesítési monitoring): a kezdéstől számított max. 12 hónap. Kármentesítési utómonitoring időtartama: a monitoringot elrendelő határozat jogerőre emelkedésétőlszámított 4 év. Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal): 15 000 000 Pénznem: HUF.
2
Hirdetmény típusa: Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: CPV Kód: Ajánlatkérő: Teljesítés helye: Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: Ajánlatkérő típusa:
További információ, befejezetlen eljárás vagy korrigendum/EU/2011.12.30 EUHL Nyílt 2015.02.16. 2319/2015 90722200-6;90732300-0;90732600-3;90733700-1;90733900-3
MÁV Magyar Államvasutak Zrt.
true
Ajánlatkérő fő tevényeségi köre:
EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail:
[email protected] Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM Figyelmeztetés: Amennyiben a módosított vagy hozzáadott információ az eredeti ajánlati felhívásban szereplő feltételek alapvető módosulását eredményezi, az egyenlő bánásmód elvének, valamint a beszerzés versenyképessége céljának figyelembevételével szükség lehet az eredetileg kitűzött határidők módosítására. I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok) Hivatalos név: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Nemzeti azonosító (ha ismert): AK15784 Postai cím: Könyves Kálmán krt. 54-60. Város: Budapest Postai irányítószám: 1087 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): MÁV Szolgáltató Központ Zrt., Beszerzési Szervezet Vasúti és Vállalatüzemeltetési Divízió 1087 Bp., Könyves Kálmán krt. 54-60., III./371 Címzett: Nagy Gábor Telefon: +36 305532108 E-mail:
[email protected] Fax: +36 15117526 Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.mav.hu 3
A felhasználói oldal címe (URL): I.2) A BESZERZÉST ESZKÖZLŐ TESTÜLET TÍPUSA Ajánlatkérő (a 2004/18/EK irányelv hatálya alá tartozó szerződések esetében) x Ajánlatkérő (a 2004/17/EK irányelv hatálya alá tartozó esetekben – „Egyes ágazatok”)
II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően) Vállalkozási szerződés a „Környezeti kármentesítési beavatkozási munkák a MÁV Zrt. két telephelyén”. II.1.2) A szerződés vagy a beszerzés(ek) tárgya, mennyisége (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően) Környezeti kármentesítési beavatkozási munkák az alábbiak szerint: 1. rész: Battonya vasútállomáson, az egykori ÁFOR telep területén detektált talaj és talajvíz szennyezésmegszüntetése, valamint a telephelyen található üzemanyag-tároló tartály és a hozzá tartozó technológiaiszerelvények elbontása; 2. rész: Szeged, Rókus vasútállomás területén felszámolt felszín alatti tartálypark környezetében a talajvízszennyezés megszüntetése. A nyertes ajánlattevőnek (Vállalkozónak) a közbeszerzési eljárás során keletkezett dokumentumokban(felhívás, Ajánlattételi Dokumentáció, műszaki leírás, szerződéstervezet, kiegészítő tájékoztatás) megjelöltvalamennyi kötelezettségének, feladatának eleget kell tennie, az előírt eredményt el kell érni, illetve azérintett részek esetében a jogszabályi előírásoknak mindenben megfelelő, a hatósági elfogadást garantálódokumentációt kell a MÁV Zrt. képviselőjének átadni A megkötendő vállalkozási szerződés eredményérdekelt, a munka a jogszabályi előírásoknak, hatóságikövetelményeknek mindenben megfelelő dokumentáció megrendelő és hatóság általi elfogadásával (jogerőshatározat) ér véget, és lesz jogosult a kivitelező a végszámla benyújtására. Az igényelt szolgáltatások: 1. Részfeladat: Battonya vasútállomáson, az egykori ÁFOR telep területén detektált talaj és talajvíz szennyezésmegszüntetése, és az ehhez szükséges üzemanyag-tároló tartály és technológiai szerelvények elbontása,kármentesítési és utómonitoring végzése az Ajánlattételi Dokumentációban csatolt Alsó-Tisza-vidékiKörnyezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség módosított 66269-3-8/2013. sz. határozatában,tényfeltárási záródokumentációban, valamint beavatkozási, ill. kármentesítési monitoring tervdokumentációbanfoglaltak szerint (a felszíni üzemi épületek és egyéb építmények elbontása már megtörtént. A beavatkozás végrehajtásához tartály-bontási és kármentesítési beavatkozási munkák elvégzésére egyarántszükség van. Tartály-bontási munkák (tájékoztató mennyiségek: - 2 db 25 m³-es felszín alatti üzemanyag-tároló tartály kiemelése, csővezetékekkel, armatúrákkal együtt. Avasanyagra a MÁV Zrt. nem tart igényt, az értékesíthető (EWC 17 04 09* veszélyes anyaggal szennyezett fém,EWC 17 04 05 - nem veszélyes vas és acél). A tartályok helyszínen történő 4
darabolására, tisztítására nincslehetőség. - A tartályok felszámolása során keletkező valamennyi hulladék átadása, arra környezetvédelmi hatóságiengedéllyel rendelkező átvevő felé (szállítás+egyéb kezelés). - A bontásból származó hulladékok Hulladékgazdálkodási Törvény szerinti termelője a MÁV Zrt. Valamennyihulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség Ajánlatkérőt terheli. Veszélyeshulladékok szállítása esetén az ADR szerinti feladói kötelezettségek az Ajánlattevőt terhelik. Szennyezett talaj és felszín alatti víz kitermelés (tájékoztató mennyiségek): - A (D) kármentesítési célállapot határérték feletti mértékben szennyezett, kb. 900 m³ földtani közegkitermelése és azonnali (deponálás nélküli) elszállítása hulladékként (EWC 17 05 03* Veszélyes anyagokattartalmazó föld és kövek), és az ehhez szükséges kb. 300 m3 „tiszta” fedőréteg kitermelése, deponálása. - A (D) szennyezettségi határérték felett szennyezett kitermelendő és azonnal hulladékként elszállítandófelszín alatti víz (EWC 13 05 06* Olaj-víz szeparátorokból származó olaj, EWC 13 05 07* Olaj-vízszeparátorokból származó olajat tartalmazó víz) mennyisége kb. 300 m³. - A beavatkozás során keletkező hulladékok besorolása, átadása, arra környezetvédelmi hatósági engedéllyelrendelkező átvevő felé (szállítás+egyéb kezelés). A hulladékok Hulladékgazdálkodási Törvény szerinti termelőjea MÁV Zrt. Valamennyi hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség Ajánlatkérőt terheli.Veszélyes hulladékok szállítása esetén az ADR szerinti feladói kötelezettségek az Ajánlattevőt terhelik. - Kármentesítési- és utómonitoring (kiépítés a vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentációban ésa vízjogi létesítési engedélyben foglaltak szerint, üzemeltetési engedélyeztetés, üzemeltetés (mintázás,karbantartás, stb.), megszüntetés). - Rekultiváció (a visszatöltés utáni tereprendezés, füvesítés). - Szükséges vízjogi üzemeltetési, létesítési engedélyezési tervdokumentációk, FAVI adatlapok, monitoringjelentések és záródokumentációk készítése. a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerint. Ajánlattevő Ajánlatának műszaki leírásában és a 66269-3-8/2013. sz. határozatban megállapított (D)kármentesítési célállapot határérték határidőben történő eléréséért teljes eredményfelelősséggel tartozik. A mennyiségek és az elfogadott beavatkozási koncepció részletezése az Ajánlattételi Dokumentációhoz csatolttervekben, dokumentációkban található meg. A részletes feladatleírást, az ajánlatkérő elvárásait, a projekttel kapcsolatos háttér információkat az AjánlattételiDokumentáció részletezi. Teljesítési határidők: - Tartály-bontási és kármentesítési beavatkozási munkák megkezdése, vízilétesítmények kiépítése:szerződéskötéstől számított 45 napon belül. - Beavatkozás időtartama (kármentesítési monitoring): a kezdéstől számított max. 12 hónap. - Kármentesítési utómonitoring időtartama: a monitoringot elrendelő határozat jogerőre emelkedésétőlszámított 4 év. Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal): 35 000 000 Pénznem: HUF. 2. Részfeladat: Szeged Rókus pályaudvar (16845/6 hrsz.-ú ingatlan) területén talajvíz szennyezés megszüntetése,kármentesítési és utómonitoring végzése az Ajánlattételi Dokumentációban csatolt Alsó-Tisza-vidékiKörnyezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 77486-2-7/2012. 5
sz. és 77486-3-4/2013. sz. határozataiban, tényfeltárási záródokumentációban, valamint beavatkozási és kármentesítési monitoringtervdokumentációban foglaltak szerint (a szennyezett talaj kitermelése és a tartályok megszüntetése mármegtörtént). - Tisztítandó felszín alatti víz (B) szennyezettségi határérték feletti mennyisége kb. 900 m³, melyből (D)kármentesítési célállapot határérték felett szennyezett kb. 800 m3. - Vízkitermelő és vízkezelő/tisztító rendszer telepítése, üzemeltetési engedélyeztetése, üzemeltetése,felszámolása). - Kármentesítési- és utómonitoring (kiépítés, üzemeltetési engedélyeztetés, üzemeltetés (mintázás,karbantartás, stb.), megszüntetés). - Rekultiváció (a kármentesítés lezárását, kúteltömedékelést követően). - Szükséges vízjogi üzemeltetési, létesítési engedélyezési tervdokumentációk, FAVI adatlapok, monitoringjelentések és záródokumentációk készítése. a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerint. Ajánlattevő a Ajánlatának műszaki leírásában és a 77486-2-7/2012. sz. határozatban megállapított (D)kármentesítési célállapot határérték határidőben történő eléréséért teljes eredményfelelősséggel tartozik. A mennyiségek és az elfogadott beavatkozási koncepció részletezése az Ajánlattételi Dokumentációhoz csatolttervekben, dokumentációkban található meg. A részletes feladatleírást, az ajánlatkérő elvárásait, a projekttel kapcsolatos háttér információkat adokumentáció részletezi. Teljesítési határidők: - Vízkitermelő és vízkezelő/tisztító rendszer telepítése, kármentesítési monitoring kiépítése: szerződéskötéstőlszámított 90 napon belül. - A beavatkozás megkezdése: a próbaüzemet követően, a jogerős vízjogi üzemeltetési engedélykézhezvételét követően. - Beavatkozás időtartama (kármentesítési monitoring): a kezdéstől számított max. 12 hónap. - Kármentesítési utómonitoring időtartama: a monitoringot elrendelő határozat jogerőre emelkedésétőlszámított 4 év. Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal): 15 000 000 Pénznem: HUF. II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően) Fő tárgy: További tárgyak:
Fő szójegyzék 90722200-6 90732300-0 90732600-3 90733700-1
Kiegészítő szójegyzék
90733900-3
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően) x Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos 6
Tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Versenypárbeszéd IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.2.1) A kiíró által az aktához rendelt hivatkozási szám (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően, adott esetben) IV.2.2) A hirdetmény hivatkozási száma elektronikus úton benyújtott hirdetmény esetén (ha ismert) Az eredeti hirdetmény benyújtásának módja: SIMAP OJS eSender x Bejelentkezés: Hirdetmény hivatkozási száma: 2014 - 26476 (év és a dokumentum száma) IV.2.3) A közlemény által hivatkozott hirdetmény (adott esetben) Hirdetmény száma a HL-ben: 2014 /S 248 - 439067 2014/12/24 (nap/hónap/év) IV.2.4) Az eredeti hirdetmény feladásának időpontja: 2014/12/19 (nap/hónap/év)
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK VI.1) A HIRDETMÉNY A KÖVETKEZŐRE VONATKOZIK (adott esetben; pipáljon ki annyi kockát, amennyire szükség van) Befejezetlen eljárás Javítás x További információ VI.2) BEFEJEZETLEN KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ (adott esetben; pipáljon ki annyi kockát, amennyire szükség van) A közbeszerzési eljárást megszüntették. A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették. Nem került sor szerződés odaítélésére. Lehetséges, hogy a szerződést ismételten közzéteszik. VI.3) JAVÍTANDÓ VAGY MEGADANDÓ INFORMÁCIÓ (adott esetben; a javítandó, illetve megadandó szövegrész vagy adatok feltüntetéséhez, kérjük, mindig hivatkozzék az eredeti hirdetmény vonatkozó szakaszára & és a bekezdés számára) VI.3.1) Az ajánlatkérő által benyújtott eredeti információ módosítása x A TED-en közzétett információk nem felelnek meg az ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak. Mindkettő VI.3.2) Az eredeti hirdetményben A megfelelő pályázati dokumentációban (a további információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban) 7
Mindkettőben (a további információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban) x VI.3.3) Az eredeti hirdetményben javítandó szövegrész (adott esetben) A szöveg módosítandó része: II.2.1) A következő helyett: 2. Részfeladat: Szeged Rókus pályaudvar (16845/6 hrsz.-ú ingatlan) területén talajvíz szennyezés megszüntetése,kármentesítési és utómonitoring végzése az Ajánlattételi Dokumentációban csatolt Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 77486-2-7/2012. sz. és 77486-3-4/2013. sz.határozataiban, tényfeltárási záródokumentációban, valamint beavatkozási és kármentesítési monitoring tervdokumentációban foglaltak szerint (a szennyezett talaj kitermelése és a tartályok megszüntetése már megtörtént). - Tisztítandó felszín alatti víz (B) szennyezettségi határérték feletti mennyisége kb. 900 m³, melyből (D)kármentesítési célállapot határérték felett szennyezett kb. 800 m3. - Vízkitermelő és vízkezelő/tisztító rendszer telepítése, üzemeltetési engedélyeztetése, üzemeltetése,felszámolása). - Kármentesítési- és utómonitoring (kiépítés, üzemeltetési engedélyeztetés, üzemeltetés (mintázás,karbantartás, stb.), megszüntetés). - Rekultiváció (a kármentesítés lezárását, kúteltömedékelést követően). - Szükséges vízjogi üzemeltetési, létesítési engedélyezési tervdokumentációk, FAVI adatlapok, monitoring jelentések és záródokumentációk készítése. a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerint. Ajánlattevő a Ajánlatának műszaki leírásában és a 77486-2-7/2012. sz. határozatban megállapított (D)kármentesítési célállapot határérték határidőben történő eléréséért teljes eredményfelelősséggel tartozik. A mennyiségek és az elfogadott beavatkozási koncepció részletezése az Ajánlattételi Dokumentációhoz csatolt tervekben, dokumentációkban található meg. A részletes feladatleírást, az ajánlatkérő elvárásait, a projekttel kapcsolatos háttér információkat a dokumentáció részletezi. Teljesítési határidők: - Vízkitermelő és vízkezelő/tisztító rendszer telepítése, kármentesítési monitoring kiépítése: szerződéskötéstől számított 90 napon belül. - A beavatkozás megkezdése: a próbaüzemet követően, a jogerős vízjogi üzemeltetési engedély kézhezvételét követően. - Beavatkozás időtartama (kármentesítési monitoring): a kezdéstől számított max. 12 hónap. - Kármentesítési utómonitoring időtartama: a monitoringot elrendelő határozat jogerőre emelkedésétől számított 4 év. 8
Helyesen: 2. Részfeladat: Szeged Rókus pályaudvar (16845/6 hrsz.-ú ingatlan) területén talajvíz szennyezés megszüntetése,kármentesítési és utómonitoring végzése az Ajánlattételi Dokumentációban csatolt Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 77486-2-7/2012. sz. és 77486-3-4/2013. sz.határozataiban, tényfeltárási záródokumentációban, valamint beavatkozási és kármentesítési monitoring tervdokumentációban foglaltak szerint (a szennyezett talaj kitermelése és a tartályok megszüntetése már megtörtént). - Tisztítandó felszín alatti víz (B) szennyezettségi határérték feletti mennyisége kb. 900 m³, melyből (D)kármentesítési célállapot határérték felett szennyezett kb. 800 m3. - Vízkitermelő és vízkezelő/tisztító rendszer telepítése, üzemeltetési engedélyeztetése, üzemeltetése,felszámolása). - Kármentesítési- és utómonitoring (kiépítés, üzemeltetési engedélyeztetés, üzemeltetés (mintázás,karbantartás, stb.), megszüntetés). - Rekultiváció (a kármentesítés lezárását, kúteltömedékelést követően). - Szükséges vízjogi üzemeltetési, létesítési engedélyezési tervdokumentációk, FAVI adatlapok, monitoring jelentések és záródokumentációk készítése. a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerint. Ajánlattevő a Ajánlatának műszaki leírásában és a 77486-2-7/2012. sz. határozatban megállapított (D)kármentesítési célállapot határérték határidőben történő eléréséért teljes eredményfelelősséggel tartozik. A mennyiségek és az elfogadott beavatkozási koncepció részletezése az Ajánlattételi Dokumentációhoz csatolt tervekben, dokumentációkban található meg. A részletes feladatleírást, az ajánlatkérő elvárásait, a projekttel kapcsolatos háttér információkat a dokumentáció részletezi. Teljesítési határidők: Vízkitermelő és vízkezelő/tisztító rendszer telepítése, kármentesítési monitoring kiépítése: szerződéskötéstől számított 90 napon belül. A beavatkozás megkezdése: a próbaüzemet (3 hónap) követően, a jogerős vízjogi üzemeltetési engedély kézhezvételét követően. Beavatkozás (üzemeltetés) időtartama (kármentesítési monitoring): a vízkitermelés kezdetétől számított max. 15 hónap (nem beleértve az esetleges téli üzemszünet időszakát). Kármentesítési utómonitoring időtartama: a monitoringot elrendelő határozat jogerőre emelkedésétől számított 4 év.
A szöveg módosítandó része: VI.3) 13.) d) A következő helyett: d) Az ajánlatot zárt csomagolásban, magyar nyelven és 1 írott formájú példányban kell benyújtani. Az írott formában benyújtott ajánlatot ajánlatkérő CD-n is kéri benyújtani. A külső csomagoláson az Ajánlati felhívás I.1. pontjában meghatározott címre, a kapcsolattartó megjelölésével kell megcímezni és a „Környezeti kármentesítési beavatkozási munkák a MÁV Zrt. két telephelyén” megjelölést kell feltüntetni. Ajánlatkérő tájékoztatásul közli, hogy 9
amennyiben a csomagoláson az ajánlattevők nem tüntetik fel a „Az ajánlattételi határidő lejártáig (2014. február.16. 10:00 óra) nem bontható fel” feliratot, úgy nem tud felelősséget vállalni azért, hogy az ajánlat az ajánlattételi határidő lejárta előtt nem kerül felbontásra. Helyesen: d) Az ajánlatot zárt csomagolásban, magyar nyelven és 1 írott formájú példányban kell benyújtani. Az írott formában benyújtott ajánlatot ajánlatkérő CD-n is kéri benyújtani. A külső csomagoláson az Ajánlati felhívás I.1. pontjában meghatározott címre, a kapcsolattartó megjelölésével kell megcímezni és a „Környezeti kármentesítési beavatkozási munkák a MÁV Zrt. két telephelyén” megjelölést kell feltüntetni. Ajánlatkérő tájékoztatásul közli, hogy amennyiben a csomagoláson az ajánlattevők nem tüntetik fel a „Az ajánlattételi határidő lejártáig (2015. március.9. 10:00 óra) nem bontható fel” feliratot, úgy nem tud felelősséget vállalniazért, hogy az ajánlat az ajánlattételi határidő lejárta előtt nem kerül felbontásra. VI.3.4) Az eredeti felhívásban javítandó adatok (adott esetben) A módosítandó adatok: IV.3.3 A következő helyett: 2015/02/16 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont ) Helyesen: 2015/03/09 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont )
A módosítandó adatok: IV.3.4 A következő helyett: 2015/02/16 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont ) Helyesen: 2015/03/09 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont )
A módosítandó adatok: IV.3.8 A következő helyett: 2015/02/16 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont ) Helyesen: 2015/03/09 (nap/hónap/év) 10
10 : 00 (időpont ) VI.3.5) A módosítandó címek és kapcsolattartók (adott esetben) A módosítandó szövegrész (adott esetben) Hivatalos név: Postai cím: Város: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Telefon: E-mail: Fax: Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): VI.3.6) Az eredeti hirdetménybe beírandó szöveg (adott esetben) A beírandó szöveg helye: A beírandó szöveg: VI.4) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) Az ajánlati felhívás módosításával összhangban javításra került Ajánlattételi dokumentációt az Ajánlatkérő elektronikus úton megküldi az eljárásban résztvevő, a dokumentációt már kiváltott gazdasági szereplők részére. Az ajánlattételi dokumentáció továbbá beszerezhető a felhívásban megjelölt kapcsolattartási ponton. VI.5) A HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: 2015/02/11 (nap/hónap/év)
11