Sümeg és Vidéke
31. szám • 2013. Június
közérdekû önkormányzati havilap
Lakat, mely örökre összeköt Az iskola fényképét is megkapták a ballagók
Az igazgatónõ köszönetet mondott a családoknak, hogy segítették gyermeküket a tanulásban, együttmûködtek az iskolával. Az intézmény és a szülõi szervezet a legtöbbet segítõ szülõk munkáját virágcsokorral köszönte meg. Az ünnepségen a legjobban teljesítõ nyolcadikosok díjakat vettek át. A Ramassetter Alapítvány díját kapta Varjú Noémi, Nagy Patrícia, Pál Krisztina és Simon Ruben. Az évfolyam matematikusa díjat Nagy Patrícia vette át. A tornaterem névadója, Tatár Mihály díját, a Jó tanuló, jó sportoló díjat Pál Krisztina érdemelte ki. Kulturális vagy sporttevékenységéért, közösségi munkájáért jutalmat kapott Márkus Evelin, Papp Fruzsina, Csiza Renáta, Varga Réka, Bognár Vanessza, Simon Ruben, Szeidl Orsolya, Tóth Kata, Lõrincz Tímea, Szántó Beáta, Horváth Ferenc, Horváth Richárd, Illyés Mónika, Orosz Szimonetta, Iván Anna, Németh Viktória, Varjú Noémi, Farkas Heléna, Hánisch Anikó, Tóth Mercédesz.
Három osztály tanulói búcsúztak a Ramassetter iskolától június 14-én. A ballagóktól az iskola fényképével és
kok 14 életévükbõl nyolcat az iskola falai között töltöttek. Tanáraik még emlékeznek arra, amikor az útnak indulók
A ballagók egy csoportja az ünnepségen
félénk elsõ osztályosként elõször lépték át az iskola kapuját. – Tavaly még ti szerveztétek a nyolcadikosok búcsúestjét, tegnap pedig számotokra készítették a hetedikesek a tábortüzet, amely körül egymást átölelve énekeltétek, hogy Múlnak a gyermekévek – mondta ünnepi köszöntõjében Bebesi Józsefné igazgató. – Elhelyeztétek a fõbejáratnál a lakatot, melynek kulcsát megõrizzük. Emlékezni fogunk rátok, bennünk élnek az együtt töltött évek. Simon Ruben veszi át a képeslapot Bebesi Józsefnétõl
kézfogással búcsúzott Bebesi Józsefné igazgató, Szántó Rudolfné igazgató helyettes, dr. Takács Nóra a tankerület igazgatója és Rátosi Ferenc polgármester. – Nem elég a jó szelet várni, tudni kell, hol akarunk kikötni – szólt a ballagókhoz a polgármester. – Ti, akik most búcsút vesztek iskolátoktól, sok szép eredményt értetek el. Nemrég egy társaságban voltam, ahol többen mondták, sokat hallanak és olvasnak a Ramassetter iskola eredményeirõl. Valóban, jól teljesítetek, akár a tanulásról, akár a sportról van szó. Õrizzétek meg a továbbra is a szorgalmatokat, és legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok. Dr. Takács Nóra a tankerület igazgatója sikeres életpályát kívánt a nyolcadikosoknak. A korábbiaknál gyorsabban telt el a tanév a nyolcadikosok számára. A diá-
Sümeg és Vidéke
2
2013. június
Betegeket és gyermekeket támogatnak a kardlovagok Ruha és tisztálkodási eszközök Ágyakat, ruhanemût, kerekes székeket és egyéb használati tárgyakat adományozott a Livlandi Kardlovagok Rendje a nyírlaki pszichiátriai betegek bentlakásos otthonának. Az adományt május 31-én adta át Paul és Hugo Gielen. Az ajándékot a lakók nevében Kustos László intézményvezetõ köszönte meg. A lovagrendi tagok gyermekruhákat és gyermeküléseket is hoztak, amelyeket a térség rászoruló kisgyermekes családjai között osztanak szét. Hugo Gielen ígéretet tett Rátosi Ferencnek, Sümeg város polgármesterének arra, hogy karácsony elõtt játékokkal ajándékozzák meg a város gyermekintézményeit, valamint a családokat.
Támogatás a Plébániatemplomnak és az óvodának A térség intézményeinek és rászorulóinak támogatásáért adott át díszokleveleket Rátosi Ferenc Sümeg város polgármestere, az Ordo Militaris Teutonicus magyarországi komturja a Szent László
a Szent László Rendtõl
Ágynemût, higiéniai és tisztálkodási szereket, ruhanemût adományozott a városnak a Szent László Rend Egyesület, a Máltai Lovagrend, valamint a KIK ruházati diszkont németországi cége május 31-én. A nagy mennyiségû adományt Németországból szállították városunkba. Az ajándékot Nagy József kanonok plébános vette át, majd a szétosztással megbízta a helyi Karitász csoport tagjait. Az adomány átadásnál
perjelt és az ukrán Michayl Kreytort. A Plébániatemplomban tartott szertartás keretében Rátosi Ferenc díszoklevéllel ismerte el az Ordo Militaris Teutonicus, a Szent László Rend Egyesület,
A Szent László Rend Egyesület és a Máltai Lovagrend a sümegi Karitász csoportot támogatta
Barták Péter Rátosi Ferenctõl vette át a díszoklevelet Rend Egyesület világtalálkozóján június elsején a Plébániatemplomban tartott szentmisét követõen. A rend és a meghívott lovagrendek, az Ordo Militaris Teutonicus, a Griff Lovagrend, a Szent Mihály Arkangyal Lovagrend valamint a Livlandi Kardlovagok Rendje tagjai megkoszorúzták a Kisfaludy téren Szent László szobrát, majd az ünnepség a templomban folytatódott. A rend, amely az idén tizenharmadik alkalommal tartotta éves közgyûlését városunkban, a szentmise keretében Szent László lovagjává avatta Msgn. Fodor József pápai prelátust, a nagyváradi egyházmegye általános helynökét, az új
a Livlandi Kardlovagok Rendje, a Griff Lovagrend térséget segítõ munkáját és fejezte ki köszönetét az adományokért, valamint Nagy József sümegi kanonoknak az adományok szétosztásában nyújtott segítségét. Barták Péter a Veszprém megyei napilap, a Napló fõszerkesztõjeként az adományozásról és a programokról szóló hírek rendszeres megjelentetésével végez elismerésre méltó munkát. A Szent László Rend Egyesület pénzbeli adománnyal támogatta a helyi óvodát és a Plébániatemplomot. Az ajándékozásról szóló okiratot a rend vezetõje, dr. Romhányi Tibor adta át.
részt vett és segített Rátosi Ferenc polgármester. Mint Bumford Zoltántól a rend kincstárnokától megtudtuk, felmérték az igényeket, mire lenne szükség a városban, majd azt követõen állították össze az adományt.
Plébániai hírek Öt keresztelõ volt május hónapban, és két temetés zajlott az egyházi szertartás szerint, tudtuk meg Nagy József kanonoktól. A hittanosok számára a nyári szünidõben három tábort szerveznek. A felsõ tagozatos általános iskolások és a középiskolások július másodikától hatodikáig tartózkodnak Alsóõrsön, a másik tábor Pápán lesz július 15 és 20 között, a sümegi napközis tábor idõpontja július 22-23-24.
2013. június
Sümeg és Vidéke
3
Ingyen parkolhatnak a vásárlók, a turisták Udvardi Erzsébet alkotásai a palotában A környezõ településeken egy bevásárlás vagy múzeumlátogatás ideje alatt több száz forint parkolási díjat fizet az autós, városunkban a nemcsak a lakossági hulladékszállítás, a parkolás is ingyenes. Nem csak a nemrég felújított belvárosban lehet ingyen várakozni, hanem a múzeumok és a vár környékén is. Rátosi Ferenc polgármester elmondta, a belvárosi üzletek forgalmának megõrzése és a turizmus fejlesztése volt a céljuk. – A belvárosi boltok forgalma komolyan csökkent volna, ha a környéken parkolási díjat vezetünk be, mindenki
inkább a város szélén levõ szupemarketekben szerezte volna be a szükséges dolgokat – tudtuk meg a polgármestertõl. – Szeretnénk, ha a kiskereskedelem is fejlõdne, nem kellene senkinek sem dolgozó elbocsátása vagy bezárás mellett döntenie. Városunk számára fontos az idegenforgalom, sajnos a megélhetés nehezedése miatt egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy nyaraljanak, utazzanak. Az, hogy minél többen keressenek fel bennünket, a városnak és az ágazatból élõ vállalkozásoknak is fontos, ezért döntött úgy a képviselõtestület, hogy nem vezeti be a parkolási díjat.
Hagyták tönkremenni a fürdõt Ma már felújítani sem lehet Az õrzés hiánya megtette a hatását. A városi strand területérõl illetéktelen behatolók hónapok alatt minden mozdíthatót elvittek. A képviselõtestület 2005-ben és 2006 tavaszán jelentõs összeget fordított a
és kényelmét szolgáló beruházásokra. A 2006 októberében megválasztott képviselõtestület pár hónap múlva, a március 27-i nyilvános ülésén, a 100/2007es határozatával úgy döntött, hogy a strandot 2007-ben a mûszaki feltételek
Így néz ki ma az egykori strand fürdõ fejlesztésére, a strandoló helybeliek és a környékrõl beutazók egészségét
hiánya miatt nem kívánja üzemeltetni. Pár hónappal késõbb, a július 31-én
Udvardi Erzsébet festõmûvész szakrális festményekbõl álló kiállítása nyílik július hónapban a Püspöki Palotában. A februárban elhunyt festõmûvész unokahuga, hagyatékának gondozója, Udvardi Anna Badacsonytomajon a mûteremben fogadta Rátosi Ferenc pol-
Rátosi Ferenc és Udvardi Anna a mûteremben gármestert. A megbeszélésen a kiállítást érintõ részleteket egyeztették az érintettek. Udvardi Anna elmondta, örül a város felkérésének. A program szervezés alatt van, a pontos idõpontról városunk honlapjáról értesülhetnek.
hozott 330/2007-es határozatban arról rendelkeznek, hogy az üzemeltetõ kérésére közös megegyezéssel attól a naptól megszüntetik a mûködtetési szerzõdést. Ugyanazon az ülésen hozott 329/2007es határozat arról rendelkezik, hogy a képviselõtestület a strand felújítási munkáit lezártnak tekinti. Az elõzõ képviselõtestület sem az õrzésrõl, sem az állagmegóvásról a késõbbiekben sem gondoskodott. A fürdõ katasztrofális állapotba került az évek során. A 2010. októberében megválasztott testület szerette volna ismét mûködtetni azt, csakhogy már mindent annyira kikezdett az idõ vasfoga, hogy teljesen újat kellene építeni, mert a régi strandból sem a medencék, sem az épületek nem felelnek meg az elõírásoknak, és azokat átépítéssel sem lehet a mai kor követelményeinek megfelelõvé tenni. – A ciklus kezdete óta figyelemmel kísérjük a pályázatokat, de sajnos strandlétesítésre nem írtak ki – tudtuk meg Rátosi Ferenc polgármestertõl. – Az új, minden elõírásnak megfelelõ fürdõ közel 250 millió forintba kerülne, ezt a város saját erõbõl nem tudja fedezni.
4
Az idén nyílik az idõsotthon A tervek szerint már az idén fogadja a beköltözõket az idõsek otthona az egykori ruhagyár épületében. Az idõsotthon mûködtetõje, Kulcsár Zoltán elmondta, az ingatlant a célnak megfelelõen alakítja át. Legutóbb a nyílászárókat cserélte ki. Az energetikai korszerûsítésre uniós pályázaton 32 millió forintot nyert. Az otthonban lesznek apartmanok és többágyas szobák is, hogy a szerényebb anyagi háttérrel rendelkezõk is igénybe tudják venni azt. – Százötven idõs korú számára biztosítjuk a nyugodt, gondtalan öregkort – mondta Kulcsár Zoltán. – Az otthon jelentõs számú munkahelyet is teremt, elsõ lépcsõben húsz fõt foglalkoztatunk, teljes töltöttség esetén negyven fõt. Ha a férõhelyek többsége fel lesz töltve, napi 24 órában biztosítjuk az orvosi ügyeletet. A beszállítók kiválasztásánál a sümegi és a környékbeli termelõket részesítjük elõnyben. Az idõsek számára fürdõlátogatást, kulturális programokat szerveznek, és tavasztól õszig a tágas kertben tölthetik idejüket.
Életmentõ polgárõrök
Sümeg és Vidéke
2013. június
Örökségvédõ tábor Vázsonyi Vilmos emléktábláját koszorúzta meg a Városvédõ és Szépítõ Egyesület tagsága május 28-án. A jogász és miniszter emlékét egykori szülõháza helyén álló épület, a mai Flórián áruház falán levõ tábla õrzi. A miniszterre Tanai Károlyné az egyesület tiszteletbeli elnöke emlékezett. A koszorúzást követõen a városvédõk gyûlést tartottak az egykori hármas iskolában levõ irodájukban. A programon részt vett Rátosi Ferenc polgármester is, aki beszámolt a civil szervezet tagságának a mûemlékvédelmi munkáról és a tervekrõl. Elmondta, a város saját forrásból végeztette el a Ramassetter ház állagmegóvási munkáit, tervezik, hogy a Szentháromság szobrot felújítják. Terveznek egy szökõkutat a
Az egyik motort defibrillátorral is felszerelték azért volt szükség, mert azok segítségével a polgárõrök könnyebben eljutnak a baleset helyszínére vagy a beteghez. A motorkerékpárok felszereléssel együtt 650 ezer forintba kerültek. A defibrillátort egy magát megnevezni nem kívánó felajánló adta, az elsõsegélynyújtó ládákat Hettyei Norbert, a porral oltókat Boch Csaba ajánlotta fel. Kovács Imre a Veszprém megyei Polgárõr Szövetség elnöke köszöntõjében elmondta, a sümegi önkormányzat minden eszközzel segíti a polgárõrök mûködését. A város és a polgárõrség együttmûködése példaértékû. Rátosi Ferenc megköszönte a mentõszolgálat munkatársainak azt, hogy részt vettek a járõrszolgálatot ellátók egészségügyi A motorokat Rátosi Ferenc polgármester adta át felkészítésében. Molnár Zoltánnak a városi polgárõrség vezetõjének Kovács Imre megyei elnök jelenlétében – A korszerû eszközök önmagukban még nem motorkerékpárokat adott át Sümeg vá- elegendõek az életmentéshez – szólt a ros önkormányzata nevében Rátosi polgármester. Hozzáértõknek kell kezelFerenc polgármester a helyi polgárõr niük azokat. Az átadáson részt vettek négy járás egyesület tagságának június elsején. A civil szervezet tizenkét tagját a sümegi polgárõr egyesületeinek tagjai is, akik az mentõállomás vezetõje Kovács Tibor, és áldozattá válás megelõzése témakörben helyettese Maros Zoltán képezte ki az tartott továbbképzésen tartózkodtak a váelsõsegélynyújtás alapjaira. A motorokra rosban. Életmentõ eszközökkel, defibrillátorral és porral oltó készülékkel felszerelt
Rátosi Ferenc polgármester, Tanai Károlyné tiszteletbeli elnök és Mics Ferencné elnök a koszorúzáson belvárosban, és kérte a városvédõk ötleteit. Kérdésre válaszolva a polgármester elmondta, hogy a strandot a mostani állapotában sem felújítani, sem üzemeltetni nem lehet, újat kellene építeni, amely legalább 250 millió forintba kerülne, erre a célra pedig pályázatot nem írtak ki. A fürdõt 2006-ban 30 millió forintért újította fel a képviselõtestület, majd a következõ években a 2006. októberétõl mûködõ városvezetés õrizetlenül hagyta, így minden mozdíthatót elvittek a területrõl az illetéktelen behatolók. Bókkon Gyula ismertette a ceglédi ifjú városvédõk levelét, amelyben örökségvédõ táborba hívják a sümegi fiatalokat a nyári szünidõben. A tanár elmondta, hogy az örökségvédõ ifjúsági tábort elõször Sümeg szervezte meg nyolc évvel ezelõtt, és városunkban alakult meg elsõként a városvédõ ifjúsági tagozat, majd annak mintájára hamarosan a ceglédi. A város- és faluvédõ egyesületek országos találkozóját az idén Nyíregyházán tartják, ahol a 25 éve alakult sümegi egyesület is emléklapot kap negyedszázados mûködéséért.
2013. június
Sümeg és Vidéke
5
HÍRLEVÉL ZÖLD ÖVEZET: JÓL ÁLLUNK Öt hónappal a hivatalos munkakezdés után a terveknek megfelelően zajlik a munka a Sümeg és Térsége Szennyvíz-kezelési Programban. A beruházás modern csatornahálózatot hoz Dabronc, Gógánfa, Hetyefő, Ukk, Zalaerdőd, Zalagyömörő településekre és a régió központ, Sümeg szennyvíztisztítójának modernizálásával is jár. Eredményekről, tervekről, tapasztalatokról, beszélgettünk Rátosi Ferenccel, Sümeg város polgármesterével, a beruházást vezető konzorcium vezetőjével. Az elmúlt hónapokban megkezdődött a csatornahálózat kivitelezése. Hogyan haladnak a munkálatok? Jó hír, hogy lényegében tervszerűen zajlik a munka. Sajnos van olyan körülmény, amelyet a legjobb előkészítéssel sem tudunk befolyásolni, ez az időjárás. Az év elejei extrém hóhelyzet és az utána kialakult belvíz helyzet nem jött jól, nyilvánvalóan ez zavaró tényező még egy ház építésnél is, nemhogy egy ilyen jelentős beruházásnál, de ennek ellenére a projekt összességében jól áll, a tervek szerint tudunk haladni az év végére pedig a munkák jelentős részét befejezzük. Decemberben elvileg befejeződik a kivitelezés. Ez azt is jelenti, hogy karácsonyra már használhatjuk a csatornát? Igen, azt tervezzük, hogy karácsonyra már minden család az új csatornahálózatot használhatja. Lesz néhány olyan munkaszakasz, amelyet technológiai okok miatt majd csak jövőre fejez be a kivitelező. Jellemzően az útburkolat helyreállításáról van szó, itt először tömöríteni kell az építkezés miatt kiásott majd visszatemetett talajt. A végső aszfalt réteget csak akkor építjük meg, ha már „beállt” a talajmozgás. Így biztonságos és elkerülhető, hogy nem várt süllyedés miatt megsérüljön az új útpálya. A kivitelezéssel járó kellemetlenségeken kívül, mire számíthatnak az érintett települések lakói? Minden nagyberuházás sajnos kényelmetlenségekkel jár, de persze tudni kell ez csak időszakos, az új csatorna pedig 50-100 évre szól majd. A munka útbontással, zajjal, építési forgalommal jár, de természetesen a kivitelező vállalatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenség érje a lakosokat. Nagyon rugalmasan, a családok mindennapjaihoz igazítja az építkezést. Például, lehetőség szerint igyekeznek úgy dolgozni, hogy esténként már ne legyen elzárt ház, azaz be lehessen parkolni a kertekbe, házak mellé. Arra is figyelünk, hogy időben és előre tájékoztassunk minden érintett a munkák menetéről. A jelen projekt az egyik legfontosabb beruházás a térségben. Mekkora a jelentősége? Egyik legnagyobb kincsünk az ivóvíz, a sümegi kistérség nagyon érzékeny ebből a szempontból. Úgy is fogalmazhatnék, hogy saját magunk alól vesszük ki, az érzékeny karsztvizet. Sajnos a kőbányászat miatti robbantások, sok helyütt megrepesztették a sziklákat, így a derítőkből direktben szivároghat le a karsztba a szennyvíz. Azt hiszem, nem kell magyarázni milyen veszélyeket hordoz mindez. Az új csatornahálózat ezt a veszélyt teljesen elhárítja, a jövő generációk számára pedig megőrizhetjük az egészséges környezetet és a kristálytiszta ivóvizet. Ilyen szempontból tulajdonképpen a jövőnkről, gyermekeinkről, unokáinkról szól ez a beruházás. A beruházásban több kivitelező cég is részt vesz. Dolgoznak helyi vállalatok is? Igen, számos sümegi és környékbeli vállalkozót vontunk be a csatornaépítésbe, így munkahelyeket, megélhetést biztosítva az itt élőknek. A beruházással bért tudunk adni helyben. Mindezt olyannyira komolyan gondoltuk, hogy újságban is hirdettük, felhívtuk a vállalkozók figyelmét, pályázzanak, dolgozzanak velünk. Örömmel mondhatom, hogy sikeresen tudunk együttműködni. A térség számra több pozitív gazdasági hozadékkal is rendelkezik a projekt, melyek ezek? Egy történettel tudom példázni azt, hogy mekkora jelentősége lesz annak, ha elkészülünk. Egy német cég keresett meg engem néhány éve, egy komoly iparcsarnokot szerettek volna a térségben építeni. Mintegy 40-50 munkahely és jelentős iparűzési adóbevétel érkezett volna a régióba és Gógánfára, mert itt néztek ki egy területet. Egyetlen akadály miatt hiúsult meg a beruházás: a befektetők féltek attól, hogy csatornázatlan terület miatt jelenetős többlet költséggel kell számolniuk. Ezért egy másik régióban épült meg a gyár. Ilyen a jövőben nem fordulhat elő. E jelentős beruházás lezárása után, milyen tervekkel állnak a jövő elé? A legnagyobb fejlesztésekkel jól állunk. Ha befejezzük a csatornaépítést víz, gáz és csatornázottság terén 99%-ban lefedjük a régiót. Ezek nagy eredmények, de nem állhatunk meg. Már pályázunk a következő környezetvédelmi projektre, szeretnénk rendbe tenni a régi szeméttelepek ügyét. Most zajlik egy olyan pályázat, ahol pénzt nyerhetünk erre az egy milliárdos beruházásra. A régi kőbányák üregeiben felhalmozott szemét potenciális veszélyforrást jelent. Hiszen ugyanúgy szivároghat a szennylé a karsztba ahogyan a derítőkből is. A pályázattal szeretnénk hatástalanítani ezt az időzített bombát, még ebben a ciklusban. Amennyiben lehetséges lenne én, azonnal elkezdeném kerékpárút megépítését Tapolcáig és a festői nemeshanyi-vízimalomhoz. Turisztikai központ vagyunk, jobb úthálózatért is lobbizunk és számos urbanisztikai fejlesztés szerepel a terveink között. Azonban sajnos a vágyak kereteit a pénzügyi lehetőségek szabják meg, ezért is hatalmas eredmény, hogy megépíthetjük az új csatornahálózatot. További információ: www.sumegterseg-szennyviz.hu Ingyenesen zöldszám: +36 80 625 252 Sümegi Regionális Szennyvíztársulás Cím: 8330 Sümeg, Béke tér 7. Telefon: +36 (87) 550-750 Fax: +36 (87) 352-578 E-mail:
[email protected]
Sümeg és Vidéke
6
2013. június
Klaudia és Péter Kiemelten fontos partnerség gyógyulásáért Városunk két mozgáskorlátozott fiatalja, Benczúr Klaudia és Kovács Péter várja a mûanyag kupakok felajánlását. A kupakokat továbbra is várják a Magyar Máltai Szeretetszolgálat sümegi csoportja telephelyén, a volt mentõállomáson, hétfõnként 9 és 11 óra között, valamint dr. Vincze Dóra fogorvos a kórház területén levõ rendelõjében rendelési idõben, és a Városháza portáján.
Homokzsákokat ürítettek Homokzsákok ürítését végezte a Közszolgálató Kft. nyolc dolgozója Gyõrszentpálon június 17-én. A dolgozók a gyõri katasztrófavédelmisek felkérésére vettek részt az árvíz utáni helyreállításban.
Állatkerti jutalomkirándulás Állatkerti jutalomkiránduláson vett részt 11 hátrányos helyzetû, jó tanuló és példás magatartású gyerek a Máltai Szeretetszolgálat, Sümeg Város Önkormányzata és Kulcsár Zoltán önkormányzati képviselõ támogatásával, tudtuk meg Kulcsár Zoltánnétól, a szeretetszolgálat sümegi csoportja vezetõhelyettesétõl. A 8 és 13 év közötti diákok a veszprémi állatkertben töltöttek egy kellemes napot Bódis Mária tanítónõ, Kocsis Katalin pedagógiai asszisztens és Vitainé Klatz Szilvia a szeretetszolgálat tagja, valamint Kulcsár Zoltánné kíséretében. Az állatkertbeli séta során zoo csemegével etették az állatokat, amely nagy élményt jelentett számukra, majd a játszóházban különféle feladatokat oldottak meg. Hazafelé az ebédet a dabrókai csárdában fogyasztották el a gyerekek, majd étkezést követõen társasjátékkal és közös énekléssel töltötték az idõt.
Mint Sipos Klárától, aki tolmácsként Kiemelten fontos testvérvárosi kapcsolat címet adományozott a lengyelországi segítette a delegációt, megtudtuk, a 45 Koscian település delegációja Sümeg kosciani vendég csütörtöktõl vasárnapig városnak június elsején a Városházán tartott találkozón. Koscian és Sümeg tíz éve ápol testvérvárosi kapcsolatot. Az errõl szóló szerzõdést 2003. novemberében írta alá Rátosi Ferenc polgármester. A találkozón elhangzott hogy a sümegi tûzoltók rendszeres résztvevõi a lengyelországi fecskendõtalálkozónak, valamint SüRátosi Ferenc a kitüntetéssel és Koscian küldöttségémeg városa többször adott nek tagjaival otthont a lengyel és magyar iskolások részvételével zajló tûzoltó tartózkodott a térségben, a szombat a vátábornak. rossal való ismerkedés jegyében telt.
Történelmi élménypark városunkban A közép-dunántúli régió elsõ történelmi emlékparkja nyílt meg a vár lábánál fekvõ arénában június 13-án. Az Új Széchenyi Terv pályázata támogatásával megvalósult beruházást Rátosi Ferenc Sümeg város polgármestere, Lasztovicza
A történelmi élményparkot Rátosi Ferenc polgármester, ifj. Papp Imre várkapitány és Lasztovicza Jenõ adta át Jenõ a térség országgyûlési képviselõje valamint Papp Imre üzemeltetõ adta át. Ünnepi köszöntõjében Lasztovicza Jenõ elmondta, a beruházás megvalósítói a város legjelentõsebb létszámot foglalkoztató vállalkozói. A Papp család sokat tett a térség idegenforgalmáért. Rátosi Ferenc szólt arról, hogy a várat a város nemrég újíttatta fel 822 millió fo-
rintos költséggel, európai uniós támogatással. A mûemlék és környéke folyamatosan szépül és gyarapszik. A város vezetõje reményét fejezte ki, hogy az élménypark sok látogatót vonz a városba. Papp Imre elmondta, az idegenforgalom élénkítése érdekében szoros együttmûködést tervez a várossal. A történelmi élményparkban hadigép kiállítás, történelmi játszótér, török sátrak várják az érdeklõdõket. A létesítményben bemutatják azokat a XV. századi gépeket, amelyekkel egykor a középkori várakat ostromolták. Felépítettek három különbözõ fajtájú kõhajítógépet, egy ostromtornyot, amellyel a támadók a várfalra jutottak, a tûzfegyverek közül pedig nyolc különbözõ méretû ágyúcsövet tüzérségi állásokban helyeztek el, valamint egy dárdavetõt is elkészítettek. Minden eszköz mûködõképes, így alkalmanként bemutatók várják a vendégeket, iskolás csoportokat. A történelmi játszópark 4-12 éves gyermekek számára biztosítja a szabadidõ eltöltését uniós elõírásoknak megfelelõ korhû játékokon, mászókákon. A beruházás 92 millió forintba került, amelynek 50 százalékát támogatásként kapta a vállalkozás.
2013. június
Sümeg és Vidéke
7
Ramassetter iskolások országos sikerei Elköszöntek az óvodások Számos diák kapott meghívást idén is a levelezõs versenyek országos fordulójára. Az egész tanévben zajló versenyeken a legtöbb pontszámot elérõ tanulók kapnak lehetõséget arra, hogy a tanév végén összemérjék tudásukat egy verseny keretében. A Mozaik verseny döntõjében Gyõrben az 1. A osztályos Bolla Bence irodalomból 80., Vitai Kristóf matematikából 127. helyezést ért el. A 2.B diákja, Szalai Csenge környezetismeretbõl 11., általános mûveltségbõl 24., matematikából 86. lett. A 6.B osztályos Szita Annamária irodalomból a 13. helyen végzett. A Kvalitás verseny döntõjében Kecskeméten az 1.T osztályos Nagy Kata matematikából a 3. helyen végzett, a 2.B osztályos Demeter Hella anyanyelvbõl a 17. helyezést szerezte meg, a 4. T osztály három diákja ugyancsak anyanyelvbõl versenyzett. Kovács Hunor 16., Forgács Karolina 17., Tanai Petra 22. lett.
Az óvodás évek alatt tanult versekkel, dalokkal köszönték meg óvónõiknek, dajkáiknak a szeretetet az iskolába indulók. Az intézmény tornacsarnokában tartott ünnepségen negyvenhatan vettek búcsút az óvodás évektõl. A Csiga és a Cirmi csoport önálló mûsorral készült, a vegyes csoportok iskolába készülõi közösen mutatták be tudásukat.
Diákok a közéletben Egy napra diákpolgármesterT választottak az iskolások A diákönkormányzat tagjai tartottak kihelyezett ülést a Városháza nagytermében június 12-én. Az ötletgazda, Rátosi Ferenc polgármester célja az volt, hogy szorosabbra fõzze a kapcsolatot a város vezetése és a diákok között. A város vezetõje szeretne folyamatos kapcsolatot tartani a fiatalokkal, akik elmondják
Rátosi Ferenctõl a megbízólevelet, valamint a város kulcsát. Ruben kiosztotta a megbízólevelet a diákönkormányzati képviselõknek, majd a bizottságok beszámoltak a munkájukról. A média bizottságot Nagy Patrícia, a dekorációs bizottságot Papp Fruzsina és Hegyi Viktória, a sport bizottságot Hajós Elemér és
A diákönkormányzat tagjai ülés után Rátosi Ferenc polgármesterrel kéréseiket, javaslataikat az õket érintõ kérdésekben, valamint a város támogatásával megszervezik az õket érdeklõ programokat. A Ramassetter iskola diákönkormányzatának vezetõje, Simon Ruben és hat tagja az ülésteremben foglalt helyet, ott, ahol a városi képviselõtestület is tartja üléseit. Simon Ruben, akit arra a napra diákpolgármesterré választottak, átvette
Benczik Ákos, a tanulmányi bizottságot Bozovic Zorka képviselte. Az önkormányzat osztályvezetõi tájékoztatót tartottak a gyerekeknek a polgármesteri hivatal mûködésérõl, az ott intézett ügyekrõl. A diákok által feltett kérdésekbõl kiderült, hogy a gyerekeket érdekli a település mûködése. – Szeretnénk diákvárossá válni, olyan hellyé, ahol a gyerekek és a fiatalok jól
A búcsúzó nagycsoportosok óvónõikkel érzik magukat, az ötleteitek alapján programokat szervezni, azt ugyanis ti tudjátok, hogy milyen rendezvényekre járnátok szívesen – fogalmazta meg Rátosi Ferenc. – Kérlek benneteket, beszéljétek meg társaitokkal, barátaitokkal, mit szeretnétek, szervezzétek meg, a város pedig lehetõségeihez mérten támogatja a megvalósítást. Az önkormányzatiság azt is jelenti, hogy mi magunk cselekszünk a saját és közösségünk érdekében. Vegyétek kezetekbe sorsotok irányítását, vegyetek részt a közéletben, majd felnõttként is éljetek aktív társadalmi életet. A diákok javaslatai között diák szépségverseny, családi vetélkedõ, sportversenyek, koncertek szervezése szerepelt. Rátosi Ferenc kérte a diákönkormányzat tagjait, hogy rendszeresen tájékoztassák õt elképzeléseikrõl, terveikrõl, vegyenek részt a város életében, látogassák a rendezvényeket. Használt étolajat gyûjtenek a Ramassetter iskola diákjai, tudtuk meg Bebesi Józsefné igazgatótól. A feleslegessé vált étolajat lezárt edénybe kérik eljuttatni az iskolába, ahonnan vállalkozó elszállítja, majd a leadott mennyiségtõl függõen támogatja az intézmény alapítványát. Az így befolyó összeget a diákok programjainak szervezésére fordítják. Az étolajat a nyári szünidõben is várják szerdánként 8 és 12 óra között.
Sümeg és Vidéke
8
2013. június
A jó tanár személye is példa Püspöki Palota A sikerhez a megvalósított álmok vezetnek A jó tanár megfelelõ választ ad a diák kérdésére, ismeri a célhoz vezetõ helyes utat, mer álmodni és álmait valóra váltja, a gyermeket tanítja és nem a tananyagot. A város május utolsó napján ünnepelte
A Klebelsberg Intézményirányító Társulás vezetõje dr. Takács Nóra méltatta a pedagógusok szerepét a jövõ nemzedékének a nevelésében, majd a szülõk nevében Csehné Nagy Elvira a Kisfaludy
programjai
Június 28. 18 óra Író-olvasó találkozó a Vadászteremben Vendég: Jókai Anna Kossuth- és Prima Primissima-díjas író Június 29. 17 óra Szántói Krisztián sümegi grafikus kiállításának megnyitója valamint17 órától Rizling Randevú a Palota Pince szervezésében Július 6. 21 óra Palota Színházi Játékok elsõ elõadás Csavard fel a szõnyeget musical show Július 12. 19 óra Molnár Trió koncertje (Belépõ: 800 Ft)
Zománcba égetett üzenetek Minisztériumi elismerõ oklevélben részesült Kovácsné Lejer Elvira pedagógusait, valamint az oktatási intézményekben dolgozókat a Kisfaludy mûvelõdési központban. – A jó tanár nem csupán a tanórán oktat, nevel, hanem személye is példa a diákjai számára – szólt ünnepi köszöntõjében Rátosi Ferenc polgármester. – Megmutatja a következõ generációknak a helyes utat, megtanít értelmesen, tevékenyen élni, tud álmodni és meg is valósítja az álmait a gyerekekkel együtt. Minden eredmény egy-egy álomból születik. Az álmok valóra váltásáért kitartóan dolgozni kell. Ezt a kitartó munkát pedagógusaink és diákjaink mindig örömmel vállalják. Ennek eredménye lett többek között a Szépmûvészeti Múzeum pályázatán elért elsõ helyezés. Hatodikosaink tanáruk és a szülõk segítségével egy diadalívet készítettek. A média is felfigyelt a teljesítményükre, tanulóink híresek lettek.
gimnázium szülõi szervezetének elnöke köszönte meg az ünnepeltek egész éves munkáját. A pedagógusnapi ünnepségen vették át a törzsgárdatagok a jutalmukat. Az Emberi Erõforrás Minisztériuma elismerõ oklevelét kapta negyven éves munkájáért Kovácsné Lejer Elvira nyugalmazott óvodapedagógus, húsz éves törzsgárda tag Szûcsné Szabó Andrea a zalagyömörõi tagóvoda vezetõje, a Ramassetter iskola pedagógusai közül Szántó Rudolfné negyven, Czipp Rózsa harminc, Bódisné Titz Margit és Benczikné Födelmesi Anna húsz és az intézmény dolgozója, a zeneiskola tanára Püspöki János húsz éves munkájáért kapott elismerést. A kulturális mûsorban az óvodások, az 1.T osztály diákjai, a gimnazisták, a mûvelõdési központ Broadway és Szivárvány tánccsoportja lépett fel.
Somogyi Gábor képzõmûvész tûzzománcait mutatja be a Püspöki Palota június nyolcadikán nyílt kiállítása. A budapesti Százados úti mûvésztelepen élõ alkotó másodszor mutatkozik be városunk közönsége elõtt, ugyanis 2005-ben a Hotel Vár galériájában állította ki alkotásait. A palotában a helyhez méltóan elsõsorban vallási témájú alkotásait mutatja be. A megnyitón dr. Kulcsár Ferenc alpolgármester köszöntõje után Somogyi György újságíró nyitotta meg a kiállítást, aki a bemutatott alkotások kapcsán a Biblia pauperumot, a Szegények bibliáját hozta fel párhuzamként. E középkori eredetû könyvtípus lényege az volt, hogy szemléletes képek segítségével ismertesse meg, adja át a Szentírás üzenetét. Somogyi Gábor sem véletlenül adta kiállításának az „Üzenet” címet: tûzzománcai nem csak nagy mesterségbeli tudásról, esztétikai és mûvészi érzékrõl árulkodnak, de az Ó- és Újszövetségbõl vett témájukból adódóan fontos, és mindenki számára érvényes üzeneteket is hordoznak. Major Katalin
2013. június
Sümeg és Vidéke
9
Gyermeknapi vidámság Miért nem tartunk minden hétvégén gyermeknapot? – kérdezte édesanyjától az óvodás Fanni, miután az összes játékot kipróbálta. A városi gyermeknapi rendezvényen a helybeli kicsinyek jelentõs része megjelent. A Kisfaludy mûvelõdési központ által szervezett programon minden ingyenes volt. Az intézmény udvarán ki lehetett próbálni a vizigolyót, az evezést, a hordóbirkózást, a légvárat, az íjászatot,a pónilovaglást, volt vetélkedõ különféle tréfás és ügyességi feladatokkal, kézmûves foglalkozás. A Máltai Szeretetszolgálat sümegi csoportjának önkéntesei az Ordo Militaris Teutonicus adományából származó bio kekszet és gyümölcslét, valamint a szeretetszolgálat által vásárolt csokit és léggömböt ajándékoztak a gyerekeknek. A szervezõk az alsó tagozatosok számára Kincskeresõ elnevezéssel versenyt hirdettek, amelynek a gyermeknapon tartották a döntõjét.
Az eredmény: 1.osztály 1.helyezett: Leopárd csapat Tagjai: Bátai Vivien, Kis Csaba, Sedlák Júlia, Kolompár Valentina, Székely Kristóf 2.helyezett: Szuperhõsök csapata Tagjai: Pál Dominik, Vitai Kristóf, Fekete Áron, Keszthelyi Krisztián, Bolla Bence, Pethõ Donát 3.helyezett: Villám csapat Tagjai: Farkas Álmos, László Dominik, Buti Ferenc Csongor, Horváth Brigitta, Nagy Bálint 2.osztály 1.helyezett: A jó kukacok csapata Tagjai: Judi Bálint, Horváth Regina, Kondor Kíra, Szalai Csenge, Vigh Levente. Póttag a Bringa5 csapatból Dormán Zsolt
Idõutazás a várban Idõutazás a sümegi várban címmel rajzpályázatot hirdetett nagycsoportos óvodások és kisiskolások számára Papp Imre várkapitány és családja. Az eredményhirdetést gyermeknapon, május 26án tartották a szállodában. Az óvodásoknál Papp Levente lett a legjobb, az elsõ osztályosoknál Lents Barnabás, a harmadikosoknál Feurer Mercédesz, a negyedikeseknél Kósa Renáta
2.helyezett: Koponyák csapata Tagjai: Vitai Réka, Szappan Réka, Halász Regina, Körmendi Dorina, Fleisz Viktória
nyert. Mint Papp Krisztinától megtudtuk, az idén elõször és hagyományõrzõ szándékkal hirdették meg a versenyt, amelyre közel 200 rajz érkezett. A bírálatot a várkapitány és családja végezte. Az eredményhirdetést és díjátadást követõen Babos Eszter bábszínháza elõadásában a Hetet egy csapásra címû darabot nézték meg a gyerekek.
3.helyezett: Bringa5 csapat (A döntõn nem vettek részt) Tagjai: Sör Patrícia, Simon Levente, Hegedüs László Boldizsár, Dóber Patrik 4.osztály 1.helyezett: Kommandósok csapata Tagjai: Tóth Bence, Kolompár Attila, Kuti Krisztián János, Ruzsa Kristóf, Csike Zsolt 2.helyezett: Ördögök csapata Tagjai: Trombitás Nóra, Szente Regina, Polgárdi Lili, Szabó Gréta, Kaposi Dorina 3.helyezett: Gizdák csapata Tagjai: Ábel Virág Napsugár, Lakatos Vanessza, Nagy Anna, Nagy Cintia, Csike Hajnalka A gyõztesek jutalma oklevél, füzettartó mappák, füzetek, noteszek, tollak, ceruzák, radírok, matricák voltak.
Még mindig lehet regisztrálni a Tudásod a jövõd! program keretében zajló NYELVI és INFORMATIKAI képzésekre! Mentori segítséget kap minden magánszemély, aki a TÁMOP 2.1.2. projekt keretében informatikai és idegen nyelvi tudását szeretné megalapozni vagy bõvíteni. Az eMagyarország Pontokon (eMoP) tevékenykedõ eTanácsadók segítségével lehet kiválasztani a legmegfelelõbb képzéseket és regisztrálni az informatikai rendszerben. Az eTanácsadók a képzések ideje alatt is támogatják mentoráltjaikat. Keresse eTanácsadóinkat a Városi Könyvtárban!
A városi gyermeknap egyik legkedveltebb játéka a vizigolyó volt
Sümeg és Vidéke
10
SÜMEGI KISTÉRSÉGI EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT KIEMELKEDÕEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. 8330 Sümeg, Kompanik Zsófia u. 6.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2012. ÉVI GAZDÁLKODÁSRÓL Költségvetési támogatás felhasználása: 2012. évben a Sümegi Kistérségi Egészségügyi Szolgálat Kiemelkedõen Közhasznú Nonprofit KFT 66.221.800,Ft összegû OEP finanszírozásban részesült. Kimutatás a vagyon felhasználásról: 2012. év során a Sümegi Kistérségi Egészségügyi Szolgálat Kiemelkedõen Közhasznú Nonprofit KFT saját tõkéjének összege 2378 eFt. A 2012. évi 2074 eFt eredménnyel nõtt. Cél szerinti juttatások kimutatása: Az Alapító okiratban meghatározott feladatok ellátása érdekében felmerült személyi és dologi jellegû mûködési kiadások, ráfordítások összege: 108.203 eFt. Központi költségvetési szervtõl, az elkülönített állami pénzalaptól, a települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitõl kapott támogatások mértéke: A KFT alapítójától, a Sümegi Kistérségi Többcélú Társulástól 41.000 eFt támogatásban részesült.
A közhasznú KFT vezetõ tisztségviselõjének nyújtott juttatások összege: A közhasznú KFT ügyvezetõje 2012. évben 1.380.000,- Ft összegû munkabérben részesült. A közhasznú tevékenységrõl szóló tartalmi beszámoló: A Sümegi Kistérségi Egészségügyi Szolgálat Kiemelkedõen Közhasznú Nonprofit KFT mûködését 2010. november hónapban kezdte. Ez évben Bevételei 66.222 eFt OEP finanszírozásból, 41.000 eFt alapító által nyújtott finanszírozásból, 444 eFt betegellátási, 984 eFt rendelõhasználati díjból, egyéb tevékenységbõl 312 eFt, 438 bérleti díj bevételbõl, 865 egyéb bevételbõl, valamint 12 eFt kamat bevételbõl tevõdött össze. A kiadások között: Anyagjellegû ráfordítások 58.253 eFt, Személyi jellegû ráfordítások 49.508 eFt, Értékcsökkenés (tárgyieszköz egyösszegû elszámolásából) 130 eFt, Egyéb ráfordítások 311 eFt, Pénzügyi mûveletek ráfordításai 1 eFt összegben kerültek elszámolásra.
A gyengéknek könnyû diktálni – Mi, magyarok minél gyengébbek vagyunk, mások annál inkább tudnak nekünk diktálni – fogalmazta meg Makkai Béla a Kisfaludy mûvelõdési
ja, egyetemi tanár a trianoni megemlékezésen mutatta be Hija-Haza címû könyvét. A szerzõvel Réfi János tanár, költõ beszélgetett. – A politikai elit a rendszerváltást követõ húsz évben rosszul vizsgázott, most viszont bátor cselekedetet hajtott végre – szólt Makkai Béla. – A rezsicsökkentés jelzés értékû az unió számára, hogy Magyarország kész és képes védeni állampolgárai érdekeit a nagytõkésekével szemben. Többen mondják, hogy ez csak pár ezer forint havonta. Na de az Dr. Makkai Béla történészt Réfi János költõ kérdezte nem pénz? Az elõadó elmondta, a magyarság központban tartott közönségtalálkozón. A Kisfaludy gimnázium egykori diák- megmaradása érdekében szükséges a
2013. június
Közös érdekünk az összefogás Dr. Bakay Kornél Magyar örökség díjas történész tartott elõadást a Kisfaludy mûvelõdési központban május 25-én. Az egyetemi oktató a Jobbik Magyarországért Mozgalom sümegi szervezet meghívására érkezett a városba. A történész a magyarság történetét elemezte, majd elmondta, szorgalmas, tehetséges népünk fennmaradásához összefogásra van szükség. – Nemzetünkre sajnos minden korban jellemzõ volt széthúzás – fogalmazta meg. – Együtt, összefogva sokkal elõbbre tartanánk, és az mindenki érdekét szolgálná. Mi, magyarok sajnos gyorsan fogyunk. A rendszerváltáskor még 15 milliónyian vallották magyarnak magukat, ma viszont már csak 10,5 milliónyian. Ez óriási veszteség.
Fontosak az uniós pályázatok
Mindannyian megküzdöttünk címmel tartott elõadást Pálffy István országgyûlési képviselõ, a Kereszténydemokrata Néppárt Veszprém megyei elnöke a Kisfaludy mûvelõdési központban. A képviselõ az elmúlt három év Európában az Magyarországon végbement társadalmi és gazdasági változásait elemezte. Elmondta, hogy a nemzeti össztermék egy százalékpontos változása 300 milliárd forintot jelent. Magyarország számára fontosak az uniós források, a pályázati támogatások. Az idei évben is komoly uniós források érkeztek az országba, amelyek élénkítik a gazdaságot. A beruházások, amelyek azok támogatásával megvalósulnak, munkahelyet teremtenek.
nemzeti összefogás. Az uniós csatlakozásunkkor sokan hittek abban, hogy eltûnnek a határok Európában és ismét egy nemzet leszünk mi, magyarok. A magyarlakta területekrõl is sokan telepednek le külföldön a jobb élet reményében. Hazahozatalukhoz nem elég a magyarságtudatukat erõsíteni, szociálpolitikai intézkedésekre és munkalehetõségre is szükség van. Ma az Egyesült Államok a világ szuperhatalma, pozícióját az ország eladósodottsága veszélyezteti. Kína ipara rohamosan fejlõdik, évi tíz százalékot, ugyancsak jön fel India és Brazília is.
2013. június
Sümeg és Vidéke
Tanévzáró néptáncgála Néptáncos pályafutásuk elsõ versenyén bemutatott mûsort is elõadták a kisiskolás táncosok a gálán május 23-án. A Kisfaludy mûvelõdési központban számos érdeklõdõ nézte végig a másfél órás programot. A táncosokat és a közönséget Rátosi Ferenc polgármester köszöntötte a város nevében. – A néptánc magyarságunk kifejezõje – szólt a polgármester. – Köszönjük Gaschler Beátának és Kovács Norbert Cimbi örökös aranysarkantyús táncosnak azt, hogy kiváló magyarokat nevel gyermekeinkbõl. A Várpalotán május elején tartott nép-
11 táncversenyen Sedlák Júlia, Arany Fanni Titanilla, Lents Dorottya és Szalai Csenge somogyi ugróst, Nagy Márton vasvári verbunkot adott elõ. A sümegi táncosok Várpalotán a zsûri dicséretét, Sümegen a közönség lelkes tapsát érdemelték ki. A mûsort az óvodás csoport kezdte, a legkisebbek népi gyermekjátékokat adtak elõ. A kisiskolások majd a felsõ tagozatosok léptek színpadra, majd a felnõtt csoport is bemutatkozott. Kovács Norbert és Gaschler Beáta is készült egy tánccal. A közönség megláthatta, tehetséggel, szorgalommal, sok éves kitartó gyakorlással milyen magas szintre lehet eljutni. Rátosi Ferenc polgármester az oktatók
Országos bajnokok a minisek Rátosi Ferenc polgármester gratulált a röplabdásoknak Országos bajnokságot nyertek a szupermini korcsoportban a Ramassetter iskola négy éve indított testnevelés tago-
A sportolók, edzõik, Bebesi Józsefné és Rátosi Ferenc a díjátadás után zatos osztályába járó fiú röplabdásai a hétvégén Pakson. A negyedik és ötödik osztályos lányok ugyancsak országos bajnokok lettek. A sportolókat és tanáraikat hivatalában fogadta Rátosi Ferenc polgármester jú-
nius ötödikén. A város vezetõje gratulált az eredményhez, megköszönte Kaposi Józsefné és Szabó Tamás testnevelõ tanár, edzõ munkáját, majd köszönetet mondott a szülõknek azért, hogy támogatják gyermeküket. A polgármester kérdésére a gyerekek elmondták, hogy nehéz meccseket játszottak, de végül sikerült gyõzniük. Hetente két edzést tartanak, versenyek elõtt hármat, a csapat összeszokott, szeretnek együtt lenni. Bebesi Józsefné igazgató hozzátette, hogy a fiú csapat az országos bajnoki címe is igazolja, érdemes volt négy éve az emelt szintû sportoktatás indítása mellett dönteni. A lány csapat tagja volt Szente Regina, Kovács Lili, Fülöp Petra és Andrási Liliána, a fiú csapatban Illés Marcell, Fekete Szabolcs, Filipánics András, Iván Gergõ, Ludovics Ábel, Mórocz Barnabás, Péter Benedek versenyzett.
munkáját ajándékkal köszönte meg, a szervezõk a táncosokat három emeletes tortával jutalmazták.
A legkisebbek népi gyermekjátékokat mutattak be
Sporttal emlékeznek Trianonra Trianon évfordulójára emlékezve második alkalommal szervezte meg a Ramassetter iskola a Mozdulj Sümeg elnevezésû sporteseményt június negyedikén. Az egész napos jó hangulatú rendezvényen az általános iskolások és a gimnazisták csapatai sportoltak együtt. A kedvezõtlen idõjárás miatt a túra és a vár körüli 1920 méteres futás elmaradt, a többi sportprogramot a tornateremben tartották meg. A rendezvény közös bemelegítéssel kezdõdött, amelyen Hegedûs Ibolya tanárnõ mutatta a gyakorlatokat. A csapatok floorball, röplabda és labdarúgás kategóriában mérték össze tudásukat. A legjobbak oklevelet, édességet, érmet és labdát kaptak a szervezõktõl. A díjakat Bebesi Józsefné iskolaigazgatótól és dr. Kulcsár Ferenc alpolgármestertõl vették át a csapatok. Az alpolgármester a díjátadáson tartott beszédében megemlékezett Trianonról.
Jiu-jitsu verseny gyerekeknek A gyermek brazil jiu-jitsu csapatoknak tartott verseny Molnár Gábor oktató június elsején az Akadémián. Az óvodás kezdõ csoportban Bíró Benjámin, Németh Barnabás és Kálmán Kornél lett
a sorrend, a másik óvodás csoportban gyõzött Molnár Bátor, õt követte Kovács Kornél és Papp Levente. Az óvodás-kisiskolás vegyes csoportban Kalla Henrik, Bock Csaba és Szabó Csongor szerepelt
a legjobban. Az iskolások között Halász Regina, Varga Krisztián és Kálmán Krisztián bizonyult a legeredményesebbnek, a legnagyobbaknál Kulics Ádám, Görög Attila és Halász Benjámin lett a sorrend.
Sümeg és Vidéke
12
2013. június
Tovább bõvül a Kormányablakok ügyköre Július elsejétÕl már 150 ügy intézhetÕ a Kormányablakokban A Kormányablakokban intézhetõ ügyek köre 2013. július 1-jétõl 87 új ügykörrel egészül ki, így az állampolgárok már 150-féle ügyben fordulhatnak országszerte a Kormányablakokhoz. Az év végétõl kiépülõ Kormányablakok - ezzel együtt - már több mint 2000 ügyben állnak majd az ügyfelek rendelkezésére. Az ügyfélbarát közigazgatás megteremtésének fontos állomása volt, amikor 2011. január 1-jén az ország 29 pontján elindultak a Kormányablakok, ahol ma már 63 ügyben kérhetünk segítséget. Most az elérhetõ és intézhetõ ügyek száma megint bõvül, így július 1-jétõl többek között otthonteremtési, gyermektartásdíj állami megelõlegezésével, lakásfenntartási kérelemmel vagy haláleset bejelentésével is már a kormányablakokhoz kell fordulni. Az új ügykörök esetében is csak az lesz a dolga az ügyfélnek, hogy
beadja kérelmét a Kormányablakban, nem kell ügyintézési helyszínek és idõpontok között keresgélni. Ilyenkor – az eddigi ügykörökhöz hasonlóan – a Kormányablak tájékoztatja is az ügyfeleket az eljárás menetérõl, és az eljárással kapcsolatos jogairól és kötelezettségeirõl, valamint a Kormányablakban dolgozó munkatársak segítséget nyújtanak az ügyfélnek a kérelem kitöltésében is. A Kormányablakok kezdettõl fogva ügyfélbarát nyitva tartással, munkanapokon reggel 8 óra és 20 óra között várják az ügyeiket intézni kívánó állampolgárokat. 2014 –re az ország 380 pontján, több mint 2000 ügyben lehet majd felkeresni a Kormányablakokat, így az ügyfelek egy helyen, rövid idõn belül még több ügyben kezdeményezhetnek majd eljárást, anélkül, hogy több hatóságot meg kellene keresniük.
Tisztelt Felhasználónk! Tájékoztatjuk, hogy 2013. július elsejével bevezetésre került rezsicsökkentéssel megvalósul a lakossági felhasználók víz és csatornaszolgáltatási díjainak csökkentése. Ezzel az Ön felhasználási helyén is csökkenek a fizetendõ szolgáltatási díjak. Jelen hírlevelünkkel felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a 2013. július elsejétõl alkalmazandó díjcsökkentés elszámolása az Ön közremûködésével pontosítható, a késõbbi esetleges viták megelõzhetõk. A korrekt elszámolás érdekében Társaságunk elhatárolást készít a 2013. június 30-ig tartó idõszakra. Az elsõ félévi elszámolás pontossága érdekében kérjük, hogy a vízmérõ(k) 2013. június 30-i állását szíveskedjen társaságunknak bejelenteni 2013. július 15-ig, a megadott elérhetõségeink egyikén. Azon Felhasználóink esetében, akiknél a vízmérõállás bejelentése hiányában nem rendelkezünk a 2013. június 30-i mérõállással, számlázási programunk becsléssel állapítja meg a fordulónapi értéket, melyet a soron következõ elszámoló számlánk fog tartalmazni.
A szolgáltatásainkkal kapcsolatos kérdése, észrevétele esetén, illetve a mérõállás bejelentéséhez az alábbi elérhetõségeken áll ügyfélszolgálatunk az Ön rendelkezésére: Telefon: DRV INFO Vonal 06 40 240 240 – helyi hívás díjával hívható telefonos ügyfélkiszolgáló rendszer. Ügyintézõink munkanapokon 7.30 – 15.30 között érhetõek el, csütörtökön 20.00 óráig, automata információs szolgáltatásunk 0-24 óra között bármikor igénybe vehetõ. Automatikus mérõállás fogadás: 06 40 240 240 kettes menüpont Levélcímünk: DRV Zrt. Ügyfélszolgálat 8601 Siófok, Pf. 888. Elektronikus levélcímünk:
[email protected] Honlapunk: www.drv.hu.online ügyfélszolgálatunkon várjuk vízmérõállás bejelentését. Dunántúli Regionális Vízmû
Végigkövethetõ az igényelt okmány útja – új szolgáltatás az elektronikus közigazgatásban A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) fejlesztésének köszönhetõen az új okmányok igénylése után tájékozódhatunk az igazolványok aktuális állapotáról. Megtudhatjuk, hogy az okmányt továbbították, esetleg már kiállították, vagy éppen elutasították. A KEKKH honlapján /www.kekkh. gov.hu/ az „Igényelt okmány nyomon követése” ikonra kattintva, díjmentesen nyomon követhetõ az igényelt személyazonosító igazolvány, a magánútlevél és a vezetõi engedély aktuális státusza. Immár gyorsan, egyszerûen és kényelmesen, személyes megkeresés és telefonhasználat nélkül lehet tájékozódni az okmányok helyzetérõl.
Szünetel a rendelés Rendelési szünetet tart az egészségügyi dolgozók Semmelweis napja megünneplése miatt a járóbeteg szakrendelés július elsején, hétfõn. A sürgõs orvosi ellátásra szorulókat a mentõállomás melletti ügyeleten fogadják.
Sümeg és Vidéke Közérdekû
ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP
Kiadja: Közmûvelõdési és Információs Közalapítvány Sümeg Újságíró: Tisler Anna Fotó: Vincze Péter, Csicsics Antalné, Tisler Anna Hirdetésszerkesztõ: ifj. Fazekas László Tördelés: RENZOL Dekor Reklámstúdió Nyomdai munkák: Asperján Nyomda Zalaszentgrót ISSN: 0866–0670
2013. június
Sümeg és Vidéke
13
14
Sümeg és Vidéke
2013. június
2013. június
Sümeg és Vidéke
15
16
Sümeg és Vidéke
2013. június
2013. június
Sümeg és Vidéke
17
18
Sümeg és Vidéke
2013. június
2013. június
Sümeg és Vidéke
19
20
Sümeg és Vidéke
2013. június