Domokos Gábor Ali Ahmed Kovács MERÉNYLET BARÕTOK KÖZT KÖNYVEK 2 A regényben szereplÅ‘ összes személy intézmén y, gazdasági érdekcsoport és tájszólás az Ãrói képzelet szüleménye. Bármilyen egyezés a valósággal csakis a véletlen műve lehet. © RTL Klub/Magyar Grundy UFA Merchandising/Licens ing, 1999 © of the print version: 2000 Park Köny vkiadó, Budapest Created on the grounds of the sc ripts to the Magyar Grundy UFA Series „Barátok közt― produced for RTL Klub © Fedélfotó: Mag yar Grundy UFA Ez a könyv a Magyar Grundy UFA által az RTL KLUB részére gyártott „Barátok közt― cÃ-mű s orozat alapján készült. Fedélterv: Gelányi Ma riann Szerkesztette: Feldmár Terézia Műszaki szerkesz tÅ‘: Szabados Erzsébet Tördelés: Alinea Kft. Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. 200773 FelelÅ‘s vezetÅ‘: Pogány Zoltán igazgatà ³ Printed in Hungary
I. KERESZTELŕ 1. A férfi kilép a romos raktárépület kapuján. Körülnéz: sehol senki. Élete fő műve, a söt étzöld Cherokee dzsip az udvaron áll, ahol hagy ta. Elégedett: eddig minden a terv szerint halad. Megveregeti az autó oldalát. - Nyugalom, nagylány! Mindjárt továbbmegyünk.
A férfi nem a Cherokee dzsipet becézi nagylányn ak. Egy nÅ‘t rejtett el a csomagtartóban, miután pisztollyal hadonászva elrabolta, megkötözte à ©s egy zsákot húzott a fejére. Neki szól a fel lengzÅ‘s szöveg. A férfit a legkevésbé sem zav arja, hogy az autóból nem érkezik válasz. Túl ságosan elégedett. Úgy érzi, életében elÅ‘sz ör megütötte a fÅ‘nyereményt. Ez a menet az ö vé, az már biztos! Folytatás pedig nem lesz. Be ül a dzsipbe, beindÃ-tja a motort, de még nem ad gázt. ElÅ‘bb esküdt ellensége otthoni számát hÃ-vja a mobilról kaján vigyorral. AmirÅ‘l a férfi nem tud: már csak percek, hovato vább másodpercek vannak hátra az életébÅ‘l. V alóban nem lesz több menet. Nem tudja, hogy alig pár perccel ezelÅ‘tt, amÃ-g Å‘ bent matatott a r omos raktárban, valaki egy kis szerkezetet erÅ‘sà -tett a Cherokee alvázára, a vezetőülés alá. A férfi nem tudja, hogy Å‘ egy párviadal résztv evÅ‘je, ami tizedmásodpercekért folyik. A gyilko s puha, tökéletes tigrisvetÅ‘déssel tűnt el az udvaron egy téglarakás mögött, nem egészen f él másodperccel azelÅ‘tt, hogy a férfi kilépet t a raktárból. ZsebébÅ‘l távirányÃ-tót vett elÅ‘ (amilyet a televÃ-zióhoz szokás használni - ki gondolná, mire jó egy távirányÃ-tó, amit naponta nyomkodunk otthonunk békés falai közö tt!). A gyilkos most egy ceruzaelemet kapar elÅ‘ a zsebà ©bÅ‘l. Eláll a lélegzete, mert a másik elemet n em találja. Kezd kifutni az idÅ‘bÅ‘l. A Cherokee mindjárt elhúz, és akkor már késÅ‘. Hol az a rohadt elem?! A férfi ezalatt meghallgatja élete utolsó rögz Ã-tőüzenetét. Közben hátrasandÃ-t a csomagtar tó felé, ahol a túszát sejti, bár tudja, hogy a vezetőülésbÅ‘l nem láthatja. Elégedetten v igyorog. Azt hiszi, gyÅ‘zött. - Jelenleg nem tudom felvenni a telefont - darálj a érzéketlen nyugalommal a rögzÃ-tÅ‘. - Kérem, a sÃ-pszó után hagy... Idáig hallja a férfi az üzenÅ‘ szöveget, mert
a gyilkos a ládák mögött közben megtalálja a második elemet is. Bekattintja a helyére. - Égre, földre, anyám életére, csak működjö n! Felemeli a távirányÃ-tót, és megnyomja az egyik gombot. Működik. Olajkormos, bÃ-bor szegélyű robbanás veti szét a Cherokee dzsipet. Mintha lassÃ-tott felvétel p eregne: hatalmas tűzgolyó emelkedik az égre. Iz zó alkatrészek, karosszérialemezek repülnek sz erteszét, kiszámÃ-thatatlan röppályát követv e. De miért van ilyen csend? És mi az az égÅ‘, fekete csonk, ami csak most ér földet, alig két méterre a ládahalomtól? Olyan, mint egy... min t egy kar. - Istenem, milyen büdös van! Gyerünk innen! Sike rült! El innen! 2. - Ellene mondasz-e a Gonosz csábÃ-tásának, hogy a bűn uralma alá ne kerülj? - Ellene mondok. - Ellene mondasz-e a Sátánnak, aki a bűn szerzÅ‘ je és fejedelme? - Ellene mondok. Több milliószor hangzott már el ez a párbeszé d. Kérdések és válaszok. Ugyanazokkal a szavak kal. Berényi Miklós is látott már ilyet. De ak kor valamelyik hátsó padban ült, a közönség soraiban. És nem érezte ezt a gombócot a torká ban. Mert most Å‘ volt a keresztapa. Neki kellett felel nie unokaöccse, a háromhetes Berényi Bandika ne vében Gábor atya kérdéseire. És nem akart hib ázni. Pontosan ismerte a szertartásrendet, és a kkor is tudta volna a dolgát, ha a bátyja nem pr óbáltatta volna el vele számtalanszor a teljes liturgiát. De hát András már csak ilyen. Semmi t nem bÃ-z a véletlenre. Pláne nem az újszülö tt fia keresztelÅ‘jén. Most is ott állt mögött e, készen arra, hogy súgjon neki, mint egykor az
iskolai ünnepélyen. De Miklós nem felejtette el a szöveget. Ha valah a bárkinek kétségei lennének ebben az ügyben, annak majd lejátssza az egészet videón. Az ope ratÅ‘r oldalt állt, kamerája tökéletes minÅ‘sà ©gben rögzÃ-tett minden képet és hangot. De a gondolatokat nem tudta megörökÃ-teni. Talá n nem is baj. Különben kiderült volna, hogy Mik lós fejében már hosszú órák óta ugyanaz a k étségbeesett kérdés cikázott, egyre gyorsuló iramban, növekvÅ‘ félelmet és rémületet hagy va maga után: „Hol van Krisztina?― Keze mindu ntalan a belsÅ‘ zsebe felé mozdult. Ott lapult a mobil. De most templomban volt. - Hiszel-e Istenben, a Mindenható Atyában, mennyn ek és földnek teremtÅ‘jében? - Hiszek. - Hiszel-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött f iában, a mi Urunkban? - Hiszek. Krisztina! Hol lehet Krisztina? Másfél órája m ég megvolt. Miklós a lakásban hagyta a lányt, mÃ-g átment meglátogatni Csurgó Pistát, aki tà ºlemelte magát, vagy mi. Kriszta magára zárta a z ajtót. Tudta, tudnia kellett, hogy nem nyithatj a ki senkinek, amÃ-g Miklós érte nem megy. De mi re Miklós visszaért, az ajtó nyitva volt, a lak ás üres. Csak egy cetli várta az asztalon. „M iki! Telefonált a húgom, mert anyánk állapota válságosra fordult. Ha sietek, még elkapom a dà ©lutáni vonatot. Szeretlek. Majd hÃ-vlak. Cicamic a.― Ennek semmi értelme. Kriszta egy szóval se mondta, hogy mostanában bármi baja lett volna a z anyjának. És mi az, hogy Cicamica? Kriszta min dig irtózott az ilyen gügyögéstÅ‘l! - Hiszel-e a Szentlélekben, a katolikus anyaszent egyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a testnek föltámadásában és a z örök életben? - Hiszek. Miklós engedelmesen válaszolgatott Gábor atya k érdéseire, de gondolatban egészen máshol járt
, ez nyilvánvaló. Bárki észrevehette volna, ak i egy kicsit is odafigyel. Berényi Õkosnak, Zolt án egyetlen, már-már a pimaszságig okos kamasz fiának meg éppen nem kerüli el a figyelmét az ilyesmi. Jobbra, a második padsor szélén ült, és rettentÅ‘en élvezte a helyzetet. Mint minden helyzetet, ami egyszerre mutatja szÃ-nét és fon ákját. - Na tessék, ilyen egy magyar keresztapa - súgta a mellette ülÅ‘ Berényi Katának. Kata a megkeresztelendÅ‘ kisfiú nÅ‘vére. Tizenö t éves múlt. Szép lány, és okos is - már ame nnyire a tizenöt éves lányok okosak szoktak len ni. Õkos mindig is imádta ugratni az unokahúgá t. - Mi van? - kérdezett vissza Kata. Neki tetszett a szertartás. - Szerintem Miklós igenis jó kere sztapa lesz. - Én is ugyanezt mondom. Csak éppen mást jelent - vigyorgott Õkos. Nem is sejtette, hogy mennyir e igaza van. Azt sem, hogy végsÅ‘ soron még sinc s igaza. - Nehogy azt hidd, hogy értem. - Gondoltam, hogy nem fogod érteni. Azért mondtam -vigyorgott Õkos rendületlenül. Kata határtalanul ideges tud lenni attól, ha nem ért valamit. Ezért aztán gyerekjáték kihozni a sodrából. - Fogd már be! Templomban vagyunk. Miklós egyre idegesebb lett. Mi folyik itt? Nem v életlenül záratta be gondosan a lakásajtót ba rátnÅ‘jével, Marosi Krisztinával. Egy bizonyos Nagy Ferenccel támadt súlyos nézet-eltérése a z utóbbi idÅ‘ben. Nagy Ferenc is épÃ-tési váll alkozónak mondja magát, mint a Berényiek, de a gengszter megjelölés valószÃ-nűleg jobban ille ne rá. Nagy Ferenc! Miklós rettegett ettÅ‘l a nà ©vtÅ‘l. Magától az alaktól is. Bárcsak sose ke rült volna elÅ‘ a dinasztiateremtÅ‘ Berényi Zolt án hagyatékából! - De elég ebbÅ‘l, öreg! - rázta meg magát. - E zzel a vinnyogással nem mész semmire. És külö
nben is. Neked itt most dolgod van. TörÅ‘dj inká bb az unokaöcséddel! Aggódni ráérsz késÅ‘bb is. Miklós Bandikára pillantott. A kisfiú a kereszt anyai szerepkörtÅ‘l elragadtatott Juhász Gabi ka rjaiban pihent, és fogalma sem volt róla, hogy a keresztapja most épp az Å‘ nevében tett hitet a katolikus anyaszentegyház mellett. Aztán a pap odalépett hozzájuk, és tisztán cs engÅ‘ hangon Ã-gy szólt a Berényi dinasztia legi fjabb tagjához: - András, én megkeresztellek téged az Atya, a Fi ú és a Szentlélek nevében. Õmen. 3. Lassan kiürült a templom. Csak Miklós állt leha jtott fejjel az oltár elÅ‘tt. - Kérlek, Uram, ne engedd, hogy valami baja legye n! - mormolta halkan. Nem csinált ilyet azóta, h ogy Zoltán annak idején elzavarta hittanra. - Kr iszta nem tehet semmirÅ‘l... Ha valakinek bűnhÅ‘d nie kell, könyörgök, Å‘t hagyd ki a játékból ! Itt vagyok neked én... Hirtelen zavarba jött. Mindennél jobban félt a nevetségességtÅ‘l. Az imádkozást pedig nevetsà ©gesnek tartotta. Úgy általában. Nem hitt Isten ben, legalábbis nem nagyon. Abban viszont hitt, h ogy az életben minden, de minden fontos lehet egy szer. Adott esetben egy tétován elrebegett fohá sz is. Aztán rájött a zavar okára. Megérezte, hogy v alaki figyeli. Amikor lassan felpillantott, látta , hogy András néz rá kérdÅ‘ tekintettel a sekr estye ajtajából. Nyilván Gábor atyánál volt, hogy megköszönje a szertartást. Pontosabban az t, hogy az atya soron kÃ-vül hajlandó volt megta rtani. Miklós diszkréten intett a bátyjának: menjen c sak, mindjárt jön Å‘ is. András csendesen kihá trált a templomból. Eszébe sem jutna megzavarni egy imádkozó embert. Kicsit késÅ‘bb Å‘ is megfordult, és kisietett a
templomból. Léptei halk visszhangot vertek a bol tÃ-vek alatt. Útközben elÅ‘vette a mobilját, po ntosan azzal a mozdulattal, ahogyan a westernhÅ‘sà ¶k a pisztolyt rántják elÅ‘. Ahogy Zoltántól t anulta. Még mindig Zoltán. Mint valami baljós à ¡rnyék, terül rá mindenre, amihez Miklós hozzà ¡nyúl. Mire kiért a templom ajtaján, már be is kapcsol ta a készüléket. De amikor a füléhez emelte a kagylót, már tudta, hogy hiába. Megint csak a hangpostafiók fog jelentkezni. Pedig a fél karjà ¡t odaadta volna, ha Kriszta felveszi... 4. - Négy lába van, és nyávog. Mi az? - Nem tudom. - Macska. - Nagyon vicces. Õkos felnyerÃ-tett. Természetesen Katát húzta megint. Õllandóan fújtak egymásra. Hogy miért ? Õkos féltékenységbÅ‘l. Mert Kata olyan család ban élt, amilyenben Å‘ soha. Papa, mama, öcsike - maga az idill. Szemben Õkossal, aki a „nagy†• Berényi Zoltán és az arisztokratikus Kovács Claudia gyermeke. Ami sok mindent jelent, de péld ául bensÅ‘séges, kiegyensúlyozott családi éle tet semmiképpen sem. Úgy érezte, nem igazság, hogy Kata mindent megkap az élettÅ‘l. Ellentétbe n vele. Kata meg Õkosra volt féltékeny. Mert a fiúnak mindene megvolt. Ruhák, zsebpénz, szabadság. Ha talmas ház, kert, méregdrága utazások a nyári szünetben: maga az idill. Szóval Õkos mindent megkapott az élettÅ‘l. Ellentétben vele. Ezért aztán a két kamasz ki nem állhatta egymà ¡st. Legalábbis úgy tűnt. Mert a lelkűk mélyà ©n mindketten odavoltak a másikért. Ez persze ti tok. Talán még Å‘k maguk sem tudnak róla. Õkos elemében volt. Gyorsan körülnézett a bis ztróban, hogy ki legyen a következÅ‘ áldozat. A ndrás? Nem. Å•t most nem szabad bántani. Hisz Å‘
a nap hÅ‘se. Most is egy csomóan állnak körül ötte, és a vállát ütögetik. Å• meg szerénye n tűri. Pedig ott se volt, amikor Bandika a vilá gra jött. Å•, Õkos viszont ott volt. SÅ‘t. Å• ve zette le a szülést. Na jó, ez azért túlzás. De Å‘ kezdte el. És az nem volt épp egy sétagal opp. Vilmos is jól érezte magát. AmÃ-g az asszony ne m nézett oda, Lacival bedobtak két üveg sört. Fejenként. És még mindig van három rekesszel a raktárban. Jó ez a buli, de még milyen jó! - Engedjétek meg, hogy én is köszönthessem ifj abb Berényi Andrist - mondta épp akadozó nyelvv el. - Hol a gyerek? - nézett körül aztán a hom lokát ráncolva, de sehol sem látta az ünnepelt et. - Dani felvitte lefektetni - felelte Zsuzsa fáradt an. - Akkor távollétében igyunk Berényi Bandikára ! - Vili nem hagyta magát zavartatni. - Azt kÃ-và ¡nom - folytatta, és vidáman Andrásra emelte a poharát -, legyen olyan sikeres, nagyvonalú és nemes, mint az apja. - Na. Nem kell azért... - dadogta András boldoga n, de aztán abbahagyta, mert nem figyelt rá a ku tya se. - Úgy legyen! - kiabálta Laci, és felhajtotta a pezsgÅ‘t. - Éljen! - Egészségünkre! András mosolyogva vállat vont, és Å‘ is belekor tyolt az italba. SÅ‘t! Egy hajtásra lehúzta. Úg y érezte, megérdemli. Ebben a pillanatban még f elhÅ‘tlenül boldog volt. Három nagyszerű gyerme k büszke apjának lenni: van ennél csodálatosabb? Csak Miklós húzódott félre a sarokba. Arra gon dolt, hogy értesÃ-tenie kellene a rendÅ‘rséget. Csakhogy Krisztina alig több mint három órája tűnt el. A zsaruk szóba sem állnának vele. Hac sak be nem számol Nagy FerencrÅ‘l. Ebben az esetb en viszont sok-sok egyéb dologról is be kellene
számolnia. Felsóhajtott, és zsebre vágta a telefont, amiko r meglátta, hogy Novák Laci feléje tart. Novák Laci enyhén dülöngélt, az arcán ostoba mosol y, a nyelve hegyén meg valami nagyon jópofa. Mé g ez is. De amikor a férfi megállt elÅ‘tte, és megpróbà ¡lt komoly képet vágni, Miklós már meg is bocs átott neki. Valójában sose tudott igazán harag udni Lacira. Volt benne valami olyan gyerekes idé tlenség, amitÅ‘l az emberek úgy bántak vele, mi ntha Å‘ lenne a tékozló fiú, aki végre hazaté rt. - Helló, Keresztapa - mondta éppen halkan, lehajt ott fejjel. - Mi van, Lacikám? - Csak szeretném tiszteletemet tenni Don Berényi elÅ‘tt. És mélyen meghajolva villámgyorsan kezet csókol t neki. Ez hülye! - Szeretnél egy döglött halat a postaládádba? - kérdezte mosolyogva. - Igen. De panÃ-rozva! Miklós érdeklÅ‘dve figyelte, amint a másik öss zegörnyed a röhögéstÅ‘l. Ennyire azért nem vo lt jó vicc. És most különben sincs kedve a kab aréhoz. Meg ideje se. Úgyhogy el is sétált las san a terem túlsó végébe. A pincér épp a kezébe nyomott egy pohár pezsgÅ ‘t, amikor hirtelen meglátta, hogy kinyÃ-lik a bi sztró ajtaja. Fenyvessy Sándor bukkant fel, teki ntetével Claudiát kereste, aztán sietve el is i ndult a nÅ‘ felé. Megjött a kutyuska, dünnyögt e Miki maga elé, és rosszkedvűen figyelte, ahog y a férfi Claudia mögé lép és átöleli. Most meg a fülébe súg valamit. Milyen megható! Má r éppen elfordult volna, amikor észrevette, hogy a nÅ‘ hirtelen elsápad. A szeme kerekre tágul, a szája elnyÃ-lik, aztán egy nagy levegÅ‘t vesz. Na mi van, babám, gondolta kárörvendÅ‘n. Valam i rossz hÃ-r? Úgy kell neked...
András aggódott az öccséért. Még sose látta ilyennek. Mintha félne valamitÅ‘l. Pedig nem vol t ijedÅ‘s tÃ-pus. Most is ott áll egyedül, és à ºgy néz végig a tömegen, mint aki lélekben val ahol máshol jár. András ekkor hirtelen egy kezet érzett a vállán . Nóra volt az. Mosolygott. - Na, apuci, koccintsunk még egyet - mondta, és egy poharat nyújtott felé. - A fiadra! - Oké - felelte, és a nÅ‘ szemébe nézett. Ittak. - Mi a baj? - kérdezte aztán Nóra, de a másik m ár nem figyelt rá. Miklóst nézte, aki éppen Claudiával beszélt. Fenyvessy is ott állt mellettük, aztán Andrásn ak egyszer csak megrándult a keze, és magára bo rÃ-totta a maradék pezsgÅ‘t. Mert meglátta Miki arcán a halálos döbbenetet. Atyaúristen! Mi tà ¶rténhetett? És már tudta, hogy vége az ünnepségnek. Ne haragudj - dünnyögte végül, és már ott se volt. 5. TÃ-z perccel késÅ‘bb András bekapcsolta a tévé t. Miklós ott állt mögötte. Claudia egy fotelb a roskadt, és komoran a képernyÅ‘re meredt. Igaz-e Fenyvessy Sándor értesülése, vagy csak ürügyet keresett, hogy eljöhessen a keresztelÅ‘ bulira? De hát ekkora ökörséget még Fenyvessy se találhat ki csak azért, hogy potyázzon egy bulin! A hÃ-r egy részének legalább igaznak kel l lennie. A puding próbája: benne lesz-e a HÃ-radóban. Far kasszemet néztek ErÅ‘s Antóniával. - Ismét autót robbantottak a fÅ‘város XXIV. ker ületében. Meg nem erÅ‘sÃ-tett információnk sze rint az áldozat Nagy Ferenc épÃ-tési vállalkoz ó, aki a nagy erejű robbanás következtében az onnal életét vesztette. - Sándornak igaza volt - suttogta Claudia. - Ezek szerint azonosÃ-tani tudták a rendÅ‘rök.
A két férfi lepisszegte. - Az épÃ-tési vállalkozó a fÅ‘városi alvilág ismert alakja volt. Számos eljárás folyt ellen e adócsalás, üzérkedés és egyéb gazdasági bűntettek ügyében. András mozdulni se tudott a rémülettÅ‘l. - Å•rület. - Az ügyben a BRFK folytat vizsgálatot. Az Alkot mánybÃ-róság állást foglalt a regionális... Hirtelen csend lett. András teljesen kijózanodott. Még mindig nem tu dta felfogni, hogy megtörténhet ilyesmi. Mármin t ilyen közel hozzájuk. Hihetetlen! Egyébként pedig: szégyen kimondani, de Å‘k kifejezetten jó l jártak. Sok bajuk lehetett volna még Nagy Fere nc miatt. 6. Miért is utálta annyira egymást Berényi és Na gy? Miklós jóképű volt, charme-os és vonzó. Elegáns és könnyedén méltóságteljes. Félis ten a reneszánsz festményekrÅ‘l. Nagy Ferenc ezz el szemben nem volt más, mint egy görény. Lehet ezt másképp fogalmazni, szépÃ-tgetni, de nem à ©rdemes. Nagy Ferenc tudta, hogy Å‘ egy görény. De már r ég nem érdekelte. Csak az érdekelte, nehogy kim aradjon valamibÅ‘l - bármibÅ‘l - már megint. És éppen itt hibádz ott a dolog: a Berényiek kifúrták, kihagyták à ©lete legjobb üzletébÅ‘l, ami pedig kétségkÃ-v ül Å‘t illeti. Eleve Å‘ hozta össze az egész bu lit. Å• figyelt fel a romjaiban is impozáns pasar éti termálszállóra. Å• intézte Dmitrij Lazaro vicsék nevében a privatizációt. A Berényi Kft . csak egy tiszta nevű, de jelentéktelen szépsà ©gtapasz lett volna a dologban. Õm Berényi Zoltà ¡n kerÃ-tett egy lomha multit, a DAVRIK Internatio nalt, amely egy fokkal sem volt tisztességesebb, mint az ukrà ¡nok. Csak éppen nyugati gengszterek vezették, n em keletiek. És a DAVRIK meg a Berényiek egy pil
lanat alatt kitúrták Nagy Ferencet az üzletbÅ‘l . Nem is egyszer, de kétszer egymás után! ElÅ‘b b a nagy Berényi, azután Miklós is. Hát ebbÅ‘l volt végleg elege Nagy Ferencnek. A kulcsszavak: kimaradni és elég volt. Nagy Fere nc negyven éve nem tudott megszabadulni tÅ‘lük. Gyerekkorában még csak a kimaradást érezte. A budai Vár egyik ódon lakásában nÅ‘tt fel, felb ecsülhetetlen értékű, de végletesen lepusztul t bútorok zűrzavarában. Egyetlen társasága a paranoiás szomszéd néni volt, aki jó pénzért naphosszat szidalmazta a kisfiút. Mert a szülei évszámra külföldön éltek, mint gazdasági d iplomaták vagy kémek, ezt soha nem lehetett pont osan tudni. És ha véletlenül itthon voltak, akk or végiglátogatták az MSZMP vadászházait. Egy etlen fiukat mindenesetre kihagyták a képletbÅ‘l. Azt, hogy elég volt, tizenhat éves korában ére zte elÅ‘ször. Másodikos volt a Toldy Ferenc gimn áziumban. Havonta kétszer-háromszor rendezett h ázibulit. A Nagy szülÅ‘k bÅ‘séges zsebpénzzel pótolták saját magukat. Feri a zsebpénzt borba és sörbe, valamint vodkába és füves cigarett ába fektette, hogy a házibulik során ne kongjon az ürességtÅ‘l a lakás. Jöttek is a haverok, és azok haverjai, több mint elegen. Egyszer még az LGT egyik frontemberét is sikerült meghÃ-vni a. Attól kezdve lányok is voltak bÅ‘ven. Dübör gött a buli, olyan volt, mint egy világvégi kir ándulás. Nagy Feri úgy érezte, végre jó. Új ra és újra végigjárta a szobákat. Borostás k amaszarcok villantak felé, és lányok, életükn ek abban a pillanatában, amikor a legszebbek. Azu tán valamikor kora hajnalban arra tért magához, hogy egyedül ücsörög a nappali elképesztÅ‘ r omjainak közepén, félrecsúszott babos kendÅ‘ve l a nyakában. Minden szoba zárva volt, még a và ©cé is. Mindenhonnan egyértelmű hörgés és sz uszogás hallatszott. De egyik helyiségben sem Å‘ volt a férfi. Å• a nappaliban kóválygott, a ci garetta- és alkoholbűzben, teljesen egyedül. Jo bb hÃ-ján a szájához emelt egy vodkásüveget,
de hányingere támadt. A falhoz vágta az üveget . Tudta, hogy csörömpölni fog, mégis összerez zent. Elemi erÅ‘vel tört rá, hogy megint kimarad t valamibÅ‘l. Egészen pontosan: mindenbÅ‘l. Ennek lassan huszonöt éve. Azóta is attól rette gett, hogy Å‘t kihagyják. BármibÅ‘l. Berényi Miklós pedig kihagyta a DAVRIK-féle üz letbÅ‘l. De úgy, mint még soha senki. Gyűlölte azt a gazembert! Miklós pedig - mit is tehetett mást? - tiszta szÃ-vbÅ‘l viszonozta ezt az érzé st. Tudták, hogy kettÅ‘jüknek túl kicsi ez a város . És tudta ezt róluk mindenki más is. Nagyjábà ³l minden eszközt bevetettek egymás ellen a ball isztikus rakétán kÃ-vül. És igen, a gyilkossá gra is gondoltak mind a ketten. Legalábbis megfor dult a fejükben. 7. A férfiak utánafordultak. Volt mit nézni rajta. Hosszú, barna haj, szabályos-szép arc egy csip etnyi gÅ‘ggel és pimaszsággal fűszerezve, bombà ¡zó alak, hosszú combok, finoman ringó csÃ-pÅ‘. .. Mintha egyenesen Hollywoodból jött volna. A nÅ‘k persze gyűlölték. Mert miközben kézen fogva sétáltak a férjükkel vagy a barátjukkal , észrevették, hogy azok egyszer csak elvesztik minden önkontrolljukat, és üveges szemekkel bá mulnak valahová a végtelenbe. Persze pontosan tu dták, hogy a férfiak mit néznek annyira. Å•k mà ¡r sokkal hamarabb kiszúrták maguknak azt a riba ncot, és már akkor megkeseredett a szájuk Ã-ze. Egy kanál vÃ-zben meg tudták volna fojtani a nÅ ‘t, aki Ã-gy megalázta Å‘ket. És még mosolyog is! Mert tizenkét éves kora ó ta tisztában van vele, hogy milyen reakciókat và ¡lt ki az emberekbÅ‘l. Nem volt nehéz megfejtenie azokat a pillantásokat. A nÅ‘kében villám, a f érfiakéban meg... valami egészen más. És ez à -gy van jól. Ahogy belépett az ékszerüzletbe, hirtelen kislà ¡nnyá változott, vágyakozó kislánnyá. Gazdag
, elkényeztetett kislánnyá. Ezt szeretik a forg alomban érdekelt eladók. Az ilyen bármire rábe szélhetÅ‘, és nem nézi az árakat. Férjhez meg y a nÅ‘vére, csacsogta a lány. Nagy esküvÅ‘ les z, fenn a Mátyás-templomban. És kikért öt kü lönbözÅ‘ gyémánt nyakláncot, nyolc pár brili áns fülbevalót, kacérkodott egy diszkrét diad émmal is. Egyiket se lehetne megvenni egy köztis ztviselÅ‘ éves nettó fizetésébÅ‘l. Fél óra is eltelt. Azt inkább! Pillantás a tü körbe, a másik tükörbe is, nem, inkább mégis azt a csavarosat. Az eladók lassan fáradni kezd tek. Az egyik átpártolt két új vevÅ‘höz. Aztà ¡n a másik is. A lány végül teljesen határoza tlanná vált. - Nem tudok dönteni - lehelte elkeseredetten. - Ma jd inkább beugrunk a barátommal. Búcsút intett és a kijárat felé indult. Valam i hirtelen sÃ-polni kezdett. Két biztonsági Å‘r bukkant elÅ‘ a semmibÅ‘l. És Å‘k már nem voltak olyan barátságosak. - Hölgyem. Meg kell kérjem, hogy fáradjon velün k az irodába. És közrefogták. - Menjünk - mondta a lány. És mosolygott. Furcsà ¡n mosolygott, elégedetten. 8. - Jó estét. Melyikük Berényi Miklós? Beletelt egy másodpercbe, amÃ-g összeszedte magà ¡t. Hogy kerül ide négy zsaru? Igaz, épp hÃ-vni akarta Å‘ket, de akkor is... Amikor pár perccel ezelÅ‘tt megtalálta Kriszta r etiküljét a hálószobában, úgy érezte, minth a hirtelen kiürült volna. Remegett a keze, ahogy lassan kinyitotta a táskát. Nem is csodálkozot t annyira. Valami ilyesmire számÃ-tott. De ettÅ‘l csak még rosszabb lett. Ott volt minden. Kulcsok, igazolványok, pénz, ba nkkártya. És a mobil. Kikapcsolva. Amit Å‘ legal ább hússzor hÃ-vott fel az elmúlt órákban. Semmit sem értett. Csak félt. Úgy érezte, mint
ha egy hatalmas hullám közeledne felé. Amit nem tud megállÃ-tani. És kitérni se lehet az útjà ¡ból. És most ez. - Én vagyok. Az egyik rendÅ‘r elÅ‘vett valamit a zsebébÅ‘l, é s megmutatta neki. Miklós nem látta, mi az. - Kovács Béla százados az életvédelemtÅ‘l. Ez meg a házkutatási határozat. - Micsoda? - nyögte, és megrázta a fejét. - Mil yen ügyben? - Alapos gyanú merült fel, hogy robbantásra alk almas eszközök vannak a birtokában. FelszólÃ-t om, hogy adja elÅ‘ ezeket. Görcsbe rándult a gyomra. MirÅ‘l beszél ez? 9. Kovács Béla százados dühösen nézett a csukó dó ajtóra. A szemét kis szarházi! Még neki á ll feljebb! Egyhavi fizetését tette volna rá, hogy ez az ür ge robbantotta fel Nagy Ferencet. Berényi határozottan idegesÃ-tette. Az elegáns öltönyével, a nyálas fejével, azzal a dühÃ-t Å‘ kis kecskeszakállal, meg a rohadt, magabiztos modorával. Gyűlölte az ilyen pojácákat. Sikeresek, gazdag ok, túlságosan jóképűek - és még valami. Õ tkozottul fiatalok. Tele van velük a város. Mér egdrága kocsikkal furikáznak, letekert ablakkal, napszemüvegben, a magnóból üvölt a legújabb sláger... Csak úgy élnek bele a világba. Kovács Béla ötvenéves volt, de hatvannak nézet t ki. És hetvennek érezte magát. És még mindig csak százados. Tudta, hogy ez má r Ã-gy is marad, és százados lesz akkor is, amik or majd nyugdÃ-jba megy. Nem mintha nem lett volna jó zsaru. Csak sose tudott helyezkedni. Valahogy mindig rossz helyen állt. Az elÅ‘zÅ‘ gárda se n ézte jó szemmel, mert úgy tűnt nekik, hogy Kov ács állandóan jobbszélsÅ‘t akar játszani. Mos t meg lekommunistázzák. Vagyis átminÅ‘sÃ-tetté
k balszélsÅ‘nek. Pedig Å‘, Isten a tanúja, meg s e mozdult közben. Biztos benne van a hiba. A fÅ‘n öke legalábbis ezt mondta. Aki a fia lehetne. És akkor idejön neki ez a ficsúr azzal a tenyé rbe mászó mosolyával meg a sima szövegével... és neki muszáj elengednie. Pedig minden ellene szól. Az áldozat az egyik legnagyobb riválisa v olt. És az egész város tudja, hogy gyűlölték egymást. Ott tettek be a másiknak, ahol tudtak. Még valami rendÅ‘rségi ügyük is volt. Nem is olyan rég. Nagy Ferenc megpróbálta bepalizni ez t a Berényi gyereket valami piszkos pénzzel, de annak volt annyi esze, hogy szóljon nekik. Úgyho gy végül Nagy húzta a rövidebbet. De nem ennyire rövidet. Mert most kiskanállal ke llett összeszedni a darabkáit. Mármint ami nem égett porrá. Az egész elfért volna egy reklám szatyorban. Szóval az indÃ-tékot kipipálhatja. És Berényi Miklós irodájában ráadásul bombaalkatrészek et találtak. Ahogy a névtelen bejelentÅ‘ közöl te. Ã-téltek már el embereket sokkal kevesebbér t is. De az régen volt. Most már más a módi. Manapsà ¡g ott tartunk, hogy ha le akar csukatni valakit, ahhoz a bűncselekményt három különbözÅ‘ kame raállásból megörökÃ-tÅ‘ videoszalag szükség es, saját kézzel Ã-rt és aláÃ-rt, részletes b eismerÅ‘ vallomás, valamint harmincnyolc szemtanà º esküvel megerÅ‘sÃ-tett nyilatkozata, hogy kisdo bos becsületszavamra... Kovács az asztalra csapott. Nem baj. Hadd menjen. De Å‘ még nem végzett vele. Elkapja ennek a Ber ényinek a tökét, ha beledöglik is. 10. Miklós hajnali öt órakor a harmadik kávénál tartott. Egy percet sem aludt egész éjszaka. Pon tosabban amióta kiengedte a kapitányságról az az idióta nyomozó. Fogalma sincs a szerencsétle nnek, hogy mi történhetett. Tehetetlen. Tehetetl en az egész rendÅ‘rség. És jobb hÃ-ján azon á
llnak bosszút, annak fitogtatják a hatalmukat, a ki éppen kéznél van. Na jó, hagyjuk, gondolta Miklós, még éppen jókor. MielÅ‘tt Å‘ maga is f elrobbant volna, mint Nagy Ferenc. Amint hazaért a kapitányságról, felhÃ-vta Kris zta édesanyját. Özvegy Marosiné azonban semmit sem tudott idÅ‘sebb lányáról. Már több mint egy hete nem beszélt Krisztával, nem is hallott felÅ‘le. Neki magána k kutya baja, válságos helyzetrÅ‘l meg különö sen nincs szó. A cicamicás levél kamu volt. De Miklós ezt eddi g is sejtette. Jó, most már biztos. Valaki kény szerÃ-tette Krisztát a megÃ-rására. Méghozzá nyilván Nagy Ferenc. KézenfekvÅ‘. Igen ám, de Nagy Ferenc halott, felrobbantották. A zsaruk Miklóst gyanúsÃ-tják a gyilkossággal. Ugyanekkor Marosi Krisztinát elrabolták. Hol van ennek a körnek a közepe? Kriszta, Kriszt a, Kriszta. Hol a fenében vagy, Kriszta?! Miklós megkeverte a negyedik kávéját is. De ú gy dobogott a szÃ-ve, hogy inkább kiöntötte a c sapba. Már régóta motoszkált a fejében egy go ndolat. Egy gondolat, amitÅ‘l kilelte a hideg. Mert nézzük csak meg: kinek van még kulcsa az i rodához és az Ã-róasztalhoz, ahol azok a hülye drótok voltak? Na jó, Andrisnak, de az nem érd ekes. Valamint a titkárnÅ‘nek, Sági Ritának! Ki Ã-gérte meg, hogy Nagy Ferencet, a fÅ‘ellensége t feltálalja Miklósnak tálcán, citrommal a szà ¡jában? Rita! Ki utálja Krisztát annyira, mint az AIDS-et szokás? Rita! Na és van-e oka Sági Ritának Berényi Miklósra tolni ezt az egészet? Hogyne lenne, vallja be ma gának tÅ‘le szokatlan Å‘szinteséggel. Közben ki verte a vÃ-z a homlokát, és összeszorult a tork a a félelemtÅ‘l. Mert ha ez igaz, akkor lehúzhat ja a rolót. Az a nÅ‘ mindenre képes. Az a nÅ‘ sz ereti Å‘t. És ezért tönkre fogja tenni. Amikor utoljára beszéltek egymással, világosan megmon dta. Csak Miklós nem hitte el. Hirtelen elhatározással felkapta a telefont. Csu
rgó Istvánt, a cég sofÅ‘rjét hÃ-vta. - Pista? - Mmmmm... - mondta a telefonban Csurgó István. Éppen azt álmodta, hogy égÅ‘ szemű kutyák roh annak a rózsalugasban. NÅ‘stény volt mindegyik. - Ébredj, Pista! Figyelj, azonnal elÅ‘ kell kerÃ-t enünk Ritát! - dörögte Miklós. - Jó. Szólj, ha megvan. - El ne aludj! Hé! Most nem lehet! - Mér? Ott vannak a kutyák? - Milyen kutyák? Pista, az isten szerelmére, éb redj már fel! Nem érted, hogy baj van? Azonnal m eg kell találni Ritát! - Ahhoz én mért kellek? - A te barátnÅ‘d, te barom! - Ja? Eddig azt hittem, hogy a tied.
II. HAJSZA Ã-. Sötét fények árasztották el a pusztát, bár még csak délután volt. Az ég alján nyugat fel Å‘l olajfekete felhÅ‘k gomolyogtak elÅ‘. Ezt a bal jós pusztát Hortobágyi Tájvédelmi Körzetnek hÃ-vták. Nem volt szabad sem megművelni, sem ép Ã-teni rá. A mezÅ‘gazdasági tevékenység vagy a z épÃ-tkezés ugyanis zavarta volna a kunmadarasi szovjet katonai repülÅ‘térrÅ‘l naponta felszál ló bombázókat, amelyek ide jártak gyakorlatozn i. Ezt azonban a forró mezÅ‘n baktató két gyere k nem tudta. - Én ugyan nem megyek haza. Soha többé nem megy ek haza - mondta Rita, az egyre közelebb torlódà ³ viharfelhÅ‘ket lesve. - Ne félj! Ez csak egy vihar - mondta reszketeg h angon István. Nagyon szeretett volna legalább fe le olyan bátor lenni, mint a Tenkes kapitánya. Döbbent csend volt a mezÅ‘n. Csak a gyerekek lép teinek halk surrogása hallatszott a fűben. Kilen
cévesek voltak mind a ketten. Gigantikus villanás tépte ketté a felhÅ‘ket, é s a forró levegÅ‘ megtelt távoli, fenyegetÅ‘ dü börgéssel. - Keresnünk kellene valami házat - mondta a kislà ¡ny. - Majd épÃ-tek neked - Ã-gérte a fiú hirtelen e lhatározással, és úgy érezte, meg is tudja te nni. - De tényleg? - Megmondtam. Nagy ház lesz, és ott fogunk lakni. Ahogy a fejük fölé értek a zivatarfelhÅ‘k, és feltámadt a szél is, többé már nem mondták ki, hogy nem mennek haza. Minél többször hangzi k el, annál nehezebb lett volna késÅ‘bb visszasz Ã-vni. Pedig komolyan gondolták. Világgá indult ak, közvetlenül ebéd után. István és Rita Arany dűlÅ‘n nÅ‘tt fel, alig nyo lc kilométerre a Biharújvár végét jelzÅ‘ disz krét szemétteleptÅ‘l. A másik irányban tizenha t kilométerre volt Hajdúszoboszló. Ezek voltak a városok, a gyerekek szemével nézve szinte elà ©rhetetlen messzeségben AranydűlÅ‘tÅ‘l. ÕranydÅ ±lÅ‘t senki sem nevezte falunak. Nem volt más, mi nt a Kokas Ignác Mgtsz rozsdás traktorokat és h orrorisztikus kombájnokat rejtÅ‘, nagyra nÅ‘tt gà ©pállomása. Az álmatag telepet egy utcának kic si, féregnyúlványnak azonban túlméretezett hà ¡zsor egészÃ-tette ki. A sor déli szélén lakot t a Csurgó család. Négy házzal arrébb, a túl só végen pedig a Ságiak. Rita pontosan másfél hónappal született Istvá n után. Mindkét családban Å‘k voltak a legkiseb bek. Å•k voltak a legkisebbek egész AranydűlÅ‘n. Utánuk majd két évtizedig nem is született ot t senki. Å•k voltak a gépállomás pajtájából átalakÃ-tott, egy tantermes iskola utolsó évfol yama. Azon a nyári napon Rita büntetésbÅ‘l nem kapott ebédet, és testvérei kaján kuncogása közepe tte estig bezárták az akkortájt éppen üres di
sznóólba. Mindig Ã-gy büntették. Nagyjából m inden második nap - amire néha rászolgált, má skor nem. Attól függÅ‘en, hol tartott éppen az az engesztelhetetlen bozótháború, amit bátyjai val és nÅ‘véreivel vÃ-vott. Ritát nem rázta me g a büntetés. Rutinosan kimászott a kispadláso n át. A kert végében letört két duzzadt kukor icacsövet, azután elcaplatott másfél kilométe rre, az öntözÅ‘csatorna zsilipjéhez. Bevette ma gát a szerszámoskamrába. Kényelmesen lerágta az édes tejjel teli kukoricaszemeket a csÅ‘rÅ‘l ( derékig összemaszatolva magát), és várta Istv ánkát. Biztos volt benne, hogy a fiú érte jön , amint lehetséges. Istvánnak nehezebb dolga volt. Å• sem kapott ebé det de Å‘ nem is szokott. Reggel ettek, azután Cs urgóné elment Szoboszlóra, hogy a gyógyfürdÅ‘ kabinjaiban maszatoljon egész nap a SZOT-beutalà ¡s, felületesen civilizált vendégsereg után. E stére ért haza, akkor fÅ‘zött a férjének és kisebbik fiának. Három elemit végzett Karcagon, amikor az iskola még vitéz nagybányai Horthy M iklós nevét viselte. Úgy tudta, az élet takarà -tásból és fÅ‘zésbÅ‘l áll Ja, és néha gyere kszülésbÅ‘l - bár abban többé már biztosan n em lesz része. Mióta Csurgó Márton tolószékb en ül, alkalmatlan a gyermeknemzésre. - Gyere ide! Hajolj le - mondta Csurgó Márton a fiának akkor délben. Akadozott a nyelve. Sörös kupakkal lezárt literes üvegbÅ‘l itta a kadarká t. Délben általában már a második üveg aljá nál tartott. Ilyenkor úgy érezte, embert kell f aragnia Istvánból. Lecsatolta a derékszÃ-ját, és alaposan elverte a kisfiút. - Maga rosszabb, mint a komsták - sziszegte a fià º az ajtó felé sántikálva, miután Csurgó Má rton elvégezte atyai kötelességét. Tudta, hogy ennél nagyobb sértést soha nem vághat az apja fejéhez. Az öreg azonban nem hallotta. Ha megha llja, valószÃ-nűleg azonnal megüti a guta. A gátÅ‘r szerszámoskamrájának hűvösében Rit a lapulevelekkel borogatta Istvánka vörös csÃ-k
os fenekét. Valahol azt hallotta, hogy az jót te sz. Nem tett jót, de Istvánnak eszébe se jutott kétségbe vonni Rita szakértelmét. - Jól elbánt veled a vén szaros - mondta a kislà ¡ny szakértelemmel. - Volt már rosszabb is. - Engem meg bezártak a disznóólba. Még enni se kaptam. - El kell innen mennünk, mielÅ‘tt megölnek - mond ta István. Komolyan gondolta. A gyerekeknek még van érzékü k a nagy, drámai jelenetekhez. - Akkor legalább majd sÃ-rnak, amikor megtudják, hogy soha többé nem jövünk vissza. És beleha lnak a bánatba - ábrándozott Rita. - Ha világgá megyünk, meg kell esküdnöd. Hogy nem hagysz el - mondta gyorsan István. - Elveszel feleségül? - El, ha nagy leszek. Megesküszöl? - Meg. - Mire? - Égre, földre, anyám életére. Õgy vágtak neki a kemenceforró pusztának. Mire megjelentek az elsÅ‘ felhÅ‘tornyok az ég alján, csaknem húsz kilométerre jártak AranydűlÅ‘tÅ‘ l. Szerencsére a szovjet légierÅ‘ aznap már nem bombázott. Egyetlen alegységük járta csak a v idéket, hogy felmérje a hajnali bevetés eredmé nyeit. Annak is félbe kellett szakÃ-tania a munkà ¡t, amikor lezúdult az égbÅ‘l az évtized felhÅ‘ szakadása. A terepjáró vad bömböléssel prób álta legyűrni a mocsárrá dagadt szikfoltokat. A katonákat lépten-nyomon elvakÃ-totta a villám ok szikrázása. Megdöbbentek, amikor a reflektor ok fénye a vÃ-zfüggönyön túl két bÅ‘rig ázo tt kisgyereket hasÃ-tott ki a sötétségbÅ‘l. A szovjetek bevitték Ritát és Istvánt a kunmad arasi repülÅ‘térre, részben mert nem értették a gyerekek nyelvét, részben mert amúgy sem té rhettek el a kijelölt útiránytól. A repülÅ‘tà ©ri parancsnokságon kitört a gyermekgondozási l áz. A katonák és tisztjeik minden elfojtott csa
ládhiányukat Istvánra és Ritára borÃ-tották. Enyhén büdös katonai törülközÅ‘be csavartá k Å‘ket. Inni adtak nekik. Megtömték Å‘ket kÅ‘ke mény napkeleti csokoládéval. Száraz ruhát adt ak rájuk. Énekeltek nekik. Csodálkoztak, hogy milyen bátr ak. Nem féltek a vihartól, a villámoktól. Nem féltek a katonáktól sem. Végül kerÃ-tettek valakit, aki beszélt magyarul . FelhÃ-vták telefonon az aranydűlÅ‘i gépállom ást, de kiderült, hogy a szülÅ‘k Hajdúszoboszl ón és Karcagon át leghamarabb másnap délután ra tudnának csak a gyerekekért jönni. A CélkijelölÅ‘ és - értékelÅ‘ század parancs nokának már semmi dolga nem volt aznap. Gondolt egyet, beültette Ritát és Istvánt a terepjárà ³ba, és az éjszakai pusztán át elindult velük AranydűlÅ‘re. Minden figyelmét lekötötte a ve zetés. Nem vette észre, hogy a két gyerek a dé lután és az este folyamán most elÅ‘ször retteg . Nem tudta, hogy Istvánka apja, az öreg Csurgó Márton azóta ül tolószékben, és vedeli a ka darkát, hogy a kunmadarasi repülÅ‘tér kapujába n egy hatvantonnás szovjet harckocsitréler eltap osta azt a kisteherautót, amivel Csurgó hetente kétszer elszállÃ-totta a kommunális szemetet. A két lábát nem lehetett megmenteni, de Å‘t magà ¡t igen. Társa nem volt ilyen szerencsés. Miutá n felgyógyult és tolószékestÅ‘l hazavitték, C surgó Mártont felkereste a rendÅ‘rség két munk atársa. Nyomatékosan elmagyarázták, hogy Å‘ ve zetett figyelmetlenül, amikor beborult az árokba . Szovjet tréler nincs, nem is volt soha. Ennek e llenére nem indul eljárás ellene. Rokkantnyugdà -jat is fog kapni, és a nagyobbik fiát soron kÃvül felveszik a debreceni kollégiumba. Csak fogj a be a pofáját. Csurgó Márton befogta. Csak es ténként szidta a nyüves komstákat, ha átjött hozzá egy pohár (értsd: üveg) borra egyetlen barátja, Sági Rita apja. Sági Bálint puszta kà ©zzel, a semmibÅ‘l felépÃ-tett gazdaságát kéts zer vették el és fosztották ki életében: 1949
-ben és 1960-ban. Ráadásul még ki sem nÅ‘tt a legénykorból, amikor az apja (Rita nagyapja) a m álenkij robot során eltűnt valahol Szibériában. Sági Bálint mélyen egyetértett Csurgó Mártonn al, amikor az oroszokat szidta. Rita és István rettegve bújt össze a terepjár ó medveszagú hátsó ülésén. Mi lesz, ha egy szovjet tiszt kÃ-séretében állÃ-tanak be Aranyd űlÅ‘re? A Kunmadarasi 3. Bombázó Ezred Célkije lölÅ‘ és - értékelÅ‘ századának parancsnoka azonban mindezt nem tudta. Azt hitte, jót cseleks zik, amikor a koromfekete hortobágyi éjszakában hazaviszi ezt a két eltévedt gyermeket. 2. - Hát, kisanyám, ezt jól megcsináltad - mondta az ügyeletes tiszt, miközben a t betűt kereste a fogda Å‘söreg mechanikus Ã-rógépén. Kisanyám. Semmi hölgyem. És már tegezi. Ezek s zerint végre utánanéztek a múltjának. Mit mon djak: nem siették el. Keresztbe tette a lábát. A rendÅ‘r erre beharapt a a szája szélét. Jézusom, micsoda tyúk! Ideg es mozdulat a doboz után, cigaretta, öngyújtó. Nem molesztáljuk az Å‘rizetest. - Szóval el akartál lopni egy nyakéket. Az ért éke... - belepillantott a jegyzÅ‘könyvbe - háro mszázötvennyolcezer forint... Megcsóválta a fejét. Végre megtalálta a t betÅ ±t, boldogan leütötte. - Té. Úgy... De most komolyan. Azt hitted, meg tu dsz lépni vele? A nÅ‘ vállat vont. - Most már mindegy, nem? Rettenetesen nem volt mindegy. Ha akad egy okos ny omozó, akinek feltűnik az ékszerlopás elképes ztÅ‘ infantilizmusa, akkor baj van. - Mindegynek mindegy. Csak nem értem, hogy mért csináltad. Feltételesen vagy szabadlábon. Ugye tudod, hogy ez mit jelent? - Hogy feltétlenül lecsuknak.
3. Cservenka utca, macskakÅ‘, negyvenegy bé, másodi k emelet, balra. A lépcsÅ‘házat vállmagasságig vörös csempe borÃ-tja. A függÅ‘folyosóról di szkrét garzonlakások nyÃ-lnak. Vannak örök dol gok. Csurgó István megállt a kilences lakás elÅ‘tt. Ez volt Rita legutolsó, István által ismert la khelye. A lakásban elvileg egy bizonyos Faragó à •gnes lakott, aki a börtönben majdnem egy évig Rita cellatársa volt. Amikor Rita alig két hóna pja szabadult, egyenest Faragó Õgihoz költözö tt. Nos, a kilences ajtón nem volt név, és a cs engÅ‘ nem működött. Könnyű azt mondani, hogy kerÃ-tse elÅ‘ Ritát, d uzzogott magában Csurgó István. Méghozzá azon nal! Ha egyszer Rita el akar tűnni, akkor el is f og. Mintha papÃ-r zsebkendÅ‘t próbálnánk megtal álni a hómezÅ‘n. István bedörömbölt. Leesett az álla, amikor s zinte azonnal kinyÃ-lt az ajtó. Nem számÃ-tott r á, hogy talál itt bárkit is. - Halkabban, barátom - támaszkodott az ajtófél fának egy fiatal nÅ‘. Akár Rita, csak szÅ‘kében . Virágmintás pongyolában volt, amitÅ‘l a takar Ã-tónÅ‘k mindig olyan tomposnak hatnak. A szÅ‘ke azonban nem hatott lomposnak. ÉszveszejtÅ‘ volt. - Elnézést. Csurgó István vagyok. Sági Ritát keresem. - Én meg a Mata Hari vagyok. Rita elutazott, mert táncosnÅ‘ lesz Sanghajban. Sajnálom - már csuk ta volna be az ajtót, de István betámasztott. - Meg kell találnom Ritát! Gyerekkori barátom. Két hónapja szabadult. Azt mondta, itt fog lakni . - Meg tudod mutatni a jogsidat? - kérdezte a szÅ‘ ke, és István szemébe nézett. A pongyola vész esen szétnyÃ-lt a mellén. István megpróbált m ásfelé nézni, de nem sikerült. Harmadszori kÃsérletre elÅ‘vette a jogosÃ-tványát. A lány be lepillantott, visszaadta. - Szóval te vagy az Ist vánka?
- Mondtam, hogy én. - Egy hete elutazott. Összecsomagolt, és elment. Lehet, hogy külföldre, de nem mondta. Csak azt, hogy majd üzen, ha lehet. Többet nem tudok. - Értem. Miért kellett a jogsim? - Személyit bárki hamisÃ-that. Azt viszont keves en tudják, hogy neked hivatásos jogsid van. - Aha. Tényleg te vagy Mata Hari. - Fenét. Faragó Õginak hÃ-vnak. 4. - GyanúsÃ-tanak, hát gyanúsÃ-tanak - mondta Nór a, és vállat vont. - Ez a munkájuk. - Kösz - dünnyögte Miklós ingerülten. - Ma for mában vagy. A nÅ‘ dühösen fújt egyet. Imádta Miklóst a ma ga módján. De nem konfliktushelyzetben. Olyankor a kis Berényi kifejezetten elviselhetetlen volt. - Mi rosszat mondtam? A rendÅ‘rség nyomoz. Ez a d olga. A miénk pedig az, hogy megtaláljuk Ritát. És bizonyÃ-tékokat szerezzünk arra, hogy megre ndezte ezt az egészet. - Csak ennyi? - Miki a fejét ingatta. - Pofonegysz erű. - Nyugi. EgyelÅ‘re csak ijesztgetni tudnak, mást n em tehetnek veled. - Hál’ istennek. Ekkor lassan nyÃ-lni kezdett az iroda ajtaja. Mind ketten felpillantottak. András jött be görnyedt en, lesütött szemmel, aztán megtorpant, és egy ik lábáról a másikra állva a cipÅ‘jét kezdte bámulni. Nóra nem bÃ-rta tovább. - Gyere, ülj le! Miért téblábolsz? Miklós felsóhajtott. - Olyankor topog, ha elszúrt valamit - a bátyjá ra pillantott. - Na, mi van? Elnéztél egy tétel t a rendelésnél? Vagy Józsival vitatkoztál? András végre felnézett, és a székéhez sétál t. - Kihallgattak - mondta sápadtan, és leült. - Téged?
- Az a Kovács nevű rendÅ‘r. Két órán át fagga tott. Rólad. - Remek. Nóra hirtelen elÅ‘redÅ‘lt, és rosszat sejtett. - És mit mondtál nekik? - Szörnyű, de kihúzta belÅ‘lem, hogy egyszer vi ccelÅ‘dtünk. - András nem mert az öccse szeméb e nézni. - Azzal hülyéskedtünk, hogy jobb lenn e Nagyot eltenni láb alól. Nóra tüdejébÅ‘l sziszegve tört ki a levegÅ‘. E z nem lehet igaz. Egyre rosszabbul áll Miki szén ája. Rá is ripakodott, hogy mi a franc szükség volt erre, de a férfi csak vállat vont. - Viccnek gondoltam az egészet. Nóra egyáltalán nem találta viccesnek. - Légy nyugodt, a felügyelÅ‘nek nem olyan fejlet t a humorérzéke. Ha már itt tartunk - folytatta gúnyosan -, Miklós, nem viccelÅ‘dtél esetleg m áskor, más elÅ‘tt is? - Sok mindent mond az ember - szabadkozott Miki -, aztán a felét se gondolja komolyan. 5. Kovács mindent tudott Bartha Zsoltról. Õtnézet t egy-két régi aktát, és beszélt néhány kol légával is, úgyhogy meg volt gyÅ‘zÅ‘dve róla, hogy nem érheti meglepetés. Ismerte ezt a tÃ-pus t. Az elején mindegyiknek ilyen nagy a pofája. - Gondolom - mondta elnyújtva -, tövirÅ‘l hegyire mindent tud a robbantásról. Zsolt pimaszul vállat vont. - Attól függ, mi az, hogy tövirÅ‘l hegyire. Na jó. Akkor kezdjük, gondolta a százados. - Nem marad titokban semmi. - Konkrétan? - Például Berényi Miklós megjegyzései. - Itt kezdem elveszÃ-teni a fonalat. - Hallott-e olyat - Kovács hirtelen keményebb ha ngra váltott-, hogy Berényi Miklós valahol, val akinek azt mondta, hogy elege van Nagyból, és me g akarja ölni. A másik szemlátomást unatkozott.
- Gondolom, azt tudja, hogy Berényi és Nagy utál ták egymást. - Jó. Egyszerűbben. Hallotta-e, hogy Berényi hal álosan megfenyegette Nagyot? - Nem hallottam. - Néhány kollégám ott volt, amikor Nagy lebuko tt a maga meg Berényi Miklós segÃ-tségével. Å• k máshogy emlékeznek. - Akkor tessék rájuk hallgatni. Én csak egy pici pontocska vagyok. - Vicces, de a pici pontocskáknak néha nagyobb s úlyuk van a bÃ-róságon. Meg aztán - sóhajtott , és a körmét nézte - meg is lehet kicsit vakargatni azokat a pici pon tocskákat. Õtnézni a kicsi múltjukat. Kis stik li itt. Kicsit nagyobb ott. Bartha Zsolt hallgatott, aztán lassan Kovácsra em elte a tekintetét. - Mondjak valami terhelÅ‘t Miklós ellen? Ez az áb ra? Mert ha nem... És elhúzta a tenyerét a torka elÅ‘tt. - Csak azt kértem, hogy gondolkodjon - mondta a sz ázados ártatlan arccal. Aztán sokáig csak nézték egymást. 6. Ezt a nÅ‘t megerÅ‘szakolták, gondolta a taxis. Tu tira megerÅ‘szakolták. Szegény. A karján és a combján horzsolások, a ruhája szakadt és sáro s, vörös haja tépett és zilált. De az arca vo lt a legszörnyűbb. Réveteg beletörÅ‘dés és a visszafojtott hisztéria váltakozott rajta. A taxis idÅ‘sebb úr volt. A saját lánya sem leh etett fiatalabb az utasnál. LegszÃ-vesebben átö lelte volna, hogy szerencsétlen lány kisÃ-rhassa magát a vállán. De nem tette, mert arra gondol t, a hölgy jelen állapotában valószÃ-nűleg si kÃ-tófrászt kapna a mozdulattól. Jól sejtette. Marosi Krisztina egész úton, mÃ-g meg nem érke ztek a Mátyás király térre, erÅ‘sen fegyelmezt e magát, nehogy sikÃ-tófrászt kapjon bármitÅ‘l . Nagyjából mindentÅ‘l. Még mindig nem tudta el
hinni, hogy vele történt mindaz, ami... SegÃ-tsà ©g. De ezt csak gondolta. Ã-gy, kijelentÅ‘ módban . Viszont egymás után legalább százszor. - Nincs nálam pénz - lehelte Krisztina, amikor b efordultak a Berényi-ház elé. - Megvárna, amÃg szólok valakinek? Hogy fizesse ki... - Persze. Csak nyugodtan. Ne segÃ-tsek? - pislogott óvatosan a taxisofÅ‘r. - Nem, köszönöm. Most már rendben lesz. Mindjá rt lejön valaki. Belevaló csaj, gondolta a sofÅ‘r. Vannak - de há nyán! -, akiket ebben a helyzetben az ügyeleten kellene nyugtatózni. A belevaló csaj betipegett a kapualjba. Ösztönà ¶sen megnézte Berényi Miklós postaládáját. A név stimmelt. Tehát nem cserélték ki titokban az egész világot, konstatálta magában, majd k önnyedén elájult. Marosi Krisztinát a látszat ellenére nem erÅ‘sz akolta meg senki. Egyszerűen csak fáradt volt. P ontosabban: a legvégsÅ‘kig kimerült. Egy óra múlva Miklós hálószobájában feküdt , fejét a párnába fúrva, és halkan, de egyér telműen horkolt. Miklós mellette ült az ágy sz élén. Rég nem érezte magát olyan boldognak, m int most. Boldognak, de egyben zavarodottnak is. Szegény Kriszta! Miken ment keresztül! De legalà ¡bb megvan. Tulajdonképpen semmi baja. Szépen ki alussza magát, és kész. És kész. Éppen ez a bökkenÅ‘. Mert Krisztina e lÅ‘kerülésével a gubanc egyik szála megoldódo tt ugyan - de az égvilágon semmi sem lett érthe tÅ‘bb. MielÅ‘tt elaludt volna, Kriszta az irodában elmes élte, hogy mi történt vele. Beszámolója zavar os volt, több ponton balladai homályba veszett, de végsÅ‘ soron követni lehetett. A keresztelÅ‘ napján, éppen indulás elÅ‘tt Nagy Ferenc meglepte Marosi Krisztinát. Pisztoly volt nála. MegÃ-ratta az özvegy Marosiné állapotá ról szóló levelet (amit Krisztina bölcsen Cica micaként Ã-rt alá, Ã-gy próbálván jelezni, ho
gy hazugság az egész), azután lecipelte magáva l a Cherokee-ba. Krisztinának kellett vezetnie. S okáig kanyarogtak szerte Budapest külvárosaiban . A lány utólag nem tudta felidézni, hogy merre . ÉrthetÅ‘, hiszen rettegett. Ráadásul soha nem vezetett még dzsipet. Azt már szinte fölösleg es is meg- emlÃ-tenünk, hogy világéletében hÃrhedten rosszul tájékozódott. Bármikor képes volt eltévedni, akár a Kálvin téri aluljárób an is. Nagy Ferenc egy kihalt raktártelepre irányÃ-tott a Krisztinát. Azt mondta, váltságdÃ-jat akar a lányért. Ha Krisztina jól viselkedik, mindenki meg fogja úszni a dolgot. Kivéve Miklóst. Azutà ¡n megkötözte a lányt, egy büdös zsákot húz ott a fejére, és belökte a csomagtartóba. Egy darabig nem történt semmi. De rövidesen val aki kivette Krisztinát a dzsipbÅ‘l. Úgy, ahogy v olt, megkötözve, zsákkal a fején. Az illetÅ‘ n em szólt egy mukkot sem. Felvette a vállára, ci pelte egy darabig, azután belökte egy másik cso magtartóba. Ez a csomagtartó határozottan kény elmetlenebb volt. Kisebb és levegÅ‘tlenebb. Krisz ta fuldoklott a portól, tüsszögött, folyt az o rra. És félt, de úgy, mint még soha életében. És akkor hirtelen rettenetes detonáció rázta m eg az autót. Benne Krisztinát, és Krisztina min den porcikáját. A lány elvesztette a fejét. Si koltozni kezdett, köhögött, fuldoklott, bÅ‘göt t és újra sikoltozott. Azt hitte, itt a vég. Észre sem vette, mikor indult el vele az autó. A rra tért magához, hogy már jó ideje zötykölÅ ‘dnek. Rossz utakon mehettek sokáig, nagyon soká ig. De a vég még mindig nem következett be. Azután megálltak. KinyÃ-lt a csomagtartó, Krisz tinát kivették, ledobták a fűbe. Az autó még abban a pillanatban bÅ‘gve elhúzott. És megint nem történt semmi. Ezúttal végtelenül sokáig . Megpróbált kiszabadulni a kötelékbÅ‘l, de ne m sikerült. A nap egy darabig melegÃ-tette az old alát. Amikor már nem érezte a meleget, Krisztin a arra következtetett, hogy beesteledett. Csend v
olt, eltekintve némi madárcsicsergéstÅ‘l. Hihet etlenül szomjas volt. Szomjan fog halni. Akkor hà ¡t ez a vég. De nem az lett. Bicikli fékezett le Krisztina mell ett. - Mit tetszik itt csinálni? - kérdezte óvatosan egy kisfiúhang. - Szomjas vagyok - hörögte Krisztina. - Vizet! - Ugye, nem tetszett meghalni? - Azt hiszem, nem. Kioldoznál? És vedd le a fejem rÅ‘l ezt az izét. A kisfiú engedelmeskedett. Amikor azonban meglát ta Marosi Krisztina elképesztÅ‘en mocskos arcát, megijedt. Felkapott a biciklijére, és elszelelt. Valóban este volt már. Gyanús lila sávok az é g alján. Körben mezÅ‘k és szántóföldek. Krisztina egész éjszaka gyalogolt, fogalma sem v olt, hogy merre. Életében elÅ‘ször nem félt a sötétben. Túl volt már a félelmen. Magasan járt már a nap, amikor elérte Dabas leg szélét. A faluba azonban nem tudott bemenni, mer t elkergették a kutyák. Elindult az ellenkezÅ‘ i rányba, és rövidesen kiért az országúira. Nà ©hány autó nagy Ã-vben kikerülte, ami a lány a kkori állapotát tekintve több mint érthetÅ‘. à –tödiknek azonban egy taxi jött. Visszafelé tar tott Budapestre. Ezzel ért véget Krisztina nagy kalandja. Miklós óvatosan megsimogatta a lány vörös haj át. Soha nem szerette még ennyire. Krisztina há t megvan. Õm ez a tény alattomos, és egyre erÅ‘ teljesebb félelemmel töltötte el. Bizonyos szem pontból jobb volt, amikor még nem volt meg. Ért hetÅ‘bb volt. Most viszont, Krisztina élménybesz ámolójának fényében, már semmit sem értett. 7. A férfi az asztalon dobolt az ujjaival. KÃ-váncs i volt erre a nÅ‘re. Ha igaz, amit mondanak róla, jó lesz vigyázni vele. A délelÅ‘tti napfény ferde sugárban tűzött be a rendÅ‘rség ablakán. De már nem olyan ferdén
, mint amikor megérkezett. Egyre türelmetlenebb lett. Ideges mozdulattal az órájára pillantott. Az arany Rolex szerint már húsz perce váratjá k. Nem szokott hozzá az ilyesmihez. Persze mégiscsak jobb Ã-gy. Mert ha úgy bánnak vele, mint bármelyik csóró, mezei ügyvéddel, az azt jelenti, hogy fogalmuk sincs, ki a megbÃ-zà ³ja. Lassan hátradÅ‘lt, elÅ‘vett egy ezüst cigarettat árcát, és rágyújtott egy füstszűrös Camelr e. Ahogy az öngyújtót visszaejtette a zakója z sebébe, halkan megcsörrentek a Jaguar kulcsai. Az országban két ügyvédnek volt Jaguarja negyv enéves korára. Å• volt az egyik. Megengedhette m agának. Ugyanúgy, ahogy megengedhette magának a balatoni nyaralót, a dÃ-jnyertes vitorlás hajó t, a... Amikor nyÃ-lt az ajtó, a férfi felpattant. Atyavi lág! Ez aztán a nÅ‘! - Jó napot - mondta, amikor az Å‘r magukra hagyta Å‘ket. - Hogy van? - Szo-szo - felelte a lány, és leült az asztal t úloldalára. Az ügyvéd megpróbálta a helyére tenni magában a lányt. Mert most hirtelen kislánynak látszott. A szeme elÅ‘tt változott át nÅ‘bÅ‘l kislánnyá. Mit lá thatott meg benne a FÅ‘nök? Pedig nem szeret kül sÅ‘sökkel dolgozni. Most mégis kivételt tett. V ajon mért? Lett volna embere erre a munkára. Mé ghozzá egy régi, jól bevált profi. Aki csinál t már ilyet azelÅ‘tt is. Å• mégis ezt a vadidege n kezdÅ‘t választotta. Azt mondta, Ã-gy lesz a le gegyszerűbb. Mert Ã-gy sose fog kiderülni, hogy Å‘k állnak az akció mögött. Hisz ez a nÅ‘ a sa ját szakállára is elvégezte volna a feladatot. ÕllÃ-tólag volt valami magántermészetű elszà ¡molnivalója azzal az ürgével. És egy ilyen le hetÅ‘séget kár lett volna veszni hagyni. Å•k csa k a technikai hátteret biztosÃ-tották. A többit rábÃ-zták erre a bombázóra.
- Azért jöttem - kezdte óvatosan hogy megkérde zzem, van-e valami kÃ-vánsága. Ha akarja, áttet etem egy másik cellába. Vagy ha a bánásmód el len... - Hagyjuk ezt! - vágott közbe a lány türelmetl enül. - Mit gondol, mennyit fognak rám sózni? - Pár hónapot. Maximum fél évet. - KibÃ-rom. Hol kell letölteni? - Egerben. Az a legenyhébb. - Tudom. Fogház. Nem számÃ-tottam szállodára. Az ügyvéd kissé megnyugodott. Okos nÅ‘. Nyilvá n ezt látta meg benne a FÅ‘nök. Szereti az okos nÅ‘ket. Jó ötlet volt az ékszerbolt. - És mi van a... szóval azzal a másik dologgal? - váltott óvatosabb hangnemre a nÅ‘. - Nyugodjon meg. Az ügyfelem roppant hálás magà ¡nak. Soha nem feledkezik meg az Ã-géreteirÅ‘l. - Helyes. - Megkért rá, hogy a legjobb tudásom szerint ké pviseljem az érdekeit. - Kinek az érdekeit? - kérdezte a lány ártatlan pimasz-Sággal. Az ügyvédnek arcizma se rándult. - Amennyire én tudom, ebben az esetben közösek az érdekek. Ami jó neki, az jó magának is. Nem igaz? - De igen - mosolygott a nÅ‘, azután csendesen hoz zátette: - Legalábbis remélem. Bombázó, gondolta az ügyvéd. Milyen találó sz ó. 8. Berényi Miklós egy pádon ült a rendÅ‘rség fol yosóján, és a csuklóját bámulta. Próbálta elképzelni, hogy áll majd rajta a bilincs. ElÅ‘b b-utóbb meg fogja tudni. Most már biztos, hogy Rita volt. Hisz egyre több bizonyÃ-ték került elÅ‘. És mind egy irányba mutatott. Berényi Miklós felé. Az az üdvözült vigyor Kovács arcán. Amikor az este beállÃ-tott hozzá, hogy új hÃ-rei vannak. Majd a kapitányságon elmondja, mik azok.
Azóta játszik vele. Mint macska az egérrel. ElÅ‘ször mutatott neki egy kulcstartót. Az Å‘ kul cstartóját. Aztán egy tollat. Az Å‘ tollát. MindkettÅ‘t megtalálták a robbantás helyszÃ-nén . Amikor védekezni kezdett, hogy fogalma sincs, hog y kerültek oda, valaki biztos rá akarja terelni a gyanút, és Å‘ sejti is, hogy ki az, a százado s csak nézett rá, és a fejét ingatta. Akkor ab bahagyta. Úgyhogy azóta nem szól egy szót sem. Csak az à ¼gyvédem jelenlétében, mondta, és hirtelen meg érezte, hogy pontosan úgy viselkedik, mint egy b űnözÅ‘ azokban a hülye amerikai filmekben. Nóra meg sehol! Hiába hÃ-vta otthon, a mobilján , a nÅ‘t mintha a föld nyelte volna el. András m egnyugtatta, hogy Å‘ majd elÅ‘kerÃ-ti. De mikor, a z Isten szerelmére?! Lassan éjfél lesz. Mi a francot csinál ez a nÅ‘? - Semmi különöset - mondta a nÅ‘ másnap reggel Miklós irodájában. - TakarÃ-tottam, és vélet lenül kihúztam a telefon zsinórját. - És a mobilod? Nóra vállat vont. - Délután a bÃ-róságon volt dolgom, és kikapc soltam. Csak reggel vettem észre, hogy elfelejtet tem... - Na mindegy - vágott közbe a férfi dühösen, à ©s egy tollal kezdett játszani. Nóra zavartan beharapta az alsó ajkát. Muszáj volt hazudnia. Mert elÅ‘zÅ‘ este direkt húzta ki a falból a telefon csatlakozóját. És szándék osan hagyta kikapcsolva a mobilját is. Nem akarta , hogy megzavarják. Ugyanis volt nála valaki. Egy tizenhét éves fià º. Novák Csabának hÃ-vják, és Å‘ kölyökkora óta ismeri. Ott volt, amikor a világra jött, là ¡tta csecsemÅ‘ként, még vigyázott is rá egysze r-kétszer, most meg... Nem is érti. Mire észbe kaptak, már túl is voltak rajta. Aztán elaludta k. Fáradtan, összefonódva - mint a szerelmesek.
Most mégis kÃ-nosan érezte magát. Egy kicsit. M ert az egyik legfontosabb ügyfele, aki egyben az egyik legrégibb barátja is, miatta töltött el egy egész éjszakát a rendÅ‘rségen. Csak azért , mert Å‘... ...Miklós persze nem tudott Novák Csaba heves ka maszszerelmérÅ‘l. Nem tudott Nóra boldog lelkiis meret-furdalásáról sem. A szenvedélyrÅ‘l azonban tudott. A saját bÅ‘rén érezte, hogy milyen az, ha valaki szabadjára en gedi. Ahogy telt az idÅ‘, Miklós egyre biztosabb lett abban, hogy Rita robbantotta fel Nagy Ference t. Å• szabadÃ-totta ki Krisztinát, csak azért, h ogy Miklósra terelhesse a gyanút. Å• csinálja e zt az egész cirkuszt. Csak Rita lehetett. Senki m ást nem ismert Miklós, aki ekkora Å‘rültségre képes. A szerelmes, gyönyörű, gátlástalan, o kos, rettenetes és aljas Rita! Ilyen az, amikor b osszút áll. 9. Világgá nem mentek többé, de a véd- és dacsz övetség megmaradt. Szerették-e egymást szerele mmel Rita és István? Igen, és mégsem. Å•si és minden szerelemnél erÅ‘sebb kapocs fogta össze Å‘ket kora gyerekkoruktól kezdve. Olyan kapocs, a mi csak végletesen magukra hagyott testvéreknél tapasztalható néha. Ösztönösen és gondolkod ás nélkül védték egymást mindentÅ‘l és mind enkitÅ‘l. Volt ebben persze valami tiszta, egészs éges önzés. Ugyan ki védte volna Å‘ket? Aki me gtehette (például Rita apja), az nem akarta. Aki akarta (István anyja), az nem tudta. Amikor az „utolsó évfolyam―, Rita és Istvá n befejezte a negyedik általánost, megszüntettà ©k az aranydűlÅ‘i összevont iskolát. Addig kijà ¡rt hozzájuk a tanÃ-tó Biharújvárról. Azután Å‘k gyalogoltak be a 7. Számú Õllami Õltalán os Iskolába mindennap. Nyolc kilométert oda, nyo lcat vissza, hátukon táskával - kÃ-sértetet re jtÅ‘, fehér ködben, szúró októberi esÅ‘ben, h óviharban. István anyja eleinte még kézen fogt
a Å‘ket, és együtt indultak útnak reggelenként , ki az iskolába, ki a gyógyfürdÅ‘ vécéi felà ©. Azután István elkezdte szégyellni az anyját - valamint saját magát, azért, mert szégyelli az édesanyját. Azontúl Ritával kettesben jár tak iskolába. Rita bátyjaitól és nÅ‘véreitÅ‘l megszabadultak , de kaptak helyette egy egész osztályra való e llenséget. A két szerelmes pár, mindig együtt jár a legkevésbé sem zavarta Å‘ket. A pfuj, ne ülj mellém, trágyaszagod varinál is megbirkóz tak valahogy. A nem fogom meg a kezed, mert rárag ad a butaságért már pofon járt (és István na gy pofonokat tudott adni; még ha teli is volt az ellenÅ‘rzÅ‘je utolsó utáni igazgatói figyelmezt etésekkel), de ezt is túl lehetett élni. Az iga zi gondot a tanárok jelentették. Rita vad volt, szertelen és bosszúálló. Isten irgalmazzon annak, akit Å‘ szeret vagy gyűlöl! R itánál pedig nincs középút. Csak szeretni vag y gyűlölni tud. Agárdi Ferencet, a matektanárt például gyűlölte. Pontosabban szerelmes volt belé, halálosan, ahogy csak a kamaszlányok kép esek beleszeretni Å‘szülÅ‘ halántékú tanárukb a, ha az olyan férfias, mint Charles Bronson, és fél kézzel arrébb teszi a tanári asztalt, ha útban van neki, mintha csak valami tányért emel getne. A matektanár azonban pontosan kicentizte a távolságot önmaga és diákjai között. Látv ányosan nem volt hajlandó tudomást venni Rita r ajongásáról. Akkor kezdÅ‘dött a gyűlölet. Agárdi Ferenc akár a debreceni egyetemen is okta thatta volna a matematikát. Ehelyett egy biharúj vári kültelki iskolában nyűtte a napokat érte lmetlenül. Halálosan meg volt sértÅ‘dve. Agárd i Ferenc eredetileg tüzértiszt volt. 1956. októ ber végén Bánalmáson állomásozott az egység ével. Az utolsó parancs, amit kézhez vett, azt tartalmazta, hogy szálljon szembe mindenféle feg yveres csoportosulással, amely esetleg megjelenik a környéken. Azután megszakadt az összekötte tés Budapesttel. Másnap reggel pedig megjelentek
az orosz páncélosok a kertek alatt. Agárdi Fer enc jó katona volt, kitűnÅ‘ minÅ‘sÃ-téssel. Esz ébe sem jutott megszegni a parancsot. Ezért nem tanÃ-thatott az egyetemen, miután leszerelték, c sak Biharújvár határában, ahol a gyerekek fele enyhén értelmi fogyatékos. A legtöbb jócská n túlkoros, mire elér a hatodikig-hetedikig, és be sem fejezi az iskolát. BÃ-rni is alig lehet v elük, nemhogy számtant tanÃ-tani. Porosz drill k ell ahhoz is, hogy viszonylagos csend legyen az ó rán; hogy meg ne öljék egymást. Különösen a 7/a-ban. Oda jár az a kis növendék ribanc is ( Agárdi Ritát hÃ-vja Ã-gy magában), és villogó szemmel pofázik, és módszeresen rombolja az em ber tekintélyét, ráadásul okos, akár meg is t anulhatná a tizedes törtek titkait, de nem. Ez b eleköt, ahol csak tud. Kordában kell tartani. Nos, Ritát kordában lehetne éppen tartani - de nem Ã-gy. Pontosabban: Ã-gy nem. Bárhogy máshogy , de Ã-gy nem. Agárdinak viszont nincsenek más m ódszerei. Nem erre képezték ki a tüzérlaktany ában. Å• maga sem erre készült. Naponta felelte ti a lányt, aki erre szamárfüles ágyúkkal raj zolja tele a táblát, amik titokzatos módon haso nlÃ-tanak Agárdira. Még másnap is röhög az os ztály. Agárdi megpróbálja saját pályáján m egfogni Ritát: katonás szellemtelenséggel bárg yú kacsának, gólyaszökevénynek, mocsári kali nkának szólÃ-tja. Az osztály ezen is röhög. A matektanár azonban rendszeresen elköveti azt a hibát, hogy a kicsöngetés pillanatában (sÅ‘t, néha már óra alatt is) rágyújt. Rita elszÃ-v két teljes cigarettát (utóbb Istvánnak kell tà ¶bb pohár vÃ-zzel fellocsolnia), és az összes h amut gondosan beszórja a napló lapjai közé. Am ikor a tanáriban az osztályfÅ‘nöknÅ‘ átveszi a naplót Agárditól, és kinyitja, egész hamuesÅ ‘ hullik a ruhájára és az asztalra. Agárdi feg yelmit kap tanárhoz méltatlan magatartásáért. A háború egyre engesztelhetetlenebb. Már az eg ész iskola arról suttog, hogy Sági Rita és Agà ¡rdi Ferenc élethalálharcot vÃ-vnak.
A végsÅ‘ ellentámadás nem váratott soká magá ra. December közepén egy nedves mediterrán cikl on és az orosz sÃ-kságok felÅ‘l érkezÅ‘ jeges s zél találkozott Kelet-Magyarország fölött, me lynek eredményeként napokon át esett a hó. Ist ván és Rita már reggel másfél órát késett. Igazság szerint el se kellett volna indulniuk, d e túl sok volt már a hiányzásuk, a hatóságok pedig még nem rendelték el a hószünetet. Kora délután, amikor kiléptek az épületbÅ‘l, hatalmas fehér pihék táncoltak a levegÅ‘ben kit artóan. Teljesen üres és néma volt a hószÃ-nÅ ± utca, eltekintve Agárdi FerenctÅ‘l, aki az utca túloldalán próbálta beindÃ-tani viharvert Tra bantját. A hetedik kÃ-sérlet végül sikerrel járt. A tan ár felnézett, és észrevette a gyerekeket. Kiny itotta egy résre az ajtót, miközben vadul túrà ¡ztatta a motort, hogy le ne álljon. - Ãœljetek be! Hazaviszlek titeket - kiabálta. Ri ta azonban semmi pénzért se fogadott el szÃ-vess éget Agárditól. - Köszönjük, de nem kell. - Betemet a hó, mielÅ‘tt kiérnétek a városból! - Már megszoktuk - sietett István a lány segÃ-ts égére. - Bemegyünk Kispálékhoz. Lehet, hogy ott alszun k. Meg van beszélve - hazudta folyékonyan Rita. Mindenáron meg akart szabadulni a tanártól. - Ti tudjátok - adta meg magát Agárdi. Becsapta az ajtót, gázt adott, és csúszkálva, meg-meg farolva elindult az ellenkezÅ‘ irányba. Nem tudta , hogy mekkora hibát követett el. Nagyobbat, min t amikor a parancs értelmében lövetni kezdte az oroszokat. Rita és István kiballagott a városból. Egyre s űrűbb lett a pelyhek kavargása. Rövidesen valà ³ságos hószakadás kezdÅ‘dött. Egy darabig még jelezték az utat a fák, de azután azok is elma radtak. A láthatár elveszett a hófüggöny mög ött. Mintha egy fehér pihékkel teli, egyöntetÅ
±en szürkéslila dobozban araszoltak volna. Egysz er csak biztosak voltak abban, hogy elvesztették az utat. De mentek tovább, szinte mindegy volt, h ogy merre. Nem volt értelme visszafordulniuk, mer t azt sem tudták, a vissza merre van. Lassan söt étedni kezdett. A leheletük ráfagyott a sapkáj uk szélére. István már rég beszüntette a gondolkodást. De rékig érÅ‘ semmiben evickéltek. Aztán az jutot t eszébe, hogy el kellene búcsúznia Ritától. Hiszen ennyi volt, ez már nyilvánvaló. A követ kezÅ‘ pillanatban azonban megpillantották kedvenc búvóhelyüket, az öntözÅ‘csatorna zsilipje me lletti szerszámoskamrát. István megpróbált tüzet gyújtani az ásónyel ekbÅ‘l, de csak annyit ért el, hogy az apró hely iség megtelt füsttel. - Bújjunk össze - javasolta a lány. - Jó. A két gyereket másnap reggel találta meg a honv édség egyik osztaga. Egymást szorosan átölelv e aludtak a kamrában. Hajszál hÃ-ja volt, hogy m eg nem fagytak. Hajszál hÃ-ja volt, hogy nem kapt ak füstmérgezést. A rendÅ‘rség vizsgálatot kezdeményezett az ügy ben. Több tanút is találtak, akik látták az i skolaablakból, hogy Agárdi Ferenc a két gyerekk el beszél a hóesésben (azt persze senki sem hal lotta, hogy mit). Azután megkérdezték Agárdit, aki elmondta, hogy Å‘ segÃ-teni akart, de Ritáé k nem hallgattak rá. Végül a rendÅ‘rök megkér dezték Ritát is. A kislány egyetlen másodperc alatt felismerte, hogy megnyerte a matektanár ell eni háborút. - Mit mondott neked a tanár bácsi? Tényleg azt m ondta, hogy elvisz haza? - Dehogy. Azt nem mondta - hadarta Rita folyékony an -, csak azt, hogy tanuljunk rendesen, mert csü törtökön dogát Ã-rat. Hittek Ritának, mert mindenki tudott a két gyere k és a matektanár közötti drámai ellentétrÅ‘ l. Hittek már csak azért is, mert a tüzérkapit
ány nem mutatott jól a tanári karban. Hát ugye , a múltja. Agárdi Ferencet csendben eltávolÃ-t ották az iskolából. 10. Bekerült a gépezetbe. Érezte, ahogy a fogaskere kek a húsába marnak. És már nem az volt, aki e ddig. Sikeres vállalkozóból apró kis porszem l ett. Ide küldték, oda küldték, lökdösték, f elÃ-rták az adatait, mind a tÃ-z ujját belenyomk odták abba a gusztustalan festékes micsodába... Még napok múlva is ott volt a nyoma. - Na, álljon a falhoz, Berényi úr! Nem háttal! A technikust irritálta ez az alak. Ahogy néz. Mi nt aki meg van sértÅ‘dve a világra. Hogy fenn ho rdja az orrát. De már nem sokáig. Ha bekerül o da, leszáll majd a magas lóról, de le ám! Mind leszállnak. Mert azok a fiúk nem szeretik az il yen grófocskákat. Nagyon nem. Velük pucoltatjá k a cipÅ‘jüket. És még örülhetnek, ha megúss zák ennyivel. - ElÅ‘ször szembÅ‘l. Nem kötelezÅ‘ mosolyogni. Pedig Miklós nem mosolygott. És most egy pár hé tig nem is fog. Amikor villant a vaku, hirtelen a szeme elé kapta a kezét. A fotós kuncogott. - Aztán jobb profil, bal profil. Persze rossz irányba fordult. De nem érdekelte. Úgy érezte, hogy amit a nyakán egyensúlyoz, az egy nagy, homokkal teli vödör. - Nem tudja, melyik a jobb keze, ember? Bal, jobb.. . És mutatta. - Bocsánat - mondta Miki. A következÅ‘ pillanatban már gyűlölte magát à ©rte. Mért kellett most bocsánatot kérnie? Úgy viselkedik, mint egy féreg. Hogy is mondta Zoltà ¡n? Ha úgy viselkedsz, mint egy féreg, akkor úg y is fognak bánni veled, mint egy féreggel. Most anáig nem értette, mirÅ‘l beszélt akkor a báty ja. Oké. Ezentúl majd jobban vigyáz. - Végeztünk - vakkantotta a fényképész, aztá
n kiüvöltött az ajtón. - Gabó! Viheted az Å‘r izetest. Miklós hűvösen figyelte, ahogy az ürge unott kà ©ppel megfogja a karját. - Ha jól viselkedik, csinálunk egypár képeslap ot ezekbÅ‘l. Hogy elküldhesse a rokonoknak. Ãœdvà ¶zlet a zárkából. A fogdabéli szép napok emlékére. Vagy valami il yesmi. He? - és pimaszul rámosolygott. Aztán hirtelen elkomorult. Mert Miklós ránézet t. És volt valami a tekintetében, amitÅ‘l a tech nikus úgy döntött, hogy a hátralévÅ‘ poénoka t inkább megtartja magának. 11. - Gyilkosságra való felbujtással fogják vádol ni - mondta Nóra, és próbált nyugodt maradni. IdegesÃ-tette, hogy Kriszta itt rohangál az orra elÅ‘tt. Majdnem rákiáltott, hogy üljön már le , végül mégse szólt semmit. Neki se lehet kön nyű. Nóra alig tÃ-z perce ért vissza a kapitányságr ól, ahol Kovács megmutatta neki az Å‘rizetbe vé teli határozatot. Jól megszerkesztett kis irat v olt, azt meg kell hagyni. MeggyÅ‘zÅ‘. Szépen, akk urátusán felsorolta a bizonyÃ-tékokat, kitért az indÃ-tékra, az elkövetés körülményeire é s módjára, a gyanúsÃ-tott kijelentéseire... Sz óval végigvette az elkövetés objektÃ-v és szu bjektÃ-v körülményeit - s ezek mind arra utalta k, hogy Berényi Miklós áll a gyilkosság mögött. Nem csodálta, hogy a százados ilyen biztos a dol gában. Hisz minden apró részlet a helyén volt. Egy kicsit még Å‘ is elbizonytalanodott. - Miklóst? - hüledezett András. - Ugyan hogy ké pzelik? Milyen alapon? - Most talán nem ezzel kellene... - sóhajtotta K riszta fáradtan, de a férfit már nem lehetett l eállÃ-tani. - Ez akkor is felháborÃ-tó! Képtelenség! Ma, a mikor egy hajszálból megállapÃ-tják, hogy a gy anúsÃ-tott nagypapája szerette a nokedlit!
Nóra felnyögött. - Ebben most inkább ne mélyedjünk el. - De hát ez a modern kriminalisztika? - András n em adta meg magát olyan könnyen. - Hogy Mikit a rács mögé dugják, miközben az igazi gyilkos s zabadon mászkál és röhög a markába? Az ügyvédnÅ‘ bólintott. - Akkor nekünk kell megtalálnunk az illetÅ‘t. Mi klósnak meggyÅ‘zÅ‘dése, hogy Rita áll a robbant ás mögött. - Egy bosszúálló szörnyeteg - sziszegte Kriszt a komoran -, aki meggyűlölte Miklóst. Nem visel i el a visszautasÃ-tást. - Csak az a baj, gyerekek - mondta András lemondà ³an -, hogy Pista már kereste, de nem találta. A lakásából kiköltözött, és gyakorlatilag se mmit nem tudunk róla. - Márpedig meg kell találni - rázta a fejét Nó ra. - Különben nem tudjuk kihozni Mikit. - Adjunk fel hirdetést! - torpant meg Krisztina, aztán hadarva folytatta: - Minden országos napil apban. Keressük, mint eltűnt rokont. Magas jutal om a nyomravezetÅ‘nek. - Jó! Ez jó! - lelkesült fel András is. - Vég ül is akárhol bujkál, elÅ‘bb-utóbb találkozni a kell emberekkel. A nÅ‘ tűnÅ‘dve nézett rá. Végül is meg lehet p róbálni. Legalább csinálnak valamit. 12. Marosi Krisztina szemében nem az volt Rita legnag yobb bűne, hogy megölte Nagyot. Nem is az, hogy Miki nyakába akarja varrni ezt az egészet. Nem. Sági Rita el akarta venni tÅ‘le a férfit, akit s zeretett. Igaz, Marosi Krisztina sok férfit szeretett már életében. Miklós volt az ötödik, ha nem szám Ã-tjuk a futó kalandokat. Úgyhogy ne számÃ-tsuk. Dögölj meg, gondolta Kriszta sötéten. Belefúr ta a fejét Miklóssal közös párnájába. Újra bÅ‘gött egy sort. Az Å‘ Miklósát siratta. És saját magát.
Mire tizennégy éves lett, Marosi Krisztinának v égképp elege lett az alföldi mezÅ‘városból, a hol született. Szépen fejlett lány volt, és ez t tudta is magáról. Annyira legalábbis tudta, h ogy felvegyék az egyik kecskeméti gimnáziumba. Csak az általános iskolai osztályfÅ‘nökéhez k ellett egy kicsit kedvesnek lennie, de ez már akk or se esett nehezére. Még élvezte is. A férfi harminc évvel volt idÅ‘sebb nála. Kriszta szeret te. Legalábbis akkor ügy érezte. Egy kicsit tal án mintha az apja lett volna. Olyan megnyugtató volt, meleg és biztonságos. Ahogy vigyázott rá . Ahogy törÅ‘dött vele. Ezt az apaságot ugyan f űszerezte némi ószövetségi Ã-z, de ettÅ‘l csa k még izgalmasabb lett a történet. Aztán jött az a szÃ-nész. Legalábbis Å‘ azt á llÃ-totta magáról, hogy szÃ-nész. Kapott ugyan néha egy-két epizódszerepet, és egyszer majdne m beugrott egy komolyabb darab fÅ‘hÅ‘sének helyé re is - de az biztos, hogy a nevét nem jegyezték egyetlen tÅ‘zsdén sem. Kivéve a Bács-Kiskun me gyei falusi művelÅ‘dési házakat, ahová haknizn i járt. Ott mindenki tudott róla. Kriszta egy sz Ã-njátszó tanfolyamon ismerte meg. Akkor még az t hitte, hÃ-res szÃ-nésznÅ‘ lesz belÅ‘le Pesten. Két évet kellett elvesztegetnie az életébÅ‘l, hogy rájöjjön, mindez hiú ábránd csupán, é s hogy a Művész Úrnak koránt sincs akkora befo lyása a szÃ-nészvilágra, mint szerette volna. A zóta se érti, hogy dÅ‘lhetett be annak az ócska szövegnek. Hisz még egy normális lakásuk se v olt. Egy olcsó kis garzonban nyomorogtak Kecskemà ©t peremén. A férfi állandóan azt hajtogatta, hogy a legnagyobb sztárok is Ã-gy kezdték, meg h ogy valahonnan el kell indulni, és hogy bÃ-zzon b enne. Majd, majd, majd! A lánynak elege lett a ha logatásból. Aztán, amikor egy reggel észrevett e azt az apró kis ráncot a szája sarkában, hal álosan megrémült. Mert a ráncnak elÅ‘zÅ‘ nap m ég nyoma se volt. Mindig is olyan volt a bÅ‘re, m int egy kisbabának. Megérezte, hogy öregszik. H a nem vigyáz, úgy elszállnak felette az évek,
hogy... Azt már nem! Ennél Å‘ többet érdemel. Úgyhogy szépen búcsút vettek egymástól. Aztán Pestre jött. Két héten belül megismerke dett egy jól menÅ‘ cég marketingmenedzserével. További egy héten belül a szeretÅ‘je lett. NÅ‘s volt, két gyerek apja - de Kriszta akkor már ne m törÅ‘dött ilyesmivel. A férfi két évre elÅ‘ re kibérelt neki egy szép, tágas, berendezett l akást a Hajnóczy utcában. Hetente háromszor jà ¡rt fel hozzá. Volt, hogy négyszer. És mindig e bédidÅ‘ben. Ajándékokat is vett neki. Egy bunda , néhány ékszer - még zsebpénzt is kapott min den hónapban. Akkor beiratkozott egy úgynevezett PR-tanfolyamra. Az egyik tantárgyat a szeretÅ‘je tanÃ-totta. Aztán a férfi egyszer csak megunta. Azt mondta, ne haragudjon, de jobb lenne, ha befe jeznék. Még egy fél évig a lakásban maradhat, ki van fizetve, de ezzel vége. Kriszta sÃ-rt. Kà ¶nyörgött. Hiába. Egy hónappal késÅ‘bb elment hostessnek. És megis merte Zolit. Berényi Zoltán jóképű volt, elegáns, charmeo s és nagyvonalú. Aki mindent megkapott az élett Å‘l. Å•t is megkapta. És még csak meg se kellett erÅ‘ltetnie magát. Kriszta egyszerűen a karjaib a omlott. Nem lehetett neki ellenállni. Persze ne m is akart. Mindig ilyen férfiról álmodott. Berényi Zoltán úgy bánt vele, mint egy kutyáv al. Pontosabban, mint egy kitartott nÅ‘vel. Az vol t, persze, de a többiek ezt sose éreztették. Mà ©gis Zoltán volt a legtökéletesebb. Még abban is tökéletes volt, hogy meghalt. Ha Zoltán nem hal meg, Marosi Krisztina soha nem j ött volna össze a legkisebb Berényivel. Miki maga volt a fÅ‘nyeremény. Mert Å‘ végre igazán szerette. És ez Ritának n em tetszett. Ezért aztán mindent megtett, hogy e lszakÃ-tsa Å‘ket egymástól. És nem válogatott az eszközökben. De most eltájolta magát. Rosszul mérte fel az ellenfelét.
13. Minden hiába, gondolta Csurgó István. A Berény i Kft. irodájában ült, egy mély fotelban, elÅ‘ tte sör - mégis úgy érezte magát, mintha kiha llgatáson volna. - Pista! Kezdjük elölrÅ‘l. Mit tudunk? - kérdez te Krisztina nagyjából kétszázötvenedszer. István nem válaszolt. Nem volt értelme. Krisztà ¡ra nézett, és arra gondolt, hogy olyan ez a nÅ‘ , mint egy felbÅ‘szÃ-tett anyatigris. Nem szÃ-vese n került volna most az útjába. Csak úgy pattog tak a szikrák körülötte. - Hová járt? - toldotta meg Nóra. - Voltak-e törzshelyei? - folytatta András. - Volt egy pár - szólalt meg végre István. - A Hathuszonnégyes, a Tulipán... - megrázta a fej ét. - De biztos, hogy ezekre nem megy vissza. Ez csak idÅ‘pocsékolás. - Nem érdekel! - vágta rá Kriszta eltökélten. - Én végigjárom mindegyiket. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a legkisebb eshetÅ‘séget is k ihagyjuk. Indulok. István szomorúan nézte Krisztinát. Hiszen Å‘ m ár végigjárta ezeket a helyeket. Végigjárt mi ndent. És az elmúlt fél órában részletesen e l is mondta mindezt. De azért nem semmi ez a nÅ‘. Mármint Krisztina. Miklós hálát adhat az égn ek. - Veled megyek - mondta hirtelen, felállt, és Kr iszta mellé lépett. - Csak sajnos nem vagyok tú l gyors. - Kisfiúsán elmosolyodott. - Tudod, a h átam. - Én intézem a hirdetéseket, és vállalom a tel efonügyeletet - mondta Nóra. - A jutalomról ne feledkezz meg! - szólt Krisztin a. - Én mit csináljak? - kérdezte András bizonyta lanul. Aztán Istvánra nézett. - Veletek megyek. - Te inkább maradj itt, és tartsd nyitva a szeme d - ajánlotta Nóra, mire a férfi sértetten vá llat vont. - Ennél talán többre vagyok képes.
- Ez nem vicc! - az ügyvédnÅ‘ halálosan komoly volt. - Tartsd szemmel Claudiát. Elég baja van M ikinek, nem hiányzik, hogy innen, belülrÅ‘l is v alami meglepetés érje. Ez igaz, gondolta András. 14. Berényi Miklós kezdett kikészülni. Úgy érezt e, hogy ezt a világot nem neki találták ki. Mer t itt mások voltak a szabályok, mint odakint, az életben. Hiába próbált kemény maradni, a többiek még k eményebbek voltak. DélelÅ‘tt, az udvaron szerencséje volt. Amikor a z a nagydarab strici belekötött. Sértegetni kez dte. Lökdösni. Aztán megpróbálta megütni. Miklós csak a szemét nézte. Ezért aztán egy t izedmásod-perccel elÅ‘bb tudta, hogy mire készü l az a féreg. Ahogy elindult az ökle az arca fel é, Miklós hirtelen valami jeges nyugalmat érzet t. Mert a fiú lassú volt. Nagyon lassú. Elbánt Å‘ az árvaházban sokkal keményebb fickó kkal is. Nem is emlékezett, hogy hány kötekedÅ‘ utcaköl yköt vert félholtra akkoriban. Sokat. És a test e sose felejtette el azokat a mozdulatokat. Igaz, akkor ott volt mellette Zoli is, aki rögtön köz belépett volna, ha az öccse alulmarad. De erre r itkán került sor. Úgyhogy Miklós elegánsan sasszézott egyet hát rafelé. Az ütésnek Ã-gy csak a szele ért el ho zzá. Jól ismerte ezt a szelet. Aztán Å‘ ütött . Gyorsan, mint a villám. És csak egyet. De ebbe n az ütésben benne volt minden. Elkeseredés, dà ¼h, félelem - meg nyolcvan kiló csont és izom. A strici nem adott ki egy hangot se. A vér elborà -totta az arcát, aztán óvatosan, mint egy lassà -tott filmen, a földre hanyatlott. Amikor Miklós unottan arrébb sétált, látta, m ilyen képet vágnak a többiek. A tekintetük nem sok jót Ã-gért. Úgy látszik, ez az ütés tö
bbet ártott neki, mint amennyit használt. De jó lesett. Berényi Miklós tudta, hogy legközelebb nehezebb dolga lesz. 15. Nem kellett sokat várnia. Alig másfél órát. - Klassz ez a zsebrádió, öcsi! Miklós teste megfeszült. Szóval kezdÅ‘dik. - Kösz - felelte unottan. A priccsén feküdt. A másik ott állt mellette, és tűnÅ‘dve nézett le rá. Boros Gyulának hÃ-v ták. Eddig nem sokat beszéltek egymással, de mi nd a ketten tudták, hogy elÅ‘bb-utóbb erre is so r kerül. De azért Miki jobban örült volna az u tóbbnak. Mert ezen a hat négyzetméternyi területen Gyula volt a király. A két másik, Laja és Csiga nem sokat számÃ-tott. Most se szóltak semmit. Csak csendben félrehúzódtak, és türelmesen lesték , mi következik. Miki maga alá húzta a lábát, hogy felpattanhass on, ha majd eljön az ideje. - Adde - mondta Gyula lágyan, és tenyérrel fölf elé kinyújtotta a kezét. - Mért adnám? - kérdezte Miki, és nyelt egyet. - Mer én aszondom. Eljött az igazság pillanata. Tudta, hogy semmi esélye Gyulával szemben. A fé rfinak lassú, lomha, tohonya mozgása volt, de Mi klós érezte, hogy ez csak a látszat. LegszÃ-vesebben odaadta volna neki azt a hülye rà ¡diót. Csakhogy ez a történet nem errÅ‘l szólt . Hanem a beavatásról. Meg arról, hogy eldÅ‘ljà ¶n, kinek hol a helye. Úgyhogy most nem hátrálh at meg. Csak az idÅ‘t húzná vele. Egy pillanatra becsukta a szemét. Tudta, hogy mos t nagyon megverik. De legalább túllesz rajta. Fe lsóhajtott, és keményen a másik szemébe néze tt. - Vedd el - mondta, és ugrott. Fejjel elÅ‘re érkezett Gyula hasába. Az meglepet
ten felhördült. Aztán Miklós hirtelen átkarol ta a férfi derekát, és megpróbálta átdobni m agán. Mintha egy villanyoszlopot akart volna kicsavarni a helyébÅ‘l. A következÅ‘ másodpercben egy kÅ‘kemény térd c sapódott az arcába. Miki hátratántorodott. Ali g látott valamit. ElindÃ-tott ugyan egy bizonytal an balhorgot abba az irányba, ahol az ellenfelét sejtette, de nem sok meggyÅ‘zÅ‘dés volt az üté sben. Úgyhogy becsületbÅ‘l gyorsan utánaküldö tt még egy jobbegyenest is. De az is csak a leveg Å‘t kaszálta. Bárcsak vége lenne már, gondolta fáradtan, azt án megjelent a szeme elÅ‘tt egy akkora ököl, mi nt a Gellérthegy, és már érezte is a fejében azt a fájó, fényes villanást, ami végre kitö rölt onnan mindent. 16. - Nem jött össze, mi? - kérdezte Miklós higgadt an. - Csak blöffölt. Kriszta lehajtotta a fejét. SÃ-rt. Képtelen volt belenézni Miklós felismerhetetlenségig összev ert arcába. Most mondta el, hogy a hirdetésre je lentkezett egy pasas, aki azt állÃ-totta, hogy tu dja, hol van Rita. - Csak blöffölt a pasas? - sürgette a választ M iklós. - Ezt már sosem tudjuk meg. Úgy tűnt, ismeri, d e nem volt hajlandó elárulni, hol van, amÃ-g az üzlet létre nem jön. Erre Nóra nem adta oda a pénzt. - Jól tette - bólogatott Miklós. - Azt hittem, jobban le fog törni a dolog - döbb ent meg a lány. Ez volt az egyetlen halvány esé ly az utóbbi idÅ‘ben, hogy elÅ‘kerÃ-tsék Ritát. A férfi vállat vont. Kriszta csodálta érte. - SzámÃ-tottam rá, hogy ilyenek is lesznek - dü nnyögte Miklós. Azután megrázta a fejét, fels zisszent, mert megmozdult valamelyik véraláfutá s, úgyhogy abbahagyta a fejrázást. - De azért
csak tudja valaki, hol van. Nem tűnhetett el a fà ¶ld szÃ-nérÅ‘l. Kriszta kételkedett ebben. Å• még ezt is el tudta képzelni. Ritáról bármit. - Már mindenhol kerestük - mondta csendesen. - István felhÃ-vta a régi ismerÅ‘seit? - Hetek óta senki se látta. Miklós fáradtan hátradÅ‘lt. Alaktalanná dagadt jobb fülét masszÃ-rozta óvatosan. Fájt. - Hol az istenben lehet? - suttogta maga elé. - M eg kell tudnom, különben itt öregszem meg. Becsukta a szemét, és gyorsan még egyszer átgo ndolta az egészet. Már nem tudta, hogy a fájdal omtól izzik-e inkább a feje, vagy a megfeszÃ-tet t gondolkodástól. Hol lehet Rita? Végigpörgett e magában az összes lehetÅ‘séget. Hova menne Å‘ , ha fel akarna szÃ-vódni? Mit csinálna, ha... Hirtelen megmerevedett. Hát persze! LegszÃ-vesebben az asztalba verte volna a fejét. Hogy lehet, hogy ez idáig nem jutott eszébe? Mil yen hülye volt! Megérdemelné, hogy itt rohadjon meg. Rájött, hol bujkál az a szörnyeteg. 17. Csurgó István tudta, hogy Å‘ az egyetlen ember, akivel Rita hajlandó szóba állni. Ezért aztán nem csodálkozott, amikor meghallotta Kriszta ké rését. Csak úgy áradt a kétségbeesés a nÅ‘ hangjából. - Egerben van. A nÅ‘i börtönben. Lementem hozzá , de nem fogadott. Érted? Nem állt velem szóba. András hagyott neki üzenetet, mintha Å‘ lenne M iki, de arra se válaszolt. Pista, megteszed? Ugye , megteszed? Menj el hozzá, és... Csurgó nem mondhatott nemet. Végül is Å‘ hozta Ritát a , Berényi család nyakára annak idején . Úgyhogy az is az Å‘ kötelessége, hogy megszab adÃ-tsa Å‘ket tÅ‘le. Mert a lány most túlment mi nden határon. Börtönbe juttatta Miklóst. Egy o lyan bűntett miatt, amit nem Å‘ követett el. Persze ennek is megvolt az oka. Mert Sági Rita is
lehúzott már a sitten majdnem két évet. Mégh ozzá éppen Miklós miatt. Vagyis inkább Miklós helyett. Mindig megkeseredett a szája, ahányszor eszébe j utott az a csempészési ügy. Amikor a lány magára vállalt mindent. És, mint egy romantikus regény hÅ‘snÅ‘je, emelt fÅ‘vel be vonult a börtönbe. Hogy megmentse a szerelmét. István meg hagyta. István ököllel a falba vágott. Legalább magá nak ne hazudjon! Dehogy hagyta. Ennél sokkal nagy obb a bűne. SegÃ-tett rábeszélni Ritát, hogy v igye el a balhét. Hogy mért segÃ-tett? Mert Berà ©nyi Zoltán megkérte rá. Ilyen egyszerű. A férfi sose kért tÅ‘le szÃ-vességet. Se elÅ‘tt e, se utána. Csak akkor egyszer. És Å‘ belement. Elárulta azt az embert, akit a világon a legjob ban szeretett. Zoltán kedvéért. Ezt sose tudta megbocsátani magának. És volt még valaki, akit meggyűlölt emiatt. Zoltán? Nem. Dehogy. Rá nem tudott haragudni. Me rt Å‘ olyan ember volt, aki fölötte állt mindan nyiuknak. Mintha az apja lett volna. Sokkal inkáb b, mint az igazi apja. Nem. De kellett valaki, aki betölti a bűnbak szerepé t. És István mindenért Berényi Miklóst okolta . Most mégis arra készül, hogy éppen az Å‘ fejé t húzza ki a hurokból. Abból a hurokból, amit Rita csomózott. Ãœgyes, formatervezett hurok volt . Olyan szorosan feszült Miklós nyakára, hogy a zon már csak a csoda segÃ-thet. Vagy Csurgó István.
III. RÕCSOK 1. Amikor Rita végre belépett az ajtón, a férfi fe
lpattant. - Istvánka! - kiáltott fel a nÅ‘ örömmel. - Hog y kerülsz ide? - Szervusz - nyögte Pista, és nyelt egyet. Szebb , mint valaha. A börtön, úgy látszik, meg se k ottyan neki. De mit csodálkozik ezen? A múltkor ugyanez volt. Más nÅ‘ kozmetikushoz jár, meg az arcára ken mindenféle trutymót, hogy tartsa a f ormáját - Rita meg bemegy a rács mögé, hogy h űsöljön egy kicsit. Megáll az ész. - Rád nem számÃ-tottam - nézett kedvesen a férf ira, és leült. - Miért nem? - kérdezte István zavartan. - Hát ki szokott téged látogatni, ha hűvösre kerül sz? - Igaz - mosolygott a nÅ‘. Te jó ég! Ez a mosoly. Ez nem lehet egy gyilkos mosolya. Sokkal inkább azé a kislányé, aki egy szer felmászott a jegenyefa tetejére. - Jól vagy? - kérdezte, aztán arra gondolt, hog y ennél hülyébbet nem is kérdezhetett volna. à ‰s miért izzad a tenyere? Rita elhúzta a száját. - Hát... a kaja gyenge, de vigyáznak rám. István kényszeredetten felnevetett. Hülye kérdà ©s, hülye válasz. - És te? - nézett rá a lány. - Nem nyertem meg az ötöst. - Milyen kár. A franc ebbe a beszélgetésbe! Mint az idegenek. H ogy vagy, meg ilyesmi! Elég ebbÅ‘l! Csurgó István hátradÅ‘lt. - Jól eltűntél, hallod? - mondta aztán, és ab ban reménykedett, hogy nem remeg a hangja. - Alig találtam rád. Mi a fenét csináltál, hogy meg int rács mögé dugtak? - Egyéni akció - felelte a lány. - Egy hülye k is lopási ügy. De zokon vették. Fuccs a feltét eles szabadlábnak. Sóher voltam. No persze. - Mért nem szóltál, hogy nincs pénzed? Adhattam volna.
- Na és az önérzetem? - kérdezte Rita gúnyosa n. - Az kutya? Itt gondoskodnak rólam. Meleg éte l, fűtött cella, és ez a legbiztonságosabb hel y az országban. Milyen vicces!, gondolta István keserűen. Már m egint hülyének nézi. Mindig is annak nézte. Va gy mégse? A legjobb barátja volt. A szerelme. Le het, hogy egyoldalú volt ez a szerelem, de az mos t nem számÃ-t. Å•k mindig összetartoztak. Kéz a kézben vészelték át az aranydűlÅ‘i éveket. Ahol mindenki ellenük volt. Az egész világ. Csa k egymásra számÃ-thattak. - Ki akarna téged bántani? - kérdezte mosolyogv a, és eszébe jutott az éjszaka, amikor Rita elv ette a szüzességét. - Van néhány tippem - dünnyögte Rita elnyújtv a, aztán hirtelen témát váltott. - No és mi à ºjság a Berényi cégnél? István arca megfeszült. Most nincs idÅ‘ a nosztal giára. Neki küldetése van. - Bajban vannak - mondta halkan, és keményen a l ány szeme közé nézett. - Miklóst gyilkosságg al vádolják. - Ó - kezdte a nÅ‘ a szÃ-njátékot. - Tudod, ide nem járatok újságot, de azért hallottam ezt-a zt. A férfi tudta, hogy hazudik. És a lány is tudta , hogy Å‘ tudja. De csak játszottak tovább. - Gondolom - folytatta Rita tűnÅ‘dve -, Miki nehe zen viseli. Ha jól emlékszem, mindig rettegett a bezártságtól. - Ahhoz képest, hogy jogtalanul tartják ott, egé sz jól bÃ-rja. A lány arca maga volt a döbbenet. A szája elnyà -lt, a szemöldökét felvonta - de hiába. A fér fit nem tudta becsapni. Persze nem is akarta. - Úgy érted, a rendÅ‘rség nem a tettest kapta el ? - kérdezte hitetlenkedve. István bólintott. - Úgy. Miklós ártatlan. Å• mindig a kemény fià ºt alakÃ-tja, de te is tudod, hogy nem volna képe s gyilkosságra.
- Sosem tudhatod, hogy egy ember mire képes - mos olygott a nÅ‘ hidegen, aztán gonoszkodva folytatt a: - Feltételezem, vannak bizonyÃ-tékok is. - BizonyÃ-tékok? - kérdezte a férfi gyanakodva. - Igen - vágta rá Rita. - Azok pedig magukért be szélnek. Szóval mégis igaz. - Lehet, hogy te többet tudsz, mint én? - suttog ta István, és hirtelen elsötétült a szeme. It t az ideje, hogy végre kiugrassa a nyulat a bokor ból. Sági Rita töprengve nézte. Szegény Istvánka. Már megint csak a postás szerepe jutott neki. Az arcára volt Ã-rva, hogy nem szÃ-vesen jött. De itt van. És olyan szemekkel néz rá, mint még s oha. Úgy látszik, csalódott benne. Pedig Å‘ meg érthetné. Å• egyedül. - Tudom, hogy kezdettÅ‘l féltékeny voltál Krisz tinára - mondta éppen óvatosan. - Aztán rájö ttél, hogy Miklós miattad sohasem szakÃ-t vele. És te nem szoktál vesztesként levonulni a szÃ-n rÅ‘l. - Rossz nyomon vagy. A férfi lehajtotta a fejét, aztán szomorúan fel pillantott. - Rita - mondta lágyan. - Olyan régóta ismerjü k egymást. Engem nem rázol át. Te voltál. És Miklós is ezt gondolja. A nÅ‘ diadalmasan mosolygott. - Az jó! Nagyon jó, ha ezt gondolja - aztán meg változott a hangja. - Legalább tudja, kiért csà ¼csül ott, ahol van. - Vallomást kell tenned - rázta a fejét a férf i. - Nem hagyhatod, hogy Miklós bűnhÅ‘djön miat tad. Rita szinte sistergett a gyűlölettÅ‘l. A legtöb b nÅ‘ megcsúnyul ilyenkor. Å• csak még szebb let t. - Mit gondolsz, én kinek a hibájából húztam l e azt a két évet? - Csak úgy csikorgott a hangj a. - FelÅ‘lem ott rohadhat a börtönben! Mondd me g neki!
- Nem lehetsz ennyire aljas, Rita! - zihálta Istv án elhűlve, de a nÅ‘ már nem figyelt rá. - Ezt nem teheted! Hirtelen elhallgatott, mert már csak a lány hát át látta. Szeretett volna utána kiáltani, de n em jött ki hang a torkán. 2. Kriszta nem tudott aludni. Túlságosan tele volt a feje a mai nappal. Már éppen kezdett volna jó l alakulni minden, amikor István meghozta a hÃ-rt . Hogy Rita mindent bevallott. De csak neki. Négyszemközt. Azért csinálta az egészet, hogy bosszút álljon Berényi Miklóson . Kriszta elÅ‘ször nem akarta elhinni, hogy ilyen l étezik. Hogy egy nÅ‘ ilyet tegyen egy férfival, csak azért, mert az kosarat adott neki. Ez már p szichiátriai eset. Aki képes ilyesmire, annak ne m is börtönben a helye. Hanem diliházban. Aztán mindent megértett. Amikor István elmesél te azt a csempészési históriát. Egészen beles ápadt a dühbe. És az undorba. Å• semmit nem tud ott errÅ‘l. Miklós már megint becsapta. Akkor egy pillanatra meggyűlölte a férfit. Csak azt kapta, amit megérdemelt. Mert eszébe jutott, mit érezhetett Rita. Aki Mik i kedvéért magára vállalt egy bűncselekményt . Aztán egy szó nélkül lehúzott két évet a rács mögött. Csak azért, hogy megmentse a szer elmét. Kriszta a párnába fúrta az arcát, és zokogott. Az a lány két hosszú évet áldozott az életébÅ‘l Berényi Miklós valószÃ-nűtlenü l kék pillantásáért. Csak az a nÅ‘ képes ilye smire, aki halálosan szerelmes. Amikor megkérdezte magától, hogy Å‘ mit tett vo lna Rita helyében, nem tudott válaszolni. Próbà ¡lta ugyan gyÅ‘zködni magát, hogy valószÃ-nűle g ugyanezt - a lelke mélyén tudta, hogy ez hazug ság. Hirtelen kipattant az ágyból, és a fürdÅ‘szobà ¡ba viharzott, aztán a két könyökére támaszk
odva görcsösen hányni kezdett. Miután mindent kiadott magából, hideg vÃ-zzel megmosta az arcá t, aztán dagadt, vörös szemmel a tükörbe mere dt. - Szeretlek, Miki - zokogta, és hagyta, hogy a kà ¶nnyei végigcsorogjanak az arcán. - Nagyon szere tlek. De már tudta, hogy van egy nÅ‘ az egri börtön e gyik cellájában, aki még nála is jobban szeret i. És ez ellen nem tehetett semmit. 3. Rita ebédelt. A hatalmas étkezÅ‘t tÃ-z hosszú a sztalsor osztotta katonás sávokra. Minden sávra jutott egy felügyelÅ‘nÅ‘. Beszélgetés, edényc sörömpölés, nevetés hangja töltötte be a te rmet. Néhány rab vicceket mesélt. - Te nem eszed meg? - kérdezte Rita a mellette ül Å‘t. Az a fejét rázta. - Nem. Hányingerem van tÅ‘le - és eltolta a tán yért maga elÅ‘l. - És ezt nevezik ételnek. Rita vállat vont, és jóÃ-zűen folytatta az evà ©st. Közben mosolygott. Hisz olyan jól alakul mi nden. Miki börtönben rohad, és ha rajta múlik, ott is fog maradni még vagy tÃ-z évig. És az a legszebb az egészben, hogy a férfi pontosan tud ja, ki juttatta oda. És miért. Az se utolsó szempont, hogy vár rá odakint ötm illió forint. Azzal már lehet valamit kezdeni. N em sok persze, de ahhoz, hogy beinduljanak a dolgo k, éppen elég. Egy év nyugalom. Vagy akár kett Å‘, ha egy kicsit meghúzza magát. De Å‘ nem fogj a meghúzni magát. A lány ábrándozni kezdett. Lehet, hogy beiratkozik valami tanfolyamra. Tudta, hogy jó feje van. És keres magának egy férfit . Aki szereti. Aki elviszi táncolni, elviszi étt erembe, virágot vesz neki, aztán egy szép nap m egkéri a kezét, és... Hirtelen megállt a kezé ben a villa. Mert ahogy elképzelte a történetet , végig Miki arcát látta maga elÅ‘tt. Rita elsà ¡padt. A mellette ülÅ‘ boldogan nézett rá. - Ugye, hogy nem lehet megenni? Én mondtam.
4. Délben ült össze a válságstáb a Berényi Kft . irodájában. Alig fértek be, annyian voltak. C surgó István, Berényi Claudia, Fenyvessy Sándo r, Hoffer József, Balogh Nóra, Berényi András - és persze Krisztina, aki összehozta Å‘ket. - Miklós állapota egyre romlik - kezdte a lány a beszámolót. - Ki kell hoznunk a fogdából. Nórára pillantott. - Tehetünk valamit? - Kérelmezhetjük, hogy helyezzék át egy másik cellába - mondta az ügyvédnÅ‘ töprengve. - De ott is ugyanilyen helyzetbe kerülhet. - TestÅ‘rt nem adhatunk mellé - szólt közbe Andr ás rosszkedvűen. Úgy érezte, még soha életében nem volt ilyen fáradt. Az éjjel nem aludt egy szemhunyásnyit s em. Gondolkozni próbált, és mentségeket keresn i - de nem jutott semmire. Legyünk pontosak: Berényi András beszámÃ-thata tlan volt. Úgy érezte, elárulta Å‘t az egész v ilág. Ebben a pillanatban még az öccse sem érd ekelte. Neki már mindegy volt. Úgy kezdÅ‘dött az egész, hogy Dani és Kata ös szeveszett, hogy melyikük ossza majd meg a szobá ját Bandikával, ha a kisgyerek kikerül a szülÅ ‘i hálószobából. Illetve melyikük ne ossza me g. Elvégre a saját szoba felségjel. Öcsit szer ethetjük, meg is dajkáljuk, játszunk vele - de megosztani vele a szobát, arról szó sem lehet. Világos volt, hogy több gyereket nem bÃ-r el a B erényi család. És mivel Zsuzsának nem tesz jó t a tabletta, hÃ-zik tÅ‘le, vagy mi, logikus, hogy András sterilizáltassa magát. András nem örà ¼lt a dolgok ilyetén fordulatának, de hát mit m eg nem tesz egy szeretÅ‘ apa imádott feleségéé rt és családjáért? Novák Laci éppen az ellenkezÅ‘jével volt elfogl alva ezekben a napokban: mindenáron gyereket akar t a gyönyörű, bociszemű Juhász Gabitól, akiv el (kisebb megszakÃ-tásokkal ugyan) már egy éve együtt élt. Csakhogy Gabi nem lett terhes. Nem
és nem. András és László tegnapelÅ‘tt együtt indultak az orvoshoz termékenységi vizsgálatra. De hül ye kifejezés! Egymást támogatva-bátorÃ-tva rö högcséltek a kocsiban. - Emlékszel még egyáltalán, hogy kell csináln i? - kérdezte András az egyik piros lámpánál. - Nem is tudom - mondta Novák Laci fapofával, az tán óvatosan ránézett Andrásra. - SegÃ-tesz m ajd, ha nem megy egyedül? - Anyád! - tört ki Andrásból, aztán idétlenü l vihogni kezdtek. Rövidesen produkálniuk kellett, méghozzá egyed ül, és a szó eredeti értelmében: saját kezű leg. Úgyhogy be voltak gazolva rendesen. Féltek, hogy esetleg kudarcot vallanak. Öregek már Å‘k az ilyesmihez. Kamaszkorukban röhögtek volna az egészen - csakhogy azóta eltelt egypár év. Ezért volt akkora a szájuk. Csak úgy dÅ‘lt belÅ ‘lük a szöveg. Hogy mi az összefüggés Bem apà ³ spermája és Balázsfy Mónika között. Mind a kettÅ‘ bemondó. Meg ilyenek. Régi viccek voltak , nem is túl jók, de nekik most éppen ilyesmire volt szükségük. Könnyesre röhögték magukat . És egy kis bátorságot csepegtettek magukba ak ció elÅ‘tt. Mint a fütyörészÅ‘ kisfiú, akinek éjszaka a temetÅ‘ mellett visz el az útja. Még szerencse, hogy ketten voltak. Azért Ã-gy mà ©giscsak más. Egy régi haverral. Amikor kiszáll tak a kocsiból, még egyszer egymásra pillantott ak. - Gyerünk, öreg. Mindent bele! Ez volt András utolsó vidám pillanata. Amikor a doki másnap rácsörgött, hogy valami n em stimmel a leletével, még nem gondolt semmi ro sszra. Csak kÃ-váncsi volt. Azután az orvos leü ltette az asztal mögé, és beszélni kezdett. Rà ©gi barátok voltak, vagyis inkább a doktor öccs e volt a barátja, együtt jártak egyetemre, de a zért Å‘k ketten is elég jól ismerték egymást. Bulik, kirándulások, nyári biciklitúrák emlà ©ke fűzte össze Å‘ket: több, mint a semmi.
Csak lassan fogta fel, mirÅ‘l beszél a másik. Ol yan óvatosan adagolta az információkat, hogy An drás csak a legvégén értette meg a történet lényegét. Mintha tarkón lÅ‘tték volna. Percekig csak bámu lt maga elé zúgó fejjel, és próbálta megemé szteni, amit hallott. Hogy magtalan. Azóta, hogy mumpszos lett. Berényi András tizenkét éves korára minden gy ermek-betegségen átesett, ami létezik. Volt, am in többször is. Kivéve a mumpszot. Az csak hár om évvel ezelÅ‘tt támadt ne- ki. Danitól kapta el. Még röhögtek is rajta. Mindkét fiú ágyba n maradt, és bÅ‘szen kiszolgáltatták magukat a lányokkal. Furcsa dolog az a mumpsz. Egy kiskölyök szinte m eg se érzi. Pár nap, aztán el is felejti az egà ©szet. FelnÅ‘ttkorban sokkal veszélyesebb az ügy . Olyan következményei lehetnek, amiket nem lehe t visszafordÃ-tani. Például nemzÅ‘képtelensége t okozhat. András amúgy nem keseredett volna el különöse bben, hisz pont ezt akarta. SÅ‘t, Ã-gy még jobb i s, mert megússza a műtétet. Csakhogy ott volt Bandika. Aki ez idÅ‘ tájt alig két hónapos. Legfeljebb egy éve fogant. Követk ezésképpen: András nem lehet az apja. Bárki le het, de Å‘ biztosan nem. Berényi András úgy érezte, nem marad semmi a v ilágon, amiért élni érdemes. Megcsalták. Mega lázták. Kirabolták. Vége. Úgy üvöltött Zsuzsával, mint még senkivel é letében. Csoda, hogy nem ütötte meg. Pedig az i s benne volt a pakliban. Nagyon is. Már ökölben volt a keze, és csak úgy dobolt a vér a fülé ben. Nézte a felesége rémült-bűnbánó arcát , és úgy kellett visszafognia magát, hogy telje s erÅ‘bÅ‘l bele ne vágjon abba az arcba. Tudta, h ogy ha megteszi, nem hagyja abba addig, amÃ-g éle t van a nÅ‘ben. Mert rosszabb volt, mint gondolta. Sokkal rosszabb . Ha csak egy futó kalandról lett volna szó, va
lami ifjú titánnal - azt talán még kiheverte v olna. De nem az volt. Milyen nehezen árulta el az a szuka, hogy ki az apja a gyereknek! Most már Å‘ is tudja, hogy miért volt olyan nehé z. Zoltán. Zoltán az apa. A bátyja. Akit András v ilágéletében istenÃ-tett. Mindig olyan akart le nni, mint Å‘. Zoltánnal feküdt le Zsuzsa. Két emberben bÃ-zott egész életében: Zoltánban és Zsuzsában. Egyszerre veszÃ-tette el Å‘ket, egyetlen perc alatt . És most egyedül maradt. Csak úgy rengett a ház, amikor becsapta az ajtó t Zsuzsa mögött. Soha többé nem akarta látni. Soha többé. Bandika felijedt a kiságyban, s panaszos sÃ-rásra fakadt. - Na mi van, kisöreg? - suttogta rekedten András . - Milyen jó, hogy Bandi lettél. Legalább drus zák vagyunk. A férfi kétségbeesetten ringatta a csecsemÅ‘t. - Ne sÃ-rj, mert én is rákezdek - kérte a könn yeit nyelve a gyerektÅ‘l, de az rá se hederÃ-tett András fájdalmára. A maga részérÅ‘l ordÃ-tot t teli torokból. - Persze - jutott András eszéb e -, te még nem is ettél. Várj. Szerzek valamit. Óvatosan letette a picit, hogy a konyhába menjen , de félúton visszafordult, mert a szirénaszó hirtelen felerÅ‘södött Bandika felÅ‘l. - Ez Ã-gy nem lesz jó, druszám - dünnyögte, mi közben újra ölbe vette a bátyja kisfiát. - Mi ndent megkapsz, csak hagyjál intézkedni. Rendben? És ekkor Berényi András megértette, hogy egy ú j fejezet kezdÅ‘dik az életében. Ez történt délelÅ‘tt. Egy óra múlva Krisztina összehÃ-vta a válságstábot Miklós megmentés ének ügyében. András rábÃ-zta a gyereket Juhà ¡sz Gabira, és szépen felkocogott az irodába. L eült. Felületes szemlélÅ‘ azt hihette volna, ho gy tényleg ott van. De nem volt jelen. Pedig nagyobb szükség lett volna rá, mint valah a. PénzügyekrÅ‘l kellett dönteni. StratégiárÃ
³l, hogy mit csináljanak Ritával. És hogyan hoz zák ki Miklóst. Nóra várakozón nézett Andrá sra. Elvégre most aztán tényleg Å‘ a családfÅ‘ . Kriszta is elvezeti a tanácskozást, de ez azé rt mégsem a barátnÅ‘ dolga. Claudiát meg egyene sen jobb lenne félreállÃ-tani az útból, mielÅ‘ tt - kihasználva a zűrzavart - végleg átveszi a kft. vezetését. Nóra látta, hogy baj van. Nem volt nehéz megál lapÃ-tania, elvégre gyerekkoruk óta ismerték eg ymást. De nem volt ideje tovább töprengeni, mer t Krisztina már át is vette a szót. - Én Istvánra gondoltam - mondta kinyilatkoztatá sszerűen. Csurgó István összerezzent. - Rám? - nézett csodálkozva. Nem tudta, ugyan mi t tehetne még. - Pista rábeszélhetné Ritát, hogy bevallja a r obbantást - magyarázta Krisztina. Ennél azért általában okosabb volt, de stresszhelyzetek mind ig lerontották a teljesÃ-tményét. - Naivság - nevetett fel Claudia. - Rita erre sohasem lesz hajlandó - mondta Istvá n határozottan, és megrázta a fejét. - Å• aztà ¡n soha. - Maga szerint? - kérdezte Hoffer József Nórátà ³l. - Esetleg István Ã-rásban vallomást tehet - fele lte a nÅ‘ bizonytalanul. - MirÅ‘l? - Arról, hogy Sági Rita bizalmasan beismerte, ami t csinált. Nórát a legkevésbé sem érdekelte a vallomás. Úgysem venné komolyan a rendÅ‘rség. Egyre jobban zavart a, hogy mindenki összevissza beszél. Kinézett a z ablakon, azután vissza Andrásra. Miért nem mo nd már valamit? Csak ül ott, mint egy nedves hom okzsák a tiszaháti gáton. Hiszen a saját öccs érÅ‘l van szó! 5.
Csurgó István mindent megtett, amit a család kà ©rt. MegÃ-rta a vallomást a Ritával folytatott b eszélgetésrÅ‘l. Elvállalta az összekötÅ‘ szer epét is. Nem azért, mintha a végsÅ‘kig lojális lett volna a Berényi családhoz. És nem azért, mert megtagadta magában Ritát. Sokkal prózaibb oka volt: a tehetetlenség. Fogalma sem volt, hog y mit csináljon. Kinek a pártjára álljon ebben az ügyben? Egyáltalán: neki, Csurgó Istvánna k kell-e bárkinek is a pártjára állnia? Õgy most újra elindult Eger felé. Alaposan fels zerelték az útra. Krisztinától megkapta Mikló s BMW-jét, hogy gyorsabban odaérjen. A zakója b al zsebében egy apró diktafon lapult, ami minden szót rögzÃ-t tÃ-z méteren belül. A bÃ-róság elÅ‘tt ugyan fabatkát sem ér a felvétel, de ar ra talán jó lesz, hogy egy kicsit meglódÃ-tsa a zsaruk fantáziáját. A másik zsebében egy pap Ã-rcetli volt. Rajta egy szám. Egy hétjegyű szà ¡m. Ennyi pénzt tudtak összeszedni Berényi Mikl ós rokonai és barátai. Istvánnak sose volt enn yi pénze. Ritának sem. A férfi biztos volt benne, hogy eztán se lesz. M ert a lány nemes egyszerűséggel, de harsányan fogja Å‘ket kikacagni. Å•t nem lehet lekenyerezni. Nem az a tÃ-pus. István nem értette, hogy a tö bbiek hogy képzelik ezt az egészet. Nem jöttek még rá, hogy Rita nem pénzért csinálta, amit csinált? Pista bármibe lefogadta volna, hogy a lány elkül di Å‘ket a bús francba. De ez nem érdekelte. SÅ‘t. Leginkább semmi sem à ©rdekelte. Csak az, hogy mielÅ‘bb túl legyen ezen a rohadt helyzeten. 6. Láttak már pipacsmezÅ‘t holdfényben? Ezüsttáb lák kamaszlányvérrel fugázva. MielÅ‘tt bárki megrettenne, el kell árulnunk, hogy azon a holdfà ©nyes éjszakán, Biharújvár határában nem tö rtént semmi rendkÃ-vüli. Csak István csörtetet t magányosan a dűlőúton, és egyre azon töpre
ngett, milyen jó lett volna, ha még idejében ag yoncsapja Å‘t egy villám. Mondjuk, amikor gyerekk orában világgá ment Ritával. Akkor nem kellene most saját magát eltennie láb alól. Úgy ére zte, a lucernást felverÅ‘ milliónyi, könnyen he rvadó pipacs bármelyike többet ér nála. Csurg ó István maga a jelentéktelenség. Ãœszögfére g, vagy ha van annál szerencsétlenebb és ostobà ¡bb szerzet, hát akkor az. Összerezzent, amikor valaki megérintette a karjà ¡t. Megfordult: Rita állt elÅ‘tte. Körben a pipa csmezÅ‘k a holdfényben. - Utánam jöttél? - kérdezte István bárgyún. - Nem jöttem utánad. Nem vagyok itt, csak halluci nálsz - nevetett Rita. Boldog volt. És milyen szép, Úristen, milyen sz ép! Sötétbarna haja rafináltan megtépve, épp en csak annyira, hogy soha el ne feledje, aki aká r csak egyszer is látta. Szemének ferde, mongol vágását, bÅ‘rének kreol szÃ-nét a tatárok va gy a kunok hagyták itt emlékbe. Szilaj szépség , megzabolázhatatlan szabadság: ez izzik néha z öld, néha szürke szemében. Mozdulatai puhák à ©s gyorsak, mint amikor az afrikai nagymacskák va dászni indulnak. Nem véletlenül könyörgött n eki a tornatanár térden állva (szó szerint: tà ©rden állva!), hogy kegyeskedjen belépni az atlà ©tikai csapatba. És Rita kegyeskedett. Ritának bezzeg nincsenek önértékelési zavarai , nem úgy, mint Istvánnak. ErÅ‘s, okos és jókà ©pű, de ezt képtelen elhinni magáról. Az évek során, amióta Biharújvárra jár iskolába, eg yre csak fokozódott kisebbrendűségi érzése. - Búú! - dugta közelebb az arcát a fiúhoz Rita . - Mondjál már valamit! - Nem kellett volna kijönnöd. Mit fog szólni a J ordán? - Semmit. Majd megvár. Vagy ha nem, az az Å‘ baja . Na, szedd össze magad! - Rita kézen fogta Istv ánt. Felvette a fiú lassú lépteinek ritmusát. Ez volt életük tizenhatodik nyara. Éjszakai ma darak csipogtak a közelben tompa kÃ-sértethangon
. - Hová megyünk? - Sehová. - Jó irány. Nem jössz inkább vissza? - Láttad, nem? - Láttam - mondta halkan Rita. Jobb lett volna, ha nem látod, gondolta István. Sokkal jobb lett volna. Be kellett volna menni Deb recenbe szakközépiskolába, ahogy az anyja mondt a. De István nem akarta elhagyni, mint a bátyja. Csurgó Márton már a végét járta akkoriban. És rohamosan öregedett az anyja is. Ã-gy István az újvári Rátkai Géza Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskolába jelentkezett, akárcsak Rita. Lassan eltávolodtak egymástól, ha lelkileg nem is, fizikailag mindenképpen. Jóformán csak reg gel találkoztak, és a közismereti órákon. Rit a körül úgy örvénylettek a fiúk, mint a musl incák az erjedÅ‘ cefre fölött. Istvánt azonban csak a „városi― srácok vették körül csen des megvetéssel. Élükön Széles Lajcsi. A kép e mint a keletien tészta. Az Å‘ szemében az aran ydűlÅ‘i illetÅ‘ségű István tanyasi volt. A tan yasi, az valami olyan, mint a birka. Õtmenet a ha szonállat és a véglény között. Széles Lajcs inak persze nem volt igaza. István tudta is, hogy nincs igaza. De ettÅ‘l még nem lett elviselhetÅ‘bb. A diszkóra azonban, a péntek esti diszkóra az i skola tornatermében vagy szombaton a művházban, arra nem terjedt ki Lajosnak és bandájának a f ennhatósága. Az erejük se. Amit István és Rit a művelt a szánalmas fényorgona piros és zöld fényében, az nem volt mindennapi. Rita láttán egy egész korosztály fantáziája lódul meg minden péntek és szombat este - pedig Rita csak jól táncol. Úgy született. István viszont valódi tehetség. Hetente kétszer utazik be Debrecenbe, hogy tangózni, twistelni, mambóz ni, csacsacsázni és keringÅ‘zni tanuljon. Rock a nd rollból már nincs mit elsajátÃ-tania. Két n appal a huszadik születésnapja után kapja kézh ez a megyei Fred Astaire táncverseny aranyplakett jét. És az országos versenyt csak azért nem ny
eri meg, mert nem is indul. A megyei táncversenyig, valamint a megkésett bá rányhimlÅ‘ig azonban még évek vannak hátra. Az on a szombat estén, amikor a pipaccsal felvert lu cernatáblákon túl lassan felkelt a telihold, Is tván egyedül kering a művház izzadságszagú, kopott nagytermében, mert Rita Jordán Palival jà ¡r, Å‘ pedig hetek óta gyűjti, egyre csak gyűjt i a bátorságot, hogy leszólÃ-tsa Almássi Jolit . Almássi Jolikának pisze orra van, egyenes szá lú, szÅ‘ke haja, és teljesen jelentéktelen. Soh a nem fogja megtudni, hogy István életében mics oda fordulópontot jelent az a nem egészen hét p erc, amÃ-g Å‘ néma statisztaszerepet játszott me llette. - Szia, Joli! Felkérhetlek a következÅ‘re? - dado gja István. Negyvenféle szöveggel készült erre a pillanatr a. Most mind a negyvenet elfelejtette. De legaláb b sikerült a kérdést a két szám közötti vis zonylagos csendre idÅ‘zÃ-tenie. Jolika Istvánra e meli savószÃ-nű szemét, rágógumit majszol. Tà ¡ncolni? Persze, miért ne. VállrándÃ-tás, neki mindegy. Jolika úgy tudja, ez a lazaság. A tév ébÅ‘l tanulta. A táncra azonban már nem kerül sor, mert hirtel en kiválik a tömegbÅ‘l Széles Lajcsi. Õtkarolj a, lapogatja István vállát. - Pistukám, édes Pistukám, de jó! - Almássi J olihoz fordul: - Várjá’, kisanyám, mingyár v égzünk. - Vissza Istvánhoz: - Aggyá má’ kö lcsön egy százast, teljesen kifogytam. - Ne haragudj, Lajcsi, de nekem sincs. Bocs - mond ja óvatosan István. Nem tetszik neki Lajos szoka tlan közvetlensége. Közben feldübörög a köv etkezÅ‘ szám. Almássi Jolika unatkozva várja Is tvánt. Mi lesz már? - Na ájjá meg, öreg! Miféle haver vagy te? Dobj á már meg egy százassal, de tényleg! Szögezzük le: Széles Lajosnak nincs szüksége arra a száz forintra. De tudja, hogy Istvánnak m ég annyi sincs. (Száz forint egyébként nagy pÃ
©nz volt még akkoriban, a nyolcvanas évek közep én. Akár négy felest is lehetett érte kapni a sarkon, a 46-os Italbolt nevű kocsmában.) Istvá n ideges: tudja, hogy Lajcsi tudja. Alig pár fori nt van nála, amit direkt azért tett félre, hogy meghÃ-vhassa egy kólára Almássi Jolikát, ha à ºgy alakul. - Adnék, Lajos, ha lenne. De tényleg nincs. Almássi Jolika a táncoló közönséget fürkés zi: hátha felkéri valaki. Közben feltűnnek Szà ©les Lajos haverjai. - Valami baj van, Lajcsi? - Õ, semmi. - Lajos István felé bök. - Ez az a lak aszongya, hogy nekem nem ad kölcsön. Értite k? Nekem nem. Az ember azt hinné, hogy haver. - Nem azt mondtam, hogy neked nem adok - próbálja helyretenni István a dolgokat. - Mér, adsz neki? - vigyorog az egyik surmó. Má r négyen vannak. Nem, öten. István több mint i deges. Legsötétebb balsejtelmei igazolódnak be. - Nem tudok. Nekem sincs. - Ne mongyad má! - folytatja a műfelháborodást Lajos. -Akkor mibÅ‘l fogod fizetni a macát? - SemmibÅ‘l - mondja István. Almássi Jolika lassa n, óvatosan egyre távolabb araszol. - Miféle válasz ez? - Te, ez lenéz minket! Széles Lajos beleszimatol a levegÅ‘be, közvetlenà ¼l István nyaka mellett. - Tuggyátok, milyen szaga van? Volt egy fÅ‘szer k inn Békáson, Csucsunak hÃ-tták. Egy nagy büdö s paraszt. Annak volt ilyen szaga. - Csucsu-szaga van! - nevetnek mindannyian. - Most már elég volt! - határozza el magát Ist ván. Tudja, hogy ütnie kellene fecsegés helyett , de nem akar kezdeményezni. Hátha megússza. De soha nem ússza meg. - Nincs pénzem, és kész. Hagyjatok békén! - Nédd, hogy ugrál a Csucsu! - Szerintem hazudik. - A bÅ‘re alatt is pénz van. - Motozzuk meg! - határozza el magát Lajos is, dÃ
¶ntÅ‘ erÅ‘fölényük biztos tudatában. Mármost István erÅ‘s fiú, de nem ennyire. A dul akodás rövid, István a földre kerül. Lajos mi nd a hetven kilójával ráül a hasára. A két k ezére meg egy-egy surmó a bandából. És abban a pillanatban véget ér a zene. Szünet van. Lass ú vibrálással felgyulladnak a mennyezeti neoncs övek. Ott fekszik István, hasán Széles Lajossa l, kivilágÃ-tva, mint egy szÃ-npadon. - Lemosom róla a Csucsu-szagot - magyarázza a ha verjainak Lajos, és nyálat gyűjt a szájában. - De lehet, hogy nem sikerül. - Lajos lecsorgatja a nyálat István arcába. Ezt látja a diszkó k özönsége. Ami még nem lenne baj. Minden este l átnak ilyet, nem nagyon törÅ‘dnek vele. De látj a Almássi Jolika is. És Rita. Rita egy foghegyny i várj megge 1 otthagyja Jordán Palit, és átfu rakodik a tömegen, de elkésik. - Most smacizzá a Jolival - javasolja Lajos az ú jdonsült Csucsunak. Feltápászkodik, int a bará tainak, és eltűnnek. István kimenekül a terembÅ‘l. Futtában letörli az arcát. Holnapra az egész osztály Csucsunak fogja hÃ-vni. Holnapután meg az egész iskola. A nyálat le lehet törölni, de a Csucsut nem. Kime nekül a városból is. Mire az aranydűlÅ‘i makad ámúihoz ér, már majd kiszakad a tüdeje. Megla ssÃ-tja a lépteit. Befordul balra, a lucernatábl ák közé. Ã-gy még AranydűlÅ‘re se lehet hazam enni. Tizenhat éves. Meg akar halni. Hogy miért nem csapta agyon a villám még idejében! Ekkor à ©ri utol Rita. - Most biztos azt gondolod, hogy jobb lett volna, h a nem látom - mondja a lány. - Honnan tudod? - Ismerlek. - Rita megáll. Megáll István is. És mindegy, hogy mit látok. Akkor is szeretni fo glak. - Nem hiszem - mondja keserűen István. Mit akar tÅ‘le Rita? Uramisten, de szép! Mindig is szépnek látta, de soha nem ennyire. - BebizonyÃ-tsam?
- Ha tudod. És Rita bebizonyÃ-tja. Behúzza a fiút a lucernà ¡ba. Meleg van, június eleje, nem kell sok ruháv al veszÅ‘dniük. - De Rita! Most csak azért... - Psszt! - mosolyog a tatárszemű boszorkány. Me gmarkolja István meztelen fenekét, és magára h úzza a fiút. NyüszÃ-tésére éjszakai madarak felelgetnek. A holdfény a bÅ‘rükön. A holdfény Rita táncoló mellén. István még izgulni is e lfelejt. És jó. Nagyon, nagyon jó! István prüszköl. Fújtat. Hanyatt fordul, telje sen üres: nincs semmi, csak az, hogy jó. Végign éz Rita gyönyörű testén. - Tudod, hogy nekem te vagy... hogy te vagy... - su ttogja István. - Nekem is te vagy az elsÅ‘ - mondja Rita, de nem nyitja ki a szemét. Meg sem mozdul. Tudja, hogy I stván ezt akarja hallani. Tudja, hogy ezt kell mo ndania. De nem igaz. 7. Az arcuk három centire volt egymástól. Pár má sodpercig nem mozdult egyikük sem. EgyelÅ‘re csak a tekintetükkel próbálták megtörni a másika t. De nem történt semmi. Nem szokott. Most is Gyula unta meg elÅ‘ször. MegvetÅ‘en mellb e taszÃ-totta Miklóst. Nem túl erÅ‘sen, inkább csak olyan jelzésszerűen lökte meg a férfit. Miklós kihúzta magát. Habár alig látott ki a bal szemén, és az orra is fel volt dagadva, nem beszélve a letört fogáról meg a foltokról a t este többi részén - nem volt hajlandó meghátr álni. Inkább nekimegy újra ennek a vadbaromnak, és szerez néhány vadonatúj sérülést... De nem fog behódolni neki. Lassan mindennapossá vált ez a jelenet. Gyula be lekötött valami hülyeség miatt, Å‘ meg foghegy rÅ‘l elküldte az anyjába. Aztán egymásnak este k. Miklós már ott tartott, hogy szinte nem is é rezte az ütéseket. Sose hitte volna, hogy ezt is meg lehet szokni.
Most mázlija volt. Mert még mielÅ‘tt elkezdÅ‘dö tt volna a küzdelem, belépett az egyik Å‘r. Unot tan végignézett rajtuk. - Boros Gyula - vakkantotta. - Melyik az? Gyula elÅ‘relépett. - Jöjjön - szólt az Å‘r undorral. - Látogatói érkeztek. Miklós felsóhajtott. Sápadtan nézte, amint a k ét férfi kilép az ajtón. De Gyula még visszas zólt a válla fölött. - Ennyivel nem úszód meg, te köcsög! Aztán végre becsukódott mögöttük az ajtó. M iklós megnyalta a száját. Tudta, hogy már nem sokáig bÃ-rja. 8. Ugyanott ült, ahol a múltkor. És megint Ritát várta. De akkor nem volt ennyire ideges. Bekapcso lta a magnót a zsebében, aztán hirtelen megderm edt a rémülettÅ‘l. Hallani vélte a kazetta surr ogását. Túl hangos, gondolta István, és össz ekoccantak a fogai. Biztos, hogy a lány is észre fogja venni. Aztán egy nagy levegÅ‘t vett. Nyugi. Csak az ér dobog a füledben. Nem hallhatsz semmiféle surrog ást. Mert nincs. Úgyhogy fejezd be ezt a hülye hisztériát. Túl sok múlik most ezen a látogatáson. Szóval mé g egyszer: higgadj le, Csucsu! Próbált egyenletesen lélegezni. És lassan, nagy on lassan kezdett megnyugodni. Aztán ott ültek szemben egymással. Rita megint mosolygott. - Kedves tÅ‘led, hogy eszedbe jutottam. Az ember m indig örül, ha beugrik hozzá egy régi barátja . István csak nézte. A szÃ-ve megint a torkában do bogott. Most nagyon kell vigyáznia. - Hagyjuk az üres fecsegést! - mondta hidegen. És térjünk a tárgyra. - Nocsak - gúnyolódott a lány. - Ezek szerint ak arsz tÅ‘lem valamit.
A férfi bólintott. - Miklósnak szüksége van a segÃ-tségedre. - Nekem is szükségem volt az övére - vágta rà ¡ Rita, de most az egyszer István nem engedte mel lébeszélni. - Jó lenne, ha vallomást tennél. - Kinek lenne jó? - húzta el a száját a lány. Pista felsóhajtott. Most mit mondjon erre? Semmi értelmes válasz nem jutott eszébe. Arra gondolt , mi lenne, ha pont most járna le az a rohadt mag nószalag. Úgy érezte, nagyon régóta tart már ez a beszélgetés. Ha valaki azt mondta volna, h ogy még csak három perc telt el, nem hitt volna neki. - Å• mindig rendes volt hozzád - dünnyögte, de m ár meg is bánta. A fene. Sikerült kiválasztania a legrosszabb mond atot. Pista, szedd össze magad! - Aha - bólintott Rita keserűen. - Szépen lerá zott. Csakhogy most már segÃ-tsen rajta a kis bar átnÅ‘je. - Talán megváltozik a véleményed - mondta lass an a férfi. - Elmondom a család ajánlatát. Nem szűkmarkúak. - Szóval a Berényi klán küldött téged - a lá ny úgy tett, mintha csodálkozna. - Vegyük úgy, hogy közös érdekbÅ‘l jöttem. Rita felnevetett. - Meg akarnak venni engem? Kilóra? - Gazdag nÅ‘ leszel egész életedben, ha... - hada rta István, de a nÅ‘ közbevágott. - Ha elviszem a balhét, ugye? - Egy olyan balhét - mondta a férfi tagoltan ami t te találtál ki és te hajtottál végre. Csak be kell vallanod az igazat. És visszatartotta a lélegzetét. - Csak? - kérdezte Rita gúnyosan. - Nézd - folytatta István megfontoltan. - A zsar uk egyébként is rájöhetnek, hogy te követted el. És akkor fuccs a pénznek. - Na és mennyire lennék gazdag? - kérdezte a là ¡ny kÃ-váncsian. - Mert az nem mindegy.
István megdöbbent. Ezt nem hitte volna. Aztán r ájött, hogy a nÅ‘ csak játszik vele. Mindig sze rette a kegyetlen játékokat. Hát jó. Ha Ã-gy akarja, legyen Ã-gy. Óvatosan széthajtotta a tenyerében tartott céd ulát. Amikor az Å‘r nem nézett oda, gyorsan Rita elé tartotta a papÃ-rt. A lány csak egy pillant ást vetett rá. - Nos? - kérdezte István rekedten. - Megfelel az összeg? Megéri neked? Ha elfogadod Miklós ajá nlatát, gazdag leszel. És nyelt egyet. Aztán egymásra néztek. - És töltsem rács mögött a fél életemet? - t űnÅ‘dött lustán a lány. - Még kamatozik is, mire szabadulsz. BÅ‘ven elég lesz ahhoz, hogy vegyél magadnak egy rendes lakà ¡st, és belefogj valami üzletbe. Rita nem válaszolt. Élvezte a férfi zavarát. - A bosszú édesebb, mint a pénz - mondta mosolyo gva. Nem tudtad? Próbáld ki egyszer. István nem tudta. Soha nem mert bosszút állni s emmiért úgy igazán. Ha mert volna, talán Å‘ le tt volna Rita örök nagy szerelme. És Rita ezér t nagyon haragudott rá. - Megöltél egy embert - felelte István szárazo n. - Csak azért, hogy egy másikat ártatlanul bà ¶rtönbe juttass. - Aztán halkabban folytatta: Miklós nem fogja túlélni. Nem az a fajta. - Lehet - suttogta Rita gyűlölettel. - De inkáb b Å‘ dögöljön bele, mint én. Azok után, amit velem csinált! A férfi döbbenten nézte. Mi lett abból a kislà ¡nyból, akivel annak idején világgá ment? Szá z évvel ezelÅ‘tt. - Régen nem ilyen voltál - mondta szomorúan. - Te sem! - tört ki a lányból. - Idejössz neke m ezzel a szánalmas kis ajánlattal... - egyre ha ngosabban beszélt. - Persze, téged ezért fizetn ek! - sziszegte, és olyan megvetés volt a szemé ben, hogy István belesápadt. - Mennyit kapsz ér
te? Ahogy Mikit ismerem, nem fogsz meggazdagodni. A férfi nyelt egyet. Ez a nÅ‘ nem beszámÃ-tható . De hát mi történt vele? Oké, Miki tényleg c súnyán viselkedett, megérdemelné, hogy valaki szétverje a pofáját, de ez... Ez akkor is túlz ás. - Szerinted szánalmas, amit felajánlottak? - kér dezte lemondóan. Rita közelebb hajolt hozzá. A szemébÅ‘l szikrá k pattogtak. István hátrahúzódott, és arra go ndolt, hogy életében elÅ‘ször fél Sági Ritát ól. - Hány év szigorÃ-tott fegyházat lehet kapni ma Magyar-országon egy robbantásos gyilkosságért ? - sziszegte magánkÃ-vül. Rendben, gondolta István. Célnál vagyunk. A pé nz nem minden, ajánlat elvetve. Lehet hazamenni. De kivételesen nem volt igaza. Nem tudta, hogy Rit a már elveszett. Két napja történt, a sétaidÅ‘ben. Rita fekvÅ‘t ámaszozott. Gondosan Å‘rizte az erÅ‘nlétét. Elv égre sohasem lehet tudni. A második tÃ-zes soroz at közben arra gondolt, hogy mi lehet Miklóssal. Nem kizárt, hogy Å‘ is ugyanÃ-gy nyomja a fekvÅ‘ támaszokat, csak pár kilométerrel arrébb. És talán éppen rá gondol közben. Berényi Miklós, gondolta gyűlölettel, remélem , megdög-lesz ott, ahol vagy. Mert hiába kapálà ³zol, ebbÅ‘l nem fogsz kimászni. Majd elgondolkod hatsz, hogy hol rontottad el. Lesz rá idÅ‘d bÅ‘ve n. Rita mindent eltervezett. Briliáns terv volt. Csa k egy Nagy Ferenc nevű szemetet kellett eltávolà -tani a föld szÃ-nérÅ‘l. Egy olyan szemetet, ami sokaknak volt útban. Útjában volt egy olyan cs oportnak is, amelynek a tagjai nem szoktak tétlen ül ülni ilyen helyzetekben. Egyszerűn szólnak a takarÃ-tóbrigádnak, hogy intézkedjen. De most nem ez történt. Mert itt bejött a képbe Sági Rita. És elérte, hogy Å‘t bÃ-zzák meg a piszko s munkával. Jók voltak az érvei, nagyon jók. H a kÃ-vülálló csinálja, mondta, Å‘k tiszták ma
radnak. Csak mutassák meg, mit kell tennie. És a zok a hallgatag, sötét öltönyös férfiak igen t mondtak. Aztán megegyeztek a részletekben. Azt tanácsolt ák, hogy a munka elvégzése után csináljon egy kis műbalhét. Valamit, ami törvénybe ütközi k. És hagyja, hogy elkapják. A feltételes szaba dláb miatt persze le fogják csukni. De legalább nem lesz szem elÅ‘tt. És ne aggódjon, Å‘k végi g ott lesznek a háttérben. Elintézik, hogy csak pár hónapot kapjon. Amikor pedig kiszabadul, ka p még búcsúzóul ötmillió forintot. De csak a kkor, ha minden jól megy. Egy darabig úgy is volt. Aztán a férfiak fülébe jutott, hogy a robbantà ¡sért letartóztattak egy bizonyos Berényi Miklà ³st. Egy kicsit utánanéztek a fickónak. És nag yon elkomorultak. Nem tetszett nekik, hogy részes ei lettek egy féltékeny nÅ‘ magánbosszújának. A terv úgy szólt, hogy a rendÅ‘rség nem talál hat semmi nyomot. EbbÅ‘l mindenki megérti majd, h ogy Nagy Ferenc hibázott, amikor velük húzott u jjat. De ez a lány beleköpött a levesükbe. És ezek a férfiak nem szoktak hozzá az ilyesmihez. Sokáig egy hajszálon függött Sági Rita élete. Végül mégis megkegyelmeztek neki. De úgy dönt öttek, hogy leveszik róla a kezüket. Mostantól boldoguljon, ahogy tud. És a pénzt felejtse el. Meg persze Å‘ket is. És örüljön, hogy megúss za ennyivel. Ha pedig esetleg mégis kapcsolatba h oznák a robbantással, egyedül kell elvigye a ba lhét. Igazából nem is csodálkozott, amikor az egyik r abtársa (egy idÅ‘sebb nÅ‘) átadta a férfiak üz enetét. Már túl volt a huszonötödik fekvÅ‘tá maszon. Hanyatt fordult. Meg akarta kérdezni, hog yan válaszolhatna a megbÃ-zóinak, de a nÅ‘ akkor ra már eltűnt. Az ötmilliót ezek szerint kiverheti a fejébÅ‘l. Nem baj, a pénz nem érdekes. A legfontosabb cé lt Ã-gy is elérte. Berényi Miklós megbűnhÅ‘dö tt mindenért... Legalábbis Rita ezt hajtogatta m
agában egész nap. Most azonban, amikor újra felemelte a fejét, és István szemébe nézett, már nem volt olyan biz tos a dolgában. Szüksége lesz pénzre, ha végr e kiszabadul innen. Persze nem arra a hétjegyű z sebpénzre, amit a Berényi klán Ã-gy elsÅ‘re meg ajánlott. Egy kicsivel többre. - Esküszöm, ezek hülyének néznek, ha azt hisz ik, hogy ennyiért beismerem - mondta megvetÅ‘en. - Valamennyivel talán meg lehet emelni - dünnyög te a férfi kétkedve. A lány kényelmesen felállt, mint aki befejezett nek tekinti a tárgyalást. István cetlije felé bökött az állával. - Ha ahhoz hozzáragasztanak még egy nullát, talà ¡n szóba állok velük. Istvánnak hirtelen kiszáradt a szája. - Még egy... - dadogta. - Az lehetetlen. Annyit bi ztosan nem tudnak fizetni. - Ez nem az én problémám - vágta rá Rita, és elfordult. - Mehetünk! És mentek. 9. Rita vagy Miklós? - visszhangzott a kérdés Csur gó Pista fejében, amikor nesztelen suhanással f elkanyarodott az M3-ra a káli csomópontnál. Kez e a napszemüveg után matatott az anyósülésen, mert délután Budapest felé az M3-on, a nappal szemben, az maga a halál. Arrébb tolta a csöppn yi diktafont. A diktafon: a bizonyÃ-ték, amelynek alapján a rendÅ‘rség megkezdheti az eljárást Sági Rita ellen. Rita vagy Miklós? - visszhangzott a kérdés maka csul. Még nem késÅ‘ letörölni a felvételt, é s azt mondani, hogy nem sikerült. Akkor Berényi Miklóst bevarrják százezer évre, amit kétség telenül megérdemelne. Most bosszút lehetne áll ni rajta a megaláztatásokért. Mert érzéketlen . Mert kicsinyes. Ahogy gondolkodás nélkül kirà ºgta Mónikát a cégtÅ‘l, amikor pillanatnyi érd eke azt kÃ-vánta. Ahogy elbánt már korábban Ri
tával, miután a lány feláldozta Miklósért a szabadságát és a becsületét. És fölösleges koloncként, rabszolgaként kezelte Å‘t, Istvánt is, Zoltán halála után. KártérÃ-tés? Ugyan! Még örüljön, hogy nem indÃ-tottak ellene eljà ¡rást halált okozó gondatlanságért. Most meg lehetne fizetni Miklósnak. Mindenért. Csakhogy n em Å‘ robbantotta fel Nagy Ferencet. Ebben a tekin tetben Miklós ártatlan, mint a bárány. De ha nem Å‘ a bűnös, akkor át kell adni a dikt afon mikrokazettáját Krisztinának. Krisztina pe dig ráül a rendÅ‘rök nyakára, és addig le nem száll róluk, mÃ-g Miklós ki nem szabadul, s eg yben Ritát el nem Ã-télik. Azért, mert eltett l áb alól egy minden hájjal megkent maffiózót, aki senkinek sem hiányzik. Normális esetben ezé rt inkább kitüntetés járna. Sági Rita egyetle n igazi bűne, hogy szeretett. István végre megtalálta a szemüveget, feltette , és az autópálya csillogó autófolyama hirtel en sötét, baljós szÃ-nt öltött. De legalább látszott. Rita vagy Miklós? Egyáltalán, hol van ennek a k érdésnek az eleje? Talán akkor kezdÅ‘dött mind en, amikor Miklós és Rita elÅ‘ször lumpolták à ¡t együtt az éjszakát. Vagy a határÅ‘rség Å‘r szobáján, ahol úgy ültek egymás mellett, mint két ázott veréb, akiknek semmi közük egymás hoz - miután megtalálták náluk az aranyat. De az is lehet, hogy a jegenyefa tövében, egy rég elmúlt, húsz évvel ezelÅ‘tti nyáron, Aranydűl Å‘n. István könnyedén, rutinból vezette Miklós acà ©lkék BMW-jét, aggályosán betartva a 120-as te mpót. Nem sietett. Tudta, hogy mire Pestre ér, e l kell döntenie, Miklós vagy Rita. Keserűen elm osolyodott: hát ilyen az, amikor az ember élet-h alál ura. És egy pillanatra Berényi Zoltánnak érezte magát. De csak egy pillanatra.
IV. ÚT KANYAROKKAL 1. Tizenhat éves volt, és másnapos. Arra ébredt, hogy meleg van. Nagyon meleg. Pedig sarkig nyitva volt a nyolcadik emeleti panellakás ablaka. Eltartott egy ideig, mire rájött, hogy hol van. Igen, ez az a lakás, amit a bátyja, Csurgó Ferk ó bérel. Na nem egyedül, hanem egy barátjával , Lehoczky Péterrel közösen. Akkor ez Szeged. A z Északi körút. Azután eszébe jutott az elÅ‘zÅ‘ este is, és leg ott belehasÃ-tott tizenkét kötÅ‘tű a koponyájà ¡ba. Azok a kocsmák! Szegeden nem marad szomjas a z ember. Voltak a Cseh Tanszéken. Azután a Bárk ában. A Gödörben. Elmentek a Sárkányba. A Só tartóba. A Tiszavirágba. Elég, ne többet! És mindegyikben hetvenezer ismerÅ‘s piált vidáman ( persze nem István, hanem Lehoczky Péter és Csur gó Feri ismerÅ‘sei). István úgy érezte, ezen a z egy estén több emberrel találkozott, mint egà ©sz addigi életében összesen. Arany János rÃ-m készletérÅ‘l és Mussolini nemi életérÅ‘l kiab áltak egymással dühödten, azután megfürödte k a szökÅ‘kútban a Móra Ferenc Múzeum elÅ‘tt. Milyen mások voltak, mint azok az emberek, akiket AranydűlÅ‘rÅ‘l vagy akár DebrecenbÅ‘l ismert! S zabadok, magabiztosak, vadak és műveltek. Å• meg képtelen túltenni magát az elsÅ‘ gyereks zerelmen. Megmozdultak a kötÅ‘tűk a fejében. Hà ¡trahanyatlott a párnák, lemezek, könyvek és à ¼res borosüvegek festÅ‘i rendetlenségébe. Amikor Rita túljutott Jordán Palin és Bori Pist án, és puszta évÅ‘désbÅ‘l már Å‘ is Csucsunak szólÃ-totta Istvánt, a fiú lázasan keresni ke zdte, hogy hová menekülhetne. Jobb hÃ-ján minde nt megtanult, amit csak kellett. Å• lett a biharú jvári Rátkai Géza Ipari és Kereskedelmi Szakkà ¶zépiskola elsÅ‘ és egyetlen kitűnÅ‘ tanulója. Beiratkozott az iskola autóvezetÅ‘i tanfolyamár a, és rövidesen letette a hivatásos vizsgát. (
Ez utóbbinak legalább hasznát vehette.) Más az onban nem jutott eszébe. Egészen odáig süllyed t, hogy a bátyjának panaszkodott hosszan, amikor Ferkó a szünetben hazalátogatott két napra. - Az élet szörnyű - mondta István Ferkónak. - Mi van, nem sikerült lefektetned? - Kit? - Bárkit. Akkor szokott ilyeneket mondani az ember . Csurgó Ferenc azokban az években Szegeden járt egyetemre. Irodalmat és történelmet tanult. Nag yon messzire jutott AranydűlÅ‘tÅ‘l, minden lehets éges értelemben. Anyjának legnagyobb bánata vo lt, hogy olyan ritkán látogat haza. Jó, ha éve nte egyszer. Verseket tanul, vagy mit? Hát minek az? Ahelyett, hogy villanyszerelÅ‘ lenne. Hogy kit anulna valami rendes szakmát. És mikor hoz már feleséget? - Nem érzed jól magad? - nézett körül Ferkó AranydűlÅ‘ egyetlen, gazzal felvert utcáján. Nem csodálom. Miért nem jössz el egyszer hozzá m Szegedre? Õgy hát most ott ült a kemenceforró panellaká sban, és minden erejével megpróbált visszatér ni a másnapból a mába. - Helló, öcskös - nyitott be a szobába Lehoczk y Péter. Anyaszült meztelen volt, de nem tűnt à ºgy, mintha ez a legkevésbé is zavarná. - Egy gyógykonyakot? - jelent meg Péter mögött Ferkó. - Hrrr! - mondta István. Ezt a reggeli konyak gondolata váltotta ki belÅ‘l e. Zavarban volt. Zavarban volt napok óta. Csak n em tudta, hogy miért. De most rájött. Az állan dó meztelenség zavarta. Amit meg lehetett ugyan magyarázni a panellakás sajátosan meleg éghajl atával, de mégis. És az is, hogy a bátyjának és Péternek teljesen egyforma, félhosszú sasso onra volt vágva a haja. Látványosan barnák vol tak mind a ketten, inkább szépek, mint férfiasa k. Amikor pár napja megérkezett István, megágy aztak neki a nappaliban, Å‘k meg bevonultak a kiss
zobába. Elférnek ott, az öcsi ne törÅ‘djön se mmivel. És a gyanúsan emberi hangok, amiket Istv án éjszaka hallott kiszűrÅ‘dni a kis-szobából , az biztosan álom volt. Csak álom lehetett. Zavarát elűzendÅ‘ István felvette az elsÅ‘, kez e ügyébe esÅ‘ tárgyat. Ez történetesen Lehocz ky Péter csehszlovák kamaszgitárja volt. Amin a z elmúlt napokban megtanult néhány alapfogást. Pontosan a D-dúrt és az e-mollt. Pengetni kezde tt. - Még mindig nem gyógyultál ki? Felejtsd már el azt a bigét! - Könnyű azt mondani. - Azért csak próbáld ki! Minden nÅ‘t el lehet f elejteni - mondta titokzatosan Lehoczky Péter. - Ritát nem. - Mondom: mindet! - nézett bele István szemébe a fiatalember jelentÅ‘ségteljesen. - Apám, boldo gnak kell lenni, amilyen gyorsan csak lehet. AmÃ-g nem késÅ‘. Csak ez a fontos. István tudta, hogy a srácnak igaza van. Töröln ie kellene végre Ritát. A sürgetés azonban csa k elégedetlenséget és ellenállást váltott ki belÅ‘le. Bosszúból újra és újra nekifutott a Roxanne-nak. Négyszer nem sikerült. Ötödször re hibátlanul elénekelte. - Figyeld már, apám! - fordult Péter Csurgó Fe rihez, aki a fürdÅ‘szobából bújt elÅ‘ éppen. Csak egy törülközÅ‘ volt a derekán. Egy másik kal a haját szárÃ-totta. - Ragad rá a zene. TÃz évet lehúztam a zenedében, de semmi. Az öcsà ©d meg csak úgy kirázza. - Nem ráztam ki semmit - duzzogott István, és le tette a gitárt. - Hülye vagy, fiam. Tiéd a világ! Csak nem kén e mindenféle vidéki bigék után sÃ-rnod. A nÅ‘k ...! - Péter! Megbeszéltük, hogy ezt nem! - vágott k özbe szigorúan Csurgó Ferenc. - Jó. Bocs - mondta gyorsan Lehoczky Péter. Most Å‘ foglalta el a fürdÅ‘szobát. Mire újra elÅ‘k erült, már póló és nadrág volt rajta. Fogta
a gitárt, és István kezébe nyomta. - A tied, à ¶csi. A te kezedbe való. Másnap délelÅ‘tt felrakták Istvánt a vonatra. Elfogódottan állt az ablaknál, kezében az ajá ndék gitárral. A peronon Feri és Péter. Hülye ségeket beszéltek elérzékenyülés ellen. Öss zeért a válluk. És István hirtelen megérezte, hogy miért nem utazik sűrűbben haza a bátyja. Már nem volt zavarban. Tudta, hogy Ferkó soha n em fogja bemutatni a feleségét AranydűlÅ‘n az à ©desanyjának. 2. Visszavette a gázt, mert már 190-nel húzott a B MW. Észre se veszi az ember, és tessék! István visszasorolt a külsÅ‘ sávba, és beállt 120-ra. A zene nem az Å‘ útja. Ebben már az elsÅ‘ szeged i látogatása után biztos volt. A gitárt persze Å‘rizte, és szeretett is játszani. De csak ismà ©telni tudott. - Nem vagyok zenész - mondta, ha kérdezték. - N ekem nem szólalnak meg zenék a fejemben. Csak az t tudom visszaadni, amit mástól hallok. Õgy volt mindennel: csak azt tudta, amit mástól tanult. Neki nem jutott eszébe semmi. Legalábbi s éveken át azt hitte. Berényi Zoltánnak, az i stennek errÅ‘l majd egészen más lesz a vélemén ye. És természetesen neki lesz igaza. Itt, az M3-as sztrádán, Berényi Miklós BMW-jé ben is éppen eszébe jut valami. Nézzünk csak u tána: mibÅ‘l is lesznek a terrortámadások, a gà ©ppisztolyos merényletek és leszámolásos gyilk osságok? Két napszemüveges alak találkozik a s ötét éjszakában, szájuk sarkában szivarvég füstöl, miközben cinikus pofával megbeszélik, hogy kit fognak legközelebb megölni? Ugyan! Ily en csak a könyvekben van. Gondoljuk csak át: ha nem tapossa el az öreg Csu rgó Mártont a szovjet nehéztréler, akkor az id Å‘sebbik Csurgó gyerek nem került volna be a deb receni kollégiumba, következésképpen nem veszi k fel a szegedi bölcsészkarra. Nem olvasott voln
a fel verseket Lehoczky Péterrel felváltva hossz ú, forró éjszakákon át a tizenhat éves Istvà ¡nnak. És akkor Csurgó István, miközben a Hajd úTrans teherautóit vezette, a váltókat jégtel enÃ-tette a MÕV-nál, dohánykertészkedett, vers enytáncos volt Debrecenben, csatornapucoló Szobo szlón, anyagbeszerzÅ‘ egy kevéssé nyilvános hà ¡znál, flamencogitáros a Kék Hold bárban - teh át miközben végigjárta ifjúkorának minden po klát nem érezte volna úgy, hogy különb minden kinél, akivel valaha is találkozott, kivéve a b átyját. Ha pedig Ã-gy áll a helyzet, akkor Ság i Ritának esze ágában se lett volna férjhez me nni Széles Lajoshoz. És ha nincs az a félresike rült esküvÅ‘, akkor nem robbantotta volna fel Na gy Ferencet. Ezt nyomozza ki a rendÅ‘rség, ha tudja! 3. Voltak már igazi alföldi esküvÅ‘n? Na nem azon a hagyományÅ‘rzÅ‘ folklórbemutatón, ahol népvi seletbe öltözött nénik feszengenek a kamerák elÅ‘tt. Igazi esküvÅ‘re gondolunk, ahol a debrece ni butikok műselyemkÃ-nálata keveredik konfekcià ³Ã¶ltönyökkel, posztómellényekkel, vasalt csiz mákkal; ünnepi farmernadrágok dzsörzékosztüm ökkel és tüllszoknyákkal (amiben a gyerek bale ttvizsgázott, de még jó neki - úgyis Å‘ lesz a koszorúslány). Virágfüzérekkel dÃ-szÃ-tett L adák, papÃ-rgirlandok, unatkozó konflislovak hug yoznak a templom elÅ‘tt. Lagzi Lajcsi és „3+2†• szól a 120 wattos hangfalakból - természetese n másolt kazettáról, a magas hangok sercegnek, a basszus fémesen torzÃ-t. Õprilis eleje, vasárnap délután. A zuhogó fé nyben lassú, tülkölÅ‘-dudáló konvoj fordul be a Kossuth utcába. A menetet vezetÅ‘ konflis megà ¡ll a Lila Akác étterem elÅ‘tt, de a sor vége m ég mindig nem ért ki a mellékutcából. Gazdag lakodalom lesz itt, hetek óta erre készül az eg ész város. Ha egyszer Széles Lajos megnÅ‘sül, az nem történhet akárhogy. Az a minimum, hogy a résztvevÅ‘k errÅ‘l mesélnek majd az unokáiknak
ötven év múlva. Mindenkit meghÃ-vtak, aki Szé les Lajosnak bármiért is fontos. Mindenkit, aki Biharújváron és tágabb környékén számÃ-t. És akit nem hÃ-vtak meg, az eljött magától. A járdákat bámészkodók torlaszolják el. A töm eg lecsordul az úttestre. A rendÅ‘rök tehetetlen kednek egy kicsit - azután egyszerűen lezárják a környéket. Széles Lajcsi már 1989-ben, amikor leérettségi ztek a szak-középiskolában, tutira vette, hogy más világ lesz itt rövidesen. TetÅ‘ alá kell h ozni végre a dolgokat, gondolta, és beállt tetÅ ‘ácsnak. Rövidesen saját vállalkozása volt, s elÅ‘bb két, majd öt, végül már negyven ember t alkalmazott. Megvette az egykori művházat, kig lancolta, és Å‘ üzemeltette a diszkót. Nyitott még tizenhat másikat is Újvá ron és a környékbeli falvakban. Kárpótlási j egyekkel üzletelt szerte Hajdú-Biharban. Széles Lajos sokat komolyodott az elmúlt tÃ-z é vben. Pont annyira volt erÅ‘szakos, és pont annyi ra bunkó, hogy ellenállhatatlan legyen. Megvolt mindene. Emeletes házat épÃ-tett magának toronn yal. Van benne egy tükrös szoba, oda szokta felr endelni a lányokat a diszkóból. „Fiam―-nak szólÃ-tja a kertészt. Az öccse születésnapjá ra egy politikust vett ajándékba. Egykori bandá jából mindenkinek van munkája. Pontosabban fize tése, mert a munkát jobbára már nem maguk végzik. A vezérkonflist hatalmas, vajszÃ-nű Mercedes kö veti lépésben. Az autó üres, csak a sofÅ‘r una tkozik benne. Ez a Lajos Mercedese. Majdnem új vo lt, amikor megvette, de nem egészen. Széles Lajc si azonban hűséges tÃ-pusnak tartja magát. Bár megtehette volna, mégsem cserélte le soha az el sÅ‘ Mercedesét. Inkább vett mellé még három a utót. A Biharújvári Lila Õkác étterem elÅ‘tt (ahovà ¡ Lajos nyomatékosan ellenállhatatlan kérésér e ideiglenesen kitelepült az anyakönyvvezetÅ‘), a vezérkonflisban ott ül Lajos mellett a NÅ‘. Ez a NÅ‘ lesz a korona Széles Lajos életművén. L
ajos szerint Å‘ A Megye Legjobb NÅ‘je. Sokan osztj ák Lajos véleményét. Hatalmas fehér ruhakölt eményben pompázik. Habzó vÃ-zesést idéz ez a ruha. Mellrészén, állógallérján, kézelÅ‘jé n gyöngyberakások szikráznak a napfényben. (Ne m kölcsönzÅ‘i ruha. Széles Lajos rendelte Bécs bÅ‘l, direkt erre az alkalomra.) A ruha fehér hul lámai kiemelik a NÅ‘ hibátlan, kreol bÅ‘rét. Fe rde tatár szeme hanyag nyugalommal pásztázza az ünneplÅ‘ gyülekezetet. KirálynÅ‘ként viselked ik, ahogy elvárják tÅ‘le, de civilben csak Sági Ritának hÃ-vják. Ha akarja, úgy érzi majd, ho gy az Å‘ élete is csúcspontjára ért. Hogy sors ának diadalmas betetÅ‘zése Széles Lajos. De Sági Rita még nem dà ¶ntötte el, hogy úgy akarja-e érezni. Gyermekkori barátját, testvérét, szerelmét, b izonyos Csurgó Pistit nem hÃ-vta meg az esküvÅ‘j ére. Nem mintha nem hiányzott volna neki a fiú. Még csak nem is a szégyen miatt. Az ilyesmi Rit át soha nem érdekelte. Az már inkább helytáll ó magyarázat volna, hogy István és Lajcsi egyk or, a középiskolában engesztelhetetlen ellensé gek voltak. De ez az aggályosán simára borotvá lt férfi, aki ott ül Rita mellett majdnem kifogà ¡stalan szmokingban-propellerben, hát ez már egy egészen másik Széles Lajos. Szóval ettÅ‘l mé g meg lehetett volna hÃ-vni Istvánt. De akkor mià ©rt nem hÃ-vták? Eltávolodásuk csaknem tÃ-z évvel korábban kezd Å‘dött, pontosan abban a pillanatban, amikor a le gközelebb voltak egymáshoz. Még mielÅ‘tt lenyug odott volna a telihold a lucernatáblák fölött, Rita visszament a diszkóba, ahol Jordán Palit h agyta. Jordán Pali nem várta meg Ritát (az Å‘ b aja!), aminek István igencsak örült. De hiába. Mert Rita rövidesen megismerkedett Bori Pistáva l, aztán Szalóczky Õrpáddal, Dana Imrével, Sz appanos Sanyival... de minek sorolnánk tovább, h ogy még kivel? Egy szó, mint száz: sikere volt. Olyan sikere, mint még senkinek arrafelé. ElÅ‘b b csak élvezte a fiúk társaságát. Azután ki
is használta. Sági Rita nem lett prostituált, legalábbis a sz ó eredeti értelmében. Nem árulta a testét, fÅ ‘leg nem pénzért, de felhasználta céljai elér ése érdekében. Szép volt ez a test. Arcátlanu l fiatal és becsületsértÅ‘en szexis. Jót tett neki a rendszeres atletizálás. Értékes volt, a mit számokkal persze nem lehetett kifejezni. Vala hol az elképesztÅ‘ és a felbecsülhetetlen közà ¶tt volt az értéke. Sági Rita szégyenkezés nélkül használta a te stét, szenvedélyesen és mégis okosan. Függetl enségre vágyott. Önálló egzisztenciára. Szer elemre. Õlmaiban a legnagyobb biharújvári sport - és ruházati bolt Jólszituált TulajdonosnÅ‘je ként látta magát viszont, akinek kezére szemre való és gazdag fiatalemberek pályáznak. Akik k özül az egyik fess családapa lesz majd egyszer a TulajdonosnÅ‘ oldalán. Rita csak akkor esett kétségbe, amikor rájött, hogy hiába használja a testét, az eszét, bár mijét egyre ügyesebben, ugyanabban a körben for og újra és újra. Rengeteg embert ismer - csak à ©ppen azokat a szemrevaló és gazdag fiatalembere ket nem, akik közül egynek hosszabb távú szere pet kellene játszania Rita életében. Ezek az em berek ugyanis máshol élnek. Ha találkoznak is n éha Ritával, nem veszik Å‘t komolyan. ÃœgyvezetÅ ‘ igazgatók, önkormányzati vezetÅ‘k, orvosok, i lyesmi. EbbÅ‘l a társadalmi rétegbÅ‘l Rita ismer etségi körében csak a züllésnek indult tékoz ló fiúk jelennek meg. Nem számÃ-that a családjára sem. NÅ‘vérei és bátyjai korán elkerülnek otthonról, de egyik s em száz kilométernél messzebb. A legtöbbre Rit a nagyobbik nÅ‘vére viszi: ápolónÅ‘ a debreceni klinikán. Férje általános iskolai tanÃ-tó. F ura módon mégis nekik köszönhetÅ‘, hogy Rita m ost ott ül a konflisban Széles Lajos oldalán. A kilencvenes évek elején Sági Bálint a kárpà ³tlás során visszaigényli az egykori családi b irtokot. Mind az öt gyereknek arra fáj a foga. E
gyik sem elég gazdag ahhoz, hogy könnyű szÃ-vve l lemondjon a földrÅ‘l. Ekkoriban már csak Rita lakik otthon. Öt testvére attól retteg, hogy Å‘ teszi rá a mancsát az örökségre. Õrgus szem mel lesik egymást és Ritát. El sem tudják kép zelni, hogy Ritát nem érdekli az a nyavalyás ha t hektár. Å•k hozzák össze legkisebb húgukat a z akkor már sikeresen felkapaszkodott Széles Laj ossal -csak hogy eltávolÃ-tsák a hat hektár kö zelébÅ‘l. Lajosnak annyi szeretÅ‘je van, amennyit csak akar. Rita azonban nem tartozik közéjük. Sági Rita a legt öbb, amit Lajos elérhet az életben, bármilyen gazdag. És Rita sem kaphat jobbat Széles Lajosnà ¡l - legalábbis azt hiszi. Kettejük kiábrándÃtóan józan kompromisszuma ölt testet az esküvÅ ‘i menetben a Lila Akác étterem elÅ‘tt. KiábrándÃ-tó és józan: ezek a kulcsszavak. Mà ¡rpedig ami Istvánka volt egykor, az több a barà ¡tságnál, és több a szerelemnél is. Minden, c sak nem kiábrándÃ-tó, és nem józan. Istvánkà ¡nak semmi keresnivalója sincs Széles Lajos és Sági Rita esküvÅ‘jén. Ezért nem hÃ-vta meg sen ki. István mégis ott van. Ott téblábol a bámészk odók között a Lila Akáccal szemben, az utca tà ºlsó oldalán. Nem akarja, hogy észrevegyék, de lát mindent. Látja, amint kissé megkésve ugya n, de annál nagyobb hangerÅ‘vel bedöcög a lovas kocsi a cigány zenészekkel. Látja a násznépe t kikászálódni az autókból. Néhányan azonna l megindulnának a Lila Akác hűvöse felé, de S zéles Lajos nyakon csÃ-pi Å‘ket. ElÅ‘bb a templom ! Az étterembe kirendelt anyakönyvvezetÅ‘ csak v árjon a sorára. Gyalog indulnak a közeli templo m felé, elöl az ifjú pár (Rita uszályát két kislány emelgeti lelkesen), mögöttük az ünne plÅ‘ tömeg rokonsági fok és rang szerint. A cig ányok rázendÃ-tenek a Nászinduló hallgatónót a-változatára. Ez az a pillanat, amikor Széles Lajos megpillantj
a az utca túloldalán bámészkodó Istvánt. - Csucsu! - üvölti bikaterelgetÅ‘ hangerÅ‘vel. Csucsukám! Édes egy cimborám, hát mégis elgy ütté?! István körülnéz, megpróbál úgy tenni, minth a nem Å‘ lenne Csurgó István. Nem sikerül neki. Menekülne, de elkésik. Lajos öles léptekkel à ¡tvág az utcán, karon ragadja, és már viszi is magával. - Hé! SzorÃ-tsatok mán helyet az én haveromnak! Itt a Csucsu! - Ne, Lajcsi! Nem vagyok úgy öltözve - tiltakoz ik erÅ‘tlenül István. - Majd utána megkereslek - dadogja, de minden hiába. Mintha a forgószelet akarná megállÃ-tani. - Te csak itt ne akarjál nekem villogni! Mi az, h ogy nem vagy úgy öltözve? Sanyi! Sanyikámü! A ggyá a Csucsunak egy nyakkendÅ‘t, de gyorsan! Sanyi kiválik a tömegbÅ‘l, vörös az orra, kissà © bizonytalanok a léptei. - Honnan a fenébÅ‘l szerezzek most egy nyakkendÅ‘ t? - kérdezi zsémbesen, de Széles Lajos már el intézettnek tekinti a dolgot. Visszacsörtet meny asszonya mellé, éppen idejében ahhoz, hogy megt orpanás nélkül befordulhassanak a templomba. A bámészkodók megtapsolják a jelenetet. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mit szól m indehhez Sági Rita. Nos, Å‘ a maga részérÅ‘l mà ©lyen elbújik hatalmas, sárga és lila menyasszo nyi csokra mögé. Ugyan, mit tehetne mást? Mindeközben Márkus Sanyi zavartan pislog István ra. Mit is kell csinálni ezzel a fószerral? Ja, a nyakkendÅ‘! - Az enyém jó lesz? - kérdezi savanyú pofával , és már oldja is le a nyakából a kéttenyérn yi széles, kétes tisztaságú darabot. - Hagyd! Nem kell - mondja István. Õtfurakszik a soron, és a násznép takarásában eloson. Még aznap felül a Mátészalka-Budapest között kö zlekedÅ‘ személyvonatra. Éjjel érkezik meg Buda pestre. A Nyugati pályaudvaron alszik. Évek óta elÅ‘szÃ
¶r nincsenek rémálmai. Leszámolt magában az if júkorával. Le AranydűlÅ‘vel, egész Hajdú-Biha rral. Leszámolt Sági Ritával is. Vége, egyszer és mindenkorra. A rendÅ‘rök félóránként fel ébresztik és igazoltatják. Nem értik, miért m osolyog rájuk István olyan elégedetten. AmirÅ‘l István nem tudott: azon az újvári vasá rnapon pillanatok alatt megfeledkezett róla minde nki. Kivéve Ritát. Elismerésre méltó erÅ‘fesz Ã-téssel próbált nem gondolni Istvánra. De nem tudta kiverni a fejébÅ‘l. Próbált elfeledkezni eljövendÅ‘ életérÅ‘l is, amit majd Széles Laj osné Rita néven fog leélni. Igyekezett meggyÅ‘z ni saját magát, hogy majdani gyermekei nem feltà ©tlenül lesznek mocskos szájúak, szélesek, és hasonlatosak a keletien tésztához. De minden hi ába. Egyre csak úgy érezte, hogy éppen végleg elszúrni készül mindent, amit csak el lehet sz úrni. De ugyan mi mást csinálhatna? A templomi bevonulás eltartott vagy húsz percig. Még enyhe lökdösÅ‘dés árán se fért be mind enki. Szerencsére fenségesen dübörgÅ‘ orgonaze ne fogadta a násznépet. Õgy nem hallatszott a v érmesebb rokonok és ismerÅ‘sök szitkozódása. Végül csak elcsendesedett mindenki. Elhallgatott az orgona is, és megkezdÅ‘dött a szertartás. - Azért most kérdezem tÅ‘led: akarod-e feleségà ¼l venni Sági Ritát? - fordult a pap Széles Laj oshoz. - Akarom - dörögte Lajos. Alig volt hangosabb, mi nt a bevonuláskor az orgona. - Kérdezem tÅ‘led, akarod-e férjedül Széles La jost? - fordult a pap Ritához. Csend volt. A nás znép szomjas és türelmetlen. Mindjárt mond mé g néhány szépet a pap, azután mehetnek végre a Lila Akácba leöblÃ-teni a fáradalmakat. Tehá t teljes csend volt. - Nem. Nem akarom! - mondta Rita messzire csengÅ‘ h angon, tisztán, érthetÅ‘en. - Még egyszer kérdezem... - próbált javÃ-tani a pap. - Mondom: nem!
Rita elindult kifelé a padsorok közötti folyosà ³n. Kedves mosollyal átadta virágcsokrát Lajos egyik unokahúgának. Széles Lajos csak ekkor tért magához. Felüvöl tött, s ezt az üvöltést mind a mai napig idéz getik szerte Hajdú-Biharban. - Letépem a fejed, kurva! Gyüssz vissza azonnal?! Széles Lajos bikaugrató hangja hosszan visszhang zott a templom boltÃ-vei alatt. A pap behúzta a n yakát. Nagyon remélte, hogy ezúttal nem verik m eg. Volt már olyan! Arra is gondolt, hogy lassan indokolt lenne újraszentelni a templomot. De azut án úgy döntött, hogy inkább nem hallott semmi t. Mire idáig jutott, Sági Rita minden kiabálá s és fenyegetÅ‘dzés ellenére kisétált a templ omból és Széles Lajos életébÅ‘l. 4. István majdnem minden kanyarulatát ismeri gyerek kori szerelmének. De nem mindet. Azt például ne m tudja, hogy a lány hazudott neki a holdfényes lucernában. Még akkor is azt hiszi, hogy Rita é s Å‘ kölcsönösen az elsÅ‘k voltak egymásnak, a mikor az M3-ason visszafelé dönget Budapestre, a z anyósülésen a diktafonnal - a Rita elleni biz onyÃ-tékkal. A nap szembe süt, szinte lángol a sztráda fölött. István ösztönösen jobban fi gyel a forgalomra: tudja, hogy ilyen fényviszonyo k közt bizonytalanná válik az összes kocavezetÅ‘.. Ennyi lenne Rita? Néhány felejthetetlen, de táv oli történet a múltból? Szép is lenne, ha Sá gi Rita (s egyben Å‘ maga is) véget érne ott, a holdfényben úszó pipacsok között. Õmde nem à ©r véget. A BMW méltóságteljes nyugalommal száguld Gyön gyös keleti csomópontja felé. A csomópontnál le lehetne térni a sztrádáról. Azután át a h Ã-don, és vissza. (Ott legalább nem szembe süt a nap.) Egy óra múlva újra Egerben lehetne. És elmondaná Ritának, hogy leszámolt a Berényiek kel. Végleg. Megvárja Ritát, mÃ-g szabadul - me
rt Å‘ket egymásnak teremtette az Isten. Fölösle ges tovább kÃ-sérletezni. Vége a tévelygésnek . Együtt maradnak, de most már örökre. Feltév e, hogy a lány a továbbiakban senkit sem akar fe lrobbantani. Azért mindennek van határa! Igen ám, de mit szólna vajon mindehhez Rita? Ist ván maga elÅ‘tt látja ferde vágású tatár sze mének villanását. De hogy mit gondol a lány, m it fog mondani vagy tenni a következÅ‘ pillanatba n, azt nem tudja kiszámÃ-tani. Nem is tudta soha. Vajon akarna-e Istvánnal élni? Képes lenne-e l ehiggadni annyi elsöprÅ‘ szerelem és zűrzavaros év után? És Å‘? Vajon akarna-e Ritával élni, amikor már jó ideje Mónikával képzeli el a jövÅ‘t. Ez i s, az is reménytelen. István, mÃ-g ezen gondolkodik, elszalasztja a gyà ¶ngyösi kijáratot. Mindegy, meg lehet fordulni m áshol is. Pestig még számtalan csomópont akad. Felcsipog a mobil. A férfi megnézi a kijelzÅ‘t: Marosi Krisztina. Visszaejti a telefont az anyósà ¼lésre. Nem akar Krisztával beszélni. Még nem. Addig nem, mÃ-g el nem döntötte magában, hogy Miklós-e vagy Rita. 5. Újabb fordulóponthoz érkeztünk. Ha akkor, 1996 hűvös tavaszán Csurgó István nem költözik Budapestre, Nagy Ferenc még ma is élne, és szab ad ember lenne Berényi Miklós is. De Csurgó István Budapestre költözik. Úgy nyo morog, hogy azt egy idÅ‘ után már maga is vicces nek találja. Alkalmi munkásként tengeti napjait . Ekkoriban szokik rá a reggeli tejre és kakaós csigára. A tejért és a kakaós csigáért csak akkor kell fizetni, ha van mibÅ‘l. De hajnalonké nt lopni is lehet a boltok elÅ‘l. István minden hajnalban szegényes zsákmányát majszolva ácsorog a Kalefon (hivatalos neve: Mosz kva tér), az emberpiacon. Erdélyi és kárpátal jai magyarok, románok, ukránok, cigányok közö tt sodródik, várván, hogy kiválassza valamelyi
k munkafelhajtó. Istvánnak - hivatalos papÃ-rokk al rendelkezÅ‘, fehér, magyar állampolgár lévà ©n - jó esélyei vannak. ErÅ‘s is. Értelmesnek l átszik. Csaknem mindennap elviszik munkára, legi nkább épÃ-tkezésekre. Ezek persze „fekete― épÃ-tkezések. A Kalefrà ³l toborzott munkások éhbérért melóznak. Nem fizetnek adót, nincs biztosÃ-tásuk. Ezek az embe rek hivatalosan nem léteznek. Nem léteznek az é pÃ-tkezések sem. Ã-gy épül fel az új milliárd osok budai villaövezete. (Egy ilyen fekete épÃ-tkezésen most majdnem vég et ér a történetünk. ErrÅ‘l az elágazásról azonban senki sem tud, fÅ‘leg nem az érintettek. István ezekben a hónapokban aluljárókban, pál yaudvarokon dekkol. Ha többnapos munkát kap, és megengedi neki a munkaadó, kint húzza meg magá t az épülÅ‘ házban. A Tövis utcai félkész vi llában három éjszakát tölt egymás után. Neg yedik nap azonban a művezetÅ‘ átküldi egy mási k épÃ-tkezésre. Azért pont Istvánt választja, mert „olyan becsületes képe van―. Ez a becs ületes kép, ez István szerencséje. Mert aznap éjszaka a villában négy embert mészárolnak le brutális kegyetlenséggel: egy ismert budapesti üzletembert, aztán egy másik öltönyöst, akit soha nem sikerül azonosÃ-tani, meg egy feketébe öltözött hústornyot, aki minden valószÃ-nűs ég szerint testÅ‘r lehetett [a jelek szerint nem valami profi], végül egy erdélyi román kÅ‘műv est, aki békésen aludt az egyik sarokban. Az üg y a „Tövis utcai négyes gyilkosság― cÃ-men kerül be a hazai kriminalisztika történetének legsötétebb fejezetébe. A rendÅ‘rség ugyanis a nélkül kénytelen lezárni a nyomozást [amely à ¡tnyúlik egészen a harmadik évezredbe], hogy bà ¡rmit is sikerült volna kiderÃ-tenie. A mi szempo ntunkból persze mindebbÅ‘l csak az a fontos, hogy a Tövis utcában nem öt, hanem csak négy áldo zat van. Csurgó István életben maradt - s ez a fejlemény nyÃ-legyenesen vezet Nagy Ferenc halál ához. Van ilyen.)
Két héttel késÅ‘bb István a Kalefon a hajnal u nalmát P. Howarddal próbálja eloszlatni, amikor kiszúrja Å‘t egy bibircsókos képű, súlyos in telligenciahiányban szenvedÅ‘ alak. Kedvenc fogla latossága felvilágosÃ-tani az embereket arról, hogy mi a Magyarok Istene. De végül soha nem mut atja meg, csak Ã-gérgeti. Szerencsére nem Å‘ a m űvezetÅ‘, hanem egy idÅ‘sebb pasas, bizonyos Hoff er úr. Hoffer egy másik cégnek dolgozik. A két cég közösen épÃ-tkezik. Megállapodásuk ért elmében az egyik fél a „szakembereket― adja, a másik a művezetÅ‘t. Hoffer úr utálja a kalefos feketemunkásokat. Ne m tud szabadulni attól a gondolattól, hogy ezek az emberek nem is léteznek. Tudja, hogy nem lenne szabad dolgoztatnia Å‘ket, viszont azonnal feljel entést kellene tennie a rendÅ‘rségen, az adóhiv atalnál és az ördög tudja még, hogy hol. Hoff er persze nem jelent fel senkit. Egyrészt egyedü l kell eltartania két kamasz gyerekét. Másrész t a fÅ‘nöke azt mondta, hogy: - Józsikám, ne törÅ‘dj semmivel, ennek most Ã-g y kell lennie. Ha a Sárváriék fekete seggűeket hoznak, mi azokkal dolgozunk. Ha majmokat, akkor azokkal. Az Å‘ bajuk, érted, Józsikám? Józsikám nem mindig érti, mert nem túl okos em ber. Å•szintébb pillanataiban ezt tudja is magár ól. Viszont éppen ezért fogad el megfellebbezhe tetlen igazságként mindent, amit Berényi Zoltá ntól hall. Hoffer Józsefet Berényi Zoltán vaka rta ki a semmibÅ‘l csaknem tizenöt éve. Azóta a z öreg Hoffer a Berényi Kft. műszaki vezetÅ‘je lett. Nélküle nincs épÃ-tkezés. Úgyhogy ha Berényi Zoli azt mondja , hogy majmokkal dolgozunk, akkor az úgy lesz. Egyébként nem is olyan rosszak ezek az emberek. Van köztük egy fiatal srác, az kifejezetten szi mpatikus. Hoffer természetesen Csurgó Istvánra gondol, csak még nem tudja a nevét. Ebédszünet ben félrehÃ-vja, kikérdezi, hogy kiféle-miféle , azután visszaküldi talicskázni. Hoffernak nin cs semmi célja ezzel. Pusztán csak kÃ-váncsi. M
égis megváltoztatja a dolgok menetét. Kora délután hatalmas szürke Mercedes gördül be az udvarra, elfoglalva a felvonulási terület felét. Berényi Zoltán száll ki az autóból. M aga vezet: az elÅ‘zÅ‘ sofÅ‘rje egy kora délután kiszállt az autóból, megszaggatta a ruháját, és beállt szerzetesnek a Krisnásokhoz. Berényi azóta egyedül jár a Mercivel. Szeret vezetni. Berényi Zoltán: rövid ujjú fehér ing. A hirte len jött kora nyári melegben kissé megereszkede tt nadrág. MeglazÃ-tott sötét nyakkendÅ‘. Boros ta. Rövid, enyhén hullámos haj, diszkrét vÃ-zc seppel némelyik hajszál végén. Ösztönösen v igyázzba állnak elÅ‘tte még azok is, akik soha nem látták, és fogalmuk sincs, hogy kicsoda. Eg yetlen gyors pillantással felméri, hogy a lépcs Å‘ mögötti támfal ferde. De azt a Józsi biztos an vissza fogja bontatni. Az ablakok viszont rendb en vannak. Sárvári a Kalefról hozta a melósoka t. Szerencséje lehetett, mert egészen jól dolgoznak. Berényi bemegy a garázsba, ahol Hoffer felütöt te a fÅ‘hadiszállását. Hoffer sört iszik a pá rizsihoz és a kenyérhez, szigorúan csak egy üv eggel. Ez az ebéd. - Nyeld csak le. Ráérek - inti le Berényi. De Hoffer azért csak zavarban van. Figyelemre mé ltó igyekezettel nyeldekel. Tudja, hogy Zoltán h azudik. Húsz éve nem fordult elÅ‘ olyan, hogy rà ¡Ã©rt volna akár csak egy percre is. Hoffert az i s zavarja, hogy ezek a Berényi-félék soha nem köszönnek. Õgy szokták meg, vagy mi. Nem pazarolják rá az idÅ‘t. Másoknál már a kà ¶szönésbÅ‘l lehet sejteni, hogy milyen hangulatb an vannak. Hogy hányadán állunk az illetÅ‘vel. Na, ezt Berényi Zoltánnál soha nem lehet kiszá mÃ-tani. - Kérsz egy sört? - kérdezi Hoffer, amikor vég re legyűri a falatot. - Ja persze, vezetsz. - Az még nem lenne baj. De ma már legurÃ-tottam a z adagot. Ezt is csodálja Hoffer Bérényiben. Úgy tud sza bályt vagy éppen törvényt sérteni, hogy az em
bernek közben kedve támad kitüntetni valami fai r play-dÃ-jjal. - Látod, ha tartanál egy sofÅ‘rt, most nem kelle ne szomjaznod. Egy ekkora kocsihoz jár a sofÅ‘r. - Nem ez az elsÅ‘ menet közöttük sofÅ‘rügyben. Mindenki ezzel nyúzza Berényit. - A húszas pévécécsöveket megkaptad? - kérdez i Zoltán. Mindig figyelmeztetés nélkül tért át más té mára. Mihelyt úgy érezte, hogy az elÅ‘zÅ‘rÅ‘l m ár eleget tud. - Kaptam csöveket, persze. Csak nem húszas, és e gyébként is alig pár méter. - Más is hiányzik? - Igen. De apróságok. ÖsszeÃ-rtam. - Akkor tudtok dolgozni. - EgyelÅ‘re jók vagyunk - dülleszt óvatosan Hof fer. Büszke rá, hogy amit Å‘ egyszer megmond, az úgy van. Aztán mégiscsak vissza kell térniük a sofÅ‘rkà ©rdéshez. Téglautánpótlás érkezik, de a tehe rautó a MercitÅ‘l nem tud beállni az udvarra. Zo li azonban már Hoffer listáját olvassa, semmi k edve félbeszakÃ-tani. - Tud itt valaki vezetni? - kiabál ki a garázsbà ³l, de csak az egyik melós hallja. Lemondóan ing atja a fejét. - Annak a kölyöknek, ott hátul, a talicskával, annak hivatásos jogsija van - siet fÅ‘nöke segà -tségére Hoffer. - Hé, fiú! - szól rá Istvánra Berényi Zoltán . - Nekem szólt? - Neked hát! Õllj el a Mercivel az útból! - És odadobja Istvánnak a kulcsot. Mire végez Hoffer hiánylistájával, István viss zatér a kocsikulccsal. - Mondhatok valamit? - kérdezi mintegy mellékesen . - Mondjad. - Be kellene szabályozni a gyújtást, és egy ol ajcsere se ártana. Kicsit magasan fog a fék, de
az nem olyan nagy baj. Legalább húszezret futott a kocsi, mióta utoljára szakszervizben volt. Berényi elcsodálkozik. - Ezt mind abból állapÃ-tottad meg, hogy kitolatt ál vele az utcára? - Nem. Abból, hogy beindÃ-tottam. Kitolatni azért kellett, hogy beférjen a teherautó. Csurgó István nem fejezte be aznapi műszakját az épÃ-tkezésen. Berényi Zoltán úgy, ahogy vo lt, malterfoltosan, büdösen magával vitte. Más nap reggeltÅ‘l Å‘ volt a személyi sofÅ‘r. Berényi Zoltán tizenkét évvel idÅ‘sebb István nál. De mintha harminc lenne a különbség. Berà ©nyi amolyan apapótlék. - Ez az egy ruhád van? - kérdezi elégedetlenül másnap reggel Istvántól, aki tiszta, de rongyo s farmerban-pólóban jelenik meg. - Van másik, csak malteros. - Jó. Programváltozás. A második saroknál menj jobbra. A második saroknál jobbra található a Western S aloon nevű férfiruházati áruház. Berényi tetÅ‘tÅ‘l talpig felöltözteti Istvánt. - Majd levonjuk a fizetésedbÅ‘l - válaszolja kö nnyedén, amikor István az anyagi részletek felÅ ‘l érdeklÅ‘dik. Két nappal késÅ‘bb reggeltÅ‘l róják körbe-kö rbe Budapestet. A fÅ‘nöknek délután négykor mà ¡r vörös a feje. Amikor beront a Don Fabrizio pi zzériába, hogy tárgyaljon valami vállalkozóva l, már másfél órás késésben vannak. Még me g kell nézni Hoffert a társasháznál, aztán Ba jait a másik épÃ-tkezésen. Találkozni kell egy Lázár Endre nevű muksóval, aki pénzt akar az ért, hogy lemondjon valami elÅ‘vásárlási jogrà ³l, ami van neki. De Zoltán jobban szeretné, ha nem lenne. És ha mindez megvan, akkor fél ötre át kell rongyolni Pestre a Fehér Házba (hivatal osan: KépviselÅ‘i Irodaház), találkozni egy ké pviselÅ‘vel, aki nyilván Zoli barátja. Vagy elle nkezÅ‘leg: nem a barátja, és éppen azért kell
tárgyalni vele. István kint ül a MerÅ‘iben. (Tropical vászonnad rág, rövid ujjú khaki ing, plusz napszemüveg. Jól illik az autóhoz. Vagy fordÃ-tva.) Azon gond olkodik, hogy az épÃ-tkezések, valamint Lázár Endre nem fontos. A politikus viszont, alig huszon öt perc múlva, az fontos lehet. De a fÅ‘nök ben t van a pizzériában, még most kérték ki a kis pohár rozéjukat. István indÃ-t, elhúz a Merci vel. Mire negyedóra múlva visszaér a Don Fabrizióho z, Zoltán kint ül a járda szélén. Öltönyben . Cigarettázik. FeltűnÅ‘en nyugodt. Beül az aut óba. - Hol voltál? - Beszéltem Hofferral és Bajaival. - Ahhoz miért kellett elmenni? - Kerestem egy telefonfülkét. - Aha. Mit mondtál nekik? - Berényi ideges. Vajon mit zavart össze ez a fickó? - Megkérdeztem, hogy van-e valami sürgÅ‘s bajuk. De semmi. Azt mondtam, hogy legközelebb holnap r eggel fogsz jelentkezni. - Akkor is szólhattál volna, hogy elmégy. - Tárgyaltál. Megzavartam volna, és vesztek öt percet. - Nem mindegy? - Nem, mert elintéztem a Lázárt is. - Te jó isten! Mit csináltál? - Harminc rongyot hagytál neki a kesztyűtartóba n. De én csak tizet ajánlottam. Tizennyolcban me gegyeztünk. - Nem voltál valami nagylelkű. - Nem? - kérdez vissza bambán István. - A fene! Én azt hittem. Berényi feloldódik. Fura gyerek ez a Csurgó! - Nem tudtam, hogy humorod is van. - Nekem? - ráncolja a homlokát István. - Esküs zöm, fÅ‘nök, hogy nincs! Hótt komoly. Berényi nevet. De még nem nyugodott meg teljesen: - Szóval ez a Lázár megÃ-gérte, hogy lemond, te
meg kifizetted. - Ja, megÃ-gérte. De azért Ã-rattam vele egy át vételit a tizennyolcról, és külön egy másik papÃ-rt, amiben lemond. Perfekt, mondja magában Berényi. A piti ügyeket is profin kell intézni. - Akkor már csak a Fehér Ház van hátra. - Zolt án az órájára pillant. - Kényelmesen elérjü k. - Ha nem tévesztem el - mondja István, és kites zi a kormányra a térképet. Eleinte mindig Ã-gy vezet, hiszen nem ismeri még Budapestet. - Hagyd a térképet. Majd mondom. - Kösz! - István hátradobja a Budapest Atlaszt. Térkép nélkül vezetni mégiscsak kényelmeseb b. - Holnap szólj, hogy vegyek neked egy mobilt - fo lytatja Zoltán szÃ-ntelenül, mintegy mellékesen . Ezentúl mindig Ã-gy beszélnek egymással. Hany ag nyugalommal, mintegy mellékesen. - Ja, és nem tartozol a ruhákkal. Az a nulladik fizetésed vo lt. Menj tovább, át a hÃ-d alatt, aztán jobbra. 6. Nem telt bele egy hónap, és István Berényi né lkülözhetetlen jobbkeze lett. Titkár, sofÅ‘r é s bizalmas egy személyben. Akkoriban havonta hatv anezret kapott tisztán. (Mire elérkezik Berényi Zoltán életének utolsó napja, ez már százha rminc lesz.) A hatvanból tizet hazaküldött az à ©desanyjának. (Csurgó Mártonnak nem volt szabad tudnia errÅ‘l a pénzrÅ‘l, nehogy eligya. Az öre g már akkor sem volt beszámÃ-tható, amikor épp en nem ivott. Meg is halt még 1996-ban.) István nyolcezerért bérelt egy szobát a még felújÃ-t ás alatt álló Aranyember Hotel közelében. A s zoba voltaképpen egy eredeti rendeltetési céljà ¡ra nem használható garázs, amiben van egy vÃ-z csap. Azért ilyen olcsó. További tizenhétezerb Å‘l István megpróbált megélni. Rendszerint sik erült is neki. Olyan volt, mint a jó öszvér: i génytelen és szÃ-vós. Némi száraz kóró, kev
és vÃ-z: jóformán ennyi is elég az élethez. Félreértés ne essék: Csurgó István nem volt sem mazochista, sem hülye. Havonta huszonötezer forintot tett félre a saját bankszámlájára. ( Egy év múlva már havi kilencvenet.) Elhatározt a ugyanis - még aznap, amikor elÅ‘ször ült be Z oltán Mercedesébe -, hogy neki két év múlva à ¶nálló lakása lesz Budapesten. Vége a tengÅ‘dà ©snek, a menekülésnek. Ez az elsÅ‘ cél. A több it majd meglátja, ha megvan a lakás. Szerdán délután István a KÅ‘virág utcai villa konyhájában kávét iszik. A villa buja, kissé elvadult kert közepén lapul. Nyári zápor után gÅ‘zölögnek a bokrok. A szal on hármas ablakából elképesztÅ‘ kilátás nyÃlik nagyjából egész Budapestre. De István még nem járt a szalonban. Azt sem tudja, hogy a vill a (eredetileg legalábbis) nem Berényi Zoltáné, hanem a feleségéé. Annak az apjától örökö lték. Berényiné, született Kovács Claudia öreg. Egy idÅ‘s Zoltánnal - vagyis öreg. Valamint elhanyag olt, a vak is látja. Túl sokat van egyedül. Aza z túl sokat fáj a feje, ami elhanyagolt nÅ‘k ese tében egy és ugyanaz. Legalábbis István Ã-gy g ondolja. Claudia most még kedves. Kávéval kÃ-nálja Istv ánt. Megengedi, hogy a konyhában várakozzon. (M égiscsak kényelmesebb, mint az autóban!) KésÅ‘ bb majd rettegni fog tÅ‘le, amikor kiderül, hogy a fiú Zoltán hű barátja. Vagy legmegbÃ-zhatób b csatlósa - nézÅ‘pont szerint. De Claudia most még csak veszélytelen alattvalót lát Istvánba n, akinek el lehet játszani a nagyságos asszonyt . Finoman érzékeltetve, hogy a Berényi-birodalo mban ki az igazi úr. Istvánt a legkevésbé sem érdekli, hogy Claudia minek szeretne látszani, ezért udvariasan bólo gat mindenhez (Claudia legnagyobb megelégedésér e). Istvánnak igazából csak Berényi Zoltánnal van dolga. Ã-gy hát a maga részérÅ‘l kávét i szik a konyhában, és kész. Gyors ütemben megfe
jt néhány keresztrejtvényt. Már csak néhány szó hiányzik a harmadik táblából, amikor megs zólal a mobilja. Ãœgyetlenkedik egy kicsit, mÃ-g megtalálja a megfelelÅ‘ gombokat. (Istenem! Ha cs ak két hónappal ezelÅ‘tt azt mondja valaki, hogy neki egyszer saját mobilja lesz, körberöhögte volna az illetÅ‘t.) - Halló, itt Csurgó István. - Én meg a Hoffer. Ide figyelj, fiam, az elÅ‘bb k eresett valami nÅ‘. Sági Rita a neve. Azt mondja, te ismered. - Ismerem, Józsi bácsi. Mi van vele? - Azt mondja, most a biharújvári McDonald’sban dolgozik. Hogy ezt mondjam meg neked. - Igen. És? - Semmi és. Csak ez. A fÅ‘nök ott van? István kedvesen elcseveg még a fÅ‘nök hollété rÅ‘l és egyéb aktuális dolgokról Hofferral, de már rég nem figyel. Hogyan jött rá Rita, hogy hol kell Å‘t keresni? És miért kell sürgÅ‘sen érte menni? Mert az üzenet mást nem jelenthet, csak ezt. (Egyébként nincs semmi titok: a kudarcba fúlt e sküvÅ‘ után Rita megkereste István anyját, kid erÃ-tendÅ‘, hogy István hol lehet. Mária néni e zt nem tudta megmondani, de nála volt István els Å‘ pénzküldeményének ellenÅ‘rzÅ‘ szelvénye. E zen a feladó cÃ-meként a Berényi Kft. székhely e volt feltüntetve. Rita bevitte az újvári nagy postára, és addig faggatta a tudakozót, amÃ-g s ikerült egy olyan telefont találnia a Berényi K ft.-hez, amit fel is vesz valaki. Ez történetese n Hoffer József otthoni vonala volt. Sűrűbb idÅ ‘szakban, amikor több épÃ-tkezés is futott egys zerre, Hoffer után naponta húszán érdeklÅ‘dtek , a legkülönbözÅ‘bb hangok. Úgyhogy Hoffer Mis i rutinos gyorsasággal adta meg az apja mobilszá mát Ritának.) Végre megérkezik Zoltán. MielÅ‘tt kinyithatná a száját, István lerohanja. - Zoli, ne haragudj, nekem kellene a holnap. Az eg ész. Le kell mennem Biharújvárra, muszáj.
Berényi elgondolkodik. Végül is megoldható. - Mennyi dolgod van ott? IdÅ‘ben. - Talán egy óra. KettÅ‘. De lehet, hogy csak tÃ-z perc. Nem tudom. - Akkor minek kell az egész nap? - Három óra a vonat. Oda-vissza hat. - Miért nem mégy kocsival? - Milyen kocsival? - A Mercivel, te lüke. Délután háromra legyél itt a ház elÅ‘tt. Szia. Berényi ilyen. Soha nem kérdezi meg, hogy mi oly an fontos Istvánnak. Tudja, hogy a fiúnak nincs más, akivel megbeszélhetné a dolgokat. El fogja mondani magától. Hűvös nyári reggel van. Rita még fázott is, a mikor belépett a vörösre mázolt épület szemà ©lyzeti ajtaján. Benn aztán, a konyhából kicsa pó gÅ‘zfelhÅ‘k között gyorsan megmelegedett. De nincs is ideje ilyesmivel foglalkozni. Mosolygás , tálca, mit parancsol, hölgyem/uram? Csak a reg geli rohamot éljük túl - Ã-gy tartja a McDonald ’sban a mondás. 200-as szürke Mercedes fordul be a parkolóba. Ha nem is mindennapos látvány errefelé, annyira a zért nem kirÃ-vó, hogy bárki is felfigyeljen rà ¡. Azt azért megnézik páran, hogy ki száll ki a k ocsiból. Jóképű, izmos fiú, harmincon még in nen. Könnyű, gyűrhetetlen vászonzakó. A napsz emüveg hanyag mozdulattal bemegy az ingzsebbe. Eg yedül van. Egyre újabb tekintetek csatlakoznak a z Istvánt figyelÅ‘k táborához. Mindazonáltal m ég mindig nem mondhatjuk, hogy István közérdek lÅ‘dés tárgya lenne. István lekönyököl a pultra, szemben Ritával. Mellette szemüveges űr várja a sorát. Istvánr a vicsorÃ-t, jelezvén, hogy Å‘ következik. Mosol ygás, tálca. - Mit parancsol, uram? - Két Happy Mealt, a kólát jég nélkül - kezd i sorolni a szemüveges. István közben összehú zott szemmel bogarássza Rita kitűzÅ‘jét.
- Miért Sági Rita van rád kiÃ-rva? - István! A szemüveges zavartan abbahagyja a rendelést. - Széles Lajosnénak kellene lenned. - Istvánka! Rita a pulton át a fiú nyakába borul. Nem egysz erű feladat, mert a pult széles. A gyakorlat sik eres elvégzéséhez elengedhetetlenül szüksége s Rita évtizedes atlétikai háttere. Ez az a pil lanat, amikor elnémul a gyorsétterem teljes köz önsége. - Most akkor hogy hÃ-vnak? Õruld már el, légy s zÃ-ves! - Ã-gy István. Cinikus akar lenni. Budape sttÅ‘l idáig gyakorolta. Nem bocsátja meg Ritán ak, hogy férjhez ment valaki máshoz. Ráadásul pont Széles Lajoshoz! - Nem mentem férjhez. - Ne hazudj! Láttalak a templomban - emeli meg a h angját István. - Csak elÅ‘tte láttál! Aztán nemet mondtam - csa varja feljebb a hangerÅ‘t Rita is. - Komolyan beszélsz? - István emészti a hallott akat. - Tutira otthagytad a Lajcsit talpig szmokin gban? Rita nagyot bólint. Å• már érzi, hogy közönsé gük is van. István még nem. - Ott én. Rájöttem, hogy téged szeretlek. Ekkor kapják az elsÅ‘ nyÃ-lt szÃ-ni tapsot. Rita zavarában felemeli a tálcát, rajta az egyetlen kedélybeteg kólával. - Bocsánat. Mit is kért, uram? - Ã-gy Rita a szem üvegesnek. - Tedd le azt a tálcát! - ez meg István. Õtnyà ºl a pult fölött, megfogja Rita kezét. - Gyere. Indulnunk kell. - Még nem járt le a műszakom! - De lejárt. Itt a vége. - István átemeli Rita kezét a szemüvegesen, aztán egy másik vendég en. A pult végénél maga mellé fordÃ-tja, és s zelÃ-d erÅ‘szakkal maga után húzza a kijárat fe lé. - Elnézést. Mennem kell - szól vissza Rita a sz
emüvegesnek. Azután kilépnek az ajtón, és beà ¼lnek a Mercedesbe. A biharújvári McDonald’sban még mindig csend van. Egy lány kezében nyitott, félrebillent kó láspohár. Csorog a földre a barna lé. Bepárá sodott szemmel nézik a Mercedest, amint elegáns Ã-vben kifordul a parkolóból. 8. Délután negyed ötkor lépésben araszolnak a Rà ¡kóczi úton. Izzad a város. Berényi rendületl enül telefonál. - Nem érdekel, hogy mikor csinálod meg, öcsi! H étfÅ‘re kész terveket akarok. Mondtam, hogy hagy d ott az irodát. Figyelj, Andris, tizenöt éve n em álltunk fejre, most se fogunk. Csá. Aha, ez Berényi András volt, állapÃ-tja meg mag ában István. Zoltán nagyobbik öccse. Zoltán t anÃ-ttatta ki épÃ-tész-mérnöknek. De András f él a bátyjától. A gyanús üzletektÅ‘l. A kock ázattól. A szabadságtól. Inkább aktát tologa t az ÉpÃ-tésfelügyeletnél. Most végre egy percig csend van. Zoltánnak sincs semmi dolga. Araszolnak az Astoria felé. - Elintézted? - fordul a fÅ‘nök Istvánhoz, minte gy mellékesen. - Újvárt? El. - Hol van a csaj? - A Molnárban. - István félkomfortos garázs-alb érlete van a Molnár utcában. - Nem fog sokáig ott maradni - ingerkedik Zoltán. - Az biztos. Nincs neki valami munka? - Mit tud? - Nehéz ügy. Műszerész, de a szakközép óta nem fogott csavarhúzót. Sokáig atletizált. Vol t felszolgáló, titkárnÅ‘ a téeszirodán. Ilyes mi. Berényi gondolkodik egy kicsit, azután a füléhe z emeli a telefont. - Géza? Itt Berényi. Gézukám, van itt egy pipi . A barátja fontos nekem. Hogyne. Tabu. Valami re
ndes munka kell. Oké, hÃ-vj vissza. Rita másnap reggel beállt egy makulátlanul tisz ta üvegpult mögé. Å• volt a sötétbarna. Volt még ott egy szÅ‘ke és egy vörös is. Mobiltelef onokat adtak el. Gézukám pont olyan lányokat ke resett eladónak, mint Rita. FellendÃ-tették a fo rgalmat.
V. VÉGJÕTÉK 1. Rita késÅ‘ délután érkezett az Aranyember Hote lhoz. Ilyenkor már meglehetÅ‘sen elhagyatott volt a környék. Kihalt utcák, néma villák, üres telkek. És az egész fölött ott magasodott az e gykori munkásszálló (a leendÅ‘ Aranyember Hotel ) kÃ-sértettornya, fekete ablaküregeivel. A szá lló parkja leginkább a sztálingrádi csatatérr e emlékeztetett. Felvonulási területnek haszná lták. A gesztenyefák és a kert végében a tujà ¡k vastag cementpor alatt fuldokoltak. A törmelé khalmok között azonban tágas tisztás nyÃ-lt, a hol kerti asztalok és székek álltak. Senki sem tudta, hogy ki és miért hagyta ott Å‘ket. Ezeken ebédeltek a melósok. Most azonban üres volt a kert, a munkások már h azamentek. Rita letelepedett az egyik székbe, fel húzta a köldöke fölé a pólóját, és heveny napozásba kezdett. Istvánt várta. Mindig itt a dtak egymásnak találkát, úgy két-három napon ként. Rita szeretett eldicsekedni a dolgaival. Hà ¡ny házassági és egyéb ajánlatot kapott az el múlt napokban. Rita, a nÅ‘. És hogy megdicsértà ©k, mert sikerült megtanÃ-tania valami műszaki z senit a mobil használatára. Rita, a kislány. Ezúttal azt akarta elújságolni, hogy végre meg felelÅ‘ albérletet talált. (Az elsÅ‘ napokban Is tvánnál, azután az egyik munkatársnÅ‘jénél a szÅ‘kénél - lakott. Most majd a fele fizetés ét az albérletre költi. A másik felét ruhákr
a. Kajára 1stvántól kér majd kölcsön rendsze resen, de megadni természetesen soha nem fogja.) István helyett azonban egy harminc körüli fiata lember jelent meg a kertben. Félhosszú, szÅ‘kés barna haj, szája körül szemtelen kis körszaká ll. Alakra több mint kifogástalan, mozgása puha és magabiztos, mint amikor a puma vadászni indu l. Õllógalléros öltöny, a szürkének abban a z egyetlen árnyalatában, amitÅ‘l nem szürke les z az ember, hanem észveszejtÅ‘en elegáns. Itt ta rt Rita a felmérésben, amikor a fiatalember megs zólal. - Ne haragudjon, kisasszony. Megkérdezhetem, hogy kire vár itt? Ritának már a nyelvén van, hogy „a barátomra ―. De ha kimondja, akkor alaposan leszűkÃ-ti az on dolgok körét, amelyek a továbbiakban megtör ténhetnek közte és a férfi között. Ã-gy hát nem mondja. Ki lehet ez az alak? És mit keres ez en az épÃ-tési területen? Az ilyeneknek nagy au tókkal illik furikázniuk a belvárosban. (A BMWt Rita nem látja. Eltakarják elÅ‘le a bokrok.) - Napozok - mondja végül, alig észrevehetÅ‘, sz emtelen vállrándÃ-tással. Ez az a mozdulat, ami tÅ‘l mindenkire rátör a veszett álmatlanság, a kibÅ‘l még nem haltak ki a férfiösztönök. - M aga is napozni jött? A fiatalember leül egy székre, viszonylag távol a lánytól. Az a helyzet, hogy a bátyja, bizony os Berényi Zoltán iderendelte Å‘t valami hülye üzleti ügy miatt. - Mikikém, legyél hatkor a hotelnál, van itt nà ©hány dolog, csá! - vakkantotta Zoltán a telefo nba, és mielÅ‘tt Miklós tiltakozni tudott volna, vagy legalább valami épeszű találkahelyet jav asolni, már bontotta is a vonalat. Úgyhogy most itt ül a kertben hülyén. Na, hát ezt nem lehet elmondani a nÅ‘nek. Mert nÅ‘ ez a javából! Mikl ós észrevette a vállrándÃ-tást, hogyne vette volna észre. Õrtatlan Å‘szinteséggel bele- néz Rita szemébe, de ez csak álca. Periferiális là ¡tásával közben alaposan felméri a pipit. Mind
en férfi tudja, hogyan kell csinálni. Legalábbi s minden igazi férfi. És Miklós annak tartja magát. - Sajátos helyet választott a napozáshoz - mond ja végül. Valamit csak kell mondani. - A strand nem volna kényelmesebb? - Ugyanez a nap süt ott is - vágja rá Rita. - De nem veszélyes, mint egy épÃ-tkezés. - Most nincs épÃ-tkezés, mára befejezték. - Ez akkor is egy épÃ-tési magánterület. - Na és? Maga is itt van. - Nekem dolgom van itt. - Nekem is. Napozok - most már juszt se mondja meg , hogy a barátjára vár. - Oké. Én csak megpróbáltam ecsetelni egy stra nd elÅ‘nyeit - mondja Miklós. Nem egészen érti, hogyan jutottak hirtelen idáig. Hogy mirÅ‘l besz élnek egyáltalán. - Nem hiszem, hogy sikerülni fog rábeszélnie - à -gy Rita. Å• se érti. Valahol itt csúszik félre végleg az egész párb eszéd. - Ott kevesebb a szatÃ-r - mondja Miklós. Persze arra gondol, hogy estefelé gyanúsan kihalt a kö rnyék. - Miért, maga egy szatÃ-r? - csap le azonnal Rita . Å• nem gondol semmire. Csak meg akarja szÃ-vatni ezt a nagyképű machót. Nagyon haragszik rá, m ert elsÅ‘ nekifutásra, úgy három perccel ezelÅ‘ tt, olyan szimpatikus volt. - És ha az vagyok? Akkor mit fog csinálni? - Kapásból lerúgom a fejét. Innen, ülésbÅ‘l. TÃ-z évet atletizáltam, úgyhogy inkább ne prà ³bálja ki. - Téglát is hord a retiküljében? A magafajták úgy szokták csinálni. - Úgy érted... - Úgy értem, hogy még nem nyÃ-lt meg a szálló , ha nem vetted volna észre. Egy darabig itt még nem lesz kuncsaft. - Tudod, ki a kurva! - Tudom! - És te? SzÅ‘rpenészes bájgúnár!
- Ide figyelj...! Szerencsére Ritának nem kell megtudnia, hogy hov a figyeljen. MielÅ‘tt tettlegességig fajulna a he lyzet, befordul a ház elé a szürke Mercedes Zol tánnal és Istvánnal. Nem tudják, mi történt, csak a szikrázó feszültséget érzik a levegÅ‘ ben. - Berényi Miklós, az öcsém. - Sági Rita, gyerekkori barátom - mutatják be e gymásnak Ritát és Miklóst. De Å‘k már ismerik egymást. Sötét pillantások. - Szerintem tegezÅ‘djetek. - De Å‘k már összeteg ezÅ‘dtek. Vissza kell fojtaniuk a kikÃ-vánkozó r öhögést. Mert akkor a szégyen mellé nevetség esség is társulna. Márpedig Miklós semmitÅ‘l s em retteg jobban, mint hogy nevetségessé válik. Nem beszélve Ritáról. Rövid üzleti tanácskozás, valamint a szálló készültségi fokának szemrevételezése után Z oltán visszaül a Mercedes-be. Istvánt természe tesen viszi magával. Még van egy körük estére. Rita hazafuvarozása az új albérletébe ilyenfor mán Miklósra marad. A Móricz Zsigmond körtéri g mélyen hallgatnak a kocsiban. De a feszültség már elmúlt. Pontosabban átalakult valami másf éle feszültséggé. Szikrázik ez is, elég, ha csak egymásra pillantanak. A férfi tudja, hogy v adászni fog. A nÅ‘ is tudja, hogy Å‘t most majd l e fogják vadászni. Nagyon izgatottak, és nagyon elégedettek. - Még mindig kurva vagyok? - kérdezi Rita, valaho l a Gellért tér táján. - Naná. A legócskább fajtából - vágja rá Mi klós. Most már szabad nevetni. - És mi van azza l a szatÃ-rral? - Semmi. Te nem vagy az. Egy szatÃ-r hozzád képes t ártatlan úriember. Aznap éjszaka már a hÃ-rhedt és méregdrága To rquemada bárban kóstolgatják egymást. Rita vad Ã-tóan szűk és rövid, bÃ-borpiros ruhában van . Miklós haja szétzilálódik, amikor táncolnak . Jól illik a bár alvilági fényekkel teli hang
ulatához. Nick Cave és a Bad Seeds énekel. Azt éneklik, hogy Let Love In. Hogy táncol ez a nÅ‘! Mármint Rita. Miklósnak össze kell szednie min den tudását, hogy lépést tartson vele. Meg aka rja szerezni! Semmit nem akart még ennyire, miót a kinÅ‘tt a rövidnadrágból. Táncolnak újra. És megint. A milliomos ficsúro k, a profi prostik és az újelit kiéhezett, neur otikus lánykái egyre féltékenyebbek. De nem tu dják levenni a szemüket Ritáról és Miklósró l. Nem is lehet. Meg kell szerezni. A testét akarja, az Ã-zét. Mi ndenáron. Ez jár Miklós fejében a Torquemadáb an, a görög étteremben, a multiplex mozik pénz tára elÅ‘tt, vagy a BMW-ben, ha leengedett ablako kkal száguldoznak céltalanul a kihalt, vasárnap i országutakon, és hajukat szerelmi zászlókén t lobogtatja a szél. A délelÅ‘ttök üres órái ban is csak a lány jár a fejében. Akkor külön ösen. Amikor Rita dolgozik. Mert Rita nem adja fel az állását. Miklós mind en nagylelkű ajánlata, könyörgése ellenére t ovább árulja a telefonokat. Ami még hagyján. D e a kapuban minden éjszaka (vagy hajnalban, mikor hogy) megköszöni az estét, és elbúcsúzik Mi klóstól. Néha egy csók, más semmi. Rita most az egyszer nem akar hibázni. Miklós mà ¡r félÅ‘rült a vágytól és az állandó vissza utasÃ-tástól. Talán másik pasija van Ritának? Lehetetlen. Ha van is, arra naponta kábé hat é s fél perc jutna. A többit Rita a boltban vagy M iklóssal tölti. De akkor miért nem? Frigid lenn e? Kizárt dolog. Elég csak ránézni. Aztán Miklósnak támad egy ötlete. Nem csinált ekkora balhét, mióta nyolcadikban a matekdolgoz at elÅ‘l kimászott az iskola tetejére, és nem t udott lejönni. Reszketve kapaszkodott a kéményb e, mÃ-g a tűzoltóság le nem szedte. Ez az emlé k adja most az ötletet. Június végén, egy kora esti órában létrás t űzoltóautó kanyarodik a ház elé, ahol Rita la kik. Mögötte Miklós BMW-je. A tűzoltók némik
épp zavarban vannak. Ilyesmit még soha nem rende lt tÅ‘lük senki. De mindegy. A BMW-s pasi elképe sztÅ‘en nagy összeget fizetett be az alapÃ-tvány i kasszába. Legalábbis ehhez a tÃ-zperces munká hoz képest. A tűzoltók felemelik a létrát. - Jöhet, uram! - mondják kaján vigyorral. És M iklós elindul felfelé a szédÃ-tÅ‘ magasságba, egyik kezében hatalmas vörös rózsacsokorral. A létra közepén megpihen. ElÅ‘veszi a mobilt, Ri tát hÃ-vja. - Rita? Én. Menj ki az erkélyre. Most, azonnal. Az idÅ‘zÃ-tés tökéletes. Rita éppen akkor lép ki a második emeleti erkélyre, amikor Miklós f eje felbukkan a korlát mögötti semmibÅ‘l. Rita felsikolt. Ösztönösen a férfihoz ugrik, hogy l e ne essen. Miklós belép az erkélyre. Õtöleli, és hossza n megcsókolja a lányt. Azután átnyújtja a ró zsákat. - Születésnapod alkalmából szeretettel - mondja könnyedén. - De hát nem is most van! Majd októberben... - cs odálkozik Rita. - Ezentúl ez lesz a mi születésnapunk. Most kez dÅ‘dik minden. - Miklós újra megcsókolja a lán yt. Az utca mélyén elérzékenyülten nyújtogatják a nyakukat a tűzoltók. Miklós tömött borÃ-tà ©kot tűz a létra csúcsára, azután lekiabál: - Köszönöm, fiúk! Hazamehetnek. Hatalmas szerelem volt. Lánggal égÅ‘. A közelé be se merészkedett senki, nehogy megperzselÅ‘djö n. Az elsÅ‘ éjszakán - immár közös születés napjukon - felavatták Rita szobáját. Azaz ott s zeretkeztek elÅ‘ször. Felavatták a fotelt és a szÅ‘nyeget is. Aztán Miklós BMW-jét. Az épülÅ ‘félben lévÅ‘ Aranyember Hotelt. Zoltán és Cla udia nappaliját a KÅ‘virág utcai villában, amik or azok nem voltak otthon. Felavatták a balatoni házat. A Balatont magát egy éjszaka. A Holdvilà ¡gárkot a Pilisben. A tatai várat. A Duna egyik
homokpadját a Szentendrei-szigeten. Felavatták a z egész országot. Sűrű nyár volt. Együtt töltötték minden per cét, mert halott volt az idÅ‘, és elviselhetetle n minden perce, amikor nem látták egymást. Kül önösen Rita volt sok. Mindent beleadott. Ha egys zer szeretett valakit, azt feltétel nélkül tett e. És senkit nem szeretett még úgy, mint Mikló st, mióta kinÅ‘tt a gyerekkorból. Hatalmas szerelem volt. PerzselÅ‘ tűz, amely rends zerint gyorsan elhamvad. 2. Sárga és vörös lombkoronák alatt süvÃ-tenek le Szentgotthárdra. Vörös az alkonyat is. Istvà ¡n Ritáért aggódik, Zoltán Miklósért. Akiket a határÅ‘rsön tartanak fogva, mert a vámosok à ¡llÃ-tólag túl sok aranyat találtak náluk, egy Velencében töltött hosszú hétvége után. En nyi. Most aztán száguldanak nyugat felé, a nap szembe süt, nagyokat hallgatnak. István nagyjából biztos abban, hogy Zoltán jó val többet tud errÅ‘l az ügyrÅ‘l, mint amennyit elárul. De nincs igaza. Most az egyszer nincs iga za. Berényi Zoltánnak semmi köze ehhez a dologh oz. Pontosabban eddig nem volt - de most majd lesz . Éppen azért rohannak le Szentgotthárdra. Ezé rt cikáznak az éterben azok az ideges telefonok. - Szia. Berényi. Jó volt a csuka? Na jó, majd m egismételjük. Ja, lent van az öcsém meg a barà ¡tnÅ‘je. Persze, felnÅ‘tt már, csak a feje lágya nem bÃ-rt még benÅ‘ni, tudod, hogy van. Nem kell ene véglegesÃ-teni a jegyzÅ‘könyvet. Csak mÃ-g t isztázódik minden körülmény. Ja, már dönget ek lefelé. Kösz. Zoltán egyenletesen szuszog, de a szokottnál is h angosabban. - Csucsu! (Berényi már tudja István szégyellt-rettegett b ecenevét. Soha nem él vissza vele.) - Igen? - Milyen az a nÅ‘? Simlis?
- Nem. Csak bolond, de nagyon. Bármire rá lehet venni. Nem jó - István keresi a szavakat. - Akit szeret, az bármire rá tudja venni. - Úgy érted, akármi volt, Miklós a hibás. - Nemtom. - De tód! Beszélj! - Ha csak Rita akart volna magának egy dugi nyakl áncot VelencébÅ‘l, azért nem tartóztatják le Å‘ket. A komolyabb bulihoz Rita helybÅ‘l hülye. - Szóval magától nem üzletel, meg ilyenek. - Rita? Magától nem. Magától csak szerelmes les z. De azt nagyon érti. Hosszú csend. - Figyelj, Csucsu. Mit csinálnál, ha a te öcséd lenne ekkora barom? - Nem tudom. Nekem csak egy bátyám van. Azt se là ¡tom soha, mert Szegeden él. - Egyedül nÅ‘ttél fel? - Egyedül. - Izgalmas lehetett. - Egyszerűen fergeteges volt. - Mi a fenét csináltál naphosszat? István elgondolkodik. - Semmit. Jobbára semmit. - Valamire csak emlékszel?! - Hogyne. Például a disznóvágásokra. - Kevés. - Nekem sok is. Hallottad már, hogy visÃ-t a disz nó? Okos állat. Tudja, hogy Å‘t most ölni akarj ák. - Röhögni fogsz. Soha nem voltam disznóvágáson . - Sajnálhatod. - Vannak még disznók nálatok? - A szomszédban van. Meg minden szomszédban. - Jó. Ma van kedd. Vasárnap disznót vágunk. - Hol? - Nálatok. AranydűlÅ‘n vagy hol. - Na ne! - Mondom, vasárnap vágás. Ott lesz mindenki. Kap sz két szabadnapot, hogy megcsináld.
3. Disznóvágás szeptember végén? Ki hallott már olyat? AranydűlÅ‘ harminchét állandó lakosa n em, az biztos. De ha a pesti uraknak ez kell, az p ersze más. A legkisebb Sági lánynak valami isme rÅ‘sei. Vagy a vÅ‘legénye? De barátai ezek a kis Csurgó Pistának is. A fene se érti. A Csurgó gyerek már két napja itt van, úgy rendezkedik, mintha Å‘ lenne a téeszelnök. Igaz, téesz már rég nincsen, de mindegy. AranydűlÅ‘ soha nem látott még ennyi autót. É s akkor a tÃ-pusválasztékról még nem is beszé ltünk. Van itt Opel, Audi, BMW, Mercedes, még eg y Ford Pickup is. Novák Laci azzal hozta az italo kat. A falusiak lelkesen pakolják a sörös- és borosrekeszeket. MegfelelÅ‘ motivációjukról Zol tán idejében gondoskodott. Eleve három disznót vágnak, de csak az egyiket viszik majd haza a cs omagtartókban. A másik kettÅ‘ marad a falué. A pia is ingyen van, amÃ-g a készlet tart. Már ég a tűz a kondérok alatt. Könnyű füstf elhÅ‘k gomolyognak végig AranydűlÅ‘ egyetlen, fo cipályának is használt utcáján a ferde szepte mberi fényben. Még csak délelÅ‘tt van, de már emelkedett a han gulat. Berényi Dani néhány helybéli kiskrapekk al focizik. KésÅ‘bb Novák Csaba is beáll hozzá juk, bár Å‘ sokkal idÅ‘sebb. Már tizenöt éves. Kata és Õkos más-más ürüggyel, de kivonták magukat a nagy családi buliból. Pesten maradtak . Claudiának is azt kellett volna tennie. Rosszul érzi magát. Valamiért imádják az idÅ‘sebb fa lusi férfiak. Mindegyik beszélgetni akar vele. M indegyik meg akarja kÃ-nálni egy kupica pálinká val. Claudia orrát facsarja a fokhagymabűz, tork át marja az alkohol. Nem tudja, hogyan fogja túl élni ezt a napot. (De ne nyugtalankodjunk: túléli.) Zoltán futólag kezet fog a böllérrel. - Kezdhetjük, Pali bátyám? Akkor isten neki! Zoltán mindenütt ott van, mindenkihez van egy sz ava. Közben figyel: a Ságiak már kikészÃ-tettà ©k a tálakat, lábasokat a disznóvérnek. Andrá
s beállt focizni a fia mellé. Helyes. A böllér a kését feni. RemélhetÅ‘leg van valakinek egy puskája, arra az esetre, ha el találna szaladni a disznó. Miklós két helybéli aranyifjúval ve del. Sarkig nyitották a BMW ajtaját, és valami rock and rollt hallgatnak kÃ-méletlen hangerÅ‘vel . Na jó, minden a helyén. Hol van Rita? Zoltán a Sági-ház udvarán bukkan rá Ritára, amint két nÅ‘vérével egy teknÅ‘ben mosogat. - Micsoda marha vagyok! Itt kellett volna születn em, ahol ilyen tündérek teremnek minden bokorban - udvarol vigyorogva a nÅ‘knek, miközben karon f ogja Ritát, és elkormányozza a gépállomás ro mjai felé. - Gyere csak! Mutasd meg nekem azt a s zerszámoskamrát, ahol a Pistát ápoltad. - Hát azt te honnan tudod? - csodálkozik Rita. - Naponta kétszáz órát ülünk egymás mellett a Pistával. És egyikÅ‘nk se néma. - Szép, szép, műemléknek kéne nyilvánÃ-tani - mondja Zoltán. Körbepillant: géproncsok, arrà ©bb a beszakadt pajta, ami egykor az iskola volt, derékig érÅ‘ gaz. Sehol senki. - Te Rita! Figyel j rám. Nemsokára meglesz a tárgyalás. A Mikló sé meg a tiéd. - Igen. Tudom - bólint Rita. Nem érti. - Ha azt mondanád majd, mondjuk, hogy a tiéd vol t az az arany. Szóval a te bulid volt az egész. Az igen hasznos lei^ne. Neked is. Ritának nem jön ki hang a torkán. - Jó, némi fogházzal jár, de ott nincs valami n agy szigorúság. - Õllj! - jön meg végre a lány szava. - Mi a f enérÅ‘l beszélsz? Mit kéne nekem vállalnom? - Ezt a csempészési ügyet - mondja Zoltán kön nyedén. Nem erÅ‘szakos, csak határozott. Tudja, hogy mit akar. - Ide figyelj! Ez nem az én bulim. Semmi közpm ho zzá. Nem is tudtam róla. - Igaz. De azért nem olyan egyszerű a dolog. A ko csi a te neveden volt. Te vezettél. - De csak azért, mert a BMW lerobbant, és... - Mindegy, hogy miért. Azt a bÃ-róság vagy elhis
zi, vagy nem. - Ha Miklós az igazat mondja, akkor a bÃ-róság.. . - Nem érdekes a bÃ-róság! Ha a bÃ-róságra bÃzzuk, összedÅ‘l a világ. Figyelj Rita! Nem az ig azat kell mondani, hanem azt, ami mindenkinek a le gjobb. - De ha egyszer nem én csináltam! - A csempészést nem. De azért kerültetek szarba , mert bután viselkedtél. - Ha Miki figyelmeztet, hogy nemcsak „nászutazun k― Velencében... - Na és? Az min változtat? - Semmin. - Csak azt szeretném, ha megértenéd, hogy mi a l egjobb mindenkinek. - Miért? Mi a legjobb? - Szereted Miklóst? - Ez hogy jön ide? - Szereted? - Különben nem járnék vele. - Å• egy jól menÅ‘ vállalat második embere. Ha az övé a balhé, kiesik az üzletbÅ‘l. Nem fog s okat ülni, de a büntetett előélettel nem sokat ugrálhat. Ráadásul soha nem fogja megbocsátan i neked, hogy miattad bukott le. Mert Å‘ úgy fog emlékezni rá, akármi is az igazság. Ezzel szem ben, ha te vállalod, azon senki nem veszÃ-t semmi t, csak te, néhány hónapot. De cserébe kapsz e gy gazdag, jómódú pasit. Aki örökre a leköte lezetted, és hálás neked, mint egy éhenkórás z spániel. - Szépen hangzik. Csak az a baj, hogy Miklós má r nem szeret engem. Pont Velencében derült ki. Zoltán hitetlenül megrázza a fejét. - Haragszik rád, mert lebukott. Mert elÅ‘tted vall ott kudarcot. De ha kihúzod a szarból... - Akkor még lelkiismeret-furdalása is lesz. Mi a biztosÃ-tékom, hogy az öcséd nem lép le? - Semmi. - Te Zoli. Azt mondtad, hogy ez nekem is jó bolt. Csak azt nem értem, hogy mitÅ‘l lenne az.
- Két papÃ-rtól. Az egyiken az van, hogy a Beré nyi Kit., amÃ-g csak fennáll, köteles neked titk árnÅ‘i állást biztosÃ-tani, ha te akarod, és a mikor akarod. Ez nem vonható vissza. Aztán van e gy másik, amely szerint négymillával tartozunk neked. Zoltán elnézett a távolba. Vannak feladatok, am iket nagyon tud utálni az ember. A távoli látha tár hullámzott a forróságtól. A hullámzó ho rizont alatt pipacsok tÃ-zezrei pettyezték a szik es mezÅ‘t. 4. István rendszeresen meglátogatta Ritát a börtà ¶nben. Õltalában havonta egyszer. Nagyon utálta a rácsokat, az Å‘röket, ezt az egész helyzetet . Az Å‘rök kimért lenézését, amely nemcsak a foglyokra terjedt ki. „Na, szép kis jószág va gy te is, a rokonod már ül. Te is csak feltétel esen vagy szabadlábon―, ez volt minden smasszer tekintetében. Azután a lepusztult terem az ócs ka asztallal - amely annyira hasonlÃ-tott az arany dűlÅ‘i általános iskolára. Csak a szaga volt m ás. Itt börtönszag volt. ElÃ-téltszag. - Jól vagy? - kérdezte, amint Rita leült elé a z asztal másik oldalára. Hogy a fenébe tud ez a lány ilyen szép maradni? A pokolban is szép le nne. - Jól - mondta Rita, és mosolygott. - Nem kell valami? Mire van szükséged? - Amire szükségem van, azt nem tudod behozni. - De hátha. - Tudod jól, hogy mire gondolok. Ami azt illeti, István tudta. Csak szerette volna megúszni, minden alkalommal. Rita természetesen Berényi Miklósra gondolt. De Berényi nem jött be hozzá. Soha, egyetlen alkalmat kivéve, még a legelején. Azután eljött 1998. október 26., amikor egy fé lresikerült üldözéses verseny során összetö rt a legendás szürke Mercedes, és meghalt Beré nyi Zoltán. István hosszú hetekre kórházba ke
rült. Miklós, András és Claudia megküzdöttek a vállalat vezetéséért, miközben egyikük se tudta, hogy hol tartanak a cég ügyei, de még a zt sem, hogy hol vannak az erre vonatkozó iratok. Sági Ritáról lassan mindenki megfeledkezett. De csak elkövetkezett a nap, amikor István egy k ölcsönkért sétabotra támaszkodva, nagy morgol ódások közepette újra fel tudta keresni a fogh ázat. - Jól vagy? - kérdezte Ritától, mintha mi sem t örtént volna. - Jól. - Nem kell valami? Mire van szükséged? - Amire szükségem van, azt nem tudod behozni. - De hátha. - Tudod jól, hogy kire gondolok. - Nagyon elfoglalt. Tudod, most, hogy Zoltán megh alt, Å‘ az igazgató úr. Nyakába szakadt minden - darálta István, de közben azon morfondÃ-rozot t, hogy mi a fenéért védi Miklóst. Miért kere s neki mentségeket? Persze, azért, hogy Ritát m egóvja a fájdalomtól. De ez hülyeség. Rita po ntosan tudja, hogy mirÅ‘l van szó. Rita nem mutatta, hogy bármit is jelentenének ne ki István látogatásai. De a naptárát hozzáig azÃ-totta. - Még öt hónap van hátra - mondta Rita. - Ha jól viselkedsz. Vigyázz magadra. - Mire legközelebb jössz, már csak négy hónap marad, Ã-gérem. 5. Ez lesz a te szobád - mondta Faragó Õgi, é s állával unottan az egyik ajtóra bökött. Rita mosolyogva gondolt arra, hogy a nÅ‘ ugyanolya n arcot vág, mint amikor a börtönben kettétör t egy zsemlét, és az egyik felét a kezébe nyom ta. Az alatt az egy év alatt, amit közös cellában töltöttek, megszokták, hogy mindenen megosztozn ak. Olyan szoros barátság szövÅ‘dött közöttà ¼k, hogy az már közelebb állt a... Nem, nem a t
estvériséghez. Ritának épp elég testvére vol t ahhoz, hogy tudja, ez a kapcsolat több annál. Sokkal több. Szerelem? Talán az se. Egy kis simo gatás, néhány csók, érzelmes ölelések - nin cs abban semmi rossz. Õgi két és fél évet ült egy apró, fehér po rral teli nejlontasak miatt, amit a vámosok talá ltak meg nála egy cigarettásdobozba rejtve. Hár om hónappal azelÅ‘tt jött ki, hogy Rita szabadul t. És ma reggel ott várt rá a börtön kapujában. Rita tudta, hogy várni fogja. És hogy a lány a ztán is megtesz majd érte mindent. Természetesn ek vette, hogy Ã-gy van. FordÃ-tott helyzetben Å‘ se tenne másképp. Ã-gy szokták meg. - Gyere. FÅ‘ztem neked valami finomat. Találd ki, mi az. Bementek az étkezÅ‘be. Rita hirtelen meghatódott . Pedig nem szokott. Nahát. Az asztal gyönyörű en meg volt terÃ-tve, egy vázában nagy csokor vi rág, egy üveg pezsgÅ‘ két talpas pohárral - me g egy nagy lábos, fedéllel a tetején. - A kedvenced - kuncogott Õgi, mire Ritából kità ¶rt a nevetés. - Csak nem lencsefÅ‘zelék? Jézusom! - és egy là ¡tványos mozdulattal a szÃ-véhez kapott. - Meg a karsz ölni? - Pedig direkt a kedvedért csináltam. Méghozzá Mrs. Moslék receptje alapján - Ã-gy hÃ-vták eg ymás közt a börtön szakácsnÅ‘jét. - Garantá ltan nincs benne semmi fűszer. Aztán persze kiderült, hogy akad ott más is. Pà ©ldául ropogós kacsasült párolt káposztával. Egy éven keresztül gondoltak rá ábrándozva. Meg egy hatalmas csokitorta. Félórával késÅ‘bb, miután degeszre ették mag ukat, a kanapén ültek kényelmesen, és pezsgÅ‘z és közben a jövÅ‘rÅ‘l beszélgettek. Õgi elmesélte, hogy egy éjszakai bárban dolgoz ik. Ugyanott, ahol azelÅ‘tt. A tulaj Õgi szeretÅ‘ je volt - immáron nyolc éve. A férfi Rita szeri nt elég sötét figura lehetett, gyanús ügylete
ket bonyolÃ-tott, és olyan alvilági kapcsolatokk al rendelkezett, hogy az embernek összeszorult tÅ ‘le a gyomra. Az egyik kábÃ-tószerbulijának vol t köszönhetÅ‘ Õgi lebukása is. De a nÅ‘ sose h aragudott rá emiatt, azt mondta, ez is benne van a pakliban. És még valami jóvátételt is emleg etett. - Már beszéltem neki rólad. Az egyik barátjána k is van egy lokálja. - Kösz, nem - vágott közbe Rita. - Ezt már megb eszéltük. Aztán vitatkozni kezdtek. Rutinból persze. Mert e zen a téren már semmi újat nem tudtak mondani egymás nak. Régi téma volt ez kettejük között. Olyan sokszor játszották már végig ezt a jelenetet, hogy álmukból fölriasztva is fel tudták volna venni a fonalat. Rita képtelen volt megérteni, miért van az, hogy Õgi folyamatosan kurvát akar faragni belÅ‘le. Igaz, profi kurvát, egyetlen kl ienssel, de akkor is! Kényelmes élet, sok pénz, ruha, ékszer, izgalmas élet - ezek voltak a nÅ‘ legfontosabb érvei. - Akkor mit akarsz csinálni? - kérdezte végül à •gi dühösen. - Elmegyek hozzá - mondta Rita, a koreográfia sze rint. - Na ne! - tört ki Õgiból a jól ismert felháb orodás. - Ahhoz a patkányhoz? Esküszöm, anyukà ¡m, te nem vagy normális! Azok után, amit művel t veled? Miatta húztál le két évet, és az a s zemét egyszer se tolta be a képét, hogy meglát ogasson. - Biztos sok volt a dolga. Faragó Õgi az asztalra csapta a poharát. - Ne gyere nekem ezzel a baromsággal, jó? - És meghalt a bátyja - Rita megint csak mentsé geket keresett. - Teljesen kikészült szegény. A z egész cég az Å‘ nyakába szakadt. És Ã-gy tovább. Ez volt a másik slágertémájuk odabent. A kaptà ¡rban. Õgi tiszta szÃ-vébÅ‘l gyűlölte azt a fi
ckót, aki börtönbe juttatta a legjobb barátnÅ‘ jét. Azt mondta, legszÃ-vesebben elvágná a tork át egy rozsdás, életlen zsilettpengével. Rita meg védte. És ebben a kérdésben se jutottak dűlÅ‘re soha. 6. Rita szerdán délután két óra tizenhatkor csö nget be egykori szerelme, Berényi Miklós lakásà ¡ba. Két óra ötvenkor elégedetten pihegnek egy más karjában, miután háromszor is felavatták Miklós franciaágyát. Mintha csak ma ismerkedtek volna meg az Aranyember sittporos udvarán. Minth a nem telt volna el azóta több mint két év. - Eleinte el akartalak felejteni - mondja Miklós, és Rita kezébe nyomja a borospoharat. - Agyonü tsz, ha bevallom? - Még meggondolom. - De nem tudtalak elfelejteni. Szerencsére - folyt atja Miklós, és úgy érzi, igazat mond. - Szóval ide hordod a nÅ‘idet - néz körül Rita a szobában. Egyszerű megállapÃ-tás, mindenfé le vádló él nélkül, de Miklós úgy érzi, và ©dekeznie kell. - Nincsenek nÅ‘im. Ami azt illeti, tényleg nincs nyoma nÅ‘nek a lakà ¡sban. De hát nem véletlenül telefonált ide Ri ta, mielÅ‘tt beállÃ-tott volna. Nem akart valami helyrehozhatatlan helyzetbe keveredni váratlan fe lbukkanásával. - Azért csak nem kötöttél csomót a farkadra kà ©t éve, amikor bevarrtak? - Nem. Azt azért nem. De nagyon vártalak. Ez a nagyon várás, ez nem igaz. Rita is tudja. D e értékeli, hogy legalább ezt hazudja Miklós. És hogy eltüntetett a lakásból minden, nÅ‘re u taló nyomot. Ez azt jelenti, hogy Miklósnak font os Rita véleménye. Azaz maga Rita. Rita elégedett az elsÅ‘ nap eredményével. 7. Miklós annál kevésbé elégedett. Egy dolog fel
avatni az ágyat, s egy másik újra együtt élni Ritával. A vadságával. Az Å‘rültségével. Ne m, köszöni szépen, a maga részérÅ‘l Marosi Kr isztinát szereti, és kész. Csöngetnek. Megjött a Csurgó gyerek. István ma jd elrendezi a dolgokat, gondolja Miklós. - Helló! Ãœlj le - mondja, mintha legalábbis gye rekkori barátok lennének. Whiskyt tölt, István kezébe nyomja a poharat. A fiú gyanakodva néze geti. - Azt mondtad, üzletrÅ‘l beszélünk. - Nem üzlet. Legalábbis nem a hagyományos érte lemben. Na, csirio! - emeli a poharát Miklós. - Egészség! - De István még nem iszik, csak for gatja az italt a pohárban. - Rita jelentkezett. - István kezében megáll a p ohár. - Kiengedték. Lejárt neki. - Na jól van. Én is úgy számoltam, hogy ebben a hónapban szabadul szegény. Hol lakik most? Miklós elÅ‘varázsol egy cetlit a zsebébÅ‘l. Õta dja Istvánnak. - Tessék. Minden rajta van. FelhÃ-vhatnád. - Milyen rendes ez a Miklós - gondolja István. Vajon mi lehet a hátsó szándéka? Mert van nek i, az biztos. István nem téved. Miklós azt szeretné, ha Istv án segÃ-tene neki leépÃ-teni Ritát. Elvégre Å‘ k együtt nÅ‘ttek fel. Marosi Krisztina pár napig még vidéken lesz, az anyjához utazott. Mire vi sszajön, el kell takarÃ-tani az útból Ritát. 8. Miklós kanapéján ülnek, olyan bizalmas közels égben, amire hosszú évek óta nem volt példa. István egyáltalán nem örül Rita közelségén ek. SÅ‘t, inkább a guta kerülgeti. Persze nem a lánytól, hanem saját magától. Hiszen Móniká t szereti, persze reménytelenül. Szégyenletesne k tartja Miklós ötletét. Mégis vállalta a fel adatot, mert abban reménykedik, hogy megvédheti gyerekkori szerelmét valami még nagyobb rossztó l. A Nagy Csalódástól.
- Mit akarsz Miklóstól? - kérdezi István. Ez a része még könnyen megy. Saját kérdéseit mon dja. - Olyan jól bánik veled? Én jártam hozzá d a börtönbe,, nem Å‘. - Azt a két évet Miklós is megszenvedte. Mit tud hatsz te errÅ‘l? - Tudom, amit tudok. Rita merÅ‘n ránéz Istvánra. „Mondjad, Csucsuk ám, ha tudsz valamit!― - ez van a tekintetében . - Jó, nem bántom. Bocsánat - helyesbÃ-t István . - Rendes pasi, maradjunk ennyiben. Megszállott. A cége meg a pénze mindig fontosabb lesz neki, mint te vagy bárki más. - Nem baj, Istvánka, én Ã-gy szeretem. Biztosan b olond vagyok. - Jaj, dehogy! Gyönyörű vagy mondja István. Es sünk túl rajta, gondolja kétségbeesetten. - É s én beteg leszek, ha nem csókolsz meg! Na most: ha István azt mondaná Ritának, hogy †žolyan rég csókolóztunk, már el is felejtettem , hogy milyen veled―, vagy azt, hogy „vakegér , adj egy csókot―, vagy egyáltalán nem mondan a semmit, csak megcsókolná Ritát, akkor nem len ne semmi. Akkor nem gyulladna ki az összes vészj elzÅ‘ lámpa Rita fejében. És nem húzódna arrà ©bb, és nem ellenkezne. - Maradj szépen! Na! Ne csináld már! - Miért... amikor olyan finom vagy... Egyszer... csak egyetlenegyszer! - domborÃ-t tovább István. Már nem is próbál úgy tenni, mint aki nem haz udik. Nyakon csÃ-pi a lányt, és megcsókolja. Es sünk már túl rajta, ez jár a fejében kitartó an. Rita fejében nem jár semmi. KÃ-váncsian várja a fejleményeket. Biztos benne, hogy rövidesen ki derül, mi ez az egész. Naná, hogy még a csók alatt belép a szobába B erényi Miklós. Megáll az ajtóban, és elégede tten szemléli a jelenetet, készülvén a felháb orodásra. - Nem zavarok?
István felugrik Rita mellÅ‘l. Na végre! Hol piszm ogott ilyen sokáig ez az alak? - Bocsánat. Nagyon kérlek, ne értsd félre - dar álja, ahogy kell. - Jézusom! - érti meg Rita, hogy mi történt. Is tvánra néz. - Cseszd meg! Mit csináltál? - a kérdés persze nem a csókra vonatkozik. Hanem erre a szégyenle tes szÃ-njátékra. Most már mindenki tud mindent , akár abba is hagyhatnák. De nem. Az idétlen j eleneteket mindig végig kell játszani. - Egyetlen szót sem akarok hallani! - nyomatja Mi klós, bár a kutya se szólt hozzá. - Takarodj a szemem elÅ‘l! És ki vagy rúgva! - Miklós! Nem történt semmi - ijedezik Rita. Hà ¡tha Miklós komolyan ki akarja rúgni Istvánt. B ár annak semmi értelme ebben a jelenetben. De Mi klósnál soha nem lehet tudni. - Te is mehetsz! Fogd a cuccod, és kifelé! - kiab ál Miklós. Rita megnyugszik. Ha mindenki ki van rúgva, akkor mégis az eredeti verzió érvényes. Ezek ketten összebeszéltek, és megrendezték ezt az idétl enséget. Még beszélnek, még darálják az értelmetlen à ©s fölösleges mondatokat szerepük szerint, de e z már mind nem érdekes. Rita mindent tud. Marosi Krisztina nem törött fénykép a fiókban. Maro si Krisztina az élÅ‘, hús-vér ellenség. Nem ig az, hogy annyit kell dolgoznom mostanában, nem ig az, hogy én pátyolgatom Õkost is, mert még nem heverte ki az apja halálát, nem igaz, hogy hozz á kell szoknom a boldogsághoz, hogy itt vagy. Cs ak Marosi Krisztina igaz. Most még. De Rita veszélyes ellenfél. 9. Miklós mindent bevallott Ritának. Mit tehetett v olna mást? Igazság szerint gyanúsnak kellett vo lna találnia, hogy Rita nem hisztizett. Csak kön nyes-búsan elbúcsúzott, minden jót, Miki, élj boldogan, és elment. Miklós kis hÃ-ján utánar
ohant, olyan szép volt. Nem érezte gyanúsnak a dolgot. Rita szokás szerint elmesélte a fejleményeket b arátnÅ‘jének, Faragó Õginak, de csak megszoká sból. A következÅ‘ lépés nyilvánvaló volt. M egkereste az iratai között azt a papÃ-rt, amelye n az állt, hogy a Berényi Kft. bármikor kötele s titkárnÅ‘i állást biztosÃ-tani neki, amÃ-g cs ak fennáll, az alján pedig Berényi Zoltán lend ületes és jellegzetesen olvashatatlan aláÃ-rás a dÃ-szelgett. Rita eltette a papÃ-rt, és nyÃ-leg yenesen felkereste vele Berényi Andrást. András talán ha kétszer látta Ritát életébe n. Fogalma sem volt róla, hogy kicsoda. Azon a ny áron, amikor Rita és Miklós nagy szerelme zajlo tt, Å‘ a saját panellakásában lakott feleségé vel és két gyerekével, az ÉpÃ-tésfelügyeletn él dolgozott, és büszkén vallotta magáról, h ogy Å‘ (szemben egyesekkel!) törvénytisztelÅ‘ á llampolgár. Következésképpen nem tartotta a ka pcsolatot Miklóssal. Csak azért nem tagadta le a z öccsét, mert akkor Zoltán egyszerűen felpofo zta volna a családja elÅ‘tt. Úgyhogy most megné zte a papÃ-rt Zoltán aláÃ-rásával, aztán magà ¡t Ritát, aztán megint a papÃ-rt, és azt hitte, mindent ért. De ezúttal nem volt igaza. Õgy történt, hogy amikor Krisztina megérkezett Kiskunmajsáról, és Miklós végre magukra zár ta az ajtót, már kopogtak is, mielÅ‘tt akár csa k levegÅ‘t vehettek volna. - Ki lehet az? - lehelte Krisztina. - Nyilván megint András akar valami állati font osat - morogta Miklós. Kész átjáróház, gondo lta, és nem mozdult. Hátha csak egy nyolcvan kil ós harkály, és mindjárt elmegy. Megint kopogta k. - Muszáj beengedni - mondta Kriszta. Biztos volt benne, hogy András az, valami halaszthatatlan üz leti dologgal. Akkor pedig jobb túlesni rajta. Ad dig úgysem lesz nyugtuk. - Ma már egyszer elküldtem. - Pont azért nem lehet még egyszer. - Kriszta fe
lállt, de Miklós megelÅ‘zte. Természetesen Andr ás állt az ajtóban, Ã-gy legyen ötöse az embe rnek. - Nem gondolod, hogy késÅ‘ van? - Te mondtad, hogy késÅ‘bb beszélünk - adta az à ¡rtatlant András. - Most is azt mondom. KésÅ‘bb! - csapott le Miklà ³s, és már csukta volna az ajtót rá a bátyó orrára. De András megállÃ-totta. - Csak egy perc, de fontos. - Jó! - adta meg magát Miklós. Andrásnak mindi g minden fontos. Az összes piszlicsáré marhasá g. - Essünk túl rajta. - Akkor bemegyünk. András félreállt, és udvariasan elÅ‘reengedte S ági Ritát. - Kedves igazgató úr! Bemutatom új kolléganÅ‘n ket, aki holnap reggeltÅ‘l az irodában teljes ál lású titkárnÅ‘ként dolgozik. Miklós értetlenül bámult Andrásra. Azután cse ndesen rettegni kezdett. Rita úgy nézett körül, mintha sose járt volna ebben a szobában. Felmérte a berendezést, egy pillantással se pazarolva többet Marosi Krisztin ára, mint a radiátorra. Azután kezet nyújtott Miklósnak. - Helló, fÅ‘nök! Remélem, jól kijövünk majd e gymással. Krisztina is felmérte Ritát. Érezte, hogy nem e gészen stimmel ez a titkárnÅ‘dolog. Nem tudott s emmit Ritáról. Nem is hallott róla soha. De azt tudta, érezte minden idegszálával, hogy gyűlà ¶lni kell. Ez az érzés kölcsönös volt. 10. Rita maga a bűbáj. Rita mindenkit szeret. Arról nem tehet, hogy Miklós gondolkodás nélkà ¼l kitette Mónika szűrét az irodából. Ha egys zer Rita a titkárnÅ‘, Mónikára nincs szükség. Ésszerű, nem? Mónika Kertészék harmadéves k özgazdászhallgató lánya. Halálosan meg van sÃ
©rtÅ‘dve. Halálosan meg van sértÅ‘dve az egész Kertész famÃ-lia. Magdi néni anyja helyett anyja volt a kis Miklósnak húsz évvel ezelÅ‘tt, még az intézetben. És most tessék! De halálosan m eg van sértÅ‘dve Csurgó István is, aki ez idÅ‘ szerint reménytelenül szerelmes Mónikába. Istv án megpróbált közbenjárni Miklósnál a lány érdekében, de Miklós lazán kirúgta. Az alkal mazott várjon a sorára. Majd akkor kér tanácso t, ha szükségét érzi. Megpróbált közvetÃ-te ni Mónika barátja, Bartha Zsolt is. Miklós megk érdezte, Å‘ mikor szólt bele Bartha cégügyeibe ? Bartha nem tudott ilyen esetet. Ennyiben maradtak. Ritának mindenkihez van egy kedves szava. Vicceke t mesél Nórának. A terhesség rejtelmeirÅ‘l fec seg Zsuzsával, aki rövidesen szülni fog. Össze haverkodik Juhász Gabival a bisztróban. Mindig v an egy széles mosolya Vilmosnak. Megnyugtatja Ist vánkát, hogy nem fog többé rosszalkodni. És à -gy tovább. Az is neki jut eszébe, hogy megbékÃ-tse Kertész Mónikát. Ha tudta volna, hogy nincs szabad áll ás a kft.-ben, Å‘ ugyan nem jelentkezett volna, d e most már mindegy. Mónika hamar feladja kezdeti gyanakvását. Rita olyan kedves. Olyan Å‘szinte. Mónikának pedig barátnÅ‘ kell, mert önérték elési zavarai vannak, mióta szó nélkül kirakt ák a Berényi cégtÅ‘l. Összebarátkoznak hát. Ez az utolsó elÅ‘tti szeg Nagy Ferenc koporsójá ban. Rita még Marosi Krisztinával is jóban van, lega lábbis a felszÃ-nen. Ha más is látja. Többszö r együtt ebédelnek. Mosolyognak. De csak azt lá tná valaki, ha véletlenül négy-szemközt marad nak! Krisztina nem gyÅ‘zi látványosan demonstrá lni, hogy Miklós az övé, csakis az övé, és k ész. Talán majd Ritának is lesz egyszer egy jó képű, kedves, gazdag barátja, aki szereti Å‘t. De az nem Berényi Miklós. Rita vicsorog, és né lkülözhetetlenné teszi magát mint titkárnÅ‘. Ötletei vannak. Szép. Mindenkit levesz a lábár ól. Krisztina erre beáll dolgozni Miklós mellé
. Csak úgy, ingyen. Hogy segÃ-tsen a szerelmének . Megszerkeszti számÃ-tógépen a cég egyik rekl ámanyagát. Rita egy óvatlan pillanatban belepis zkál Kriszta munkájába, majd felhÃ-vja Miklós figyelmét, hogy Kriszta bármilyen jó szándékà º is, gyakorlatlan. Kriszta ezt nevetségesnek tar tja, Miklós pedig bÃ-zik benne. Másnap megjelenn ek a hirdetések, amelyek a Berényi Kft. tÃ-zmill iós lakásait százmillióért kÃ-nálják. Miklà ³s kitiltja a barátnÅ‘jét az irodából. Kriszti na magánkÃ-vül van. Tudja, hogy ez Rita műve, d e nincs bizonyÃ-téka. És Ã-gy tovább. Rita tehát befészkelte magát a Berényi-világb a. Csak egy baj van: Miklós és Krisztina kapcsol ata nem látszik lazulni. Valami utolsó, nagy dob ás kellene, ami felé fordÃ-taná Miklóst! És most jön a képbe újra Mónika. Munka hÃ-já n felváltva tanul és unatkozik. Amikor unatkozik , bÅ‘ven van ideje megfigyelni a barátját, Zsolt ot. (Zsolt el is követ mindent, hogy újra dolgoz ni lássa a lányt. Ha egy nÅ‘ figyeli az embert, azt nem lehet sokáig bÃ-rni cérnával.) Mónika Ã-gy lesz fültanúja Zsolt és Nagy Ferenc egyik beszélgetésének. Pontosabban csak a végének. Zsolt kitolja szögletre a dolgot egy apró hazugs ággal, miszerint Nagy Ferenc nemrég adós maradt Zsolt éjszakai lokáljában - de Mónika addigra már elújságolta kétségeit Istvánnak. István gyűlöli Nagy Ferencet. A Cherokee-s manus t. Å• okozta Zoltán balesetét. Å• az oka annak, hogy I stván oly szépen alakuló karrierje derékba tö rt. István egyszer majdnem le is lÅ‘tte Nagy Fere ncet, amikor rájött, hogy a pasas eltüntette a kocsijának azt a sárhányóját, amin egy csÃ-kb an rajta volt a Mercedes szürkéje. Ez volt az eg yetlen bizonyÃ-ték, hogy Nagy Ferenc okozta a bal esetet. Nagy Ferenc neve István számára egyenlÅ ‘ azzal, hogy farkas jár a kertek alatt. István megpróbálta figyelmeztetni Miklóst a ve szélyre. Ez volt az elsÅ‘ gondolata. De csak habo gni tudott. Miklós annyiszor alázta meg az utób
bi idÅ‘ben, hogy alig tud szót érteni vele. Mikl ós türelmetlen. Most is elhessegeti Istvánt. Az t se lehet érteni, hogy mit beszél ez a gyerek! Meghibbant a balesetben, vagy mi. István dühöng ve távozik. Csak nem fog még harcolni is azért, hogy átadhasson Miklósnak egy létfontosságú információt! Egy pillanatra még az is megfordul t a fejében, hogy igaza van Nagy Ferencnek, amiko r el akarja takarÃ-tani az útból a Berényit! Ez t a felfuvalkodott hólyagot. Ha István nem is á llt át Nagy Ferenchez, többé nem próbálta meg figyelmeztetni Miklóst. Rita ellenben elégedett volt Miklóssal. Nagyjábà ³l. - FÅ‘nöknek jobb, mint szeretÅ‘nek - mondta egy r eggel Istvánnak. István ezt elfogadta, azzal a m egszorÃ-tással, hogy Miklós bármilyen jó is ak árminek, alapvetÅ‘en azért hülye. A tűzzel já tszik, és még csak nem is tud róla. Ritának ez szöget ütött a fejébe, de István többet nem volt hajlandó elárulni. Szerencsére Rita már tisztában volt a Berényiház viszonyaival. Ki tartja fenn a legjobb viszon yt Istvánnal? Mónika. Fél óra múlva a bisztrà ³ban ültek egy jeges narancslé mellett. Rita sze ndvicset zabáit. Fecsegett már az idÅ‘járástó l kezdve minden marhaságról. Aztán csak úgy, m ellékesen megkérdezte, hogy kitÅ‘l félti annyir a István Berényi Miklóst. Mónika gondolkodott egy kicsit, de csak Nagy Ferenc neve jutott az esz ébe. - Szerinted Istvánka mibÅ‘l gondolja, hogy ez a N agy meg a barátod pont Miklós ellen szövetkezte k? - kérdezte Rita, majd újra teletömte a száj át szalámis szendviccsel. - Dehogy szövetkeztek! Nagy utálja Miklóst, ezé rt lát rémeket István. - Tényleg utálja? Akkor viszont logikus, hogy Pis ta gyanakszik rá, nem? - Zsolti sose venne részt ilyen disznóságokban! Tudod, neki night clubja van, és ez a Nagy egysz er elfelejtette kifizetni a számláját. Ezért a
ztán a Zsolti párszor rátelefonált. Ezt fújja fel a Pista. Rita nem szólt. Majd megszakadt a kÃ-váncsiságt ól, de nem szólt. Arra koncentrált, hogy a lehe tÅ‘ legmérsékeltebb, de azért még látható é rdeklÅ‘déssel a szemébe nézzen. - Az az igazság - folyatatta Mónika hogy elÅ‘szà ¶r én is azt hittem, hogy titokban Nagytól szár mazik az a kölcsön. Oké, ennyi elég egyszerre, gondolta Rita. Gyorsan áttért valami más témára. KésÅ‘bb utánanézett Miklós kölcsönügyeinek. Nem volt nehéz dolga, lévén Å‘ a titkárnÅ‘. A zután pofátlanul úgy tett, mintha el akarná cs ábÃ-tani Bartha Zsoltot. De csak a férfi lakásk ulcsára volt szüksége egy idÅ‘re. Betört Zsolt hoz, ellopta a határidÅ‘naplóját, és kifénymà ¡solta belÅ‘le a Nagy Ferenc-féle ügyre vonatkoz ó részeket. Azután a kulcsot-naplót visszacsem pészte a helyére. Közben majdnem lebukott. Zsol t halálosan megfenyegette - de szerencsére nem j ött rá, hogy mi volt Rita igazi célja. Rita nem James Bond-filmek bűvöletében nÅ‘tt fe l. Magától ilyen. Kezében a fénymásolt lapok, amelyek fehéren feketén bizonyÃ-tják, hogy mit készÃ-tett elÅ‘ Nagy Ferenc a Berényi Kft. elle n, Bartha Zsolt segÃ-tségével. Eljutott a megfelelÅ‘ információ a megfelelÅ‘ hel yre. 11. - És te el is hiszed, amit mondasz? - kérdezte F aragó Õgi gúnyosan. - Anyukám! Vedd már észr e, hogy ez az ürge rég passzra tett téged! Rita a fejét rázta. - Å• mondta, hogy a lelkét is eladná annak, aki megszabadÃ-tja Nagy FerenctÅ‘l. És komolyan gondo lta. Hidd el, ismerem annyira. - Persze! - fújt a lány dühösen. - Tudod, mi l esz? Azt mondja majd, hogy kösz, Rita, rendes vag y. És annyi. - Azt nem teheti. MegÃ-gérte, hogy*..
- MegÃ-gérte! Jó vicc! Ã-gérgetni azt tud. És mit csinálsz, ha nekem lesz igazam, hm? És ezek után is kitart a kis vörös mellett? Hol itt a b iztosÃ-ték? Rita hallgatott. Aztán lassan felemelte a fejét, és a barátnÅ‘je szemébe nézett. - Megölöm. Õgi hirtelen mozdulatlanná merevedett. Még sose látta ilyennek Ritát. Feszült-sápadt arc, elk eskenyedett száj, és sötét, sötét szemek. - Miklóst? - kérdezte rekedten. - Nem. Nagy Ferencet. - Pont Å‘t? - Õgi semmit se értett. - De hát mià ©rt? - Mert akkor Mikinek nem lesz más választása, m int hogy visszajöjjön hozzám. Gyűlöli Nagyot. És fél is tÅ‘le. Å• nyÃ-rta ki a bátyját. - Ezt már mondtad - dünnyögte Õgi tűnÅ‘dve. - És üzletileg is jól jönne neki. - Te megÅ‘rültél - állapÃ-totta meg Faragó Õg i mély meggyÅ‘zÅ‘déssel. - Esküszöm! KinyÃ-rnà ¡l egy embert csak azért, hogy visszaszerezd ezt a seggfejt?! Rita elmosolyodott. - Miklós nem seggfej. Jézusom, ez tényleg komolyan gondolja! Faragó à •gi felsóhajtott. Pár percig nem szólt egy szó t sem. Gondolkodott ezerrel. Pontosan tudta, milye n sok múlik most azon, hogy fog dönteni. Emberé letek múlhatnak rajta. Többek közt az övé is. Mert Å‘ két nappal ezelÅ‘tt hallotta már Nagy Fe renc nevét. Hatalmas, medencés buli volt aznap a szeretÅ‘je villájában. Hajnali három körül a férfiak bevonultak a házigazda dolgozószobájà ¡ba. Öten voltak. Csupa sötét öltöny, hallgat ag pillantás - és még valami. A hatalom tudata. Velük ment Õgi is. Konyakot töltött a kiürül t poharakba, kávét fÅ‘zött nekik, ahogy azt a s zerepe megkÃ-vánta. Nem nagyon figyelt arra, hogy mirÅ‘l beszélgetnek a férfiak. Hamar megtanulta , hogy jobb, ha nem figyel. Ã-gy azok se figyeltek rá.
De biztos volt benne, hogy ott elhangzott ez a né v. És rögtön utána az, hogy negyvenötmillió forint. Ennyivel tartozott a férfi a csoportnak. Már régóta. De ez még nem lenne baj. Majd mega dja. Vannak módszerek, amelyek alkalmazása esetà ©n az illetÅ‘ nagyon szÃ-vesen megadja. De ez már nem érdekes. Mert Nagy Ferenc túl sokat tudott. Többek között róluk, errÅ‘l az öt hallgatag, sötét öltönyösrÅ‘l. A negyvenötmillát egye meg a fene. Úgyhogy azon a hajnalon, abban a dolgozószobába n, negyed négy és fél négy között eldÅ‘lt Na gy Ferenc sorsa. Õgi feszülten nézte a barátnÅ‘jét. Nem tudta eldönteni, hogy beszéljen-e neki arról az esté rÅ‘l. Mert ha most hibázik, és ezt Faragó Õgi hallgatag barátja megtudja... Nem is mert belegon dolni. De mégis. Rita volt a legjobb barátnÅ‘je. Végül döntött. Lehet, hogy ezzel hurokba dugja a fejét, de ezért a lányért hajlandó volt và ¡llalni a kockázatot. Ha tényleg komolyan gondolod - mondta halkan a kkor jobb, ha sietsz. Rita felkapta a fejét. Volt valami Õgi hangjában , amit még sose hallott. - Miért? - Mert Nagy Ferenc már halott ember. Csak még nem tudja. És ezzel elindult a lavina. 12. Miklós persze még nem tudta, hogy Nagy Ferenc ha lott ember. (Senki a világon nem tudta még - kiv éve azt az öt sötét öltönyöst és Faragó à •git.) Miklós szemében éppenséggel túlságosa n is élÅ‘nek tetszett. De Å‘t legalább értette. Értette Ritát is. Csak Barthát nem értette. M árpedig amÃ-g nincs tisztában Zsolt indÃ-tékaiv al, addig nem tud továbblépni. Úgyhogy másnap kora reggel szépen kinyitotta Ba rtha Zsolt kocsiját (aki a Vakerban nÅ‘tt fel, an
nak nem jelent problémát az ilyesmi), befeküdt a hátsó ülés elé a padlóra, és türelmesen várt. Közben kétszer azon kapta magát, hogy el aludt, mert ez a nyavalyás Bartha is álomszuszé k, mint a nÃ-lusi vÃ-ziló. Végül csak megjött a fiú. Fütyörészve bevá gta magát a kocsiba. Miklós pedig egyetlen mozdu lattal rá tekerte a nyakára a biztonsági övét , és húzta, ahogy csak tudta. Bartha Zsolt volt az erÅ‘sebb, úgyhogy nagyon kellett igyekeznie. D e sikerült. Megvárta, amÃ-g Zsolt feje elvörös ödik, és elindul a szeme kifelé az üregébÅ‘l. Akkor lazÃ-tott egy kicsit a fogáson. - Õgy ni. Készen vagyunk. Kényelmesen ülsz? Zsolt csak nyöszörgött. - És most szépen elmesélsz nekem mindent, amit N agyról tudsz. Zsolt még mindig csak hörgött. - Nem hallom! - csóválta a fejét Miklós, de az ért adagolt Zsoltnak még egy kis levegÅ‘t. - HÅ‘Å‘! Mi van?! Mi az istenrÅ‘l beszélsz? - Nagy FerencrÅ‘l. Meg az üzletrÅ‘l, amit vele kö töttél. - Honnan veszed ezt a baromságot? Esküszöm, hogy ... Bartha Zsolt itt elakadt. Próbált levegÅ‘t venni a folytatáshoz, de nem sikerült neki. - A baromság az volt, hogy összeálltál azzal a patkánnyal. - Nem álltam össze senkivel. - A naplódba mást Ã-rtál. Zsolt egy pillanatra elhallgatott. Összeállt a k ép. Ó, az a ribanc! És: ó, én vadbarom! De cs ak ennyit mondott: - A francba. - Megvan a másolata. Dátumok, nevek, bankszámla számok. - Miklós nyugodt. Mindig az, de most lá tványosan higgadt. (Zsolt egy pillanat alatt megà ©rtette, hogy a Berényi fiúk miért vihették ol yan sokra - legalábbis az intézethez képest, ah onnan indultak.) - Ha nem kezded el a mesét, itt döglesz meg a kocsiban.
- Csak nem akarsz kinyÃ-rni? Nem a te műfajod. - Azt mondják, csak az elsÅ‘ nehéz. Te meg Nagy megástátok a sÃ-romat. De ha rajtam múlik, nem én leszek az, aki belefekszik. - Oké, oké. Mindent elmondok. JutalomlevegÅ‘. - Na, ez már jobban hangzik. - Ki akar csinálni. Kivonni a forgalomból. Minél hosz-szabb idÅ‘re, annál jobb. - És téged használ fel. - Egén. Amilyen hülye vagyok, elköptem, hogy tÅ‘ lem kértél kölcsön. - Folytasd! - Aztán azt mondta, Å‘ majd ad, neki húszmilla s emmi azért, hogy rács mögé juttasson. Csak egy névtelen füles kellett volna a zsaruknak, hogy frankón lebukj. - Ezt a rohadt mocskot! - Fejcsóválás. - De jó kis terv, meg kell hagyni. És honnan van a pénz ? Drog? Fegyver? - Azt nem tudom. És nem is akarom tudni. - Az Å‘ neve pedig szóba se jött volna. Nagy Fer enc tiszta, mint a frissen esett hó. Hm. Ãœgyes. - Miklós töprengve nézte Zsoltot. - És te? Te hogy dumáltad volna ki magad? Mert te aztán vast agon benne vagy. - Erre is volt ötlete. - Micsoda? - Tanúim vannak arra, hogy... - Hogy? - Hogy kényszerÃ-tettél. És hogy az a pénz iga zából a tiéd. Azt kellett volna vallanom, hogy megfenyegettél: ha nem Ã-rom alá a szerzÅ‘dést, akkor kinyÃ-ratsz a barátaiddal. - Mennyiért adtál el? Milyen az árfolyamom? - Nem pénzért... - Elkövettem valamit ellened? Õtvertelek? Becsapt alak? - Megfenyegetett. Azt mondta, felgyújtja a klubot , ha rajtam úszik el ez a lehetÅ‘ség. És nem vi ccelt, Miki, esküszöm. Miklós hirtelen elengedte a biztonsági övét. E
nnyit Bartha Zsoltról. Komolyabb arcnak hitte a l okáltulajdonost. Meg okosabbnak. De hát mindenki nek annyi van, amennyit Isten adott neki. Bartha másnap felhÃ-vta Nagy Ferencet, hogy talá lkozni kéne, mert egy kis baj van. A pasi a Meste r és a Haller Utca sarkán a megbeszélt idÅ‘ben beült Bartha ott várakozó kocsijába, és megtu dta, hogy ellopták Zsolt naplóját. Amiben minde n benne volt a Berényi-üzletrÅ‘l. Nagy Ferenc el sÅ‘ mérgében alaposan lebarmolta Zsoltot. Dühö ngött egy kicsit, hogy nem hagyja kicsúszni Mikl óst a csapdából. Húszmilliót tett bele ebbe a dologba. Nem hagyja elúszni Miklós volt macája miatt! Ja, és azt a nÅ‘t el kell tenni láb aló l, mielÅ‘tt még több bajt csinál. Nagy Ferenc hablatyolásában nincs semmi racional itás. Csak mérges, és beszél összevissza. Ha lenne ideje megnyugodni, átgondolná a dolgokat, és mást mondana. De ez a rendÅ‘rséget nem érde kli. Kirángatják az ürgét a kocsiból, és let artóztatják. A technikus közben leszereli Zsolt ról a mikrofont. Miklós elÅ‘bújik az utca másik oldalán parkolà ³ rendÅ‘rautóból. Szembetalálkozik Nagy Ferencc el. Nagyon csúnya dolgokat mondanak egymásnak. 13. Nagy Ferenc a vastag oszlopok közül kilépett az utcára, és körülnézett. Mindössze hat órá t töltött elÅ‘zetesben. Feltette a napszemüvegà ©t, bár erÅ‘sen felhÅ‘s volt az ég. A napszemüv eg azonban tartozék volt Nagy Ferenc számára. S tÃ-luselem, amely mögé el lehet bújni. - Minden rendben, Ferikém? Ne vigyelek el? - lép ett ki az épületbÅ‘l Nagy Ferenc mellé az ügyv éd. Kedvessége érthetÅ‘ volt. Az évek során e gész vagyont vételezett be ügyfelétÅ‘l. Persze meg is érdemelte. Nem volt még olyan stikli, am ibÅ‘l ki ne mosdatta volna Nagy Ferencet. - Köszönöm. Már szóltam, hogy hozzák a kocsim at. Menj csak a dolgodra. - Telefon, ha van valami. EttÅ‘l meg, mondom, ne m
ajrézz. Egy hangfelvétel, amin nyilvánvaló fel indulásban butaságokat kiabál az ember, hát ez semmi. Nulla. Na, viszlát! Lekezeltek. Az ügyvéd elsietett a parkoló felé . Nagy Ferenc meg ácsorgott a járda szélén. Mà ¡r megint kimaradt valamibÅ‘l. Nagyon szerette vol na az ellenkezÅ‘jét érezni, de nem sikerült. Ed dig is könnyed szÃ-vvel megfojtotta volna egy kis kanál vÃ-zben az összes Berényit. De most aztá n elég volt! Eszébe jutott-e vajon Nagy Ferencnek a járdaszé len ácsorogván az a távoli hajnal, amikor várb éli lakásuk nappalijában egyedül kóválygott, és majd megveszett a különbözÅ‘ szobákból k iszűrÅ‘dÅ‘, nagyon is emberi hangoktól? Mert ott kezdÅ‘dött minden. És ott is végzÅ‘dött. Nagy Ferenc úgy gondolta, vannak a szerencsések, akiket Isten kiválasztott, fene tudja, miért é s mire. Å•k a jóképűek, okosak, férfiasak, sze retetre méltók, jó fejek, meg minden. Könnyű nekik. Akiket meg nem választott ki az Isten, azo knak nem marad más, mint bűzleni és ragadni, ma jd csak lesz valami. Bosszút kell állni a világ on az igazságtalanságért. De legalább megkapas zkodni és jól élni. Ahogy lehet. Egy kiválaszt ott válogathat az eszközökben. Egy nagyferenc e zt soha nem engedheti meg magának. És Nagy Ferenc nem válogat. Csak induló tÅ‘kére lenne szüksége. Egy merés z gondolattal eladja szülei vári lakását. (Teh eti, mert az idétlen szocialista viszonyok kiját szása okán a lakás az Å‘ nevén van.) Amikor Na gy Andor és felesége az év végén hazaérkezik LÃ-biából, egy idegen nyit nekik ajtót. Kényt elenek szállodába vonulni a bÅ‘röndjeikkel. Azu tán a zamárdi nyaralóban húzzák meg magukat. És örökre megszakÃ-tanak minden kapcsolatot a f iukkal. Nagy Ferenc a lakás árából telephelyet létesà -t Vecsésen, és megalapÃ-tja vállalatát, az NG -t. Házakat, lakásokat vásárol ukrán barátai megbÃ-zásából. FelújÃ-tja, kipofozza, ha kell
. Elintézi a csúszópénzes épÃ-tési engedély eket. Ingatlanokkal üzletel. És minden egyébbel , amirÅ‘l jobb nem is tudni. Már bÅ‘ven elmúlt harmincéves, amikor rádöbbe nt, hogy Å‘ már nem lesz az Éjszaka Császára s em. (A NÅ‘csábász Rockzenészek, a MenÅ‘ ÉpÃ-tà ©szmérnökök, majd a Köztiszteletben Õlló Vá llalkozók csoportjából már korábban kimaradt. ) Úgy gondolta, boldog családapa még lehet. Fel eségül vett hát egy munkácsi születésű magy ar lányt, és nagy házat épÃ-tett neki. A lány cserébe két gyönyörű gyermeket szült neki. Naphosszat otthon volt, megtörölte a gyerekek or rát, mosolygott, és gondosan nem tudott semmirÅ‘ l. Nagy Ferenc néha megpróbált családi életet élni. De mindent rosszul csinált. Négykézláb csúszott-mászott a szÅ‘nyegen a gyerekeivel, cs öpögött a kedvességtÅ‘l, csak hogy beszállhas son a várépÃ-tésbe. De a gyerekek saját várat akartak. Szerették az apjukat - de a játékaikb ól kihagyták. Már megint. A pasaréti termálszálló privatizációja is az ukránok bulija volt eredetileg. Természetesen a z NG-n akarták átfuttatni az egész ügyletet. C sakhogy Nagy Ferenc cégét már túl jól ismertà ©k a hatóságok. Keresnie kellett hát egy társk ivitelezÅ‘t, aki el tudja intézni a szükséges e ngedélyeket. Ez volt Berényi Zoltán Kft.-je. Na gy Ferenc huszonhat másik kis céget találhatott volna. Ezerszer elátkozta azóta azt a pillanato t, amikor Berényi mellett döntött. A sima dumá ja miatt. Vagy a fene tudja, miért. Nem is lett v olna egyébként rossz döntés, ha az ukránok ne m szállnak ki valamiért a buliból. Talán meleg lett nekik a talaj. Vagy megjelent a medencében egy nagyobb hal, ki tudja? Helyüket egy igazi mul ti, a DAVRIK International foglalta el. És mivel büdös volt nekik Nagy Ferenc a keleti kapcsolata ival, megegyeztek a Berényiekkel, hogy az NG-t ki hagyják a tutiból. Mintha semmi köze se lett vo lna az egészhez. Ezt még túlélte volna az NG. De Nagy Ferenc tiz
enötmilló forintot kért a lelépésért, és az t hitte, meg is kapja. Berényi Zoltán azonban cs ak hitegette. Aztán meghalt, ahelyett hogy fizete tt volna, mint katonatiszt a kupiban. Pedig Nagy F erenc csak ráijeszteni akart. Tizenötmillió hiányzott az NG költségvetésé bÅ‘l. Tizenöt-millió, amit Nagy Ferenc már elkà ¶ltött, mielÅ‘tt megkapta volna. Jobb hÃ-ján att ól kért kölcsön, akitÅ‘l tudott, hogy betömje a réseket. Egyre kockázatosabb ügyletekbe kezd ett. És mind bejött. Soha nem ment még ilyen jà ³l a bolt. Két baj volt csak: ezek az üzletek mà ¡r nem szürkék voltak. Hanem feketék, mint a ma ffia éjszakája. Ãœgyvédi költségei az egekbe szöktek. A másik baj az volt, hogy bármilyen jà ³l jövedelmeztek is a boltok, az uzsorakamatokat Nagy Ferenc nem tudta kitermelni. Újabb és újab b kölcsönökre szorult, egyre nagyobbakra. Ezt h Ã-vják adósságspirálnak. Legnagyobb hitelezÅ‘i , az Ötök (magában csak Ã-gy hÃ-vta sötét öl tönyös, hallgatag ismerÅ‘seit) egyre türelmetle nebbek voltak. Nagy Ferenc fizetett, amennyit tudo tt, de még mindig negyvenöt-millióval tartozott , csak nekik. VégsÅ‘ kétségbeesésében minden eddiginél koc kázatosabb akcióra szánta rá magát. Elkezdett információkat gyűjteni. MindenkirÅ‘l, akirÅ‘l csak lehetett. Az ÖtökrÅ‘l is. A Berényi csalá dról is. Az információ hatalom. Az információ t pénzre lehet váltani. Most hát ott állt a járda szélén, hatórányi fogdával a háta mögött, és alkalmi sofÅ‘rjé t várta a Cherokee dzsippel. Meg is jött a fiú az autóval. MielÅ‘tt Nagy beülne az autóba, még egyszer vé gigtekint az utcán. És kicsit távolabb, a sarok nál megpillantja a Gyóntatót egy kopott Nissan volánjánál. A nagydarab, lompos férfi úgy tes z, mintha újságot olvasna. De Nagy Ferenc megism eri. Gyóntató az Ötök alkalmazásában áll. N eve az egyik RejtÅ‘-regénybÅ‘l származik, de nem irodalmi tisztelet-adásként kapta.
Nagy Ferenc abban a pillanatban tudja, hogy ideje pénzzé tenni minden információját. Minden vag yonát. Amit csak lehet. És azonnal. Ideje eltűn ni ebbÅ‘l a városból. Talán az országból is. Ha az Ötök figyelmeztetni akarnák, akkor meghÃvták volna egy megbeszélésre. Megveretnék vala kivel. Esetleg megkocsikáztatnák. De ilyesmire n em a Gyóntatót küldik. Annak komolyabb feladata i vannak. Szerencsére az Ötök nem tudják, hogy Å‘ ismeri ezt az alakot. Meg a többit is, akik m ajd váltani fogják. Ezek most megfigyelik Nagy F erenc minden lépését. Aztán, ha majd eleget tu dnak, le fognak csapni. Eddig még soha nem hibáz tak. De addig még van némi idÅ‘. AmÃ-g itt vannak a n yomában, addig csak figyelnek. Akkor lesz baj, am ikor majd eltűnnek. - IndÃ-ts, öcsi - mondja Nagy Ferenc a fiúnak. A Cherokee dzsip kikanyarodik a rendÅ‘rség elÅ‘l a főútra. A Nissan utána. 14. Miklós a nap hÅ‘se! Miklós megmentette a céget! Elvonultak a felhÅ‘k, kisütött a nap, Nagy Fere nc leszerepelt, vége. És éljen! Kevesen tudják , hogy Rita milyen alapvetÅ‘ szerepet játszott eb ben a gyÅ‘zelemben. De a lányt ez nem is érdekli . Elég, ha Miklós tudja. Reggel óta kerülgetik egymást. Ritának Faragó Õgi szavai járnak a fejében, hogy ez egy seggf ej, aki passzra tett téged. De hátha nem. Rita n em akar kezdeményezni. Tálcán felkÃ-nálta Mikl ósnak Nagy Ferencet. PanÃ-rozva, citromszeletekke l. Ezt csinálja utána az a kis vörös szuka! Le hetetlen, hogy Miklós ezt szó nélkül hagyja! N yugalom, Rita. Várd ki, hogy mit lép. KésÅ‘ délutánra elfogy Rita türelme. Mi lesz m ár? Bármennyire nem szeretné, enyhén remeg a h angja, amikor fél hat felé visszaérkezik a post áról az irodába. - Van még valami sürgÅ‘s mára? Miklós több köteg tÃ-zezrest pakol egy borÃ-té
kba akkurátusán. Rita nem látja a pénzt. Nem a karja látni. - Kösz, nincs. De tudod, szeretném valahogy meghà ¡lálni, amit értem tettél. Ez az, dobban meg Rita szÃ-ve. Célnál vagyunk. T ulajdonképpen érzi, hogy kÃ-nosan rövid lesz ez a beszélgetés. De hátha mégsem. Hátha! - Szeretem, ha valaki hálás. És egész pontosan mire gondoltál? - Bármit is teszek, nyilván nem tudom kellÅ‘kép pen viszonozni ezt a szÃ-vességet - mondja Mikló s. Nem mer egyenesen ránézni a lányra. Okos fià º. Tudja, hogy mit vár tÅ‘le Rita. Azt is tudja, hogy azt nem akarja neki megadni. Rita fél fenékkel felül Miklós elé az Ã-róas ztalra. Pont úgy, mint amikor alig egy hónapja m egérkezett. Most azonban nem kÃ-nálkozik fel. De ott van. Belenéz Miklós szemébe. - Meg fogunk egyezni. - Mikor felbukkantál, nem voltam teljesen elragad tatva - mondja Miklós. Ez nem egészen igaz. Akko r úgy vetette rá magát Ritára, mint egy kiéhe zett vadkan. - De sikerült bebizonyÃ-tanod, milye n fantasztikus nÅ‘ vagy. - Tényleg? - Tökéletes csapat vagyunk. Majdnem, mint a régi szép idÅ‘kben. - De csak majdnem. Valami még hiányzik. Oké. Mindenki megtette a licitjét. Lehet megmutat ni a lapokat. - Gondolom, ez - mondja ártatlanul Miklós, és à ¡tadja Ritának a borÃ-tékot. Å• is abban remény kedik, hogy hátha. Hátha mégis megelégszik a l ány a pénzzel. - Mi a fene ez? - pillant bele a borÃ-tékba Rita. Pontosan tudja. De hátha mégsem. - Ez az összeg, remélem, eléggé kifejezi a hál ámat. - Te tényleg azt hiszed, hogy pénzért tettem? - Persze hogy nem. De hát mi mással jutalmazhatnà ¡lak meg? - Nem a pénzed kell, te hülye! Te kellesz!
Itt, ebben a pillanatban ér véget Sági Rita és Berényi Miklós zűrzavaros szerelme. Nyomában nem marad más, csak kÃ-nos üresség és az enges ztelhetetlen bosszúvágy. 15. Most, gondolta Faragó Õgi, most kell szólni. Ho gy Å‘ tud valakit, aki minden elvárásnak megfele l. Párducmozgású, fiatal nÅ‘, igazi atléta. Ak i meg tudja csinálni. SÅ‘t. Meg is akarja csinál ni. És nem egy buta tyúk. Okos, mint a nap. Õgi megnyalta a szája szélét. Istenem, csak mo st ne hagyj cserben! Tudta, hogy ha ezek az ürgé k megharagszanak rá, fabatkát sem ér az élete. Hiába volt köztük a szeretÅ‘je. A férfi a kis ujját se mozdÃ-taná érte. Nem mintha nem szeret né. De az üzlet az üzlet. Å• meg kihallgatta Å‘ ket, és elfecsegte a titkukat. Nem is akármilyen titkot. Ha a zsaruk fülébe jut, vagy Nagy Feren c sejt meg valamit... Atyavilág! A férfiak az asztal körül ültek. Megint öten voltak. Å•k alkották egy soha be nem jegyzett, á m annál sikeresebb társaság igazgatótanácsát . Minden fontos kérdésben együtt döntöttek. E rre készültek most is. Az Ã-télet ugyan már me gszületett, de a kivégzés módjában és a vég rehajtó személyében még meg kellett egyezniük . Gyóntatót és a többieket meg be tudják azon osÃ-tani a zsaruk. A stÃ-lusuk alapján. BizonyÃ-t ék persze most sem lesz - de az lenne az igazi, h a még támpontot se kapnának. Alaposan meg kell ezt gondolni. Ritkán fordult elÅ‘, hogy ezek a férfiak meglepÅ ‘dtek volna valamin. Túl sokat láttak már az é letbÅ‘l ahhoz, hogy csodálkozzanak bármin is. Most mégis ez történt. Mert egyszer csak megszólalt a nÅ‘. Ilyen még nem volt. Õgi tÃ-z percig beszélt folyamatosan. Akadozva i ndult, de aztán belejött. És érdekes dolgokat mondott. A férfiak szótlanul hallgatták. Közbe n néha összevillant a tekintetük, homlokráncol
ás, hunyorÃ-tás, szemöldökfelhúzás, ilyesmi, úgyhogy mire a lány befejezte, Å‘k már többé -kevésbé döntésre jutottak. - Oké - mondta végül egyikük. - Hozd ide a csaj t. 16. Nagy Ferenc elégedett. Eladta a készleteit. Mél yen áron alul, de mindegy. Kár, hogy a házat mà ¡r nincs ideje eladni. Csak az a fontos, hogy Gyó ntató és társai a nyomában legyenek. Ott vanna k. Minden rendben. És nézd már! Ott van Csurgó is, a Berényiék sofÅ‘rje. Å•t biztosan Miklós küldte. Nagy Feren c jót mulat Csurgó igyekezetén, hogy le ne mara djon a nyomából. A szerencsétlenek! Csurgó mé g amatÅ‘rnek is gyenge. Bármikor le lehet rázni. Nagy Ferenc vizsgálódásai során kiderÃ-tette, hogy Berényi Zoltán - a Nagy Berényi - sokkal n agyobb hal volt, mint azt eredetileg gondolta. Pol itikusokkal állt kapcsolatban. Magas rangú katon atisztekkel. Vámparancsnokokkal. Nagy Ferenc ebbÅ ‘l arra következtetett, hogy Miklóséknak sokkal több pénzük van, mint az kÃ-vülrÅ‘l látszik. Ez a magyarázata, hogy mindig mindent megúsznak. Ha pedig sok pénzük van, akkor tÅ‘lük is ki leh et zsarolni - mennyit is? TÃ-zmilliót? Százat? C sak tudni kell a módját. És Nagy Ferenc tudja. Csak azt nem tudja Nagy Ferenc, hogy hiába ellenÅ ‘rzi napjában százszor is, ott vannak-e még a n yomában Gyóntatóék. Mert az Ötök egy igazi o utsiderre bÃ-zták a munkát. Akit Nagy Ferenc nem ismer. Felszáll a nyÃ-regyházi gyorsra, de Monoron egy bérelt autó várja. Három óra múlva Bécsben van. Mindent gondosan elÅ‘készÃ-t, ami a menekül éshez kell. Másnap vissza is érkezik Pestre. Gy óntatóék megvannak még? Megvannak. Jó. Nagy F erencnek még huszonnégy óra kell, hogy Berényi Miklósból kiszivattyúzzon mindent, amit csak l ehet. Aztán viszontlátás! Ez a huszonnégy óra az utolsó szög a koporsójában. Pont ennyivel
késik el. (Ez a koporsó persze csak képletes. N em lesz koporsója. Huszonnégy óra múlva annyi sem marad belÅ‘le, amivel meg lehetne tölteni egy nagyobb bevásárlószatyrot.) 17. Ha letekinthetne valaki az égbÅ‘l, az angyalok sz emszögébÅ‘l a Vaker házra (amit Zoltán halála óta már senki sem hÃ-v Vakernak), ezen a délel Å‘ttön különös dolgoknak lehetne szemtanúja. Az udvaron gyülekezik a család, hogy elinduljon a keresztelÅ‘re. És ott van az udvaron Nagy Feren c is. Csak senki sem látja. Néha jól jön, ha v alaki olyan jelentéktelen, mint Å‘. A megfelelÅ‘ pillanatot várja, hogy akcióba léphessen, melyn ek következtében Berényi Miklós milliókkal le sz szegényebb, és Å‘, Nagy Ferenc, ugyanannyival gazdagabb. A ház elÅ‘tt, a Mátyás király téren egy autó ban Sági Rita ül. Å• Nagy Ferencet várja, hogy bevégezze bosszúját, amely sajátos módon nem Nagy Ferenc, hanem egyetlen igazi szerelme, Berén yi Miklós ellen irányul. Még hátrébb, de még látótávolságon belül egy ütött-kopott Nissanban Bözsike ül. Bözsik e sebhelyes arcú, száztÃ-z kilós jassz. Az a fe ladata, hogy figyelemmel kÃ-sérje Sági Rita tevà ©kenységét. És most meglendül minden. A keresztelÅ‘ résztve vÅ‘i elhagyják az udvart, kitódulnak az utcára, és gyanútlanul beszállnak autóikba. 18. Marosi Krisztina már átöltözött. Nagyon szép akar lenni. Úgy érzi, ez a keresztelÅ‘ valamifà ©le fÅ‘próba az igazi elÅ‘adás elÅ‘tt - ami majd az Å‘ esküvÅ‘je lesz. A tükör elÅ‘tt áll, els imÃ-tja ruhája ráncait. LélegzetelállÃ-tó. De Å‘ nincs megelégedve. Persze, a nyaklánc! Amit reggel kapott Miklóstól, di-rekt erre az alkalomra. Krisztina körülnéz a szobában. De már tudja, hogy fölöslegesen. A láncot az irodában hagyta
. Az iroda ajtaja azonban zárva. Miklós biztonsà ¡gi intézkedései! Krisztina tétovázik: menjen a lánc nélkül? Azt már nem! Nehogy már az a k irittyentett aszfaltveréb, az a Juhász Gabi is s zebb legyen nála! Az irodába be lehet jutni a gang felÅ‘l is. Krisz tina nagy levegÅ‘t vesz. Leakasztja a láncot, csà ¶rren a kulcs. Kinéz a gangra a résre nyitott aj tón. Semmi. Igen, ott a nyaklánc az Ã-róasztalon. Szuper. Akk or most gyorsan vissza a lakásba. A folyosó továbbra is üres. Be az ajtón. Sikerà ¼lt! Lehet fellélegezni. Krisztina mögött halk kattanással becsukódik a z ajtó. Rémülten hátrafordul, elejti a láncot . - Pszt! - inti csendre Nagy Ferenc Krisztinát. Hà ¡ttal az ajtónak támaszkodik. Kezében revolver. Ujja a száján. Krisztina falfehér. Még a haja is kevésbé vör ös. Ösztönösen követi a férfi utasÃ-tását, és halkan szólal meg. - Azonnal tűnj el innen! Miklós máris jön! - Miklósért ne aggódj! Nyugi. - Nagy Ferenc tá rsalog. Még mosolyog is. Ha valaki megmondta voln a neki gyerekkorában, hogy kiélezett helyzetekbe n egészen jó humora van, valószÃ-nűleg minden másképpen alakul. De most már késÅ‘. - Van rá m egy perced? Nem kell több. - Mit akarsz? - Semmit. - Pisztoly át a másik kézbe. - Egy ap róságot. Egy kis üzenetet kell Ã-rnod a baráto dnak. Ennyi az egész. Nem gáz? Krisztina csak a fejével int nemet. - Jó. Akkor azt Ã-rd, hogy bocs, sürgÅ‘sen el ke llett utaznod, mert anyád beteg. Nem. Inkább vá lságos az állapota. Ezt Ã-rd. 19. - Rohadt vörös szuka! - szitkozódik fennhangon Sági Rita. Marosi Krisztinát szidja, de valójá ban a forgalommal van baja. Gyakorlatlan vezetÅ‘.
A két évvel ezelÅ‘tti velencei kaland óta jófo rmán nem is vezetett autót. Most pedig a Cheroke e nyomában kell maradnia, ha fene fenét eszik is. Amikor a Mátyás király téren meglátta, hogy N agy Ferenc Krisztinát is hozza magával, egy pill anatra azt hitte, hogy összeomlott a terv. De nem . Csak nehezebb lett. Sokkal nehezebb. - Micsoda szerencséje van a ribinek! - dühöng R ita. Mert Marosi Krisztina nem fog meghalni. Gyűl öli, és éppen ezért életben kell hagynia. Ha Marosi Krisztina meghalna Nagy Ferenccel együtt, akkor nem működne a bosszú. Akkor nem lenne ér telme az egésznek. Ã-gy hát élni fog, a rohadt életbe! 20. Vörös alkonyfényben csillog az autófolyam, ami kor a BMW beér az M3-as bevezetÅ‘ szakaszára. Cs urgó István még jobban lelassÃ-tja az autót. N yolcvannal megy, az elÅ‘Ã-rás szerint, a külsÅ‘ sávban, Skodák és Ladák között. Még ezt is túl gyorsnak érzi. Csörög a telefonja. Most már muszáj felvenni. P ersze, hogy Marosi Kriszta. - István? Hol a fenében vagy már elveszve?! Egy csomószor hÃ-vtalak. A füleden ülsz? - Kriszta , a nagyságos asszony számon kéri a késlekedÅ‘ szolgát. De ne legyünk igazságtalanok. Idegess ége érthetÅ‘. - Bocs. Nem hallottam. Ment a zene. - Na mi van? Beszéltél vele? - Beszéltem. - És? - Majd bent elmondom. Most vagyok a palotai csomóp ontnál. Legfeljebb húsz perc. - Jó, de felvetted? Úgy kell kihúzni belÅ‘led m indent! - csattan fel Kriszta hangja az apró hang szóróból. Vissza akarja kapni a barátját. És Sági Ritának, az ellenségnek a fejét akarja. Olyan közel van mindkettÅ‘höz! - Türelem. Majd elmondom - hárÃ-t István, Å‘ vi szont még mindig nem döntötte el, hogy Miklós
vagy Rita. Bontja a vonalat. Húsz percet nyert. Húsz percig már nem történhet semmi jóvátehetetlen. 21. Vagy mégis? Boros Gyula épp most szánja el magà ¡t, hogy feltegye a pontot az i-re. A két cellatà ¡rs, Laja és Csiga pedig örömmel segÃ-t neki eb ben a műveletben. Húsz másodpercig tartott az egész. Berényi Mik lós soha többé nem tudta elfelejteni azt a szö rnyűséges húsz másodpercet. Mert most hárman voltak ellene. Hiába dörömbölt kétségbeesetten segÃ-tségé rt, erÅ‘s karok ragadták meg hátulról. Egy teny ér keményen a szájára feszült. Egy másik a t orkára. Aztán Gyula teljes erÅ‘bÅ‘l a nyakszirtj ére csapott. SÃ-polva tört ki a levegÅ‘ Miklós összeszűkült torkából. A következÅ‘ ütés a veséjét érte. Kiáltani szeretett volna, de cs ak egy rekedt hörgés szakadt ki belÅ‘le. Az utolsó kép, ami a könnyein keresztül eljuto tt a tudatáig, a villámgyorsan közeledÅ‘ betonf al képe volt. A reccsenést, ami a következÅ‘ pillanatban kettà ©hasÃ-totta a cella megfagyott némaságát, Miklà ³s már nem hallotta. És sokáig, nagyon sokáig nem hallott semmi mást se. 22. KÃ-sérteties nyáresti csend van, amikor István megérkezik a Mátyás király térre. Zsebre vág ja a diktafont, bezárja a BMW-t, és bemegy a há zba. Az udvaron a Rózsa bisztró asztalainál talán ö ten ülnek. Mind ismeretlenek. Felmegy az irodába. Tárva-nyitva, de nincs bent senki. Miklós lakása viszont zárva, de ott meg nem nyit ajtót senki a csöngetésre. Talán a bisztróban vannak, gondolja István. A l épcsÅ‘ felé indul, de azután meggondolja magát . Inkább benéz Andrásékhoz. IdÅ‘húzásnak pon
t jó lesz. Andrásék ajtaja résnyire nyitva. István beóvak odik. A nappaliban András ül a kanapén. Egyedül van, a tévét nézi. Mellette a földön felborult ü vegek. Egy összetört pohár. Berényi András ta jtrészeg. Mint a kÅ‘. A keresztelÅ‘t nézi a tévében. Berényi András Zoltán keresztelÅ‘jét. Délután hozta meg a ka zettát a videós, szépen összevágva, zenék al ákeverve a megfelelÅ‘ helyen, feliratok, pipec. A ndrás azóta ezt bámulja. És szÃ-v, mint a sziv acs. Legkisebb fiát, Berényi András Zoltánt si ratja, aki nem a fia. Hanem az unokaöccse. A fele ségét, Zsuzsát siratja, aki nem a felesége, ha nem egy förtelmes kis ribanc az intézetbÅ‘l. A n agyobbik bátyját siratja, aki nem az isten, hane m egy gátlástalan surmó a pesti dzsumbujból. A z öccsét siratja, akit végleg beszippantott a s ötétség. És Ã-gy tovább. István megáll az ajtóban. András nem veszi és zre. Nézi Å‘ is a vibráló tévéképernyÅ‘t. - Ellene mondasz-e a Gonosz csábÃ-tásának, hogy a bűn uralma alá ne kerülj? - Ellene mondok. Ott van mindenki: Juhász Gabi és Berényi Mikló s, kezükben a csecsemÅ‘. Mellettük Zsuzsa és An drás. Azután a padsorokban a klán. - Ellene mondasz-e a Sátánnak, aki a bűn szerzÅ‘ je és fejedelme? - Ellene mondok. Rita most veszi ki Nagy Ferenc autójából Marosi Krisztinát - gondolja István. Csak hogy működ jön a bosszú. - Hiszel-e Istenben, a Mindenható Atyában, mennyn ek és földnek teremtÅ‘jében? - Hiszek. Miklós láthatóan ideges. A mobilját tapogatja a belsÅ‘ zsebében. Tudja, hogy baj van. - Hiszel-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött F iában, a mi Urunkban? - Hiszek.
Rita beélesÃ-ti a Cherokee alvázára szerelt pok olgépet, azután hatalmas sprinttel a ládahalmok mögé iramodik. Szép, ahogy fut. DÃ-jakat kapha tna érte. - Hiszel-e a Szentlélekben, a katolikus anyaszent egyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a testnek föltámadásában és a z örök életben? - Hiszek. Zsuzsa is idegesnek látszik. Bűntudata van. Andr ás ott feszÃ-t mellette. Akkor még majd’ kicsa ttant a büszkeségtÅ‘l. - András, én megkeresztellek téged az Atya, a Fi ú és a Szentlélek nevében. Olajkormos, bÃ-bor szegélyű robbanás veti szét a Cherokee dzsipet. Mintha lassÃ-tott felvétel p eregne: hatalmas tűzgolyó emelkedik az égre. Iz zó alkatrészek, karosszérialemezek repülnek sz erteszét, kiszámÃ-thatatlan röppályát követv e. De miért van ilyen csend? Berényi András dünnyög valamit. A távirányÃtóért tapogatózik, de elvéti, nagy csörömpö léssel lever egy félig ürÃ-tett konyakosüveget. A képernyÅ‘n már kifelé jönnek az emberek a te mplomból. Aztán Miklós. Egyedül van. Az látsz ik, hogy Å‘ a családfÅ‘, de az nem, hogy a bátyj a árnyával küzd most is. - Rosseb - jegyzi meg lakonikusan Berényi András, és elterül a kanapén. Miklós a családfÅ‘, akár tetszik, akár nem, go ndolja Csurgó István. Más nem lehet. Senki más nem alkalmas erre a szerepre. És családfÅ‘nek l ennie kell. Nagyobb szükség van rá, mint Zoltá n halála óta bármikor. Na jó. Miklós családfÅ‘ lesz (ha megéri), Ság i Rita pedig börtöntöltelék. Majd egyszer el k ellene felejteni mindkettÅ‘jüket. És új életet kezdeni valahol, távol ezektÅ‘l az emberektÅ‘l. De úgyse lehet elfelejteni Å‘ket. István kiveszi a diktafont a zsebébÅ‘l, és kiteszi az asztalra . Azután halkan kioson a lakásból, hogy megkere sse Krisztinát. Vagy bárkit. Akinek meg lehet mo
ndani, hogy elvégezte a feladatot. A bizonyÃ-ték ott van fent Andráséknál az asztalon. Ennyi.