10. Vizin Gabriella: A serdülőkori szorongás gyakorisága, az intervenció lehetőségei „…az életben a legnehezebb az a rövid korszak, mikor a fiatal lélek a család, az iskola és a saját rabságából az önálló gondolkodásra és a szabadságra érik.” (Móricz Zsigmond) A kamaszkor elbűvölően titokzatos időszak az ember életében. A gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet folyamán megváltozik a test, a gondolkodás; a serdülő önmagáról, a világról, valamint ezek viszonyáról kezd elmélkedni, teóriákat gyárt, ideálokat keres, barátkozik, átéli a szerelem első örömeit és kínjait, kipróbálja határait, képességeit, tulajdonképpen készülődik az önálló életre. „Most magamba nézek, és látom énemet, ezt az erőtlen és céltalan valamit, ami engem tesz. Az én nem elég erős, pedig annak kell lennie, ismernie kell a célt, de nem ismeri. Az énem bizonytalan, túl sok tévedést és féligazságot ismer. Az én változik és erről nem tud. Keveset tud a valóságról és sokat az álmokról” (J. D. 17 éves) (Cole és Cole, 1997, 624. o.). A serdülőkor kritikus periódus, fejlődési krízis, annak minden nyűgével, bajával. Ilyen krízisállapotban a serdülő kénytelen szembenézni a lélektani egyensúlyát veszélyeztető körülményekkel – a gyermeki lét és felnőtt világ követelményeinek divergenciája -, ezek a körülmények számára mindennél fontosabbá válnak és ezt a helyzetet sem elkerülni, sem megoldani nem tudja szokásos, eddig bevált megküzdési eszközeivel (Caplan, 1964 / Bakó, 1996). A serdülőkori krízist Erikson identitáskrízisként írja le. Amennyiben a pszichoszociális fejlődés ezen stádiumának dilemmáját (identitás vagy szerepkonfúzió) kedvezően oldja meg a fiatal, akkor kialakít magáról, mint egyedi személyről egy egységes képet, azaz képessé válik meghatározni saját azonosságát (Atkinson et al, 1995). Mindez természetesen magában foglalja egy morális és egzisztenciális dilemma feloldását is, vagyis a serdülő sajátos értékrendet alakít ki és képes megragadni saját létének értelmét. A társadalmi elvárások szempontjából a kamasz feladata, hogy a „felnőttség” szerepét elsajátítsa, vagyis (1) a szexuális fejlődésben el kell érnie azt a fokot, amikor a kielégülés
legfőbb forrása a másnemű partnerrel történő nemi együttlét (a freudi genitalitás fázisa); (2) képessé kell válnia arra, hogy magának társat, érzelmeinek tárgyat a családon kívül találjon (szerelem); és végül (3) önállóvá kell válnia, valamint fel kell vállalnia a felelősséget tetteiért, döntéseiért (Vikár, 1980). A kamasz gyakran válik magányossá, álmodozik, fantáziál. Társas kapcsolatai megváltoznak, a kortárs csoportokat helyezi előtérbe, a felnőttek gondolkodását, viselkedését pedig elveti. Bírálja a felnőttek által kinyilvánított életbölcsességeket és még inkább a felnőttek ideáljai és viselkedése közötti ellentmondásokat, noha utánzásra érdemes modelleket, tisztelni való bálványokat keres. Az irodalom, a művészet és a vallás új jelentésekkel gazdagodnak és összevisszaságot okoznak a gondolkodásában. Elvont eszmék iránt kezd érdeklődni, követni kezdi őket, hogy megtalálja önmagát. (Gesell és Ilg, 1943 /Cole és Cole, 1997) Az ilyen összebogozódott lélek jó táptalaja a különféle, komoly devianciára is hajlamosító viselkedészavaroknak. Ezen konfúz állapotok természetesen nem feltétlenül kórosak, bár legtöbbjük kétségtelenül súrolja a patológia határait. Az egyik leggyakoribb, és ezzel együtt kellemetlen, elviselhetetlennek tűnő tüneteket okozó lelki jelenség serdülőkorban a szorongás, melynek mértéke észrevétlenül is átlépheti az imént említett patológiás határt. Szorongás esetén az egyén egy tényleges vagy vélt, személyét érintő károsodást anticipál (Freud, 1940), de úgy ítéli, aktuális megküzdési módjai elégtelenek a helyzet megoldásához. A szorongás természetesen lehet adaptív, facilitáló jellegű, például a jó értelemben vett vizsgadrukk, de legtöbb esetben gátló, bénító, úgynevezett debilizáló típusú, amely komoly diszkomfortérzéssel jár és az életminőséget számottevően rontja. A szorongásos kórképeknek a klinikumban számtalan, tüneti szintű megjelenési formáját különítik el, ugyanakkor néhány jellemző tünet az összes szorongás-formára igaz. A szorongásos kórképek vezető tünetei: •
állandó feszültség, visszahúzódás,
•
rettegés a lehetséges büntetéstől vagy sikertelenségtől,
•
pesszimizmus, imperativizmus,
•
önbizalom hiánya, negatív önkép,
•
teljesítménybeli elmaradások, kudarckerülő magatartás,
•
testi tünetek (alvászavar, fejfájás, hasfájás, izzadás, arcpír, sóhajtozás, kényszeredett mosoly),
•
depresszív kognitív struktúra jellemzi (önmagára, világra, jövőjére és a másokhoz fűződő viszonyaira negatívan gondol) (Tringer, 1996). A szorongó serdülő állandó feszültségben él, retteg a lehetséges büntetéstől vagy
sikertelenségtől, nem bízik magában, teljesítménye általában tényleges képessége alatt marad. Minden feladatot, amelybe a körülmények belesodorják, veszélyhelyzetként él át és tevékenysége kudarcát anticipálja (Ranschburg, 1995). Voltaképpen a generalizált szorongás tüneteit mutatja, gyakran a diagnosztikai kritériumok többségét kimerítve (DSM – III – R, 1991). A serdülőkori szorongás etiológiája meglehetősen összetett, bár jórészt a családi dinamikában ragadható meg. A korai szülő – gyermek kapcsolatban kibontakozó nevelési attitűdök minősége alapvetően determináló faktor a szorongásos tünetek kialakulását illetően (Ranschburg, 1995). Itt elsősorban a hideg nevelői attitűdök elutasító légkörére kell gondolni, hiszen amennyiben a figyelmet és elismerést kereső gyermek mindezt nem kapja meg, haragot, ellenérzést, agressziót táplál a szülő iránt, mely gyakran autoagresszióban, önmaga leértékelésében ölt testet. Emellett lényeges tényező a serdülő érzelmi egyensúlyát elsősorban meghatározó reális és ideális énje közötti hasonlóság mértéke. Ha szüleivel való kapcsolata gyermekkorában harmonikus volt, kölcsönös szereteten és megértésen alapult, a serdülő az életvitel legfontosabb standardjai tekintetében a szülőt továbbra is modellként őrzi meg, illetve nem választ olyan ideált, aki ezektől a normáktól jelentősen eltér. Előfordul azonban, hogy a serdülő megtagadja gyermekkori identifikációs modelljét, szüleit és önmagát is leértékeli, és olyan ideált választ, akinek morális attitűdjei, egész szociális életvezetése a korábbi modellekétől gyökeresen különbözik. Amennyiben a serdülő olyan ideált választ, akinek életformáját, intellektuális és erkölcsi színvonalát eleve elérhetetlennek tatja, akkor saját értékét önmaga szemében még mélyebbre szállítja le, visszahúzódó lesz, tartós kapcsolatok teremtésére képtelen és betegesen magába mélyül (Ranschburg, 1995). Ezzel a problémával leggyakrabban azoknál a serdülőknél találkozunk, akiknek a szülei autokrata, agresszív nevelési elveket vallanak, és úgy vélik, a büntetés a legalkalmasabb módszer a gyermeki viselkedés irányítására. A tekintélyelvű nevelési stílus, a helytelen szocializációs hatások, a fiatal el nem fogadása, illetve a szülők türelmetlensége okozhat elsősorban generalizált szorongásos állapotokat (Szabó, 1998).
A generalizált szorongás miatt a kamaszok igen magas százalékban kellemetlen, elviselhetetlennek tűnő állapotban élnek, melynek szövődménye lehet depresszió, öngyilkosság vagy pszichoaktív szerek abuzusa (Andreasen és Black, 1997). A serdülőkori szorongás előfordulási gyakoriságát és etiológiáját Szabó Sándor és munkatársai vizsgálták meg kimerítően a 90-es évek közepén. Eredményeik azt mutatták, hogy a serdülőkorú fiúk közel 30%-a szorong, míg a lányok 419%-a érzi a generalizált szorongás tüneteinek több mint felét (Szabó, 1998). Kutatásom első szakaszában – 1999-ben - az imént említett megdöbbentő arányok bizonyításán túl feltételeztem, hogy magasabb a szorongás gyakorisága városi (lakótelepi) fiatalok körében, mint falun, valamint magasabb az arány nyolcadik, mint hetedik osztályban. A hipotéziseimben megfogalmazott különbözőségek okát egyrészt a nagyvárosokban tapasztalható, oly sok lelki problémát okozó elidegenedésben, másrészt a nyolcadik osztályban körvonalazódó pályaválasztási dilemmában láttam. Felmérésemet Szegeden (107 fő) és Balástyán (61 fő), hetedik és nyolcadik osztályos általános iskolások körében végeztem kérdőíves módszerrel; a kérdőív a generalizált szorongásos zavar DSM – III – R – ben megfogalmazott diagnosztikai kritériumait tartalmazta, dichotóm választás formájában. A felmérés eredményei alapján elmondható, hogy a falusi hetedik osztályosok 46,9%a tekinthető generalizált szorongónak, míg 53,1%-a nem. Ugyanitt a nyolcadik osztályosok körében 55,2% volt a szorongó fiatalok aránya. Nem volt szignifikáns különbség a két osztály közti szorongás-gyakoriságot illetően. A városi hetedik osztályosok körében 44% volt a generalizált szorongók aránya, míg a nyolcadik osztályosok körében 59,6% volt ez az arány. Itt már szignifikáns különbség mutatkozott a szorongás kínzó tüneteinek jelentkezése tükrében az életkori differenciálást illetően. A falusi és városi eredményeket összehasonlítva nem volt jelentős különbség a szorongás megjelenésének gyakorisága tekintetében.
100% 80% 60%
Város
40%
Falu
20% 0%
7. oszt.
8. oszt.
1. Ábra. Városi és falusi serdülők szorongásgyakorisága A legtöbb serdülőkorú fiatal az általam vizsgált populációban megtörtént eseményeken gyakran rágódott, egyes helyzetekben bizonytalanság fogta el, valamint az igazát mindig határozottan védte, ellenkezőjéről nehezen volt meggyőzhető. A kutatásomban rendelkezésre álló adatok alapján láthatóvá vált, hogy valóban magas arányban jelentkezik serdülőkorban szorongásos zavar, valamint, noha valódi szignifikáns különbség nem minden esetben volt kimutatható, nyolcadikosok körében mégis valamivel gyakrabban találtam anxietásra utaló tüneteket. Ennek okaként a kamaszkori fejlődési krízisre rárakódó akcidentális krízist tartottam, vagyis a 14 éves korban a serdülő vállára nehezedő pályaválasztás dilemmája lehet felelős a szorongás megjelenésének nagyobb arányáért. Felmérésem második szakaszára 2008-ban került sor. Gyakorlati pszichológiai munkám során a XVIII. kerületi Nevelési Tanácsadóban több száz gyermeknél diagnosztizáltam tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarokat. Az esetek többségénél tapasztaltam okként vagy tünetként szorongást. A megfelelő prevenciós és intervenciós lépések alkalmazása révén (önismereti csoport, szorongásoldó kognitív és viselkedésterápiás csoportterápia, autogén tréning, egyéni gyermekpszichoterápiás módszerek) a gyermekek szorongásszintje lényegesen csökkent, életminőségük, iskolai teljesítményük javult. Ez a felismerés sarkallt arra az elhatározásra, hogy általános iskolások körében felmérjem a szorongásos tünetek megjelenésének gyakoriságát mind normál populációban, mind diagnosztizáltan tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarral küzdő gyermekek esetén. Emellett kutatásom további célja volt, hogy egyéb lelki problémákkal vessem össze a szorongás megjelenését és együtt-járásukat megvizsgáljam (interperszonális kapcsolatok zavara,
agresszivitás,
szomatizációs
megküzdési módok alkalmazása).
tünetek
megjelenése,
impulzivitás,
maladaptív
Lényegesnek tartom, hogy szorongásos zavarok megelőzése vagy időben történő felismerése a patológiák és felnőttkori következmények tekintetében preventív értékű (Henderson, J., 2004, Jané-Llopis, E. és Anderson. P. 2006), valamint a hatékony prevenciós és intervenciós módszerek kidolgozása miatt szükséges az általános iskolás korosztály mentális állapotának felmérése, az esetleges protektív faktorok tükrében. Kérdőíves vizsgálatomat 57 fő általános iskolás 7. osztályos körében végeztem (átlagéletkor: 13,25 év, fiú: 34 fő, lány: 23 fő), osztályfőnöki óra keretében, 2 általános iskolában (sport-tagozatos és normál). Alkalmazott kérdőívek: Megküzdési Módok Kérdőív (Folkman és Lazarus, 1980, Kopp és Skrabski, 1995), Spielberger Állapot-Vonásszorongás Kérdőív (1973), Achenbach Gyermekviselkedési Kérdőív (1991). Hipotézisem
szerint
a
szorongás
gyakorisága
normál
általános
iskolás
gyermekpopulációban eléri a 30%-ot (Szádóczki, 2001, Szabó, 1998), diagnosztizálható szintű szorongásos zavar legalább 10%-ban valószínű. Emellett a szorongás megjelenésével korrelál: elégedettség/elégedetlenség a tanulmányi eredménnyel, sport (Pikó, 2002), egyéb szabadidős tevékenység, valamint a tanulási zavarok (Gyarmathy, 1998). Össz.
Fiúk
minta Nem szorong
28
Fiúk
Lányok
(%)
Lányok (%)
16
47,1%
12
52,2%
13
38,2%
9
39,1%
5
14,7%
2
8,7%
34
100%
23
100%
(49,1% )
Enyhe (30↑)
22 (38,6% )
Erős (38↑)
7 (12,3% )
Össz.:
57 (100%)
1. táblázat: A szorongás gyakorisága normál gyermekpopulációban Eredményeim igazolták hipotézisemet, tehát szorongásos tüneteket mutat – a Spielberger-féle Szorongás Kérdőívben (STAI) 30 vagy afölötti pontot ért el - a vizsgált gyermekek 38,6%-a,
diagnosztizálható szintű (STAI 38, vagy afölötti pontszám): 12,3%. Kimutathatóvá vált továbbá, hogy fiúk körében gyakoribb a szorongás, de nem szignifikánsan, valamint a szorongás negatívan korrelál a barátsággal. Ugyanakkor nincs korreláció a sporttal és az elégedettséggel a tanulmányi eredményt illetően. Mégis, aki szorong, inkább látja magát magatartási problémákkal küzdőnek. További hipotézisem volt, hogy a diagnosztizálható szintű szorongásos zavarok megjelenése korrelál több, más pszichés problémával. Így a –
a társas kapcsolatok zavarával (Tringer, 1996),
–
figyelmi-koncentrációs problémákkal,
–
egyéb patológiákkal gyermekkorban.
Pearson-féle korrelációs vizsgálatot végeztem a megadott változók együttjárásának kimutatására, és a statisztikai elemzés eredménye a következőképpen alakult: •
A szorongás a figyelemzavarral (p=0,001) és az interperszonális problémákkal (p=0,013) is korrelál.
•
A szorongás egyéb zavarokkal nem korrelál.
•
A társkapcsolati zavarok együtt járnak a szomatikus zavarokkal.
•
A sport negatívan korrelál a devianciákkal (p=0,011) és az agresszióval (p=0,026).
Tehát szorongásos problémák esetén nagy valószínűséggel jelentkezik figyelemzavar is, mely az iskolai teljesítmény szempontjából központi jelentőségű, valamint társkapcsolati problémák is. Érdekes eredmény, hogy aki sportol, kevésbé mutatja deviancia vagy agresszió jeleit, ugyanakkor a sport a szorongás szintjét nem befolyásolja. Második felmérésemben kitértem arra is, vajon milyen protektív faktorokkal rendelkeznek a serdülők, valamint a szorongás diagnosztizálható szintjével bíró 13 évesek megküzdési stratégiái mennyiben különböznek a normál populációtól. Megküzdés (coping) minden olyan cselekvés vagy kognitív művelet, mely erőfeszítést jelent és melyet az egyén célirányosan és tudatosan alkalmaz stressz helyzet vagy szorongás megoldására (nem tudattalan elhárító mechanizmus). A megküzdésnek problémaközpontú és érzelemközpontú (Lazarus és Folkman, 1984) típusait különíthetjük el, annak függvényében, hogy a problémára fókuszáló, vagy az érzelmi feldolgozásra fókuszáló stílust alkalmazza-e az egyén. Oláh Attila (1993) szerint kétszintű kognitív kiértékelés zajlik a megküzdési folyamat során: – Elsődleges értékelés (az egyén eldönti, hogy a helyzet jó vagy rossz) – Másodlagos értékelés (ha rossz, az egyén eldönti meg tud-e vele küzdeni, vagyis a coping stratégiák felmérése történik).
Szorongás esetén az egyén a helyzetet rossznak találja, de úgy ítéli meg, aktuális megküzdési stratégiái elégtelenek ahhoz, hogy megküzdjön a helyzettel. Ebben az esetben a helyzet kontrollja alacsony, ami érzelemfókuszú megküzdési stílus megjelenésével jár együtt (Lazarus, 1993). Hipotézisem szerint a szorongó serdülők inkább érzelemközpontú megküzdési stratégiákat alkalmaznak. Vizsgálati eredményeim szerint szorongás esetén jellemzőbb az érzelmi típusú megküzdés, mint a problémafókuszú, elsősorban a visszahúzódó megküzdési stratégia dominál. Mindez azt is jelenti, hogy a serdülők hajlamosak a problémahelyzeteket úgy ítélni, képtelenek azzal megküzdeni, ezért inkább visszahúzódóvá, elkerülővé válnak. Második felmérésem eredményeiből levonhatóvá vált az a következtetés, hogy a szorongásos tünetek gyakorisága a 13 éves korosztálynál magas. A sport agresszióban, a szakkörök látogatása és barátságok kialakítása szorongásban szerepel protektív faktorként, javítják a gyermekek mentális állapotát: sikerélmények, szociális kapcsolatok, megküzdés révén. A szorongás korrelál a figyelemzavar tüneteivel és a társas kapcsolatok zavarával (ez utóbbi a szomatikus tünetek megjelenésével is), melynek jelentősége a differenciáldiagnózisban, valamint a csoporttechnika alkalmazásában, mint hatékony intervenciós eszközben van. Emellett nyilvánvalóvá vált, hogy megküzdési stratégiák mobilizálására (probléma-fókusz) mint pszichológiai protektív faktorokra – szükség van az általános iskolás korosztálynál, különféle prevenciós beavatkozások révén, gondolva itt az iskolapszichológus által tartott tréningekre is. A modern társadalomban meglehetősen komplikált a kamaszok élete; az iskolai követelményeknek való megfelelés, a felgyorsult civilizációs nyomás, az elidegenedés katasztrofális méreteket öltött kiterjedése, a humánus megértés, odafordulás és támogatás hiánya
mind-mind
megbetegítő
forrásként
szerepelhetnek,
melynek
komoly
pszichopatológiák kialakulása lehet a következménye. Úgy vélem, a szorongás csupán előszobája a súlyosabb kórképek (depresszió, személyiségzavarok, szuicidium, drogabuzus) megjelenésének. Éppen ezért válik szükségessé a célorientált intervenció és a prevenció, vagyis a különböző mentálhigiénés teamek által prezentált programok szélesebb körű elterjesztése, a családok lelki támogatása és a társadalom pszichológiai kultúrájának bővítése, elmélyítése.
